KULTer.hu - Gorillák, emberek, popzene és melankólia
89509
post-template-default,single,single-post,postid-89509,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Gorillák, emberek, popzene és melankólia

Gorillaz: Humanz

Hét év telt el a The Fall és a Plastic Beach óta, és sokan úgy gondolták, köztük én is, hogy lehet, már nem is hallunk többet a kétezres évek legegyedibb, legkülönlegesebb és sok szempontból legbefolyásosabb zenei kísérletéről, a Gorillazról. 

A hosszú hallgatás idén megtört, videoklipek és teaserek tömkelege lepte el a világhálót, és megjelent a legújabb Gorillaz-album, a Humanz, valamint a banda tagjai két koncertet is fognak tartani fővárosunkban az új lemez turnéjának keretein belül. De vajon megérte-e a majdnem tízéves várakozást az album, mit tartogathat még Damon Albam a tarsolyában?

2001-ben, mikor megjelent a debütáló korong, szinte pillanatok alatt végigsöpört a toplistákon, és olyan instant klasszikusokat égetett a dobhártyáinkba, mint a Clint Eastwood vagy a 19-2000. Mindezt tovább fokozta a 2005-ös Demon Days, ami megajándékozott minket a Feel Good Inc.-szal és a DARE-rel. A Gorillaz a zenéjük mellett egy multimédiaprojekt képregényekkel, animációkkal és rövid rajzfilmekkel, melyekből szintén kaptunk egy új adagot, amik továbbviszik az együttes történetét. Ez a sokszínűség a stílusukban is kézzelfogható, mivel nem nagyon lehet őket egy kategóriába besorolni. Érintik a hip-hop, az alter, a pop, indie pop és poprock zsánereit is, amit az örökké a háttérben duruzsoló elektronika és synthwave kísér. Egy egyedi hangzáskavalkád jellemzi a virtuális bandát, amit a Humanz sem vetkőzött le.

Az új album hosszúra sikeredett, az átkötő számokkal együtt húsz új dalt hoztak nekünk, melyek mindegyike egyedi, egyik számot sem lehet igazán egy kalap alá venni a másikkal, ami részben abból is adódik, hogy nagyon sok vendégelőadó szerepel a lemezen. Ez nem új dolog a Gorillaznál, a legemlékezetesebb trackeket pont a vendégek és 2D, illetve Noodle hangja és stílusa közötti dinamika tette utánozhatatlanná. Jelen esetben viszont mintha átbillent volna a mérleg a vendégek oldalára, és a virtuális zenészek szinte csak elvétve szerepelnek konkrétan a dalokban. A lista első száma, az Ascension egy pörgős hip-hop, amit egy az egyben Vince Staples visz el a hátán, akinek a sorait csak egy kis időre töri meg 2D a szokásosnál is monotonabb, elfojtott, szinte észrevehetetlen éneke. Ugyanez elmondható a Saturn Barznál is, ahol Popcaan furcsa, autotone áztatta éneke igyekszik kényelmetlen és földönkívüli élményt generálni. A De La Soul újra visszatér – nekik köszönhetjük a  Feel Good Inc. rapversszakait –, és most is nagyot alkotnak a Momentzen, ami talán a legütősebb szám az albumról, már csak azért is, mert a We Got The Powert leszámítva a Humanz egy meglehetősen lassú, sötét és melankolikus album.

Ez a tónusbeli váltás elsősorban Damonnak köszönhető, akinek a szürke és visszafogottabb hangulata beszivárgott a zenei projektjeibe, többek között a Blur új albumába és a Humanzbe is. Ez önmagában nem baj, viszont a Gorillaz a kezdetektől fogva egy „upbeat” és vidám együttes volt, akik ugyancsak a virtuális világban léteznek, de rendelkeznek egy kézzelfogható identitással. Egy popos, fülbemászó hangzással, amely kihasználja ezt az elrugaszkodott és furcsa koncepciót, ami a Gorillazt azzá teszi, ami. Az Ascensionön kívül pedig nem igazán találunk példát erre a vidám, gondtalan hangulatra. Ez az éles váltás talán köszönhető az általános komor életérzésnek, ami jelenleg a társadalmon ül, viszont az a legjobb a Gorillazban, hogy ők nem ebben a világban, hanem egy teljesen más univerzumban léteznek. Azonban ez sajnos nem igaz Damon és a meghívott előadók stílusára, így akarva-akaratlanul átszivárog a mi komorságunk is a Gorillaz színes világába. Ez a melankólia legjobban az egyetlen végig 2D által énekelt dalon érződik a legjobban, a Busted an Blue-n. Mindezek ellenére maga a hangzás és a zenei „production” jobb és kristálytisztább, mint valaha. A furcsa zsánerek és pszichedelikus alaptémák sikeresen ki tudnak rántani minket a hálószobánk valóságából, pláne, ha előtte el is fogyasztottunk egy jazzcigarettát.

Azonban sokkal jobban örültem volna, ha a lemez vége felé kicsit felgyorsul a tempó, de sajnos nem ez a helyzet. A Let Me Out és a She Is My Collar színesebb, mint az ezt megelőző dalok, de ezekbe is a vendégelőadók lehelnek csak némi életet, miközben a Gorillaz a háttérbe szorul. Ez legjobban a Hallelujah Moneyn hallható, ami még mindig nem győzött meg, pláne, hogy az album legpoposabb száma, a We Got The Power előtt helyezkedik el.

Mindent összevetve a Humanz egy elég erős hangzásbeli hajtűkanyar a Gorillaztól, aminek az alapjait a Plastic Beach már hét évvel ezelőtt lefektette, de még nem merült el nyakig abban a melankóliában, amibe az új album fejest ugrott. A bús hangulatból azért időnként kitekint a lemez az Andromeda, a Momentz vagy a Strobelite képében, de még a legfunkybb és könnyedebb számai sem tudnak beállni az együttes klasszikusainak sorába. Ha a lábunkat nem is mozgatja meg a Humanz, lesz majd mit hallgatni egy komor, szürke délutánon.

Gorillaz: Humanz, Parlophone, 2017.

A képek forrása a zenekar Facebook-oldala.

Bogdán Erik

szerző: Bogdán Erik
honlap e-mail
Bogdán Erik 1994-ben született Kaposváron. 2015-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció és Médiatudomány szakán. Jelenleg ugyanitt folytatja tanulmányait a kar mesterképzésén. Elsősorban a popkultúra és a „nerdkultúra” foglalkoztatja.

KULTprogramok

<< 2017. jún. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum