KULTer.hu - Az út törvénye
90327
post-template-default,single,single-post,postid-90327,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az út törvénye

Ai Weiwei: Law of the Journey

A Theres no refugee crisis, but only human crisis kulcsmondatú kiállítás a mimézisalapú gondolkodást kiaknázva hozza létre azt az értelmezési kiindulópontot, hogy a művészet az egyik legfontosabb eszköz a minket körülvevő világ megértéséhez. 

Ai Weiwei – akinek a menekültkérdés személyes története miatt is a szívügye – többek között azzal a céllal hozta létre concept art kiállítását, hogy felhívja a figyelmet a mai krízishelyzetre: főként a menekülő tömegek emberi mivoltára világít rá, ezáltal könnyebben megértjük a politikai apparátusok által kialakított általános intolerancia okozta otthonkeresés tragédiáját.

A kínai sztárművész kritikai hangvétel és mutogatás helyett egy olyan teret hozott létre, amelyben közel kerülnek a menekült férfiak, nők és gyermekek, hogy ne érezzük idegennek az arctalan migránsokat. Prága ad helyszínt az első Weiwei-kiállításnak Közép-Európában, mégpedig abban a korábban kereskedelmi palotaként működő épületben, amely 1939 és 1941 között a deportálás előtt álló zsidók gyűjtőpontjaként szolgált. A kiállítás hátteréül továbbá az szolgál, hogy a kínai művész az elmúlt években több menekülttábort is meglátogatott Görögország és Macedónia környékén. Ai Weiwei korunk Odüsszeiájának látja a menekültek történetét, ezért jelenleg  dokumentumfilmet is készít a kényszerített költözés jelenségéről Human Flow címmel. A kiállítást a kurátorok a művész többrétű epikus kijelentéseként értelmezik, a jelen migrációs válságára adott – erős empátiával és hangos erkölcsi aggodalommal bíró – válaszként.

Az első terembe lépve erős gumicsónakszag csapja meg a látogatót, mely azért bír heuréka jelleggel, mert végre egy olyan képzőművészeti installációt kapunk, amely a képi fordulat után a szaglást is főszerepbe tudja állítani. Pár döbbent pillanattal később jövünk rá, hogy a hallást mint érzékelést is bevonja a kiállítás, ugyanis tévékből a tenger morajlását hallani. A kor hatásmechanizmus-kritikájaként értelmezhető a művész határozott transzmediális eszköztára: felhasználja a betűt, az álló- és a mozgóképet, a hangokat, illetve a szaglást is a mai világban elengedhetetlen információk átviteléhez. Abban a tekintetben nevezhető ez a hatásvadászat kritikájának, hogy a sulykolás mozzanata olyannyira erős, hogy már szinte művészeti magaslatokat is képes elérni. Weiwei megpróbálja kifacsarni ezeket az eszközöket a média kezéből (vagy csak utánozni őket), hogy az elfogulatlan valóságot mutassa meg közönségének.

Egy másik teremben a kor információdömpingjének jelenlétét kiragadott csetbeszélgetések, tweetek és URL-címek sorozatából mutatja meg Newsfeed címen, strukturálisan úgy, ahogyan bármelyikőnk keresgélne egy linket online felületen, azaz lefelé szkrollozva. Weiwei azonban nem egy okostelefont vagy tabletet ad közönsége kezébe, hanem a terem laminált padlóján kinagyítva mutatja meg az információk nyüzsgésének végtelenségét. Így könnyen te is bábuvá válhatsz egy hatalmas táblán, ha kutakodni szeretnél a valóságban.

A menekültekről szóló híradás dimenzióváltása akkor tisztul ki Weiweinél, amikor rávilágít, hogy egy hír vagy bármilyen közvetett információ social media falainkon egy megfoghatatlan (és végtelenített) halmazt hoz létre. Így nem vesszük észre, hogy akikről nap mint nap beszélünk/hallunk/olvasunk, élő, hús-vér emberek, ugyanúgy cipőt húznak a lábukra, gumicsizmát, ha esik, melltartót hordanak, és eggyel vastagabb harisnyát adnak gyermekeikre, hogy meg ne fázzanak. A szociológiai megközelítést teljesen eliminálva mutatja meg ezt a valóságot az installáció, hiszen míg csetbuborékok ezrei alkotják a „padlószőnyeget”, a menekültek hátrahagyott ruháival és cipőivel van telepakolva a valós tér.

Weiwei kiállításán lehet látni a történelem fizikai testét is. Képes volt megtestesíteni és keretet adni a történelem elvont fogalmának. A művész több ezer fényképet és szelfit sorakoztat fel különböző falakra és falrészletekre, melyeken keresztül megmutatja a mikro- és makrotörténelem természetét. Ezt akkor érzi igazából az ember, amikor akarva-akaratlanul közelebb próbál lépni a képek sokaságához, hogy legalább egy párat megnézzen közvetlen közelről. Így vesszük észre, hogy a perspektíva az úr: csak azt a fotót látni igazán, ami szemmagasságban helyezkedik el, picit lehajolva még szintén kivehetők a képek szereplői, viszont több méterre a fejünk felett már nem látni az alakokat a képen, nemhogy a tekintetükből vagy kisugárzásukból vonjuk le következtetéseket.

Ha az ember nem unja el egyhamar idegenek fotóit nézegetni, akkor rájön, hogy milyen fizikai gátjaink vannak a nagy (azaz az összes) kép befogadásához. És talán így működik az állam, vagy legalábbis Magyarország biztosan, hogy a „képeket” politikai érdekeltség szerint sorolják szemmagasságba, illetve ezentúl tudatosan nem teremtik meg azt a strukturális megoldást, hogy ahányan vagyunk, egymásra támaszkodva lépjünk feljebb és kerüljünk magasabb pozíciókba, hogy közösen mindent láthassunk és a valósághoz közelebb is férkőzhessünk.

A menekülthelyzet összetettsége egyben az egyszerűsége is. A hatalmas méretek és a fekete szín dominanciája félelemkeltő hatással bírnak, viszont nem a magyarországi ellenségképzés értelemében, mert nem az alakoktól féltem, akik a gumicsónakban ültek, hanem a sürgősségtől, amit azok képviseltek, és az árnyékképzettől, amit ez az arcnélküliség jelent – és végül hosszas gondolkodás után megértettem, hogy a veszélytől való menekülés félelmetes ennyire. Ai Weiwei kiállítása elnémítja látogatóját és rengeteg gondolatot teremt. Összességében ennek a tárlatnak a fontossága az otthonkeresés és összetartozás vágyának megfoghatatlanságában rejlik. És igaza van Weiweinek: ennek a fel nem ismerése a mai ember tragédiája.

Ai Weiwei Law of the Journey című kiállítása a Prágai Nemzeti Galériában (Veletržní palác, Dukelských hrdinů 47.) tekinthető meg (hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között) 2018. január 7-ig.

Szabó Alexandra M.

szerző: Szabó Alexandra M.
honlap e-mail
Szabó Alexandra M. 1988-ban született Németországban, az USA-ban nőtt fel, majd Magyarországon folytatta tanulmányait. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen angol, majd az ELTE-n modern magyar irodalom szakon végzett, jelenleg a zsidó identifikációs irodalommal foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum