KULTer.hu - Generatív terek, hiányukkal jelölt alakok
93035
post-template-default,single,single-post,postid-93035,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Generatív terek, hiányukkal jelölt alakok

Interjú Szabó Károly képzőművésszel

A fogalmak újragondolhatóságáról, a koncepcióleírások fontosságáról, a tervezettség kérdéseiről, a hiányukkal jelölt alakokról és a látszólag jelentéktelen részletek fontosságáról beszélgettünk – az idei Debreceni Nemzetközi Művésztelep apropóján – Szabó Károllyal, aki festő szakon végzett, de egy ideje már táblaképekben nem, inkább a hiányt hangsúlyozó kvázi emlékművekben gondolkodik.

KULTer.hu: A Debreceni Nemzetközi Művésztelep idén a dizájn fogalmának definiálhatósági problémáival, határterületeivel foglalkozott a „tervezett alkotás” kulcsfogalmára koncentrálva. Te személy szerint mennyiben látod autonóm területnek a dizájnt? Esetleg árnyalták a véleményed a művésztelepen hallott előadások, viták?

A közel két hét alatt elég sok minden elhangzott, az előadók a dizájn területéről olyan aspektusokból vizsgáltak kérdéseket, amikkel egy képzőművész általában – akármennyire nyitott is a világra – nem találkozik, kivéve, ha speciálisan ezt a területet kutatja, vagy legalább a munkásságában érinti a kérdéseit. Nem is feltétlenül új dolgokat hallott itt az ember, inkább megfogalmazták helyette azt, amivel napi szinten találkozik. Örömteli volt ezt a rengeteg szempontot sorra venni, ugyanakkor valahol rémisztő is, hogy mennyi minden kapcsán merül fel a dizájn fogalma, hogy a fogalom kapcsán mi mindenre gondolhatunk. Mikor az ember a munkáját fölépíti, ritkán kezd el fogalmakat körbejárni. Bármennyire is áthatja az életünket, képzőművészként kerüljük a dizájn definiálását, nem is lennénk rá képesek.

KULTer.hu: A tervezési folyamatnak elég meghatározó szerepe van esetedben. Rendszeresen készítesz koncepcióleírásokat is, melyek értelmezik, közelebb viszik a befogadót munkáid gondolatiságához. Ezek általában előzetesen megírt szövegek, vagy a munkafolyamat közben születnek, hogy mederbe tereljék a felmerülő ötleteket, megoldásokat, esetleg utólagos önértelmezések?

Amikor a műveimmel egy kiállításon szembesül a közönség, akkor ténylegesen azt látja, hogy A-tól Z-ig ki van találva minden. Kevés elemmel dolgozom, amikkel viszont igen, azok gazdag jelentéstartalommal bírnak. Terhelt fogalmakat mozgósítok, új kontextusba, más helyzetbe hozva – megfosztom valamitől a meglévő értelmezéseket, és hozzájuk is teszek, kicsit megkavarom a dolgokat.

Mindegyik munkához van egy leírásom. Szeretem magam megfogalmazni, mi is az, amit csinálok. Szükséges az értelmezés, mivel kaptam már olyan kritikát, hogy néha olyan egy-egy installációm, mint egy műveltségi vetélkedő, ha valaki nem ismeri a mozgósított tartalmakat, akkor kvázi ki van zárva a játékból, mert képtelen értelmezni, holott nem ez lenne a cél.

Van egy rossz munkamódszerem, amit elgondolok, általában a helyszínen szoktam összerakni, kipróbálni. Annak ellenére, hogy esetleg úgy tűnik, mindennek megvan a helye. Nem egyszer a megnyitó napjának reggelén szembesültem azzal, hogy hiányzik a térből öt méter, amit sehogy nem tudok pótolni, ilyenkor jön egy B verzió, és gyorsan át kell írni a szöveget is. Ez annak a következménye, hogy nincs főpróbája a történetnek, nincs előre összerakva. Van egy elképzelés, de gyakran felmerülnek fizikai kérdések, problémák, amiket nem lehet átlátni előre. Mivel a kivitelezés pillanatáig nincs minden egyes dolog 100%-ig kigondolva és kipróbálva, van egy bizonytalansági faktor, ami jobb esetben örömteli és üdvözítő dolog, rosszabb esetben meg szívás.

KULTer.hu: Ha a konceptuális művészet megjelenése utáni kortárs szcénát nézzük, akkor általában véve is jellemző ez a tervezéselvűség. Milyen helyeken léphet még be a véletlen, milyen áthidaló megoldásokat lehet találni arra, hogy a befogadó ne érezze elveszve magát?

Az utóbbi években tervezett munkáimat nem műtárgyként gondolom el, nem annak szánom. Olyan anyagokat használok, amelyek idővel tönkremennek, porladnak, pukkannak, leeresztenek, elfolynak, összerogynak. Nem a műtárgy fétisének rombolása a cél. A fölhasznált anyagaim azt hangsúlyozzák, hogy én elsődlegesen tereket hozok létre. Úgy neveztem el ezeket, hogy generatív terek, csakhogy a kortárs építészetben ez egy erőteljesen terhelt, más jelentésű fogalom. Amikor én azt mondom, hogy generatív teret hozok létre, arra gondolok, hogy ez nem műalkotás, hanem belépve van egyfajta tapasztalat, aztán egy értelmezés.

Túl sok mankót nem szoktam adni, viszont ha már egy-egy munkát létrehozok, előfordul, hogy lesz ennek a történetnek egy kurátora, akinek elküldöm, mi az, amit elgondoltam, mit akarok csinálni, és ő visszaküld egy szöveget.

Ott vannak maguk a kiállítási elemek, illetve mindig van egy szöveges rész hozzá kiindulásnak. Van némi magyarázat, hogy milyen elemet miért rakok ki. Terhelt fogalmak vannak, egy jelentésáradat, amiből mindenkinek más spektrum látható. A nézőnek is van egy szabadságtér biztosítva. Aztán, hogy mi ugyanazt gondoljuk-e a végén, ugyanoda jutunk-e, nem tartom fontosnak. Örülök, ha minél több kérdés felvetődik.

KULTer.hu: Sok műved esetén transzparens és minimál felületeket töltesz meg jelöletlen vagy jelölt idézetekkel. Milyen elvek szerint társítasz tipográfiai megoldásokat a tartalomhoz, tartalmakat alapfelületekhez, mennyire érzed fontosnak, hogy a cím kontextusokat teremtsen? Ez is kapaszkodó lehet? Vagy nincs nagy jelentősége?

Ha az ember kevés elemmel foglalkozik akár a szöveg, akár a vizuális elemek szintjén, akkor fontos, hogy a sok olvasat közül legalább eggyel tisztában legyünk. Nem mondanám, hogy az önkényesen kiemelt filozófiai idézetek vagy bárki mástól átvett félmondatok bizonyos vizuális elemekhez társítva hasraütésszerűek, de egy művésznek megvan az a fajta szabadsága – a képzőművésznek leginkább –, hogy majdnem a világ összes dolgához szabadon nyúlhat, az összefüggések tudatában legalábbis. Amikor az ember önkényesen választ szöveget, egy filozófiai részt vagy bármi egyebet, azt azért föl- és meg kell dolgozni, és ha ahhoz párosítok vizuális elemet, ugyanúgy megpróbálom átgondolni.

KULTer.hu: A munkáid az egyszerűség, letisztultság ellenére is teret követelnek, önérvényűnek hatnak – még ha olykor szimbolikus jelentésekkel fel is ruházhatóak –, valódi funkciójuk nincs. Mintha kifejezetten a dizájnszemlélet ellenében, helyspecifikus és átmeneti voltukban volnának meghatározhatóak. Másfajta tervezettség jellemző rájuk, mint amit a dizájn gondolatköréhez kapcsolunk. Vagy rosszul látom? Tudnád definiálni a különbséget a kétféle tervezettség közt, mi az, ami a műtárgyi tervezettséget megkülönbözteti a dizájntípusútól?

Nem biztos, hogy minden egyes dizájner által készített termékhez párosulnia kell funkciónak. Megtervezhetünk valamit funkció nélkül is. Nem tudom, hogy minden dizájn által tervezett dolognak van-e funkciója. Az biztos, hogy annak a művészeti nyelvnek, amit én használok, funkciója nincs. Használni nem lehet, érinteni is nehéz, de nem a szakrális töltet miatt, hanem mert olyan anyagok vannak jelen, amik sérülékenynek tűnnek. Ebben látok nagy különbséget.

Látszólag nagyon evidens, hogy tervezett dizájn és művészeti alkotás között van különbség, azonban ahogy megyünk bele és kezdjük fölfedni a dolgokat, látjuk, hogy egyre kevésbé az. Az egyik is tud szép lenni, a másik is, akármennyire nem célja. Nem tudjuk hova tenni ezt a szépség dolgot. Az ember kiönt egy betonkockát, odajön valaki, és azt mondja, ez szép. Magát a fogalmat nem nagyon tudjuk definiálni. Persze más szempontok szerint szép ez meg az, de egyre nehezebb különválasztani a kettőt.

KULTer.hu: Mondtad, hogy nem feltétlen kell szakrális töltetet tulajdonítani a műveidnek, emlékmű jelleget azért mégiscsak sok kap, az Elit Clubtól a Kézenálláson keresztül a GAME/GÉMkapocs II. című kiállításon is bemutatott Általános emlékműig. A művésztelepen készült művedhez is egy nagyon érzékenynek látszó, kimerevített ruhaanyagot használsz. Mi is lesz az installáció, amit a MODEM-ben láthatunk majd?

Az előző évekhez annyiban kapcsolódik, hogy a Lehetetlenség gyakorlatoknak nevezett munkák sorát nem zártam le. A művésztelep idei tematikájához ezzel csatlakozom. Hasonló elemeket, anyagokat használok föl, mint eddig. A közös étkezés egy fontos elem a kultúrán belül, a művésztelepen is. Ebből indulok ki. Ennek veszem az elejét és a végét, magát az étkezés folyamatát kihagyom. Szeretem kihagyni magát az alakot, az foglalkoztat inkább, hogy milyen nyomot hagy, hogyan tölti ki a teret. A közös tér miatt olyan munkát szeretnék létrehozni, ami végtelenül elnyújtott. Lesz egy padba karcolt mű is, és mellette ugyanazon elem lenyomata a térben, és szeretnék a megkelő kenyérről egy mozgófilmet is, ami a MODEM egész nyitvatartási idejét kitölti, tehát lehetetlen végignézni.

KULTer.hu: Több munkádban is előkerül a kenyér témája. Mondtad, hogy a fogalmakat próbálod kicsit kimozdítani. Nálad konkrétan a kenyér esetén például mi az, ami alapból társul a fogalomhoz, és mi az, amit célod szerint hozzáadnak ehhez a munkáid?

Valami miatt a „Biztos kenyér” fogalma megragadt. Ez nem a gyerekkorból, nem a családból vagy közös vacsorákból jött, nem nagyapám ragasztotta rám. Amikor már egyedül éltem, szerettem volna előteremteni a biztos kenyeret, ezért úgy döntöttem, bebetonozom, az a legbiztosabb, így megmarad. Van ebben fanyar irónia is. Ahogy belemélyedtem a témába, egy csomó egyéb dolog jött. Az első kenyérbebetonozásom május 1-én volt, a munka ünnepén. Mint a jó munkásember, ünneplőben megcsináltam. Közben kiderült, hogy ennek a keresztény vallási életben is van egyfajta olvasata, Józsefnek az ünnepe ugyanekkor van. Mást jelent a falat kenyér a munkából hazaérkezőnek és mást az úrvacsorával élőnek. A kenyér kisütve válik ehetővé, a beton pedig kikeményedve használhatatlanná, ebből jött az anyagok összeütköztetésének gondolata.

KULTer.hu: A kenyér megkelése a légzéssel analóg jelenség, ez utóbbi is foglalkoztat.

A növekedés, a levegősödés valóban parallel az ember légzésének folyamatával. Nagyon fontos, hogy mit jelent a lélegzetvétel. Nem figyelünk rá, de percenként többször is levegőt veszünk, ugyanakkor ezt lehet szabályozni, ebből lehet rítus, befolyásolja az életünket, a hangulatunkat a szülésnél, a szexuális együttlétnél. Kileheljük a lelkünket, tüsszentünk. Ha visszamegyünk az eredetmítoszokig vagy mondákig, a légzés mindenhol nagyon fontos. A létezésünkhöz pedig elengedhetetlen.

KULTer.hu: A beszédet is a belégzések tagolják, a b24 Galériában 2015-ben volt A semmi oltárán Áldozva  Lehetetlenség gyakorlatok című kiállításod, ahol éppen a légzéshangok, a nyelviségen kívüli dolgok kerültek előtérbe. A nyelv csak eltávolítottságában jelent meg, ahogy az installációkban az emberalakok is a hiányukkal.

Foglalkoztatnak a nem látható vagy figyelmen kívül hagyott dolgok. Ezek megmutatása alapvetően nem egy esztétikai élmény, de azzá válik. Az elsődleges viszont az egész esszenciájának megmutatása. Amikor a Himnuszt ellélegezték nekem, nem az volt a cél, hogy a szöveget a szerepétől megfosszam. Annak van egy ritmusa és üteme, ahhoz, hogy létrejöjjön, szükséges a begyakorolt, ismételt és jól megtanult, ütemes légzés, amit mi mindig el akarunk rejteni. Ezt szerettem volna megmutatni.

Az idei Debreceni Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása, a Tervezett alkotás a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 3. emeleti kiállítóterében látható 2017. október 21-től (megnyitó: 16 órától) december 31-ig. A tárlathoz kapcsolódó azonos című konferencia november 4-én 11 órától veszi kezdetét.

Áfra János

szerző: Áfra János
honlap e-mail
Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, Debrecenben él. Gérecz Attila-díjas és Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjas költő, első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címen, a második 2015-ben Két akarat címen, harmadik, Rítus című könyve előkészületben. A KULTer.hu főszerkesztője, az Alföld szerkesztője, óraadó a Debreceni Egyetemen.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum