KULTer.hu - Már 70 ezren látták Enyedi Ildikó filmjét
90709
post-template-default,single,single-post,postid-90709,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Már 70 ezren látták Enyedi Ildikó filmjét

Enyedi Ildikó Arany Medve díjas Testről és lélekről című filmje március eleje óta látható a magyar mozik műsorán, eddig több mint 70 ezer néző váltott rá jegyet. 

A film először a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan a fesztivál legfontosabb díjával, az Arany Medvével távozott.

A Testről és lélekről a napokban a lengyelországi Lubuskie tartományban megrendezett nyári filmnapokon kapott Ezüst Szőlő-díjat, valamint elnyerte a Sydney Filmfesztivál fődíját is.

Enyedi Ildikót az Amerikai Filmakadémia június végén beválasztotta tagjai közé, így a jövő évi Oscar-díjátadón már ő is szavazhat a legjobb rendező kategóriában.

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven magyar és nemzetközi díjat nyert el korábban, munkái szerepeltek többek közt Cannes-ban, Velencében és Locarnóban is. Legutóbbi filmje az HBO-n játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett. A széria harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, a férfi főszerepet pedig Morcsányi Géza színházi dramaturg játssza, aki egyben a Líra Kiadói Csoport igazgatója is. Mellettük feltűnik még a filmben az idén 90. születésnapját ünneplő Békés Itala, továbbá Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

A filmet a közönség Budapesten jelenleg a Kino Café moziban, a Puskin moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Tabán moziban nézheti meg, Pécsen az Apolló moziban, Szegeden a Belvárosi moziban, Szombathelyen pedig a Savaria moziban vetítik. Jövő héttől Kecskeméten az Otthon mozi, Hévízen a Fontana mozi, Nagykőrösön a Kőrös Art mozi, valamint a Fövenyes kertmozi is műsorára tűzi.

Forrás: MTI

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2018. jún. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum