KULTer.hu - Beavatási szertartás?
92337
post-template-default,single,single-post,postid-92337,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Beavatási szertartás?

Kaposfest 2017

A Kaposfest egyik fontos célkitűzése, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a komolyzenét, és bebizonyítsa nekik, hogy a sztereotípiákkal ellentétben ennek a műfajnak lehet mondanivalója a 70 év alattiak számára is. A szervezők minden évben meghívnak egy autóbusznyi szkeptikus fiatalt, hogy alávessék őket a „beavatási szertartásnak”, bevallom, köztük foglaltam helyet én is.

Nem kertelek, a középiskolai ének-zene órákról megmaradt legfontosabb emlékeim a köpőcsövezés és a padsorok közötti levelek passzolgatása. Ez nem a tanárnőm hibája volt, ha olvasná, ezúton is elnézést kérek tőle. Ugyanazzal a kérdéssel védekeztem ezidáig, amit a hatodikos-hetedikes irodalomórákon is örömmel hangoztattam, hogy ugyan, hogyan tudna egy tizenéves, Tankcsapdán nevelkedett kamasz kapcsolódási pontot találni Balassihoz vagy Bartókhoz? Ennyi idősen még nem versenyképes érv az, hogy „de hát alapműveltség”, a tanulás kényszere pedig ritkán szerettetett meg diákkal bármit is.


Szóval idén úgy döntöttem, önkéntesen alávetem magam a „kísérletnek”, civilizált felnőttnek öltözve, összeszorított fogakkal végigsétáltam a várost, és megközelítettem a Szivárvány Kultúrpalotát. Már a sétálóutcán érződött, hogy máshogy süt a nap Kaposvárra. A sokszor lenézően unalmasnak, szürkének titulált szülővárosom reneszánszát éli: elhúzott mellettem egy nyitott ajtós, jazz kocsinak keresztelt lakóautó, aminek a hátsó ülésén három fiatal örömzenélt, a Vígasságok terén kitelepült sörös bódék, az utcákon külföldi hangok, a Szivárvány előtt gyülekező tömeg. Beözönlöttünk a helyre, amit bár vagy 7 éve kultúrközponttá alakítottak, néhai rockkocsmaként és koncerthelyszínként őriztem a szívemben.

Kijelenthetem, túléltem életem első, önszántamból vállalt komolyzenei happeningjét, és az hagyján, hogy nem omlott rám a plafon és a saját lábon távoztam, de be kell vallanom, még élveztem is. Sőt, meglepődve konstatáltam, hogy a korábban sótlannak hitt zenei műfaj hány érzelmet képes egyszerre közvetíteni, a színpadon másodpercenként váltakozott a könnyed játékosság és az eszeveszett, irányított zűrzavarjellegű vadság. A művészek között olyan kémia jött létre, mintha ott cseppentették volna le Patrick Süskind parfümjének utolsó esszenciáját, szerették és gyűlölték egymást, végtelen, tűpontos és egyben szabad valóságukban.


Az élvezhetőség persze nem azonos a könnyen emészthetőséggel, és az első egy óra után éreztem, hogy telítődöm. Úgy tűnik, ezzel a veszéllyel a szervezők is számoltak, ugyanis éppen a szellemi végkimerülés utolsó pillanatában küldték a színpadra Lackfi Jánost, aki stand-up jellegű körítéssel előadta egy versét. Ez a 10 perces etap tökéletes lehetőség volt arra, hogy újra kényelmes pózt találjunk a székben, rendezzük az arcvonásainkat, és újult erővel vethessük bele magunkat a második felvonásba.

Péntek este debütált a Kaposfest egyik legvártabb show-ja, a Reframe. Ez dióhéjban annyit jelent, hogy a hazai underground négy fontos karaktere, Beck Zoltán, Szendrői Csaba, Závada Péter és Süveg Márk klasszikus zenészek kíséretében adták elő három-három dalukat, amit a fúvós-vonós zenészek mellett az Anima Sound Systemből ismert Prieger Zsolt kísért. Kétségkívül ez volt az idei fesztivál egyik legmeghatározóbb előadása, így nem csoda, hogy teljesen megtelt a nézőtér, és a Vivalditól amúgy elzárkózó fiatalok is bólogatva kántálták az ismert dalszövegeket. A produkció beváltotta a hozzá fűzött reményeket: megdöbbentő energiák szabadultak fel a formabontó fúziókból. Igaz, az előadók már olyan magabiztossággal lépnek színpadra, mintha otthon slattyognának klumpában a kávéfőzőhöz, itt mégis érezhető volt egy kezdeti lámpaláz, viszont ez semmit sem vett el a produkció minőségéből. Csupán egy apró hiányérzetünk maradt: a zenészek Vivaldi-intrója meglehetősen hosszúra nyúlt a három előadó etapjához képest, és gyakorlatilag egy szempillantás alatt lepörgött a kilenc dal.


A fesztivál két főhőse, Várdai István és Baráti Kristóf jelenléte ívet adott a koncerteknek, és úgy tértek vissza a színpadra újabb és újabb felállásokban, mintha a családi ebédhez ülnének le. Ezek a művészek ismerik a közönségüket, és pontosan tudják, hogyan bánjanak velük: nem véletlen a sokszoros visszataps.

A fesztivál főszervezője, Bolyki György azt nyilatkozta egy korábbi interjúban, hogy többet nem, csupán mást tudnak nyújtani, mint a korábbi években, hiszen az itt megjelenő művészek a legmagasabb minőséget képviselik. Igaz, a korábbi évekről nincs sok tapasztalatom, a szkeptikus fiataloknak most mégis azt ajánlom, hogy jövőre, legalább egy óra hosszára tegyék félre a Halott Pénz-lemezeket, és adjanak egy esélyt valami egészen újnak, valami egészen másnak.

8. Kaposfest, Kaposvár, 2017. augusztus 13–19.

A fotókat Láng Zsolt készítette.

Takács Dalma

szerző: Takács Dalma
honlap e-mail
Takács Dalma 1994-ben született Kaposváron. A Corvinus Egyetem angol nyelvű média és kommunikációtudomány szakán diplomázott. A KULTer.hu popKULT rovatának szerkesztője. Fő érdeklődési területe a szubkultúra-kutatás, a pszichológia és a művészetterápia.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum