KULTer.hu - Ismerős idegenek
91497
post-template-default,single,single-post,postid-91497,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ismerős idegenek

Orhan Pamuk: Cevdet Bey és fiai

Otthonosan érezheti magát Orhan Pamuk Cevdet Bey és fiai című regényében az az olvasó, aki kedveli a klasszikus európai családregényeket. Időnként azonban egy másfajta ismerősségérzéssel is szembesülni vagyunk kénytelenek, és ennek már valószínűleg nem örül mindenki.

Orhan Pamuk első regénye, a Cevdet Bey és fiai szereplői vigyázó szemüket Párizsra, de legalábbis a Nyugatra vetik. Ebben a klasszikus szerkezetű családregényben – három generáció történetébe pillanthatunk bele, s nem csak mi érezzük hasonlónak Thomas Mann A Buddenbrook házához a regényt, hanem az utószóban maga a szerző is ír erről a hatásról – rengeteg szó esik reformokról, fejlődésről, a változás igényéről és lehetetlenségéről. Modernizációról és polgárosodásról. Cevdet Bey egy ügyes és ambiciózus harminchét éves kereskedő, aki épp házasodni készül. (Nemes Krisztián fordító megtartotta a szövegben a bey és hanim, azaz úr és hölgy megszólításokat.) Szimpatizál a nyugati életformával, gondolkodásmóddal, barátkozni is hasonló világlátású emberekkel akar, de feleséget tradicionális módon választ, jövendőbelijét, egy pasa lányát kétszer látta esküvőjük előtt. Mondhatnánk rá azt is, hogy ő egy fontolva haladó alkat, ellentétben Párizsból hazaérkező bátyjával, aki viszont tüdőbajos lázálmaiban mindent elsöprő és teljesen új alapokra helyező forradalomról szónokol. A regény összterjedelmét tekintve azonban nem sokat időzünk 1905-ben, ennek az első generációnak a története felfogható problémafelvetésként, az alaphelyzet mint viszonyítási pont rögzítéseként is, melynek kibontására a második generáció életének bemutatása során kerül sor.

Fentebb klasszikus felépítésű családregényként jellemeztem a könyvet, Pamuk azonban itt-ott kicsit kibillenti a struktúrát. Leginkább például azzal, hogy kevésbé a két testvér, Osman és Refik, mint inkább Refik és két barátja, Ömer és Muhittin áll a középpontjában. (Ezzel pedig inkább Władysław Reymont Az ígéret földje című regényét idézi meg, amelyet az Andrzej Wajda által készített filmből ismerhetnek a legtöbben.) Mindhárman mérnökök, de jellemük, céljaik és lehetőségeik eltérőek. Muhittin a meg nem értett zseni pózában tetszeleg, s arról beszél a többieknek, ha harminc éves koráig nem lesz híres költő, megöli magát. Anyjával él, a másik kettőhöz képest jóval szerényebb körülmények között, és előre sejthető, hogy könnyen rá lehet majd venni, hogy egy szélsőségesen nacionalista csoportosuláshoz csapódjon. Ömer hódító akar lenni, s Balzac hősének, Ratignacnak képzeli magát. Meg akarja mutatni a világnak, hogy ő nem átlagember. Alaktalan, nehezen körülhatárolható vágya azonban csak egyetlenegy formában tud kézzelfoghatóvá válni, ám abban is csak ideig-óráig: a pénzcsinálásban. Még alaktalanabb, még nehezebben szavakká formálható érzés nyomasztja Refiket, szó szerint, hiszen szemünk láttára csúszik bele a depresszióba. Hiába van meg mindene, semmi sem jó, sehogy sem jó.

Pamuk könyve nemcsak a családregényekkel kezd párbeszédbe, de át-átszövik más európai (elsősorban francia) irodalmi utalások, néha explicit módon is, lásd a már említett Eugéne de Rastignac figuráját, vagy hogy Muhittin valójában Baudelaire-ért rajong, a turanistákkal való kapcsolatában, a hazafias versek írásában csak az érvényesülés útját látja – szintén csak ideig-óráig. Refik pedig Rousseau-t és Hölderlint olvas legszívesebben, tőlük várja a választ a saját élete kérdéseire. A három fiatalember története azonban igencsak emlékeztethet bennünket az orosz irodalomból ismert felesleges ember típusára is, legfőképp Ömer élete, aki rájön, hogy számára tulajdonképpen a parancsolgatás a legjobb foglalatosság, abban tudja leginkább kifejezésre juttatni saját felsőbbrendűségének vízióját. Így aztán a reménybeli török Rastignacból végül egy elhízott, elkényelmesedett keleti despota lesz.

Refik karaktere sokkal bonyolultabbnak tűnik. Mivel ő nem pózol, nem akarja folyton bizonyítani saját különlegességét, csak csendben szenved, hogy nem találja a helyét az életben, s még szégyelli is magát érte, így hajlamosak vagyunk elhinni róla, hogy a három fiatalember közül valójában őbenne van valami plusz. A fia és annak szerelme közti beszélgetésből azonban egy sokkal kisszerűbb, kispolgáribb és butább ember képe rajzolódik ki előttünk. De miért pont a harmadik generáció nézőpontjának higgyünk? Pamuk ugyanis bár egyes szám harmadik személyű elbeszélővel mondatja el a regényt, ám ez a narrátor meglehetősen diszkréten a háttérben marad, és időről időre megengedi, hogy belehallgassunk abba, mi zajlik a szereplők fejében, miként reflektálnak egy-egy eseményre. Azaz egy kicsit minden szereplőt úgy látunk, ahogy ők szeretnék láttatni magukat. És mint tudjuk jól, a belső énkép és a mások által észlelt kép közti disszonancia az emberi élet egyik örök feloldhatatlan dilemmája.

Ám valóban, amikor a Refik a falvak modernizációjával kezd foglalkozni, könyvet is ír erről, és azt reméli, ennek révén ő lehet a változás (egyik) elindítója, ostobának ugyan nem feltétlenül, de naivnak, idealistának és nagyon is európainak (még hogy egy könyv megváltoztathatja a világot!) hisszük. Mert szép, szép, hogy segíteni szeretne a nála kevésbé szerencséseken, szeretné velük a polgári élet pozitívumait megismertetni, de mi van, ha maga az egyszerű nép az, amelyik nem kíváncsi erre. Mert sok igazság van annak a miniszternek a szavaiban is, akivel Refiknek lehetősége van beszélni, még akkor is, ha egyértelműnek tűnik a szituáció: minél hamarabb le akarta rázni a számára politikailag érdektelen és értéktelen fiatalembert.

A Cevdet Bey és fiai olvasása során könnyen érezhetjük azt, hogy a szereplők ugyanúgy zárványszerű életet élnek, mint amilyet élt nálunk is a klasszikus polgárság a századfordulón és a 20. század első felében. Életformájuk és gondolataik a világról – bár számunkra szimpatikusak és kedvesek – teljesen idegen a körülöttük élő többségi társadalom mentalitásától. Így aztán érthető, hogy a depresszió vagy a nagyszabású tervek feladása, sőt fonákjára fordulása lesz a vége. Ömerre is rátámad az egyik fiatal mérnök, akit bevett a vasútépítő vállalkozásába, mivel nem bérért hanem részesedésért, a saját érdekében volt kénytelen minél gyorsabban és pontosabban dolgozni. Rabszolgahajcsár az ilyen, nem úr – hőbörög a kis mérnök – mert az igazi urak nem dolgoznak együtt az alkalmazottakkal, azoknak csak a pénze száll be egy vállalkozásba, ők maguk naphosszat csak a földbirtokaikat járják, és fogadják a szolgák hajbókolását. Ömer persze maradhatott volna Londonban is (gyakran gondol erre), de akkor nem lehetett volna semmi magyarázata arra, miért nem küzd meg a hozzá hasonlóan ambiciózus fiatalemberekkel, és bizonyítja be, hogy különleges ember, ahelyett hogy bezárkózik saját felsőbbrendűségi tudatának meddő pózába.

Nem a könyv tehet róla, de időnként egyáltalán nem kellemes olvasni, milyen falakba ütköznek a regény szereplői, mert egy-egy kritikus vagy elkeseredett megnyilvánulásuk igencsak ismerősnek tűnik. Nem csak a 20., de a 21. századi eleji magyar mindennapokból is. Ezeknek az isztambuli polgároknak (kereskedőknek, értelmiségieknek) a saját tágabb közegükben érzett idegenség- és nem odavalóság tudata – éljenek bár 1905-ben vagy 1938-ban vagy 1970-ben – nem is olyan távoli, ismeretlen tapasztalat számunkra itt Közép-Európában, mint ahogyan azt előzetesen gondolnánk.

Orhan Pamuk: Cevdet Bey és fiai, fordította Nemes Krisztián, Helikon Kiadó, Budapest, 2017.

Borítófotó: Cultura.hu

Pethő Anita

szerző: Pethő Anita
honlap e-mail
Pethő Anita 1980-ban született, kulturális és sportszakíró, újságíró. Irodalomkritikusként elsősorban a fiatal, pályakezdő prózaírók műveivel foglalkozik. Irodalomtörténészi kutatási területei a történelmi regény, a múlt- és traumafeldolgozás, a Kádár-korszak kultúrtörténete. A budapesti kortárs irodalmi élet eseményeinek lelkes krónikása. A nemzetközi profi országúti kerékpársporttal egyaránt foglalkozik napi szinten, újságíró szempontból és kultúraelméleti megközelítésből.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum