KULTer.hu - Ilyenné tettük
91871
post-template-default,single,single-post,postid-91871,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ilyenné tettük

Ördögkatlan Fesztivál 2017

Ahogy az összművészeti fesztiválok általában, ez is igyekszik a kikapcsolódáson kívül valami extrát nyújtani. „Az Ördögkatlan olyan, amilyenné ti teszitek” – hangsúlyozzák a szervezők a kezdetektől fogva. Ha ez valóban így van, akkor az elmúlt tíz évben igencsak kitettek magukért a résztvevők, ugyanis a nyugalom és a pörgés, valamint a szórakozás és a kultúra olyan remekül kiegészítették egymást, hogy igazán kevés panasz érheti a szervezést és a lebonyolítást.

A nevéhez hű fesztivál idén valóban egy katlanhoz hasonlított, az öt nap alatt egy felhőt sem lehetett kiszúrni az égen, a helyszíneken pedig egy-egy kivételtől eltekintve szinte sorba kellett állni az árnyékért. Mindemellett érthető, hogy a focipályán kempingezés magában hordja annak a veszélyét, hogy reggel hét óra után az alvás nehézkessé válik. A valódi probléma azonban ironikus módon a fesztivál egyik védjegyéből és legkomolyabb erényéből származik. Azáltal, hogy öt falu együttesen adja a programok helyszíneit, a közlekedés gyakran kényelmetlenné válik, talán túlságosan fesztiválhangulatúvá. Amikor Kisharsányból próbál száz-százötven ember eljutni egyetlen busszal Nagyharsányba, további háromszáz pedig stoppol, ráadásul mindezt két kiemelt koncert között (30Y, illetve Quimby), akkor felvetődik a kérdés, miszerint biztosan ez-e a leggördülékenyebb megoldás. Bár direkt ilyen célra ingyenes buszjáratokat indítottak a falvak közt, ezek a ritkaság miatt gyakran csak látványelemnek illettek be.

A fesztivál alapkoncepciójának tekinthető a magyar, illetve alternatívabb külföldi produkciók népszerűsítése, így nem véletlenül van jelen az egyik alapítóról, Cseh Tamásról elnevezett tehetségkutató, a visszatérő fellépők közül Scherer Péterék Nézőművészeti Kft-je, Both Miklós ukrán témájú udvara, vagy a Quimby koncertje sem.

Az alternatív vonallal egyből erőteljesen szembement a nyitóeste fő koncertje, az Irie Maffia fellépése Nagyharsányban. A reggae-pop stílusú elektronikus hip-hop együttes bár saját közönségének igényeit teljes mértékig ki tudja szolgálni, egyszerűen nem való az Ördögkatlanra. Annak ellenére (vagy talán épp annak következményeként), hogy az egyik legnépszerűbb együttes ma Magyarországon, az Irie Maffia stílusa ellent mond mindannak, ami az Ördögkatlant jellemzi. Ez nem a Sziget, nem a Balaton Sound, de még csak nem is a Strand. Nem az a kérdés, hogy jó bulit csináltak-e, hanem az, hogy olyan ízléstelen módon tették, hogy az már-már egy külön tudományág lehetne. Az önreklámozás, a „De jó itt lenni, Ördögkatlan”, a szinte minden szám után elhangzó „Hogy vagytok?”, a „Nem látom a kezeket” még csak-csak elmegy, de a rendőrellenes Baszd fel a kéket mellett megszólaló Hol van a kibebaszott tisztelet? a Tisztelet című dalból igazán önironikus. Az már csak apróság, hogy a hangosítók munkája is hagyott maga után némi kivetnivalót. Az Irie Maffia nem az Ördögkatlanhoz szokott, az Ördögkatlan pedig nem az Irie Maffiához.

Aki ismeri Tarantino Kutyaszorítóban című filmjét, az ismeri Székely Csaba rendezését, a Kutyaharapást is. Az adaptáció kifogástalanra sikerült, a színészgárda fenomenális, a poénok eredetiek, amikor pedig Mucsi beszél Mucsiról, mint karakter a színészről, az felülmúlhatatlan. Nem lehet nem élvezni minden jelenetét. Az esti Fran Palermo-, majd Péterfy Bori & Love Band-koncertek az Irie Maffiához képest már inkább megfeleltek a fesztivál hangulatának, elvárásainak. Előbbi a szokásos, remekül táncolható produkcióját hozta, az első komolyabb pozitív meglepetés azonban Péterfy Boriék koncertjén ért. A megszokottnál rockosabb hangszerelésű bulin kimondottan világszínvonalú show jött létre, a negyvenhét éves Péterfy Bori pedig olyan frontember, aki nem csak, hogy intenzíven betölti a színpadot, de a közönségét is energetizálja. Teszi ezt úgy, hogy a bárban ülő, iszogató fiatalok és idősebbek is kiabálták vele, hogy „la bamba”.

Programok tekintetében valószínűleg a csütörtöki nap volt a legerősebb: a csodálatos panorámájú, csöndes, és nem utolsó sorban árnyékos Vylyan teraszon többek közt a kortárs magyar irodalom egyik legérdekesebb alakjával, Térey Jánossal tartottak beszélgetést, majd Háy János A halottember című darabját játszották Nagyharsányban a Szkéné, a Nézőművészeti Kft., és az Ördögkatlan Produkció közös előadásában. A személyes dráma, az emberi nyomor és a megbolondulással vegyített létértelmezési krízis mind Háy rendszeresen használt témái, ebben a darabban mégis olyan új és egészen egységes lényegként szólalnak meg, így az ember elfelejti, hogy épp leolvad róla a ruhája, és nem érdekli, hogy nincs levegő. Mészáros Sára két szerepet játszik el (kényszermegoldásként Grisnik Petrát is helyettesítve) lenyűgöző hitelességgel, Mucsi Zoltánról pedig megtanulhatná az ország végre, hogy nem csak ordítozó, káromkodó karaktereket tud alakítani. Bombaerős színdarab, hibátlan szereposztással.

Egy másik program, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, a Bezzegakurvabeckek koncertje volt. A zenekar Nagyharsányban, a Narancsligetben játszotta garázsrockos dalait a fűben/földön/domboldalon ülő közönség előtt, a számok között pedig történeteket meséltek. Ilyen koncertekre gondoljunk az Ördögkatlan kapcsán, mert az egyik legreprezentatívabb esemény volt a fesztivállal kapcsolatban. A Hiperkarma fellépése pedig bár ambivalens érzéseket váltott ki, tagadhatatlanul és kellő mértékben „hiperkarmásra” sikerült. Az ambivalencia okozója az új, Délibáb nevet viselő albumról játszott sok dal, amelyek döntő többsége finoman szólva is átlagosnak mondható. Az olyanok viszont, mint a Lidocain vagy a Csak az kiabál, aki fél remekül szóltak Bérczesi Róbert évről évre fejlődő hangjával, ami egy remek előjel a jövőbeli Hiperkarma-koncertekre nézve.


Pénteken a mostanra törzsvendég francia Wombo Orchestra jól megszokott karneváli jazzhangulata vezette fel a 30y kisharsányi koncertjét, amely igazán egyedi élményt biztosított a csillagos ég alatt, mondhatni a pusztában. Sokkal autentikusabban szólt a Sötét van, az Ahogy elképzeltem vagy a Rubikernő, a teljesség igénye nélkül, mint tulajdonképpen bárhol máshol. Lajkó Félixék koncertje csúszott, így a 30y, végül pedig a Quimby is később kezdett a tervezetthez képest, bevárták egymást. Kaotikus módon utazott a tömeg Kisharsányból Nagyharsányba, sokan levegőért kapkodtak, mert rohantak, nehogy lekéssék a fúvósok első jellegzetes hangjait. Nem lett volna rá szükség. Kiss Tibiék magukhoz képest gyenge setlistet állítottak össze, a Jónás jelenései albumról játszott dalok nem működnek úgy élőben, mint a Legyen vörös, a Magam adom és a többi klasszikus. Kivétel talán a Forradalom, amelynek már albumverziójában is hallható volt, hogy élőben olyat fog szólni, ami után elfogadja az ember a gyengébbeket is.

Ha második napra Péterfy Boriékhoz társult az Ördögkatlan legnagyobb pozitív meglepetése, akkor ennek ellenkezője szombatra maradt, mégpedig Pintér Béla és Társulata és a Szkéné közös előadásával, a Szívszakadtiggal. A társulat vérprofi, humoros, elgondolkodtató darabjai után különösen látványos a visszaesés, és külön cikket lehetne szentelni annak, hogy miért nem működik a poén, a társadalomkritika, a kizökkentés, majdhogynem semmi. Több színész is enerváltan játszott, a szövegkönyv lapos, sok sebből vérző produkció volt, mintha mindenfajta ötlet nélkül kellett volna kitalálni egy színdarabot az Ördögkatlanra. Mégsem lehet így befejezni egy remek fesztivált, úgyhogy Szabó Benedekék kitettek magukért; valódi levezető koncert, albumminőségű hangzás, igazi alternatív fesztiválhangulat. Talán jobban összeállt volna, mint lezárás, ha az őket követő Kiscsillag után játszanak, de ezen már nem múlt sok. Lovasi András és együttese még egyszer utoljára felpörgették a közönséget, de belátható, ők nem tipikus fesztiválzáró együttes, elmaradt a várt katarzis.

Mit tud tehát az Ördögkatlan, amit más fesztiválok nem? Semmit, csak épp nem akar túl sokat markolni. Tudja az irányvonalat és kis kisiklásokkal tartja is magát hozzá. Tudja az erényeit és a szervezéssel kihangsúlyozza, hogy a gyengéit is, de évről évre igyekszik limitálni azokat. Olyan, amilyenné mi tesszük: okos, de kellően bolondos, kulturális, de populáris, békés, de közösségi. Maradjon meg ilyennek a jövő években is.

10. Ördögkatlan Fesztivál, Nagyharsány, 2017. augusztus 1–5.

A fotókat Sóki Tamás készítette.

Ruzsonyi Gergely

szerző: Ruzsonyi Gergely
honlap e-mail
Ruzsonyi Gergely 1996-ban született Budapesten. 2014-től az ELTE BTK kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója, önjelölt kritikus, a zene, a sport, valamint a főváros szerelmese.

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum