KULTer.hu - Pintér Kitti kisprózája
89177
post-template-default,single,single-post,postid-89177,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Pintér Kitti kisprózája

Fantomfájdalom

Anyám ugyanazzal a nyugodt arckifejezéssel feküdt, amivel a halat pucolta. Hozzáképzeltem a mozgást is, hogyan indul el egy mozdulat, és a szálkák anatómiájáról eszembe jutott, mennyit olvastam akkoriban az étkezési zavarokról, az emésztés metódusáról, foglalkoztatott a test működése, miként lesz valami legbelül salakká.

Az anyám meghalt, és én az ürítésre gondoltam mellette. Ő már erre sem képes többé, ugyanolyan anyag lesz, mint az állatok trágyája, alig különbözik majd tőlük, nem termel többé nyálat, menstruációs váladékot, izzadságot, működésképtelenné vált, elromlott.

Aztán az öcsémre gondoltam, talán éppen most nyújtja át az aprót a vásárcsarnokban egy kopaszodó nőnek, akinek a hajszálaiból vadászgépeket fontak lánykorában, és akibe túl sok férfi szeretett bele a tudta nélkül. Így magányosan öregedett meg, de akkor és ott szerette a magányos megöregedést. Az öcsém sajnálatból lefeküdne ezzel az asszonnyal. Miközben átnyújtja azt az ötszáz forintot, a mellét nézi, megereszkedett, az ereszkedés íve valahol gyönyörű, eszébe jut Newton.

Magam mellé képzeltem apám akkor is, mint gyerekkorom óta mindig, ha féltem valamitől. De most apa is félt, reszketett a keze, úgy képzeltem, fát vág odakint, amikor kiabálok érte, hogy apa, anya nem lélegzik. Néztem, ahogy felém lendül az a hatalmas medvetest, nem is felém, anya felé, anya felé összpontosult minden mozdulata valaha. Sosem felejtem apám összeroskadását, ha valamit, akkor azt tőle tanultam, a meggörnyedést. Azt képzeltem, apa úgy sír anyám halálakor, légszomjban, mint egy általános iskolás, mint én, amikor őt temettük. Nem láthattam, de minél idősebb lettem, annál inkább szerettem volna tudni, hogyan sírt az én apám, mert nem tanított meg senki erre, és ez engem mélyen megviselt, hogyan illik sírva fakadnia egy férfinak.

De az ő halála a sajátja volt, senki másé, nem akart ezen osztozni senkivel. Apa a fészerben lőtte fejbe magát a vadászpuskájával, és anya évekig próbálta eltüntetni a vért a falakról.

Amikor az öcsém hazaért, nem mertem ránézni.

Féknyomok vannak az arcodon, mondta, karambol van az arcodon, Jácint így szeretett beszélni, metaforákban, aztán megkérdezte, mi történt.

Borítófotó: Artdoxa

Pintér Kitti

szerző: Pintér Kitti
honlap e-mail

Pintér Kitti 1995-ben született Kecskeméten. Szövegei jelentek már meg a győri Műhelyben, az Új Forrásban, a Dűlőben, a felonline.hu, illetve a Folyó weboldalán. Továbbá egy meséje elhangzott a Kossuth rádióban.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum