KULTer.hu - Biró Zsombor Aurél kisprózája
93305
post-template-default,single,single-post,postid-93305,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Biró Zsombor Aurél kisprózája

Mama

A ház kívülről úgy fest, mintha mi sem történt volna. Várjuk, hogy a mama ajtót nyisson. A bátyám mozdul elsőként, ő nyomja le a kilincset. Az előszobában üresek a fogasok, alattuk sorban gyűjtik a port a mama lakkcipői. Soha nem volt hajlandó mást felvenni, ahogy magassarkút se. Állítólag anyánknak is megtiltotta, amíg nála lakott. A bátyám elindul a nappaliba vezető lépcsőn. A második fok nyikorog, amióta az eszemet tudom, s alattunk a negyedik is. A mama alatt nem.

A kazánház az előszobából nyílik. Régen tilos volt bemennünk, hát oda visz a lábam először. A szemközti falon hatalmas Marx-portré, emlékszem, halálra rémültünk tőle, amikor egyszer lelopakodtunk ide a bátyámmal. A ferdén felfúrt polcokon szerszámok pihennek, a sarokban ott a mélyhűtő, amiben a mama jégkrémet tartott. Ebéd után mindig néma csendben ültünk az asztalnál, míg leszaladt érte.

A bátyám a könyvespolcot bámulja a nappaliban. Van rajta vagy kétszáz kötet, de én egyedül azokat látom, amikből a mama olvasott nekünk. Megérintem a bátyám vállát, és a falra mutatok. A dobozos tévé és az ablak között színes pacák díszítik a piszkosfehér tapétát. Egyszer a bátyámmal megharagudtunk a mamára, és találtunk pár doboz prakticolort a spájzban. Az egészet a falra fröcsköltük. A mama seprűvel kergetett ki minket az utcából, de amikor renoválták a lakást, megmondta a festőnek, hogy azt a részt hagyja ki. Ha szép idő van odakint, még mindig olyan, mintha napsugarak csorognának lefelé az ablakpárkányról.

A konyha van a legrosszabb állapotban. A bútorokról darabosan mászik le a festék, a falakon már csak itt-ott látszik a mozaikberakás. Az asztalon porcelántányér, benne romlott leves. Kiöntöm a mosogatóba. A bátyám mondja a hátam mögül, hogy épp ilyen tányért hajított a falnak a mama, amikor elkotyogtam neki, hogy anya néha otthon hagy minket egyedül, és hajnalban felhoz a lakásba mindenféle férfiakat. Jobb, hogy elmondtam. Utána többet lehettünk a mamánál.

Az erkélyajtót alig lehet kinyitni. A kertben elszáradt a fű, a korlátra felfuttatott szőlőből nem lesz már soha cefre. A bátyám rágyújt, mondom neki, hogy emlékszik-e, itt dohányoztunk először. A mama tanított meg arra is. A bátyám tizenöt volt, én tizennégy, amikor a szájunkba tett egy-egy szálat, és megmutatta, beszív, nagy levegő, bent tart, kifúj. Csak a biztonság kedvéért, hogy tudjuk, milyen íze van a dohánynak, nehogy aztán beleszívjunk olyasmibe, amibe nem kéne. A bátyám nekidől a korlátnak, és hagyja, hogy a hamut a kabátjára lebegtesse a szél. Vacogok mellette, pedig nincs hideg.

Az emeleten csak a háromágyas hálószoba van, meg a mosdó. A hálóban ott az íróasztal, amit a bátyámmal csináltunk a mamának, felette fényképek függnek a falon. Látom az egész családot, a papát, a dédit, még a mama nagyszüleit is. Csak egy kép hiányzik, a bevert szög mutatja, hol kéne lennie. Kinyitom az íróasztal fiókját, és meg is találom. Anyám van rajta. Csoda, hogy a mama nem dobta ki. Miután anya ránk zárta a lakást, és elment Amerikába, a mama házából eltűntek a létezésére utaló nyomok.

A fürdőszoba sokkal kisebb, mint az emlékeimben. A kád alig egy méter hosszú, nem is értem, hogyan fértünk bele ketten a bátyámmal. Pedig minden este teletöltöttük, aztán ha a mama egyedül hagyott minket, kilögyböltük az egészet a csempére. Folyton azzal fenyegetett, hogy felmosatja az egyikünkkel, aztán újra elárasztja a szobát, hogy a másikunk is takaríthasson. De persze sose csinálta meg. Ahogy nézem a szárítón csimpaszkodó vászonnadrágokat, gyomron vág a gondolat, hogy itt láttam utoljára. Teregetett, amikor átöleltem, és elbúcsúztam, hogy akkor én megyek, mert lekésem a vonatot. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy visszaöleljen.

– Gyere, indulnunk kell! – hallom a bátyámat odalentről.

Kipillantok a szellőzőablakon, majd megfordulok. Az előszobában vár. Kimegyek az udvarra, nem jön utánam. Fogja a kilincset, és mered maga elé. Végül becsukja az ajtót, de még sokáig babrál a zárral.

Borítófotó: Imgur

Biró Zsombor Aurél

szerző: Biró Zsombor Aurél
honlap e-mail

Biró Zsombor Aurél 1998-ban született Budapesten. Jelenleg az Óbudai Waldorf Gimnázium diákja. Prózaírással foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum