KULTer.hu - A vágy villanásai
92250
post-template-default,single,single-post,postid-92250,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A vágy villanásai

Peter Parnell – Alan Menken – Stephen Schwartz: A Notre Dame-i toronyőr

A Notre Dame-i toronyőr című musical premierjén minden előadó remekelt, ám csak az Esmeraldát játszó Gubik Petra és a cigánykirályt alakító MÁZS (Mészáros Árpád Zsolt) tudta maximálisan kihasználni a szerep kínálta lehetőségeket. Veréb Tamás mint érző lelkű, torz testű harangozó megdolgozott a sikerért, a reverendába bújt Szabó P. Szilveszter pedig hozta a szokásos színvonalat a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Quasimodo történetét mindenki ismeri a középiskolából vagy feldolgozások révén, musical sem csak egy készült belőle. A „Disney-fejlesztésű” változat szerencsére nem egyezik mindenben a rajzfilmmel, s bár sok szempontból eltér a regénytől, csak Phoebus kapitány karakterét írták át jelentősen. A befejezés egyáltalán nem a mesefilmet követi – így második rész sem készülhet, ellentétben a gyermekbarát mozival –, Victor Hugo szép regényzárlatának felhasználása elhiteti, hogy a belbecs valóban fontosabb lehet a külcsínnél. És nem szép más felett ítélkezni, kapjuk a tanulságot a képünkbe a narrátortól, hogy morálisan épülve térjünk majd vissza megszokott, megkövült sztereotípiáinkhoz.

A színház a színházban keret talán azt is célozza, hogy felismerjük, bármelyikünk kerülhet olyan körülmények közé, ahol a magukat normálisnak, mintának kinevezők céltáblájává válhatunk. Frappáns ötlet, hogy kvázi a nézőtérről választják ki a Quasimodo bőrébe bújó főszereplőt, aki elegáns, színházba járós ruháját a (fiktív) világot jelentő deszkákon cseréli púpra, magára öltve a megbélyegzettség terhét. A többi színész rituális kiválasztása, „felkenése”, a latin nyelvű egyházi ének, a kórus ügyesen von be a darabba, a végén pedig újra érzékeltetik az elhunytak pódiumra állításával, hogy itt egy történet adatott elő. Közvélemény-kutatásom szerint okozott viszont értelmezési gondot a főszereplők mellett a második felvonásban felbukkant kisgyermek, akivel ismét nyomatékosítják a játék a játékban szerkezetet, a főhősök és az őket megformálók sorsának különbségét a szünetről visszatért nézők számára. Hogy egy elfogadó világban boldogan élhetnének.

A szegedi dóm előtt ugyan kissé eltörpült a Notre Dame díszlete, de a színpad fölé magasodó templomtornyok különlegessé tették az előadást. Az Operettszínházban majd nem vonja el a figyelmet ez a „zavaró” háttér. (A bemutató előtt három nappal a dómban is előadta Imáját Gubik Petra, s abban a liturgikus térben igazán torokszorító volt.) A forgószínpad révén hol a Notre Dame belsejét látjuk, hol a katedrális előtti teret. Lehetne látványosabb, a fények és a vetített háttér azonban remekül feldobja a színpadképet. A Csodák Udvarának körhintája egyszerre bizarr és vidám, ám a helyszín nevéhez és elvárásaimhoz képest kissé visszafogott. A felgyújtott bordély lángjai sem pótolták a három, elvileg szerelmes férfiból nem szikrázó szenvedélyt.

Veréb Tamás ritkán tudta elhitetni, hogy Quasimodo több egy elzártan nevelt, együgyű ifjúnál, akiben érzelmek kezdenek csírázni, miután először emberek közé merészkedett. Talán ennyi van a szerepben: őrlődik, örül, istenít. Párkapcsolati modelljét a szent család jelenti, az emberi kapcsolatokról való ismeretei alapján csak a „szükséges az embernek az ember” felismerésig jut el. Nevelőapja átplántálta belé kétségeit, félelmeit, de a „Szent Aphrodosius” – „afrodiziákum” szójáték sejteti nyiladozó kíváncsiságát. Csalódásaikor éreztem csak meg Veréb tehetségét, de a közelebb ülők lehet, hogy máskor is láthattak finom rezdüléseket.

Frollo főesperesként Szabó P. Szilveszter pontosan ugyanazt a kimért, merev figurát hozta, mely lenyűgöző hangja mellett két évtizede biztosítja népszerűségét. A vívódó pap meghasonlottságát az önostorozásnál felmutatta ugyan, de nem ragadta el a Tűzörvény, és a könnye sem volt lávapatak. A sóvárgás inkább takaréklángon égette lelkét, tébolyult epekedése a börtönben sem nevezhető igazán erős színészi alakításnak. A háborúból hazavezényelt Phoebus esetében az átélt borzalmak magyarázhatnák, hogy miért adja fel egy nőért a karrierjét (a Disney-változatban), de Kocsis Dénes előadásában csupán az életvágy volt hangsúlyos, a mosolyogva előadott traumák kocsmai locsogássá silányultak, s nem is keltettek különösebb figyelmet. Vágyott egynéhány nő után, élvezni ölelést, aztán munkája során is többször az útjába került Esmeralda, hát szerelemnek nevezték.

Igazán emlékezetes a fantasztikusan koreografált farsangi forgatagban lubickoló, harsány, olykor trágár, narrátorként viszont visszafogott Mészáros Árpád Zsolt volt, és Gubik Petra, aki hol csábító táncosként gyújtogatta a férfiszíveket, hol gyermeki örömmel nézett le a magasból, hol mártírként dacolt a kísértéssel. A fess katonatiszttől megszédült, a kitaszítottakért imádkozó és a kivégzése előtt az „élni és élni hagyni” üzenetét küldő, erős nőt egyaránt megmutatta. Valljuk be, igazán jó dalai csak Esmeraldának vannak a musicalben. Quasimodóval duettjük „a világ tetején” szintén szép, de a harangozónak nem írtak olyan slágert, melyet másnap már az inasok fütyölnének a Kárász utcában. Gyönyörű még a kétnyelvű Thai mol piyas kocsmadal, de nem szabad rákeresni semmitmondó jelentésére. S vajon senki nem mert szólni a magyar fordítóknak, mennyire ósdi a „balhé-bomba” kifejezés? Ugyan kreatív és ügyesen a dalszövegbe épített; a „topsy-turvy” hangzását és jelentését is jobban hozza, mint a rajzfilm „karnevál van” négy szótagja, de már egy késő középkori commedia dell’arte-ban is elavult lett volna.

A tavaly bemutatott Ének az esőben közhelyes zsidóábrázolása után kíváncsi voltam, milyen lesz a musical cigányképe, erősíti-e az előítéleteket, vagy a „Szeresd a népem, és űzd el a kínt, öleld meg őket, hisz gyermeked mind” fohász a templomban gyönyörűen éneklő Esmeralda révén akár szimpátiát is kelt. Mit látunk? A cigányok lopnak, táncolnak és buják. Victor Hugónál mindenféle náció, etnikum, vallás és félresiklott sorsú személy található a Csodák Udvarában, Clopin a koldusok királya ott, nem a cigányoké. Nyilván az amerikai szerzők éltek a leegyszerűsítéssel, nincs mit tenni. Nincs mit tenni? Frollo magyarul olykor „söpredék”ről énekel, mikor az angolul kivetített szövegben a „gipsy” szó szerepel. Jobb az? A dúlt hitű, tüzelő pap éppúgy gyűlöli a cigányokat szeretett fivérének elvesztése miatt, mint elevenségükért, kötetlenségükért. Gerjedelme akkor erősödik, mikor a cigánylány imájában észreveszi a párhuzamot a jézusi tanítással, a közös elemet, és egyszerre akarja megmenteni őt és önmagát tőle, másságától. Vagy elpusztítani, ha nem hajthatja uralma alá. Mert hatalmában áll a gyűlöletet törvénnyé tenni, a nincstelenek, a hazátlan menekülők sorsáról dönteni. Míg a szabadságvágy lázadáshoz nem vezet.

A kirekesztettség, a rettegett multikulturalizmus aktuálpolitikai felhangot is adhatna, de az előzetesen kommunikált üzenet általánosabb: a másság elfogadása fontos, a felszínes benyomásokon alapuló ítélkezés helyett az egyén értékeire figyeljünk. „Ki dönti el, ki lesz ember vagy szörny?” – halljuk a narrátortól, s gondolhatunk akár a webes gúnyolódásokra is, amikor a reklámok sugallta hamis testképet kérik számon a magukról nem tökéletes fotókat megosztókon. De a magyar társadalom többségének cigányellenességére inkább. A többször felhangzó a Dies Irae, a gregorián dallamok, az 1482-ben játszódó cselekmény azt a benyomást keltheti, hogy mindez távol van tőlünk, egy romantikus példázat csupán, de valami nagy-nagy tűz lesz ennek a vége, ha illúziókba ringatjuk magunkat. Kyrie Eleison.

Peter Parnell – Alan Menken – Stephen Schwartz: A Notre Dame-i toronyőr. Rendezte Kerényi Miklós Gábor. Játsszák: Veréb Tamás, Gubik Petra/Fekete-Kovács Veronika, Szabó P. Szilveszter/Szomor György, Kocsis Dénes/Szerényi László, Mészáros Árpád Zsolt/Homonnay Zsolt. Budapesti Operettszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok, 2017. augusztus 11. (A budapesti bemutató szeptember 22-én lesz!)

A fotókat Dusha Béla készítette.

Klein László

szerző: Klein László
honlap e-mail
Klein László a „gyűlölet nyarán” született Budapesten. Az ELTE TFK magyar-történelem, majd az ELTE BTK magyar-könyvtár szakán diplomázott. Az ELTE Pszichológiai Intézet munkatársa. Kutatási területe a posztszubkulturális média (fanzine, szamizdat), az ellenkulturális mozgalmak és a deviánsok olvasásszociológiája. Az Irodalom Visszavág alapító szerkesztője volt. Írásai jelentek meg többek közt a Terasz, az Irodalmi Jelen, a Litera, a prae.hu, a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás és a Metal Hammer Hungarica lapjain.

KULTprogramok

<< 2017. Sze. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum