KULTer.hu - „Mindig ugyanazt a témát kerülgetem”
90040
post-template-default,single,single-post,postid-90040,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Mindig ugyanazt a témát kerülgetem”

Interjú Rakovszky Zsuzsával

Az idei könyvhétre jelent meg Rakovszky Zsuzsa új regénye, a Célia. Mint minden Rakovszky-regényben, ebben is pillanatok alatt elmerülhetünk és elnyúlhatunk, miként az elbeszélő, Ádám „öreg, néhai macskák szagát őrző szürke fotelében”. A regény lírai szavakkal szőtt, mégis nagyon valóságos világáról kérdeztük a szerzőt. 

KULTer.hu: Az új regény címe: Célia. Erről a névről rögtön Balassi következő sorai jutottak eszembe: „Célia feje vagyon lefiggesztve, / mert vagyon nagy bánatja.” Miért lett a regény címszereplője Célia?

Nem a Balassi-vers miatt. Hadd ne áruljam még el, hogy miért: kíváncsi vagyok, rájön-e valaki magától. Az mindenesetre fontos, hogy ellentétben más szereplőkkel, akiket a becenevükön Zsaninak, Heninek, Nikinek szólítanak, a címszereplő a teljes nevét használja.

KULTer.hu: „Rakovszky most először írt férfit.” – olvastam a regény beharangozójában, és közben arra gondoltam, hogy nem is igaz, hiszen A hullócsillag évében már megengedte nekünk, hogy belekukkantsunk egy férfi naplójegyzeteibe. A két figura hasonlít is egymásra: a naplóíró újságíró–kritikus volt, a mostani férfi is bölcsész. Az újságíró figura önelbeszélése mintha előkészítette volna Ádámnak a terepet.

Ezt még kiegészíteném azzal, hogy a korábbi, Szilánkok című regényemben is első személyű narrátor férfi az egyik, meg a novellák között is van olyan, amelyikben férfi beszél. Van-e férfi és női szöveg? Valamennyire bizonyára, mint ahogy az életkora, a társadalmi helyzete, pszichológiai típusa és még sok minden más is érződik általában a beszélő hanghordozásán, például az, hogy mikor élt. Furcsa, de azok a regényeim, amelyekben nő beszél első személyben, nem ma játszódnak: az egyik a 17., a másik a 19. században, így a korszak nyelve, illetve amennyit imitálnom sikerült belőle, nagyrészt fölülírja a nőiség esetleges nyelvi megnyilvánulásait, ha vannak ilyenek. Kortárs női elbeszélőm viszont nincsen, illetve csak a novellák egy részében. Eredetileg úgy terveztem, hogy a Céliában lesz egy másik elbeszélő, a címszereplő, de valahogy „nem akart megszólalni”.

KULTer.hu: Feltűnő Ádám érzékeny, lírai narrációja. A testiséget illetőleg is kerüli a trágárságot, olyannyira, hogy Nikivel kapcsolatban egyenesen az Énekek énekéből idéz sorokat. Ezt iróniának szánta?

Természetesen. Ezt ellensúlyozza a rá következő, „valóvilágos” jelenet, a nyilvános, tévén közvetített szexuális aktus.

KULTer.hu: Általában durva a férfiak kommunikációja a szexualitással kapcsolatban. Ádámról tudjuk, hogy nem veti meg a home videókat, sőt a tanítványára, a lányával egyidős húszéves szexbombára fáj a foga. Azonban mindezt olyan líraian, jóságos atyaisággal teszi. Létezik vajon egy ilyen ötvenes Ádám?

Egyáltalán nem minden férfi beszél durván a szexualitásról vagy bármiről, és a nők is szoktak elég szabadszájúan beszélni, legalábbis egymás közt. Azt hiszem, az ember aszerint gondol a szexualitásra, aszerint beszél róla, hogy mit érez az éppen aktuális partnere iránt: szenvedélyes szerelmet, gyöngédséget, közönyt, haragot vagy megvetést: a szexualitás mindegyik esetben egészen mást jelent, még ha „objektíve” ugyanaz történik is. Másfelől a mély érzelmeken alapuló kapcsolatok szexuális eseményeit általában nem szokta senki a haverokkal kitárgyalni. Viszont ne felejtsük el azt sem, hogy a világ szerelmi költészetének nagy részét férfiak írták.

KULTer.hu: Ádám érzékeny, lírai alkata szerintem nagyon különbözik a regény többi férfi alakjától. 

Azért nem olyan nagyon más. Egyrészt vannak más, mondjuk így, civilizáltabb férfiak is a regényben, például az apa vagy a fél- és mostohatestvér, másrészt attól, hogy valaki nem kigyúrt és nem szőrös a háta, még lehet igen kegyetlen, csak kifinomultabb módszerekkel talán. Ádám például csúnyán kihasználja a szeretője érzelmeit, de vállalni már nem vállalja, nem segít neki kiszabadulni a házasságával járó kiszolgáltatottságból, mert neki így kényelmesebb, és amikor egy – más nő miatti – elkeseredett pillanatában mégiscsak felajánlja, hogy költözzenek össze, mindjárt el is felejti a dolgot. Ez a „finomlelkűség” nagyon is jól összefér az önzéssel, a saját függetlenség és a kényelem féltésével. És igen, ismerek efféle férfiakat, nem is egyet.

KULTer.hu: Ez a regénye Budapesten játszódik. Gangos bérházak, romkocsmák, plázák. Semmi Sopron. El tudott, el akart szakadni a városától és visszajönni kicsit Budapestre? (Persze tudom, hogy a VS sem Sopronban játszódott, de valahogy az utóbbi években mindig felbukkant könyveiben a kisváros.)

Ennek a könyvnek a cselekménye nemigen játszódhatna kisvárosban. Persze a kisvárosok is sokat változtak az utóbbi évtizedekben, de azért az emberek még mindig jobban ismerik és figyelik egymást, sok döntést, amit a szereplők meghoznak a könyvben, valószínűleg még ma sem hoznának meg ebben a formában egy kisvárosban. Egy nagyvárosnak a lakói szabadabbak, és ez a regény éppen arról szól, milyen hatással van ez a szabadság arra a nemzedékre, amelyik már csak ezt ismeri, hogy aki nagyjából kötöttségektől mentesen nő fel, mihez tud aztán kezdeni az életével.

KULTer.hu: „Az ember nem sétálhat bele egy filmbe vagy egy regénybe, ha úgy tartja kedve. A filmek meg a regények félrevezetik az embert, úgy tesznek, mintha lenne világ” – mondja Ádám Céliának. Nekem mindig sikerül belesétálnom a regényeibe. Amikor A kígyó árnyékát olvastam, majdnem kigyulladt a konyha, annyira belefeledkeztem a szövegbe, most megint dobhattam ki az ebédemet. Van élhető világ a könyveken és a filmen túl?

Igen, hát részben azért olvasunk könyveket és nézünk filmeket, mert a valóságos élet nem annyira „sűrű”, egyrészt ritkán történnek a hétköznapokban nagyon jelentős dolgok, másrészt mára már azoknak a szabályoknak a jelentős része is erodálódott, amihez képest az emberek régebben a saját cselekedeteik súlyát lemérhették. „Világon” az idézett beszélgetésben ezeknek a szabályoknak és hagyományoknak a rendszerét érti Ádám. (Előtte Célia arról beszél, hogy szereti azokat a régi filmeket, ahol az egész család felbolydul egy-egy fiatal lány vélt szerelmi ballépésétől, míg az ő szerelmi ügyeit a környezet és ő maga is jelentéktelen dolgoknak érzi, ezért is csúszik bele egy minden érzelmi alapot nélkülöző félrelépésbe.)

KULTer.hu: A könyve mindenekelőtt társadalomkritika. Eleinte furcsa volt, hogy nem a 19. vagy a 17. vagy a 20. században játszódó történetet olvasok Öntől. Csonka családok, lombikterhesség, ezoterikus téboly. Olyan problémákról ad tűpontos ismereteket, amelyek velünk élnek, de nem mindig tudunk vagy merünk beszélni róluk. Miért erről akart írni?

A régmúltban vagy közelmúltban játszódó regényekben is tulajdonképpen mindig ugyanazt a témát kerülgetem: hogy kik vagyunk valójában, hogyan alakul ki az énünk, és kialakul-e egyáltalán, van-e valamiféle változatlan belső magva, vagy a neveltetés során, a környezet visszajelzéseiből születik meg? A kígyó árnyékában és a VS-ben is, mondhatni, „hamis énje” van a főszereplőnek: a Kígyóban csak ő tudja, valójában kicsoda, a környezet másnak hiszi és ennek megfelelően reagál rá, VS pedig másnak – férfinak – érzi magát, holott valójában, „objektíve” nő. A Célia címszereplője pedig olyan fiatal lány, aki nem kapott támpontokat a számára fontos emberektől arra nézve, ki is ő valójában, és kétségbeesetten keres olyan környezetet, ahol ezt megmondják neki.

KULTer.hu: Nagyon vicces a regényében korunk spirituális útkeresőinek a karikírozása. Angyalok, jósnők, asztrológusok, misztikus közösségek, halott látók, családállítók lépnek elénk, és nők, akik fogékonyak és nyitottak minderre. Miért lehetnek divatosak ezek ennyire napjainkban? Egyfajta vágy az emberek lelkében a természetfelettire, amit a kommunista diktatúra idején nem élhettek ki és most be akarják pótolni? Mielőtt írni kezdte a regényt feltérképezte az ezoterikus társaságokat, gurukat?

Nem kellett külön feltérképezni, lépten-nyomon találkozom ilyenekkel: no nem gurukkal, hanem olyan emberekkel, akik a fentiek valamelyikének vagy mindegyikének lelkes hívei.

KULTer.hu: Nagyon aktuális és egyben vitatott kérdést is feszeget regényében: a mesterséges megtermékenyítést. Célia is így fogant. Később anyukája, Zsani szemére veti, hogy úgy rendelte meg őt, mint egy pizzát és „hogy milyen utálatos arra gondolni, hogy egy orvosi rendelőben fogant mindenféle csövek meg fecskendők segítségével”.

Nem hiszem ugyan, hogy a lombikprogram állna a regény középpontjában, de ez is egyike azoknak a helyzeteknek, amikor valamilyen, régen szentnek vagy tabunak tekintett dologhoz – a szexualitáshoz, a fogantatáshoz vagy a halálhoz – praktikusan, „ésszerűen” viszonyulnak. Amúgy a lombikprogram különböző dolgokat jelenthet: ha egy házaspárnak pusztán technikai segítséget nyújt a fogantatáshoz, az nagyszerű dolog. Ha egy harmadik személy spermáját vagy petesejtjét kell felhasználni hozzá, az már nem biztos, hogy szerencsés: a másik félben rossz érzéseket kelthet, a hűtlenség egy fajtájának érezheti, de ennél nagyobb baj szerintem, hogy az emberi test egy része valami árucikkfélévé válik ilyenkor, és jelentheti az első lépést egy olyan lejtőn, aminek a végén már valamiféle szétszerelhető vagy másolható gépezetnek tekintik, mint mondjuk a klónozásban vagy a szervkereskedelemben. Arról a helyzetről, amelyik a regényben is szerepel, amikor a biológiai apa csak „szívességet” tesz, de nem akar részt venni a gyerek felnevelésében, nem tudhatjuk, nem okoz-e komoly károsodást a gyerek lelkében, önmagáról alkotott képében.

KULTer.hu: Célia kvázi nemlétezőként definiálja magát, egy halott ember nevét viseli vezetéknévként, és egy kitalált személyről kapta a keresztnevét. A regényben több helyen is előkerül az antik mitológiából ismert királylány, Perszephoné, akit az alvilág ura, Hádész rabolt el. Tudatosan játszott a szövegben ezzel a motívummal?

Igen a Perszephoné-utalás stimmel, egy ilyen „anya-keresi-lányát” történet járt a fejemben. Eredetileg úgy terveztem, hogy lesz egy a hellenisztikus korban játszódó betéttörténet, talán az, amit Ádám ír, mert akkoriban is nagy keletje volt az asztrológiának, jóslásnak meg a misztériumvallásoknak, amelyek egyike Démétérhez és Perszephonéhoz kapcsolódik. De aztán úgy döntöttem, nem tudok eleget a korról, meg kicsit szájbarágós is lenne, így csak néhány utalás maradt.

KULTer.hu: Ön nem ismerhette az édesapját. Kicsit ezt a hiányt is megírta a könyvében?

Ez egészen más helyzet: én nem is azt mondanám, hogy nem ismertem, hanem hogy sajnos nem emlékszem rá: egy éves voltam, amikor meghalt. De az az egy év azért ott van valahol mélyen az emlékezetemben, és édesanyám is sokat beszélt róla, szóval mindig is tudtam, hogy kinek a lánya vagyok. Most is itt van a fényképe az ágyam fölött, és minden vele kapcsolatos tényt, leveleket, újságcikkeket azóta is gyűjtök.

KULTer.hu: Célia és Niki is apátlan lányok. Kiszolgáltatottak. Apa nélkül felnőtt lányok kerülnek olyan férfiak karmai közé, mint Niki nevelőapja, Krisztián, majd prostituáltként végzik vagy elrabolja őket egy jótevő őrangyal.

Úgy tudom, az apátlan fiúknak még több gondjuk van, mint az apátlan lányoknak. Azt mondják, az anyai szeretet feltétlen, az apának viszont az a dolga, hogy követelményeket támasszon, szabályokat adjon tovább, és ha a gyerek megfelel a követelményeknek, megdicsérje. Az apahiány valószínűleg mindkét nemnél önbizalomhiánnyal jár, a lányoknál a női önbizalom hiányával: ennek csakugyan lehet az a következménye, hogy nem becsüli magát nőként, és – ahogy régen mondták – „odadobja” magát érdemtelen férfiaknak, vagy akár prostituált is lehet belőle. Persze a hiányt később pótolhatja is valaki, aki apaszerepet tölt be mellette.

KULTer.hu: A Célia egy hajszálpontos rajz társadalmunkról, a családok állapotáról, annak ellenére, hogy férfi a narrátor, ez egy női regény, női sorstragédiákkal.

Tragédiája csak annak lehet, akinek erős érzései vannak valamivel kapcsolatban – ilyenek ebben a regényben tényleg csak a nők egy részének vannak, a többiek, férfiak-nők egyaránt, csak sodródnak az árral…

Borítófotó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Németh Ványi Klári

szerző: Németh Ványi Klári
honlap e-mail

Németh Ványi Klári újságíró. Budapesten él. Első regénye 2014-ben Anarcsi boszorkányok címmel jelent meg a Kalligramnál. Az ELTE-BTK-n diplomázott.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum