KULTer.hu - Humor, komolyság, ébredés
92600
post-template-default,single,single-post,postid-92600,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Humor, komolyság, ébredés

JAK-tábor, 2. nap

Reggel, miután befejezem a tudósítást, az első dolgom megbizonyosodni afelől, amit Szabó Márton István mondott. Szerinte az egy dolog, hogy a legtávolabbi szálláshelyen lakunk, de a reggeli mindenért kárpótol.

A svédasztalos választék önmagáért beszél, a teraszon fogyasztjuk el, élvezve a természetet: a kilátás páratlan, nincs hőség, a levegő kicsit hűvös, a madarak andalítóan csivitelnek. Megtudjuk egy hölgytől, aki úgy vezet minket a szálláshely büféjébe, mintha nem csak egy kocsmárosné, hanem még a lelki társunk is lenne, hogy nyugodtan ihatunk sört, majd a végén fizetünk, a szobához írják. A hiteltől új erőre kapunk, szobatársammal összeszedjük magunkat, és felkeressük Mohácsi Balázst meg Szenderák Bencét. Négyen indulunk vissza a JAK-tábor második napjának programsorozatára.

Lekésem a Turi Tímea moderálta Nádasdy Ádám-beszélgetés elejét, mert alkalmazkodnom kell a közeli élelmiszer- és dohánybolt szeszélyes nyitva tartásához. Egy épületben van a kettő, nem messze a kastélytól, és csak délután fél ötig lehet vásárolni. Sietek, mert kíváncsi vagyok, hogy Nádasdynak milyen a színpadi jelenléte: tegnap találkoztam először az általam nagyon nagyra tartott költő-műfordító-nyelvészprofesszorral, aki meglepően közvetlen és rendkívül szimpatikus volt. A folyosón összefutok Bach Mátéval, aki meggyőz: „még egy cigaretta belefér”. Rövidesen egy urbanisztikai és ipartörténeti vitában találom magam: Dunaújváros meg Salgótarján múltjáról, jelenéről és jövőjéről folyik a diskurzus, de szóba kerül a cívismentalitás is. Ezért csak az utolsó húsz percet sikerül elkapnom a programból, de nem csalódok, Nádasdy (aki egyébként a tábor líraszemináriumának oktatója) egyetlen másodpercre sem veszíti el a közönség figyelmét. Humorral vegyes komolysága üdítően hat az érdeklődőkre, akik a műfordítás szükségességéről és a Bánk bánról vitatkozva mennek a következő esemény előtti cigarettaszünetre.

A négykor kezdődő Ifjúsági irodalom és popkultúra című beszélgetésen már az elejétől kezdve jegyzetelek. Dávid Ádám, Kalapos Éva Veronika, Lakatos István és Sepsi László állja Szekeres Nikoletta átgondolt kérdéseit. A moderátornak nincs könnyű dolga, a négy különböző személyiség más-más szubzsánerben alkot, így Szekeresnek nem csak a felkészülés lehetett nehéz, hiszen nagy feladat egyben tartani egy olyan beszélgetést, amiben ennyire különböző karakterek vesznek részt. Biztos kézzel fogja össze az eltérő szólamokat, és kifejezetten tetszik, hogy nem elmélészként, hanem íróként szólítja meg a beszélgetőpartnereit.

A szerzők nyilatkozatai kezdetben izgalmasak: Kalapos társadalmi elkötelezettsége, Sepsi nyelvi regisztereket keverő teoretikus feleletei, Dávid megfontoltsága és Lakatos sokszor póznak tűnő lazasága nem mindennapi elegy. Sok ponton nem értenek egyet, a kialakuló viták érdekesek, de kis idő után úgy érzem, hogy a felek elbeszélnek egymás mellett. Mindannyian fontosnak tartják leszögezni, hogy a magas- és populáris kultúra dichotómiája idejétmúlt, nem pontos az ifjúsági- és zsánerirodalom produktumairól ezek alapján beszélni, a legtöbbször mégis ebből a kettősségből kiindulva érvelnek. Emiatt a program utolsó fél órája helyben topogásnak tűnik, bár a nehézkes tempót ellensúlyozzák a gimnáziumi tanrendről és a tanárok szerepéről szóló eszmecserék, amikbe a közönség is bekapcsolódik.

A kastélypark lejtőjén kis csapatokba verődve fekszenek a táborozók. Egy pár jógázik a gyepen, a többiek beszélgetnek és adogatják egymás között a borosüvegeket. Ide-oda csapódok a társaságok között, hallgatózom: a legtöbben a tizenkilenc órát várják, amikor is Peer Krisztiáné lesz a főszerep. Gaborják Ádám, a beszélgetés moderátora bejelenti, hogy ezúttal a teraszon fogják megtartani az eseményt, pár percnyi türelmet kér, amíg kihurcolják a hangosításhoz szükséges eszközöket.

Gaborják és Peer közé Nemes Z. Márió is kiül, ő lesz – a moderátor szavaival élve – „a segítség”. Nemes Z. és Peer különösen érdekes párosítás, hiszen a nemrégiben új kötettel jelentkező szerző lírája a kétezres évek fiatal költői számár kitüntetett hivatkozási pont volt, a Telep-csoport alkotói, köztük Nemes Z. is, sűrűn hivatkoznak rá a mai napig. Peer ezt megdöbbenve tapasztalta, ő ma már esetlennek gondolja a Belső Robinsont, és szigorú önkritikával viszonyul a későbbi könyveihez is.

Szóba kerül a Bizarr játékok – Fiatal irodalomtörténészek fiatal írókról-költőkről című JAK-füzet, a kötetben Nemes Z. Peerről értekezik, elmondja, hogy akkoriban neki egyfajta „generációs szótárnak” tűnt ez a költészet. Kicsit olyan érzésem van, mintha a visszatért mester és az itt maradott tanítvány beszélgetne egymással: előbbi kicsit megbírálja a korábban feladott leckéit, utóbbi pedig, elmondva kritikai élektől sem mentes véleményét, távolságtartással, de őszintén méltatja a mester eddigi munkásságát. Bár a háttérbe szorult moderátor próbál ívet adni az eszmecserének, a beszélgetés strukturálatlanná, széttartóvá válik. Ez azonban nem zavaró, a korábbiakban felvázolt bensőségesebb viszony miatt nagyon meghitt a hangulat, Peer egy-egy drámaibb válaszával letaglózza a közönséget, főleg akkor, mikor az időközben sötétségbe borult teraszon a jövőjéről beszél, és felolvassa az egyik még publikálatlan, Szemerkél című új versét.

A számomra legérdekesebb program kilenc órakor kezdődik. Németh Gábor és Zeke Gyula írók, valamint Oláh Gergely Máté fotográfus, immár bent, a programok hivatalos helyszínén beszélnek A város peremén című projektjükről. Jánossy Lajos, a Budapest külterületeibe tartott séták harmadik író résztvevője nem tudott eljönni a táborba, de két videoüzenetben ő is válaszol a moderátor, Czinki Ferenc kérdéseire. A képvetítéssel és felolvasással egybekötött beszélgetésből kiderül, hogy szinte mindannyian máshonnan datálják a projekt kezdetét. A közös élmények felemlegetése közben nemcsak a közönség nevet, a jó hangulat annak is köszönhető, hogy a projekt résztvevői egy baráti társaságot alkotnak, így azon sem kell csodálkozni, hogy a várostúrák meg-megszakadnak az eldugott italkimérésekben való elidőzések miatt.

Czinki, aki egy budafoki sétára is elkísérte a társaságot, az elkészült szövegek műfajiságáról kérdez. Bár a Zeke által képprózáknak nevezett rövid szövegek felolvasása alatt a vetítőn az adott helyszínen készült fotó látható, mégsem lehet egyszerűen csak képleírásnak nevezni ezeket, gyakran több fénykép inspirálta a szerzőket. A projektből kétszázötven-háromszáz szöveg készült el eddig, és bár túráik során nem vettek tudomást a Zeke által „Panel-Budapest”-nek nevezett területekről, nagyjából bejártak mindent, amit elterveztek. A folytatásról határozatlanul nyilatkoznak a fellépők, bár Oláh Gergely Máté jelzi, hogy hiányérzete van a felderített területekkel kapcsolatban.

Egy üveg borral a kezemben járom a kastélyt, társaságot keresek. Kint egyre hűvösebb van, a legtöbben mégis a teraszon foglalnak helyet. Tartalmas és izgalmas programok voltak ma, beszélgetni egyébként is könnyebb, ha az ember forgathat egy cigarettát az ujjai között. André Ferencékhez csapódom, verstani kérdésekről folyt az eszmecsere, aztán a JAK-büfé felé vesszük az irányt, hogy röviditalokkal nehezítsük meg a holnapi ébredést.

JAK-tábor, 2. nap, Szigligeti Alkotóház, 2017. augusztus 29.

A fotókat Bach Máté készítette.

Juhász Tibor

szerző: Juhász Tibor
honlap e-mail
Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban, költő. Egészségügyi szakközépiskolába járt, majd a Miskolci Egyetemre, most kereskedelemmel foglalkozik. Versei 2012 óta jelennek meg. Igyekszik azokkal a személyes problémákkal foglalkozni, amik több embert érintenek. 2015-ben jelent meg első kötete, az Ez nem az a környék.

KULTprogramok

<< 2017. Sze. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum