KULTer.hu - Nemzetközi díjat nyert a magyar táncdarab
91601
post-template-default,single,single-post,postid-91601,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Nemzetközi díjat nyert a magyar táncdarab

Hégli Dusan szlovákiai magyar rendező és koreográfus Finetuning című tánckoreográfiája kapta a Tournesol-díjat az idei kortárs színházi fesztiválon a franciaországi Avignonban. Teljesen magyar előadás először kapta meg a rangos elismerést.

A Finetuning című darabot a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház és a Dusan Hégli Company közös adták elő a Corps et danse (Test és tánc) elnevezésű kategóriában.

Az Avignoni Színházi Fesztiválon idén több mint 1.100 előadást láthatott a közönség, és a Finetuning darabot mintegy 150 kiválasztott előadás közül nevezték a neves díjra. A fesztivált egyébként első ízben 1947-ben rendezték meg, s jelenleg a világ egyik legrangosabb kortárs színházi szemléjeként tartják számon.

A pozsonyi magyar csoport darabjának még 2016-ban volt a bemutatója Avignonban, s azóta több mint 46-szor adták elő, elsősorban Avignonban – jegyezte meg a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A Finetuning a családon belüli lelki és fizikai erőszakkal foglalkozik. A táncosok kosztümjeit Szűcs Edit tervezte, akinek neve a Saul fia című Oscar-díjas magyar film kosztümtervezőjeként vált ismertté.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a kortárs színház legnagyobb fesztiválján a hagyományos tánccal és zenével sikerült meggyőznünk a szakmai publikumot és a Prix Tournesol zsűrijét is. Ez nagy elismerés” – mondta Hégli Dusan.

A Tournesol-díjra olyan előadásokat jelölnek az Avignoni Színházi Fesztiválon, amelyek az emberiség jövőjével, a környezetvédelemmel, a szolidaritással, a rasszizmussal és az egyenjogúsággal összefüggő témákat boncolgatnak.

Forrás: MTI, borító: Facebook

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. aug. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum