KULTer.hu - Mulattatni jött, nem tanítani
89364
post-template-default,single,single-post,postid-89364,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Mulattatni jött, nem tanítani

Neil Gaiman & Michael Reaves: Köztesvilág

Gaiman és Reaves párosa egy laza, izgalmakkal teli, pörgős young adult regényt írt. Azonban a szórakoztató tartalom minden esetlegesen szárba szökkenő többletjelentést háttérbe szorít, holott nem kellene mindenképpen így lennie.

A hétköznapi, csetlő-botló, kissé félszeg főszereplő egy ifjúsági kötet esetében már szinte toposz. Az írópáros mégis őt, a tizenöt éves Joey Harkert szemeli ki erre a feladatra. A fiú kalandjai valójában mindent magában foglalnak, aminek egy kortárs fantasy young adult trilógia első részében meg kell jelennie. Akad itt szájtátás és rácsodálkozás a más alapokon nyugvó, megváltozott világra, fokozatos megszokása az új (iskolai) rendszernek, illetőleg bajban összekovácsolódás és csapattá válás is.

Ami a műfajt illeti, sem Neil Gaiman, sem Michael Reaves nem mondható kezdőnek. Előbbi az angol nyelvű Köztesvilág 2007-es megjelenése előtt túl volt már a Csillagporon, a Coraline-on, a Farkasok a falbanon és az M is for Magic-en, míg utóbbi a Batman: A rajzfilmsorozat írójaként kapott Emmi-díjat, mindamellett pedig sok egyéb, fiatal közönséget megcélzó műsor kreatív gondozásában vett részt. A közös munka ötlete 1995-ben merült fel, még televíziós sorozatként, majd könyvformátumot öltött. Tudásuk ellenére a regény egyetlen felmutatható újdonságra épül: trillió alternatív Földet mutat be, amelyek között a főhős utazgat, és ezzel együtt elkezdi a nagyobb volumenű narratíva építőköveit lerakni.

Az eszeveszett tempóban haladó cselekmény mellett határozottan kevés idő marad a létrehozott világ működésének bemutatására. A történések gyors váltakozásában akarja a két szerző feloldani a mesélést, ami ebben a kötetben még működik, de hagyhat némi bosszúságot az olvasóban. Ugyanakkor ezzel az írói technikával mintha megelőlegeznék és előrevetítenék, hogy mindezen részletgazdagságot, amire csak néhányszor pillanthatunk a robogó narratíva mellett, valóban megkaphatjuk. Ehhez azonban arra van szükség, hogy maga az első rész működjön. Ötletekben szerencsére nincs hiány, még ha azok innen-onnan ismerősnek tűnnek is. Akadnak Gaimanre emlékeztetőek, mint például a visszatükröződő maszkok a Tükörálarcból, de előbukkan némi Harry Potter utánérzés, ahogyan Percy Jackson is feldereng olvasás közben.

Azonban az elképzelések folyamatosan ilyen intenzitással való csúcsra járatása mellett a probléma elsősorban az, hogy a szemben álló feleket, a jót és rosszat képviselő karakterek nem mozdulnak ki ebből az ellentétpárból. Összetettségük nem mutat túl a narratívában betöltött funkciójukon, bár egyszerűségükben humorosak és szerethetőek. Árnyaltság vagy mélység nem fedezhető fel bennük. A két szerző esetenként annyira alárendeli szereplőit a szövegnek, hogy a lehetséges sorsfordító érzelmi tetőpontokat felmutatja, ám nagyon gyorsan rövidre is zárja azokat, ezzel időt sem hagyva a karakternek vagy akár az olvasónak mérlegelni a helyzet fontosságát. Bár az ifjúsági kalandregény műfaji kódjai teret engednének az átélt élmények belső feldolgozása feletti töprengésnek, a főszereplő fiú mivolta miatt ez mégsem történik meg. Örültem volna, hogyha ennek nagyobb teret szentelt volna a szerzőpáros. A szülői ház elhagyása, az iskolaváltás, az ismert világtól való elrugaszkodás egyértelműen olyan pontok, amelyek szinte felkínálták a kapaszkodót. Ha ezekre nagyobb hangsúlyt helyeznének, az sem írná újra a regényt, mégis egy arányosabb és hihetőbb Joey Harkert eredményezne.

További zavaró tényező a többé-kevésbé kidolgozott, valójában mégis önkényes csapatalkotás. A sekélyesen felvázolt és gyenge lábakon álló kapcsolatrendszerben, amelynek a több pontját is képező személy alapvetően idegenkedik a vezetőtől, magától a főszereplőtől. A benne lévők mintegy varázsütésre összekovácsolódnak, a saját cselekedeteit és feladatát minden gond nélkül elvégző sokaság válik az eddig egymással torzsalkodó tizenöt évesekből, amikor arra szükség van. Származás tekintetében a csoporton belüli hibriditás és határsértés azonban tud olyan ötleteket felmutatni, amelyek érdekes koncepciókat eredményeznek. Ilyen például a félig robot, félig ember vagy a likantrópiával küzdő karakter. Utóbbi két szereplő fontosságát az is kiemeli, hogy egy olyan világok közötti szervezetnek dolgoznak, amelynek legfőbb feladata, hogy a mágia és a tudomány közötti egyensúlyt fenntartsa. Így jelenlétük további súlyt ad a kiegyenlítettségre törekvő intézmény mondandójának, a heterogenitásnak.

A borzasztóan sekélyes megvalósítás miatt a színes, szagos és pörgős narratíva egészen egyszerűen nem áll meg a saját lábán. A kalandok, a kardcsörték, a robbanások és a menekülések mind esélyt kínálnak arra, hogy körmünket lerágva izguljunk Joey csapatáért. A probléma abból adódik, hogy ezen a Köztesvilág nem tud túllépni. Tévésorozatként elnézhető hibának tudható be, ott több minden tudná a hiányt kompenzálni, de könyvként problematikus ez a pongyolaság. Hiába teszik a szerzők viszonylag az elején világossá, hogy mi is a tét ebben az egész világok közötti hercehurcában, a valódi mélység hiányzik. Bár elképesztően sok információval látják el az olvasókat és a főszereplő körüli környezetet is folyamatosan változtatják, a fiú mintha egy tündérmeséből lépett volna elő, és ezzel hozta volna magával a műfaj szabályait. Ha ebből a kontextusból értelmezem a regényt, akkor is csak a szórakoztató faktor marad benn, de legalább a következetlenségek kevésbé zavaróak.

A Köztesvilág élvezetes olvasmány, ha néhány órányi laza, izgalmakkal teli, pörgős szövegre vágyik az olvasó. Meglátásom szerint ehhez társulhatott volna olyan tartalom is, amely nemcsak ezeket a hívószavakat akarja szolgaian követni, hanem logikus kapcsolatrendszert épít ki a karakterek között, amellett, hogy dimenzionálja is őket.

Neil Gaiman és Michael Reaves: Köztesvilág, fordította: Pék Zoltán, Agave Könyvek, Budapest, 2016.

Fekete I. Alfonz

szerző: Fekete I. Alfonz
honlap e-mail
Fekete I. Alfonz 1986-ban született Szabadkán, Szegeden anglisztikán és irodalmi szerkesztésen szerezte alapfokú diplomáját, Budapesten pedig az anglisztika mesterszakos végzettségét. 2016-ban elnyerte a JAKKendő-díjat. Fantasyvel, tündérmesékkel és gyerekirodalommal foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum