KULTer.hu - Hajtipótól a betűállat-fosszíliákig
92595
post-template-default,single,single-post,postid-92595,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Hajtipótól a betűállat-fosszíliákig

Interjú Major Lajos tervezőgrafikussal

Major Lajos egyszerre érzi magát otthon a Siemens csapatában és a nagyobb szabadságfokú projektekben, amelyek összehozzák a másra-másra specializálódott szakembereket. Több saját betűtípust tervezett már, izlandi áldokumentarista betűállatos projektjével pedig nemzetközi díjat nyert. Világpolgár, aki jelenleg Párizsban él, de rendszeresen visszatér dolgozni szülővárosába – idén a Debreceni Nemzetközi Művésztelep adott erre apropót.

KULTer.hu: A grafikai tervezés az életed mindennapi része, az idei DNM pedig éppen a „tervezett alkotás” fogalmát helyezte középpontba. Közelebb lehet kerülni – fontos-e közelíteni – a design fogalmának meghatározásához? Mennyire látod megtermékenyítőnek a művésztelep előadásain, vitáiban központba került kérdéseket, a közös munkát?

A művészet és a design, az intuitív alkotás és a tervezettség szerintem már egy régen lejátszott téma, inkább abban kellene gondolkodni, hogy mi az, amit még be lehet hozni az alkotási folyamatba. Most a közösségi dolgok, a közösségben gondolkodás mozgatják a világot, de akár be lehet kapcsolni olyasmit is, mint a mesterséges intelligencia. Olyan plusz dolgokkal lehet izgalmassá tenni az alkotás folyamatát, amelyekre eddig nem volt lehetőség. Eddig önálló alkotókat, önálló individuumokat láthattunk, de az, hogy hálózatokat használunk – akár az internetet vagy egyéb felületeket –, és azokon keresztül alkotunk, vagy bekapcsolunk egy mesterséges intelligenciát, ami még inkább az egészet átértékeli, izgalmasabb dolog. A művésztelepen elhangzott előadások viszont nagyon érdekesek voltak. Mindenki más területről jött, volt, aki elméleti, mások gyakorlati oldalról közelítettek a designhoz – én ipari és experimentális dolgokkal foglalkozom, de inkább az említett kérdések izgatnak most a design fejlődésének összefüggéseiben.

KULTer.hu: Pontosan mit értesz az alatt, hogy ipari és experimentális design? Hogyan definiálnád ezt a magad által felállított dichotómiát? Van éles határ a kettő között?

Én magam húztam határvonalat az ipari és experimentális célú munkák közt. Az ipari az, amivel a mindennapokban foglalkozom, hogy majdnem tíz éve viszek egy arculatot, a Siemensét. A cégnek le van határolva az arculata. Most kb. 35-36 ezer grafikus/designer dolgozik itt. Minden év áprilisában van egy nagy meeting, amire mindenki beküldheti a véleményét arról, hogy merre fejlődjenek tovább a dolgok. Az experimentális design két vagy három ember ötletére épülő betűtervek vagy designtervek összessége. Ez egy teljesen más irány.

Ha a Siemens történetében – ami Magyarországon 130 éves, az anyavállalat pedig 141 éves – a logó fejlődését nézzük, akkor látható, hogy nagyon pici elemek változtak csak. Ha megnézzük a legelső és mostani logót, persze óriási különbség van, az adott kornak megfelelően, de azért ezek mégis kis lépések eredményei. Ez egy nagyon finoman fejlődő dolog. Míg az ipari design vagy ipari tervezés nagyon leszabályozott, addig az experimentálisban semmilyen szabály nincs. A legegyszerűbb dolgokból, barna ragasztószalagból, párizsiból és állateledel boltban vásárolható termékekből is építettünk már betűket. Üres PET palackokból vagy szalagokból szintén. Az ipari tervezésbe nehezen vihetőek át ilyen experimentális dolgok.

KULTer.hu: Mikor designról beszélsz, mindig a tipográfiánál kötünk ki, a betűknél. Ez a fő profilod, igaz?

Alapvetően a betűtervezés irányába mozdultam el, igen. Innen közelítek. A design vagy egy arculat megteremtésekor vannak lépcsőfokok, amikben gondolkodunk. Egy alapforma, egy alapszínkészlet, egy alapelrendezés és a tipográfia, és ehhez kapcsolódnak a brand kapcsán még különböző további elemek. Én a betűre fókuszálok, valamiért a betűk izgatnak.

KULTer.hu: Debrecenben nőttél fel, de azóta nagyon sok helyen megfordultál a világban. Párizs és Mexikóváros mellett Jakartában, Bostonban és Reykjavikban is voltál hosszabb ideig. Ha egy projektet mégis ki kellene emelned, melyik volna az? Melyiket érzed a legerősebbnek, a legizgalmasabbnak az experimentális munkák közül?

Amit 2012-ben készítettünk Reykjavíkban Kristinsdóttir Sigríðurrel és Dora Isleifsdóttirral a Listaháskóli Íslands-on (Iceland Academy of the Arts), arra kaptunk egy nemzetközi díjat is, mégpedig az Art Director Club fődíját, amit a legjobb oktatási projektnek szántak. Ez azért is meghatározó munka, mert egy csomó jó dolgot hozott magával, olyan új kapcsolatokat, amelyek hatására együtt tudok dolgozni – most már harmadik éve – orosz alkotókkal is, mint amilyen Alexander Vasin, a Typomania főszervezője, vagy Peter Bankov grafikus. Igazából kapukat nyitott meg ez az eredmény.

A legelső munkám egy nagyon egyszerű dologgal indult. Mikor a Kaposvári Egyetemen tanítottam, egy lány odajött a folyosón a szünetben, hosszú haja volt, és mutatta, hogy ha a haját így teszi, az egy K betű, amúgy egy A betű. Ez is egy meghatározó munka, mivel én a fotográfia irányából érkeztem a tipográfiához. Nem egy klasszikus tipográfus vagyok, aki vonalzóval vagy különböző műszaki eszközökkel szerkeszt betűket, hanem alapegységekben gondolkodom. Ha látok például dobozokat, akkor azokból mint játékkockákból építek fel egy betűt vagy bármilyen elemet.

KULTer.hu: A reykjavíki, díjazott munka is nagyon izgalmas, ez volt az, amikor csontszerkezeteket összeépítettétek betűállatokká. Mesélnél a folyamatról? A Reykjavíki Nemzeti Múzeumban is látható egy kapcsolódó installációtok.

Az izlandi nyelv majdnem ezer éven keresztül önállóan fejlődött, nagyon erős behatások vannak Dániából, Norvégiából, de mégis saját karakterek kezdtek el kialakulni. Adott körülbelül hét darab olyan karakter, ami csak az izlandiaknál van. Azt keresgéltük a tanszéken a munka kapcsán, hogy mik azok az alap dolgok, amikből tudnánk betűket építeni. Megkerestünk farmereket, kaptunk tőlük gyapjút, kaptunk állattenyésztésben használt dolgokat, szalmabálákat. Először csak egy betűt építettünk, és ez hozott egy nemzetközi figyelmet. Ez egy AE betű volt, ami a szlengben azt jelenti, hogy „lüke vagy”, „bolond vagy”, „hülye vagy”.

Írt rólunk a Slanted német tipográfiai magazin, figyelmet kaptunk, elgondoltuk, hogy milyen jó lenne, ha egy egész ABC-t így építenénk fel. Elkezdtünk megtervezni egy speciális izlandi karaktert, és ennél ki is találtunk mindent. Mi lenne, ha ez a karakter egy élőlény volna? Hogy épülne fel a csontváza? Hogyan emésztene? Hogy gondolkodna? Hogyan beszélne? Teljesen extrém módon. Először csak megcsináltuk grafikában az egészet, utána megcsináltuk rézkarccal, lenyomtattuk, de a nagy lépés az volt, amikor kimentünk a tengerpartra, elkezdtük mindenféle állatoknak a csontjait összegyűjteni, kifőzni, összepakolgatni, majd megmodellezni őket. Megépítettük az egészet egy nagyobb tárolóban, mintha megtalálták volna a tengerparton ezt az elpusztult élőlényt.

A Reykjavíki Nemzeti Múzeummal dolgoztunk együtt. 13 ilyen tárolót készítettünk és egy majdnem 100 oldalas fikciós könyvet, amiben elmeséljük az egésznek a történetét. Nem rántjuk le a leplet, az állítás teljesen a könyv végéig az marad, hogy ezek igazi élőlények, ott élnek valahol a szigeten, így épülnek fel, valaki már látta őket, hallott róluk, találtak csontokat tőlük.

Ez kapcsolódik a napi dolgokhoz, mert Izlandon még mindig azt gondolják, hogy vannak manók. Az 1-es út Keflavikból visz be a repülőtérről Reykjavíkba, ahol az autópálya-építést épp amiatt halasztották el, mert a helyi hiedelem szerint ott manók élnek. Megvétózták a döntést az emberek, így nem lehetett arra a területre autópályát építeni. Nem volt nehéz egy ilyen közegben alkotni.

KULTer.hu: A S=EEE önszerveződő tipográfiai csoport keretében a világ minden tájáról származó szakemberekkel dolgozol együtt. Mesélnél róla, ez a gyakorlatban hogyan működik, milyen eredményeitek, aktuálisan futó projektjeitek vannak?

Ez a Kaposvári Egyetemen indult a betűtervezéses projektből. Az első egy kiállítás volt a budapesti Kortárs Építészeti Központban. Megkaptuk az egész épületet négy emelet magasan. Tematikus termeket hoztunk létre az akkori hallgatókkal. John Maedának Az egyszerűségről című tézisét használtuk fel. A S=EEE is erre épül, ez egy szójáték, hogy a simplicity az egyenlő az egyszerűséggel, csak mi még csavartunk rajta egyet, hogy három „egyszerűség” (E) egyenlő egy „simplicity”-vel (S). Ez volt az első logónk is. A kiállítás után azt hittük, hogy majd ezekkel az emberekkel talán sikerül együtt dolgozni, de nem jött össze.

Akkoriban ismerkedtem meg egy francia betűtervezővel, Benoît Bodhuin-val, és annyira lenyűgöztek a dolgai, hogy úgy döntöttem, dolgozzunk együtt. Plusz volt egy olyan alapgondolatom, hogy a S=EEE legyen egy profitorientált cég, váljon egy valós grafikai tervezőstúdióvá. Az első nagy lépéseket Benoît Bodhuin-val közösen tettük meg, kitaláltuk az alaparculatot, a különböző grafikai elemeket, azokat az irányokat, ami felé haladhatunk. Itt kiemelném Hullár Johannát is, aki Berlinben élt, most pedig Zürichben dolgozik, vele fotóalapú tipográfiai dolgokat készítettünk.

KULTer.hu: A TYPOjammel kiállításokat, táborokat szerveztek, workshopokat is tartotok.

A TYPOjam egy teljesen más projekt. A S=EEE profitorientált, még ha hullámzóan is, a TYPOjam viszont alapvetően egy közösségi alkotásra épül. Egyelőre együttműködésben vagyunk, nincs még a forma megtalálva, a lényeg a közös alkotás. A neve is TYPOjam, „tipográfia” és „jamboree”, a lényege együtt örömködni, jól érezni magunkat. Mindenki önkéntesként vesz részt benne, az alaptagok Szigeti Árpi (Hurrikán Press), Novokrescsenszkov Tamás (Letterpress Academy), Biacsis Renáta Renya és Csató Csenge (Szent Kávé Rajzszakkör), valamint Bodó Judit, Márkus Mónika, továbbá Juga Gyuri (Kisfalucska Vendégház). Abszolút nonprofit kezdeményezés, és meglepő módon így dolgozunk világsztárokkal.

A TYPOjamnek eddig két nagy megnyilvánulása volt, kétévesek vagyunk. Az egyik 2016 szeptemberében a nagy kortárs orosz tipográfiai bemutatónk, de a kiállítást több workshop és előadás is kísérte. Ez annak köszönhető, hogy az izlandi díj kapcsán sikerült komoly kortárs alkotókkal megismerkedni, és meggyőzni őket arról, hogy jöjjenek el Budapestre, mutassák be a dolgaikat.

A másik nagy megmozdulásunk 2017 áprilisában volt. Párizsban van a Fête du Graphisme devient le Graphic Design Festival, onnan sikerült átcsábítanom egy argentin alkotót, Mono Grinbaumot, aki egy igazi világsztár. Buenos Airesből jött át Madridon keresztül Budapestre, volt egy majdnem egyhetes workshopja.

Emellett minden évben van egy táborunk, idén a harmadik. Az első hatalmas katasztrófa volt, nagyon rosszul sikerült. Az akkori hibákból tanulva a második már nagyon jól ment, koncentráltan tudtunk dolgozni. Jók voltak az arányok is, mert illusztrátorok és designerek dolgoztak együtt nyomdászokkal, megvolt a kettősség, ami nagyon produktív volt. A végére készítettünk egy funzine-t, ami bemutatja azt a kis falut, amelyben dolgoztunk. Ez egy visszacsatolás is, mert a TYPOjamben úgy vagyunk ott a táborban, hogy próbáljuk feltérképezni a helyszínt, és igyekszünk visszaadni dolgokat, a designt visszafordítani a mindennapokba, hogy használni tudják.

KULTer.hu: Utaltál rá, hogy aktuálisnak érzed a szociálisan érzékeny megmozdulásokat, ennek a fajta aktivitásnak a felerősödését. Az egyik munkátok esetén ti is jótékony célra ajánlottátok fel a bevételt.

Nem használnám azt a fogalmat, hogy szociális vagy közösségi design, mert ezek nagyon egy irányba vinnék el a dolgokat. A design egy életforma és eszköz, amit használunk a mindennapokban, a kommunikációnak vagy a megélésnek egy formája. Az, hogy odakerültünk abba a faluba, egy véletlen történet volt. Az, hogy átéltük a falusiaknak a napi problémáit, az egy kicsit parallel azzal, mintha mondjuk dolgozol egy céggel, és neki is van egy problémája, s felmerül a kérdés, azt hogyan kellene megoldani. A táborban készített munkákat elárvereztük, a bevételből pedig egy gördeszkás-biciklis pályát és egy játszóteret építettek. Ez azt szolgálta, hogy akik abban a kis közösségben élnek, ne vándoroljanak el, hanem ott tudjanak maradni. Ez egy kölcsönös dolog, mert ha megint megyünk oda, ugyanazokkal az emberekkel tudunk majd együtt dolgozni, nem széled szét a társaság.

KULTer.hu: A DNM alatt vegyes technikával dolgoztál, szkenneltél, ragasztottál, terveztél a számítógépen is, és a falra felkerültek a plakáttervek. Nagyon tetszett az egyedi betűtípus, amiről kiderült, hogy saját fejlesztésű, ráadásul nem is az egyetlen, ha jól tudom. Hogyan születik egy saját font?

Amit most a táborban csináltam, egy hibrid technika volt. A legtöbb munkámat ez jellemzi. Nem csak egy technikát használok, hanem folyamatosan fordítom át őket egymásba. Használok klasszikus ecsetet tussal, azt beszkennelem, stencilezek, azt is szkennelem, átpakolom, digitális dolgokat is használok. Több réteget pakolok egymásra. A végeredmény kiszámíthatatlan, attól függ, hogy az egész mit kíván meg, hogy működik jól. Nem tudom még, hogy a kiállításon mi lesz a kifutása, hogy az egy digitális print lesz, magasnyomással vagy szitatechnikával jelenítem-e meg. Az itt használt betűket Benoît Bodhuin-val közösen terveztük – magyar karakterekkel együtt –, nemrég készült el, egy klasszikusan stencil betűtípus.

KULTer.hu: Mi a folyamata a tervezésnek, hogy találjátok ki, hogyan egységesítitek a terveket, először papíron dolgoztok?

Az első lépés a diskurzus. Mivel ez több ember együttes munkája, először rengeteget beszélünk róla. Ez a mostani az előző betűtípusokra reflektál. Van egyfajta stílus, amiben tervezünk vagy gondolkodunk. Az előző betűtípus, amit használtunk, a Side A-t nagyon egyszerű, geometrikus, háromszögekből felépített formarendszer jellemzi. A térközökkel játszva építettük fel a betűket. A Brutal olyan, mint amikor gyerekkorodban volt egy pálca, és a végén egy szalag, amit tudtál pörgetni rajta. A Brutal-karakter úgy épül fel, hogy van egy egyenes és annak van egy szalagos része, ami kirajzol ebben az esetben egy B betűt vagy A betűt, tehát mindig van egy statikus és egy hozzáépített rész, ami lehet vastagabb vagy vékonyabb is.

KULTer.hu: Egy francia mondat került arra a DNM alatt készült munkára, ami kifejezetten Debrecen városára reflektál, pontosabban Debrecen elhelyezkedésére némi iróniával. Mesélnél erről?

Próbáltam keresni egy olyan mondatot vagy szójátékot, ami kicsit az itt élésre reflektál. Én itt születtem, itt nőttem fel, teljesen ismerem a saját városomat, innen kerültem el. A fél életemet itt éltem Debrecenben, a fél életemet pedig valahol máshol, más városokban, és találtam egy olyan mondatot, ami nagyon jól jellemzi Debrecent, ez lett a – próbálok finoman fogalmazni – „Ki az a bolond, aki úgy tervez egy várost, hogy nincsen se domb, se folyó?” gondolat. Debreceniként nagyon nehezen éltem meg, hogy se folyó nincs, se dombjaink nincsenek. Nagyon jó érzés volt elköltözni Egerbe a síkságról, hirtelen lett folyónk, patakunk, dombunk. A grafikai munka, amit csinálok, erre épül, ezeket a formákat próbálom megjeleníteni.

Az idei Debreceni Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 3. emeleti kiállítóterében látható 2017. október 21-től (megnyitó: 16 órától) december 31-ig. A tárlathoz kapcsolódó, Tervezett alkotás című konferencia november 4-én 11 órától veszi kezdetét.

A fotókat Major Lajos készítette.

Áfra János

szerző: Áfra János
honlap e-mail
Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, Debrecenben él. Gérecz Attila-díjas és Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjas költő, első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címen, a második 2015-ben Két akarat címen, harmadik, Rítus című könyve előkészületben. A KULTer.hu főszerkesztője, az Alföld szerkesztője, óraadó a Debreceni Egyetemen.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum