KULTer.hu - Zenében, versben otthon
89429
post-template-default,single,single-post,postid-89429,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Zenében, versben otthon

Interjú Papp-Für Jánossal

Az irodalom adomány, amelyből mindenki egyformán részesülhet. Papp-Für János költő, zenész irodalomszervező nemcsak tudja mindezt, hanem tanúsítja is – Árnyékapa címmel tavaly jelent meg új verseskötete, valamint az Akik gyerekek maradnak című, korlátozott értelmi képességűek számára készült, oktatási segédanyagként is jelentős kiadvány. A Másik Oldal együttes énekes-dalszerzőjével az elmúlt aktív időszakáról beszélgettünk a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

KULTer.hu: Az Árnyékapa esetén különösen nehéz volna eltekinteni a tapasztalati háttértől, ami feltételezhetően a versek alapanyagát jelenti. Az élmények, életesemények művészi transzformációjára kérdeznék rá: milyen értelemben lehet önéletrajziságról beszélni egy verseskötetnél? Mennyiben meséli el, ami egykor volt, és mennyiben teremti meg, konstruálja az emlékeket a vers?

Az Árnyékapa kizárólag közvetlen, primer élményekből táplálkozik, egy teljesen valós „alapanyagról” van szó. Szinte már-már naplószerűen megírt önéletrajzként is tekintek a könyvre, hiszen valójában a kötetben megjelenő kisfiú mint főszereplő olyan naplójegyzetei az egyes versek, melyek a gyerek aspektusából soha nem íródtak meg. Tulajdonképpen egy felnőtt férfi írja meg gyerekhangra komponálva ezt a naplót. A kötetben található versek nem konstruálják az emlékeket, hanem leképezik a teljes akkori valóságot és élményanyagot.

KULTer.hu: Azért is merül ez fel, mert az utólagos távlat óhatatlanul alakítja az egykori érzést, benyomást, ami sosem élhető újra, hanem létre kell hozni azt a nézőpontot, amely már sose lesz igazán újra sajáttá tehető. Ezzel együtt mennyire törekedtél a gyermeki nézőpont hitelességére, arra, hogy minél kevésbé írja át azt a felnőtt távlata? Vagy épp ezáltal lesz pontosabban megérthető az egykori történés?

Magam sem tudom melyik lehet a könnyebb vagy célravezetőbb, hozott anyagból dolgozni, vagy fikcionális szövegi terekkel kiegészíteni, felhúzni, javítani a szövegek vagy egy komplex könyv minőségén. Talán az előző annyiban könnyebb munka, hogy nem kell kitalált terepre tévedni, s erre nem kell időt szánni, illetve azzal foglalkozni, hogy hiteles maradjon az adott történet. Ennek viszont megvan az a veszélye, hogy amikor visszahelyezkedünk azokba az erős élményvilágokba, melyek megtörténtek, előjöhet a szövegnek egy olyan hangfekvése, mely csak igen nehezen tudja kettéválasztani az érzelmeket az érzelgősségtől. Igyekeztem minden esetben gyermeki hangon artikulálni. Azt vettem észre, hogy emlékezni, gondolkodni sokkal egyszerűbb, egészen addig tökéletesen hiteles is, amíg nem kezdem el írni azt. Mert onnantól, hogy elkezdtem a gondolataimat, érzéseimet irodalmi szövegekké alakítani, már különböző alkukat kellett kötnöm saját magammal. Úgy próbáltam megoldani ezt a problémát, hogy kiválasztottam egy bizonyos élményanyag magját és abból kifelé hátrálva próbáltam megírni köré az adott verset, nem pedig úgy, hogy az élmény gazdagsága, illetve az azóta eltelt sok év feldúsított élményvilága közelítse meg azt a mozdulatlan magot, ami ezeket a verseket beindítja.

KULTer.hu: A gyermeki hang itt valahogy mégsem „korlátozott” nézőpontot takar, sőt úgy tűnik, sokkal fogékonyabb az emberi kapcsolatok rejtett vagy nagyon is látványos töréseire, egyszerűen jobb megfigyelő, mint akár az azokat létrehozó felnőttek. Hogy látod – akár gyakorló apukaként – a gyerek valóban több mindent megért a külvilágból, konfliktusainkból, mint amit feltételezünk? Vagy a beszélő bölcsességében már ott munkálkodik a leendő felnőtt tekintet?

Nem, szerintem nem ért meg egy gyerek többet a világból, hanem jobban érti meg. Míg egy felnőtt figyelme túl iskolázott ahhoz, hogy akár csak néhány percre is egyetlen egy dologra koncentráljon, fókuszáljon, addig egy gyermek figyelme képes elidőzni és megmaradni ugyanazon a ponton. Szerintem egy gyerek sokkal többet érez, mint gondol. A felnőttnél ez fordítva van. Valószínűleg pont ezért veszhetünk el a részletekben, és egy költőnél versírás közben, a szövegalkotási mechanizmus során ez olyan veszélyes helyzeteket hozhat létre a versen belül, mint a mellébeszélés, blöffölés, illetve túlírtság. Ezek elkerülése végett döntöttem úgy, hogy sokkal hitelesebb a már fent említett gyermeki artikuláció ennek a művészi formanyelvnek a kibontására.

KULTer.hu: A kötetben egy-két soros, az ábrázolt világ otthonos idegenségét találóan leképező, kellően enigmatikus szövegrészletek találhatók, melyek, ahogy Marno János írja a fülszövegben, „mintha egy némafilm külön-külön jeleneteit feliratoznák”. A talányosság, meglehet, épp a nézőpont kijelölhetetlenségéből ered – mintha a gyermeki hang már a felnőtt élettapasztalata alapján fogalmazná meg, ami az ő világában csak megélhető, megérezhető, de még nem mondható ki. Kinek a hangját halljuk inkább, a gyermekét vagy a felnőttét? Mi adta ennek a szerkezeti megoldásnak az ötletét?

Mivel több helyen el kellett távolodnom a gyermeki hangtól, mert hát ugye száz százalékig nem tudtam végigvinni és végigvezetni a könyv struktúráját, hiszen bizonyos idősíkváltások is vannak, mely magával vonja azt is, hogy változik a beszélő személye, vagyis leginkább az életkora. Az ötlet éppen onnan fakad, amit fentebb már részleteztem, tehát a gyermeki egyszerűségből, abból az elemi őszinteségből, ami csak a gyermeki korban van jelen. Éppen ezért vannak a kötet bizonyos részein elhelyezve ezek a nagyon tárgyiasult, leegyszerűsített snitteknek nevezett megállapítások. Egy-egy észrevételről, reakcióról szólnak, amelyek esetenként gyermeki hangon indulnak és úgy is fejeződnek be. Olykor a felnőtt hanggal fejeződik be, ám mindenképpen gyermekivel indul.

KULTer.hu: A kötetből egy boldogtalan család körvonalai bontakoznak ki, középpontban a gyermeki hangot sokféleképp meghatározó, a mindennapokat „beárnyékoló” árnyékapával, az apa jelen nem létével vagy épp a rossz apai jelenlét traumatikus tapasztalataival. Annak az egyes stációit látjuk, ahogy a gyerek érzékelni kezdi az otthonosságot jelentő családfogalom illuzórikusságát, a vágyott teljességélmény betölthetetlenségét és megpróbálja ezt a számára megmagyarázhatatlan idegenséget a maga gyermekien tiszta világában elhelyezni. Miért most és miért épp ez vált számodra fontos témává?

Évtizedeken keresztül nem foglalkoztatott ez a probléma, és azt hiszem, hogy a sok gyerekkori trauma miatt bizonyos mértékig egy védekező mechanizmus is lehetett ez bennem. Éveken keresztül rettegtem attól, hogy nehogy olyan életet teremtsek a gyermekeimnek, hogy ők is hasonlóan érezzenek. Talán meglepő, de mai napig nem érzek sem haragot, sem megvetést az apámmal szemben, hiszen sok olyan dolog történhetett, amiről én nem is tudok. De ez azt hiszem érződik a verseken. Nem vádol, nem számon kér, hanem leginkább elmeséli a történteket. Közel negyvenéves voltam már, amikor a Nehogy egyedül egyik fejezetében megjelentek ezek az apaversek, körülbelül akkorra tehető, amikor a kislányom megszületett. Ekkor váltam igazán felnőtté, hiszen már nem a saját magam gyerekkori problémáival kellett foglalkoznom, hanem én is apa lettem. Körülbelül erre az időre tehető az, hogy vissza mertem nézni, vissza mertem helyezkedni az én gyerekkori traumáimba, mert tudtam, hogy vissza tudok onnan jönni, hiszen én már elsősorban apa vagyok. Mivel akkor már több éve foglalkoztam költészettel, így adódott, hogy megszülessen az Árnyékapa mint könyv.

Az árnyékmetafora gazdag interpretációval látható el: lehet a család boldogtalanságát determináló hatalom, de éppúgy vonatkozhat az apa mint példakép súlytalanságára. Milyen elgondolás alapján lett ez központi alakzata a kötetnek?

Az árnyékapa egy pszichológia és vallási fogalom is egyben, nem én találtam ki. Szó szerint azt jelenti, hogy az apa testileg ugyan jelen van, de lelkileg, szellemileg teljesen hiányzik a családból. Az árnyék minden esetben sötét és testetlen, de hiteles mása, leképezése a testnek. Éppen ezért találó az árnyékapa mint fogalom, mert nagyon hitelesen ábrázolja az apa jelenlétének hiányát. Ott van, de még sincs ott.

KULTer.hu: Nem lehet elmenni szó nélkül a lenyűgöző könyvtárgy mellett: Szabó Imola Julianna munkáját lehet és kell dicsérni. Hogy akadtatok egymásra? Vakon megbízol a munkájában, vagy azért történtek egyeztetések az elképzelésekről, ami a borítót illeti?

Vakon megbízok benne. Talán jobb is, ha egy költő nem szól bele olyan dolgokba, amikhez nem ért. Imussal évek óta ismerjük egymást, már a Nehogy egyedül könyvet is ő tervezte, és utána az összes többit is. Nálunk minden esetben úgy indul a munkafolyamat, hogy amikor már megvan a kézirat anyaga, azt átküldöm neki, és ezen kívül választok ki néhány olyan hívószót, ami nagyon jellemző és lefedi a kötet tartalmi mondanivalóját. Ő ezek után szinte minden esetben jóváhagyásra váró anyagot küld.

KULTer.hu: Sajátos módon CD-melléklet is tartozik a könyvhöz (Bezerédi Zoltán és Bezerédi Bendegúz előadásában szólalnak meg egyes versek). A látáskorlátozottakra gondoltál, mikor hangoskönyv formában is elérhetővé tetted a kötetet? Vagy pusztán a befogadói élmény komplexitása volt a cél?

A CD-melléklet ötlete onnan származik, hogy igazán jó kapcsolatot ápolok Bezerédi Zoltánnal, és megismerkedésünk elején többször láttam a Bagatell című darabját a színházban, ami egy egyszemélyes darab, egyetlen nagy versfüzér, több költő tollából. Később az Árnyékapa ciklusból néhány verset kiválasztott és elő is adta pár helyen. Ezért arra gondoltunk, hogy jó lenne egy CD-melléklet a kötethez, melyre ő és a fia (Bezerédi Bendegúz) mondja fel a verseket.

KULTer.hu: Egy verseskötet piacképességét lehet szerinted növelni ilyen módon? Példaértékű lehetne ez a kiadók számára (nem beszélve a versek megzenésítéséről, ami szintén nem egyedi eset nálatok)?

Az az igazság, hogy nem foglalkoztam azzal, hogy piacképesebb lesz-e így a könyv. Mivel adódott a lehetőség, mindenképpen szerettem volna élni vele. Saját magam is több hangoskönyvet ismerek/hallgattam már, és a nagy művészek előadásában engem mindig lenyűgöztek. A versmegzenésítés egészen más művészeti formanyelv. Igyekszek az irodalmi szöveget leképezni. A zene teljesen új dimenzióba képes helyezni a verset.

KULTer.hu: Az Akik gyermekek maradnak egy kivételes törekvés kivételes tárgyi lenyomata: évek óta tartasz rendhagyó irodalomórákat értelmi akadályokkal küzdő gyermekek számára, a könyv oktatási segédanyagként is szolgál. Nem mindenkinek lenne bátorsága ekkora fába vágni a fejszéjét, főleg gyógypedagógiai végzettség nélkül, te mégse hátráltál meg, és inkább kihívást találtál a feladatban, mintsem leküzdhetetlen akadályt. Volt olyan pillanat, amikor mégis azt hitted, ez túl nagy falat lesz, nem lehet megvalósítani, amit elterveztél?

Nem, soha nem gondoltam arra, hogy nem tudom megvalósítani, mert ezekhez a gyerekekhez csak nagyon határozottan és 100 %-os felkészültséggel lehet odaállni. Nem beszélve arról, hogy egy hosszú felkészülési folyamat után álltam először nagy létszámú gyerekcsoport elé, így volt alkalmam megszokni ezt a különleges közeget, és az az igazság, hogy minden egyes ilyen alkalom elé nagy várakozással tekintek, hiszen sok esetben legalább annyira élvezem az órákat, mint amennyire ők. Az, hogy mi a túl nagy falat, relatív, mert nekem az ép értelmű gyerekekkel való foglalkozás nagyobb kihívás.

KULTer.hu: Hogy kezdtél hozzá a munkához? Milyenek voltak az első alkalmak, és miben kellett tökéletesítened a programot?

A Magyar Írószövetségtől kaptam egy listát, amelyen környékbeli iskolák, illetve gimnáziumok címei szerepeltek. Ezek között volt a Dr. Molnár István Óvoda, Általános és Speciális Szakiskola is, ahol enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoznak. Abban a hiszemben látogattam el ebbe az intézménybe, hogy egészséges gyerekeknek fogok irodalomórát tartani, azonban amikor az oktatók közölték velem a helyszínen, hogy ez nem így lesz, hazamentem. Éreztem, hogy nagy kihívás előtt állok, és sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne ezeket a gyerekeket rendhagyó irodalomóra keretében megszólítani. Addig alakítgattam az órák struktúráját, amíg végül elkezdett működni a dolog.

KULTer.hu: Hogy tapasztaltad ki, mi az, ami már sok, mi az, amibe bátran bele lehet kapaszkodni, amire lehet építeni? Egyszóval, hogy tapostad ki magad számára az utat?

Több verses, találós kérdéses játékot fejlesztettem ki, amelyeknél a feladat az, hogy állatneveket kell kitalálni, de úgy, hogy az első sor végére rímeljen a következő. Óriási büszkeséggel töltött el, amikor láttam, hogy a módszer működik – a gyerekek e zenés-ritmikus játék segítségével tízből tíz állatnevet tudtak kitalálni. Általában negyvenöt perces tanórákat tartok, azonban súlyos értelmi fogyatékkal élő gyerekek esetében a foglalkozást negyed órával megrövidítem. Az időtartamot növelni nem érdemes, ugyanis hamarabb elfáradnak, a koncentráció nem tartható fenn ennél hosszabb ideig.

KULTer.hu: Alapvetően ugyanúgy zajlanak az órák? A gyerekek nagyjából ugyanarra fogékonyak, vagy van, ami egyik helyen működik, máshol viszont nem? Tudni kell rögtönözni?

Mindenképpen tudni kell rögtönözni is, de azért általában ez az óra mindenkinél működőképes. Azonban az autistáknak tartott órák a szokásosnál több felkészülést igényelnek, az oktatás tempóját nagymértékben le kell lassítani. Heves megyében nyolc autista gyereknek tartottam órát, köztük voltak halmozottan sérültek is – ez alatt azt értem, hogy az autizmus mellett mozgáskorlátozottság, illetve középsúlyos értelmi akadályozottság is fennállt. Kisebb csoportokban foglalkoztam velük, ugyanis nem szerencsés, ha egy halmozottan sérült autista gyerekhez enyhe fogyatékkal élők is társulnak, tekintve, hogy tudásszintjük teljesen eltér egymástól. Én korábban mindent költői oldalról közelítettem meg, semmiféle tapasztalatom nem volt efféle terepen. Mészöly Ágnes, aki a könyvem meséjét írta, sokáig dolgozott a Pető Intézet konduktoraként, de hajdúböszörményi szakemberek is hasznos tanácsokkal láttak el a gyerekekkel való hatékony kommunikációval kapcsolatban.

KULTer.hu: Mennyire jelent ez új szemléletet az oktatásban? Hogy látod, jelen van amúgy az irodalom ezekben az intézményekben? Lehet azt mondani, hogy úttörő, amit csinálsz?

Ebben a formában igen, úttörő jelentőségű ez a foglalkozás, mert ha van is ehhez hasonló, akkor is két külön részre oszlik, mégpedig a tanító-oktató jellegű foglalkozásra vagy a gyerekek szórakoztatását megcélzó foglalkozásra. Az Akik gyerekek maradnak elnevezésű rendhagyó irodalomóra próbálja összhangba hozni ezt a kettőt. Közel 100 inzézmény és több ezer gyermek meglátogatása után elmondhatom, hogy hiánypótló az, amit csinálunk, és bizony az ilyen típusú intézményekben nagyon ritka a külsős produkció.

KULTer.hu: Több helyen is elmondtad, hogy a siker kulcsa az, hogy ne a fogyatékosságuk álljon a középpontban, hiszen ugyanazok a dolgok érdeklik őket, mint nem sérült társaikat, csak más tempóban, másképp élik meg mindezt. Azonban szerencsés helyzet az, ha a sajátos nevelésű igényű fiatalok nem szembesülnek, nem szembesítik őket a korlátaikkal a mindennapokban, hisz az iskola ajtaján kilépve már nem mindig működik a tolerancia és az elfogadás. Az irodalom szerinted valóban az a terep lehet, ahol a különbségek eltüntethetők, ahol valójában mindenki ugyanúgy részesülhet az esztétikai tapasztalat csodájában és építő erejében?

Tisztában vagyok a sztereotípiákkal, tudom, hogy sokan úgy vélekednek, hogy jobb elkerülni a fogyatékkal élőket. Bevallom, én minden alkalommal izgatottan várom a velük való találkozást. Magam sem tudom megmagyarázni, miért vonzódom ennyire a világukhoz, de tény, hogy képes vagyok pillanatok alatt elnyerni a bizalmukat, innentől kezdve zökkenőmentesen zajlanak a foglalkozások. Az egyik legfontosabb, amit ezek között a gyerekek között megtanultam, az az, hogy elvárják, ne éreztessük velük azt, hogy betegek. Az egészséges emberekben nincs meg az ösztönös, azonnali őszinteség. Bennem sincs meg. Egy unalmas, nyakkendős író-olvasó találkozót simán végigülök érdeklődést színlelve ahelyett, hogy megmondanám kulturáltan a véleményem, felállnék, és elhagynám a rendezvény helyszínét. Ha egy fogyatékkal élőnek nem tetszik valami, azt azonnal jelzi, ha viszont lekötöd a figyelmét, képes olyan csodálattal és őszinte érdeklődéssel nézni rád, ahogyan arra egészséges ember sohasem lesz képes. Sosem linkelnek, és távol áll tőlük, hogy álarcot erőltessenek magukra. Megmaradt bennük az igazmondás, valamint az az elemi természetesség, ami belőlünk, egészségesekből idővel sajnos kikopik. Meggyőződésem, hogy mi, ép értelmű emberek sosem tudunk tökéletesen őszinték lenni. Talán pont épelméjűségünk az, ami blokkolja bennünk az igazmondást.

Ép elméjűnek lenni egyszerre előny és hátrány. A súlyosan értelmi akadályozottak között nem számít a kor – lehet valaki nyolc-, huszonnégy vagy akár hetvenéves, a betegség mindegyiküket egyformán érinti. Ettől egyenlőek, ettől szép az ő világuk. Ezért adtam a könyvnek az Akik gyerekek maradnak címet. Visszatérve a kérdésre, igen, én azt hiszem, hogy az irodalom lehet az a terep, ahol a különbségek eltüntethetők, ahol mindenki ugyanúgy részesülhet az esztétikai tapasztalat csodájában és építő erejében.

KULTer.hu: Mennyire nehéz támogatót találni a munkához? Vagy az ember ezt puszta tenniakarásból is képes hosszabb távon csinálni?

Éveken keresztül saját erőből, szellemi és pénzügyi forrásból igyekeztem fedezni azokat a költségeket, amelyek összeállta után már képes voltam egy olyan produktumot beilleszteni a pályázati rendszerbe, ami azóta szintén évekre visszamenőleg támogatásban részesül. Legelsőként a kulturális államtitkársághoz nyújtottam be egy pályázatot, és akkor azt írták, hogy szeretnék ezt az órát a gyakorlatban is megnézni, hogy eldöntsék, támogatásra érdemes-e. 2013 tavaszán a Magyar Írószövetség támogatásával és az Írószövetség Bajza utcai székházában volt az első ilyen nyilvános rendhagyó irodalomóra, melyet akkor Halász János kultúráért felelős államtitkár, Dr. Nagy Mihály, a kulturális államtitkárság főosztályvezetője és Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is személyesen megnéztek. Az óra óriási sikert aratott, nem csak a gyerekek, de a küldöttek számára is, és ettől a pillanattól kezdve, eleinte a kultúrális államtitkárság, most pedig évek óta az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Balog Zoltán és Tardy Anna önzetlen és kitartó segítségével valósulnak meg ezek az órák.

KULTer.hu: A könyv valódi összművészeti alkotás: nemcsak a pedagógusoknak szóló, diszlexiásoknak tervezett betűtípusú segédanyag, ötlettár (énekelhető dalok kottáival, tabulatúráival), hanem egy szépen illusztrált, mindannyiunk iskolásélményeit megszólaltató kedves történet. A két szerethető, klasszikusan „tűz és víz” főhős, Patti és Domoska jóvoltából újra beülhetünk az iskolapadba. Mészöly Ági elbeszélését nemcsak Bódi Kati rajzai, de a te verseid is fűszerezik, melyek közül némelyik megzenésítve a mellékelt CD-n meg is hallgatható (Gerendás Péter és a Másik Oldal zenekar jóvoltából). Mesélnél erről a gyümölcsöző együttműködésről, ami a kötet elkészüléséhez vezetett?

Meglehetősen komplex könyvről van szó, amely egyrészt a könyvesboltok polcain lesz megtalálható, másrészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma juttatja el az oktatási segédanyagként használható ingyenes példányokat az egyes intézményekbe. Az Akik gyerekek maradnak verseskötetnek indult, rengeteg, tudatosan nagyon egyszerű nyelvezetű gyermekverset írtam, de akárhogy pakolgattam ezeket egymás mellé, valami nem stimmelt. Rájöttem, hogy a versek egy központi történetet kívánnak meg, amely köré aztán szerveződhetnek. Felkértem Mészöly Ágnest, hogy írjon egy mesét. Az ő segítségével vált kerek egésszé a mű, az általa írt történet adta meg a találós kérdések, szerepjátékok és versek közötti összekötő anyagot.

Két főhős, Patti és Domoska vezeti végig a gyerekeket a könyvön, és hozza közelebb hozzájuk az egészséges emberek világát. Az illusztrációkat Bódi Kati, a könyvtestet pedig Szabó Imola Julianna csinálta, és a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg. A jogot megvásárolta a BOOKR Kids, a könyv az AppStore-ban jelent meg letölthető alkalmazásként. Különlegesség még, hogy olyan diszlexiás betűfonttal nyomtattunk, ami kifejezetten sérült, akadályozott gyerekeknek lett kifejlesztve, megkönnyítve számukra az olvasást. A CD-mellékleten hat, Gerendás Péter által megzenésített vers található (a Másik Oldal zenekar szintén közreműködött). A könyv utolsó oldalain van egy játék- és egy daltár. Utóbbi a pedagógusoknak a CD-n levő dalok élő hangszeres eljátszásához, a játéktár pedig a könyvben szereplő játékok megvalósításához nyújt segítséget.

KULTer.hu: Kézenfekvő volt, hogy az iskolában játszódjon a történet? Közös ötletelés előzte meg, majd mindenki tette otthon a dolgát?

Az enyém volt az alapötlet, készen voltak a versek, a játékok, a dalszövegek és tulajdonképpen az óra egész tematikája, de tudtam, hogy nagyon kellene egy „vivőanyag”, egy mese, ami kézen fogva végigvezeti a gyereket a könyvön. Tudtam, hogy kell egy olyan képi megjelenés, vizualitás, ami önmagában is mesélni tudó, egyszerű, letisztult elemeket tartalmaz, és kellett még a zene, amit Gerendás Péterre bíztam, ugyanúgy mint a hangszerelést, és kellett a Másik Oldal zenekar közreműködése is, hogy megszólalhassanak a kész dalok. Ekkor én ezt összefoglalva elküldtem Szabó Imola Juliannának, hogy segítsen keresni egy meseírót, illetve egy grafikust, és arra kértem meg, hogy az egész koncepciót egy könyvvé strukturálja össze, szerkessze meg. Azért volt az kézenfekvő, hogy iskolában játszódik a történet, mert a kisfiam elképesztő sztorikkal állított haza nap mint nap a suliból, így nem állt tőlem sem távol ez a közeg és téma. Tudtam, hogy ezek a gyerekek is az iskolában töltik az idejük nagy részét, ott szocializálódnak. Így az is egyértelmű volt, hogy abszolút bele tudnak majd helyezkedni ők is ebbe a történetbe, hiszen a barátság, a szerelem, a tanulás, a tesióra, a felelés előtti izgalom az életük része.

KULTer.hu: Van szakmai visszhangja a kötetnek – és most nem irodalmi, inkább gyógypedagógiai szakmára gondolok. Használják már iskolákban? Hogyan és milyen sikerrel?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felajánlotta, hogy az ország összes olyan intézményének juttat el ebből a könyvből, ahol fogyatékkal élő gyermekek élnek, tanulnak, mivel ez a könyv nem csupán a könyvesboltok polcairól emelhető le, hanem oktatási segédanyagként is funkcionál. Ez ügyben már fel is vették velem a kapcsolatot, és ha még ezen a napon nem is, de a közeljövőben mindenképpen célba ér – eljut a gyerekekhez a könyv, amit ők hoztak ki belőlem, amit közösen, egymást segítve készítettünk el.

KULTer.hu: Lesz esetleg folytatása a könyvnek? Új történet, új dalok, új feladatok – tennivaló lenne még bőven, ahogy minden bizonnyal igény is. Irodalomszervezőként is egyre sokrétűbb feladatot látsz el Hajdúböszörményben és a Magyar Írószövetségen belül – félő, hogy nem marad időd, energiád folytatni ezt a projektet?     

Elsősorban most az országot kell feljárnom, hogy az összes értelmileg akadályozott gyermekkel meg tudjam ismertetni ezt az órát és könyvet, mivel erre kaptam ígéretet és támogatást a minisztériumtól. Hogy lesz-e folytatása, még nem tudom, akár lehet is. De egyelőre ez a legfontosabb és a legértékesebb feladatom.

Barítófotó: Facebook

Herczeg Ákos

szerző: Herczeg Ákos
honlap e-mail

Herczeg Ákos 1983-ban született Budapesten, Egerben nőtt fel, Debrecenben él. Kritikus, irodalomtörténész, a KULTer.hu és az Alföld, valamint a FISZ Hortus Conclusus sorozatának szerkesztője. 2015-ben irodalomtudományból doktorált a Debreceni Egyetemen, a JAK tagja. Írásai többek közt az Alföld, az ItK, a Tiszatáj, az Irodalomismeret folyóiratokban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum