KULTer.hu - „Egyetlen jelenünk van”
90728
post-template-default,single,single-post,postid-90728,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Egyetlen jelenünk van”

Interjú Beck Zoltánnal, a 30Y frontemberével

Az idei Dunaújvárosi Diákköztársasági Napok (DUDIK) harmadik napján a 30y frontemberével, Beck Zolival beszélgettem a koncert előtt, aki a dunaújvárosi lányokról, klipforgatásról, kocsmakoncertekről és intimitásról mesélt.

KULTer.hu: Évek óta állandó fellépői vagytok a DUDIK-nak, és a zenekar életében idén tulajdonképpen ezzel a koncerttel kezdődött a fesztiválszezon. Milyen érzésekkel érkeztetek a fesztiválra?

Talán úgy áll össze ez bennünk, hogy amikor először szabadtéren játszunk az adott évben, onnantól gyakorlatilag fesztiválélményünk van – még akkor is, ha azt követően vannak klubkoncertjeink. Ily módon ugyanúgy első fesztiválélmény a Pécsi Egyetemi Napok, vagy amikor először lépünk fel a Budapest Parkban – ami idén viszonylag korán volt. A fesztiválok története inkább abban fogalmazódik meg számunkra, hogy egy csomó olyan zenekart tudunk megnézni, akikre kíváncsiak vagyunk, de nem nagyon látjuk őket az év során. A DUDIK-on például a hangbeállás után megnéztük az Idegen zenekart, ami marha jó élmény volt.

KULTer.hu: A zenekarnak számos kötődése van Dunaújvároshoz. Talán a legfrissebb az, hogy a Dicsőség című lemez legutóbbi klipjét, a Révbe ért a dunaújvárosi vízilabdás lányokkal csináltátok meg. Miért éppen őket választottátok, hogyan jött az ötlet?

A Révbe ér forgatókönyve egy lánybúcsú spontán története, amihez nyilván szükség van lányokra. Így aztán adta magát, hogy kellenek olyan emberek, akik régóta, viszonylag jól ismerik egymást, és van is kedvük egy ilyen kalandhoz. A zenekar pedig szerencsés, hogy van egy nagyszerű sportoló csapat, ami nagyon kedves és csinos csajokból áll, akik állati jó fejek, nagyon tudnak bulizni, és ráadásul szeretik is a zenekart. Ily módon viszonylag gyorsan és evidensen mondtak igent a felkérésre.

KULTer.hu: Hogy ment a közös munka?

A legnehezebb kérdés talán az volt, hogy hogyan lehet időpontot egyeztetni egy csapattal éppen akkor, amikor benne állnak a vízilabdabajnokság fináléjában. Végül aztán sikerült találni egy olyan napot, amikor az edzőjük a délutáni edzést elengedte, és így a reggeli edzés után eljöhettek a csajok – persze szigorú kikötésekkel. Megcsináltuk a filmet, bár azt hiszem, inkább volt ez közös kaland, mint forgatás, és közben pedig Pamu (Pamuki Krisztián, a 30y operatőre – a szerk.) felvette a csodaszép dunaújvárosi lányokat.

KULTer.hu: A klipek során gyakran külső szereplőkkel dolgoztok. Fontosnak tartod, hogy a zenekar maga is aktív szereplőként vagy vizuálisan megjelenjen a klipjeitekben, vagy tudatosan választotok inkább kívülállókat?

Inkább úgy van ez, hogy borzasztóan rossz színészek vagyunk. Azt gondolom, nem baj, ha egy zenekar egyfelől belátja azt, hogy nehezen viseli a rendezői instrukciókat és azokat rosszul valósítja meg, másfelől meg a dalaink fontosabbak számunkra, mint mi magunk. Innentől fogva tehát az, hogy éppen benne vagyunk-e egy klipben vagy nem, semmiképpen sem szempont a számunkra. Inkább az fontos, hogy van-e a dalnak olyan közlésereje, amit  a film alkotója meg tud vagy meg akar valósítani, van-e egy olyan kép vagy vizuális nyelv, amin a rendező el akar mesélni valamit. Nem gondolom, hogy egy klipnek az az értéke, hogy éppen szerepelünk-e benne vagy sem, számunkra inkább az a kérdés, hogy mi az a képi élmény, amelyik valamilyen módon árnyalni, nyitni, értelmezni képes az adott dalt. Szeretjük azt, hogy nagyszerű alkotóművészek vesznek körül minket, és pont attól működnek ezek a képi történések, hiszen ezek mind az ő autonóm elgondolásaik arról, amit számukra az a dal vagy történés jelent, amit a zenekar létrehozott. Összességében azt képzelem, hogy úgy tud működni egy kreatív közösség, hogy ott mindenki önálló alkotóként vesz részt a folyamatban: a zenekar nem megrendelő, hanem alkotótárs egy ilyen munkában.

KULTer.hu: Azt már megszokhattuk tőletek, hogy időről időre kitaláltok valami rendhagyó dolgot. Idén nyáron például a fesztiválok mellett kocsmakoncerteket is csináltok. Miért nevezitek őket kocsmakoncerteknek? Tulajdonképpen ezek a korábbi Szentimentálé-eseményeknek felelnek meg, vagy azok továbbgondolt változatai?

Azért nem hívjuk Szentimentálénak, mert azoknak az eseményeknek a lemez kijövetelével kötött a repertoárja. Így aztán nehezen gondolható el egy Szentimentálé-koncert úgy, hogy nem azt a zenei anyagot játsszuk. Inkább kocsmakoncerteknek mondanám, mert ezeket pont így el tudjuk játszani egy pubban is. Szerencsére többen vannak, mint egy kocsmában, ezért kell hangosítás és színpad, de ezek csak járulékos elemei a történetnek. Ha éppenséggel csak huszonöten lennénk együtt, akkor is megtörténne úgy, hogy ücsörgünk ott a kövön fröccsel a kezünkben, és elzenéljük a dalokat az akusztikus hangszereken. Ha egyszerűen akarnék fogalmazni, azt mondanám: ez egy olyan 30y-koncert, ahol nem lökik ki a kezedből a poharat.

 KULTer.hu: Szerinted fontos ezeknél a koncerteknél a helyszínválasztás?

Szerintem kulcskérdés. Összességében meghatároz egy koncertet az, hogy hol játszunk. A kocsmakoncertek meg különösen kényesek erre, mert ilyet csak úgy tudsz csinálni, hogy valamilyen módon a helyszínben megtalálod azt, amitől az a tér valami meghittséget tud közvetíteni. Ezért jó mondjuk a Petőfi Irodalmi Múzeumban játszani, mert a belső tér már önmagában véve is valami intimitással bír. Reményeim szerint ilyen lesz a Laposa-terasz is a Balaton-parton augusztus elején. Szóval a tér legalább annyira fontos, mint mondjuk egy színházi előadásnál, még ha itt szó sincs színházról.

KULTer.hu: Turnén vagytok. Nagyon sűrű a program, ezért gondolom, adódik olyan alkalom, amikor egy akusztikus kocsmakoncert előtti éjszakán még egy fesztiválon játszotok zúzós koncertet. Mennyire nehéz az átállás?

Evidensen készülünk mindkettőre. Persze ilyenkor egyszerre két felszerelést kell utaztatni, így előjönnek olyan bonyolult kérdések, hogy hova és milyen hangszer kell, vagy hogyan fér el két dobfelszerelés, amikor már eggyel is tele van a busz. Összességében azt hiszem, jól áthangolódunk. A zenekar attitűdje olyan, hogy minden koncertet a maga jelenidejében akar megragadni. Aztán pedig el kell engednünk, bármi is történt ott aznap, a következő napra vagy eseményre kell figyelnünk. Egy koncerten nem nézhetünk előre három vagy öt hetet – a próbafolyamatban igen, de magában a koncert pillanatában nem. Ott csak egyetlen jelenünk van, az a pillanat, amikor éppen játszunk. Olyannyira, hogy sokszor azt sem tudjuk, mi lesz a következő dal.

KULTer.hu: Augusztus közepén a Kaposfest keretében kerül megrendezésre a Reframe-projekt, melyben ismert hazai előadók a komolyzene és a könnyűzene műfaji határainak feszegetésére tesznek kíséretet. Te is fellépsz az augusztus 18-ai premieren, hogyan készülsz erre?

Azok a zenei vagy más művészeti projektek, amik dialógusra épülnek, mindig izgalmasak. Különösen azért, mert egyáltalán nem lehet tudni, hogy végül mi sül ki belőlük. Én meg szeretem a kockázatot, és persze állati jó együtt dolgozni Prieger Zsoltival: az ő kreativitása, zenei gondolkodása még olyankor is lenyűgöz, ha éppen kevéssé áll közel hozzám a világa. Egyébként meg két évig nagyszerű klasszikus zenészekkel és zenetudósokkal vittem a Pannon Filharmonikusok zenei sorozatát, a Szentimentáléban többek között fúvós kvintettel zenéltünk, a MüPa kocsmakoncertjén férfikarral muzsikáltunk együtt, és nem mellesleg: egy zongoraművésszel dolgozunk együtt nap mint nap.

KULTer.hu: Mielőtt a fesztiválszezonba kezdenétek még egy izgalmas esemény vár rád, ugyanis idén másodjára meghívást kaptál a Berlini Költőfesztiválra. Hogyan készülsz erre? Úgy kell elképzelni ezt az előadást, mint az itthoni szerzői esteket?

Vagy legalábbis nagyon hasonlóan. Annyi a különbség talán, hogy vannak német műfordítók, akik lefordítják a dalszövegeket, és a koncert alatt a kivetítőkön szinkronban mennek a német műfordítás szövegei. Nagyrészt a szövegen van a hangsúly – hiszen ez mégiscsak egy költészeti fesztivál –, ezért már nagyon korán, valamikor március elején el kellett küldenem a programot és az ahhoz kapcsolódó dalokat.

Az meg furcsa, de nagyon izgalmas helyzet, hogy az emberek jelentős része az előadás alatt nem téged néz, hanem olvassa a szöveget. Szóval olyan vagy, mint egy feliratos film.

KULTer.hu: Mit gondolsz, nehezebb vagy könnyebb külföldi közönségnek játszani? Hogyan tudod átültetni a dalok jelentéstartalmát a külföldi közönség számára?

Inkább csak más játszani, mert a szövegélmény kevésbé erőteljes. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy ettől függetlenül van a daloknak hatása. Elég csak belegondolnunk abba, hogy hány olyan számot vagy előadót ismerünk mindannyian, amiknek nem értjük pontosan a szövegét. Én is nagyon szeretek jó néhány német vagy orosz zenekart, pedig nem értem pontosan azt, amiről énekelnek. Mégis azt hiszem, hogy értek valamit, ami lehet, hogy olykor sokkal fontosabb, mint a szöveg. Éppen ezért nem verset írok például, hanem dalokat, mert azt képzelem, hogy nem a szövegen, hanem a dalon múlik az, hogy mi történik a számokban.

KULTer.hu: A fesztiválszezont követően úgy tudom, szeptemberben még lesz egy-két szabadtéri koncert. Mire számíthatunk aztán az ősszel?

Egyelőre a nyárra koncentrálunk, az ősz maradjon még meglepetés.

A fotókat Hofgárt Károly készítette.

Jónás Adrienn

szerző: Jónás Adrienn
honlap e-mail
Jónás Adrienn 1988-ban született Dunaújvárosban. Diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán, igazgatásszervező szakon szerezte, majd később ugyanitt az európai és nemzetközi igazgatás szakot is elvégezte. Fő érdeklődési köréhez tartozik a zene és az irodalom, szabadidejének nagy részét a kulturális rendezvények és jótékony-közösségi megmozdulások kötik le.

KULTprogramok

<< 2017. Júl. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum