KULTer.hu - Kapcsolati tőke
93377
post-template-default,single,single-post,postid-93377,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kapcsolati tőke

Nagyon zavar mostanában, hogy nehezemre esik szétválasztani a diskurzusokat, pontosabban az, hogy kénytelen vagyok újra és újra rendet tenni közöttük, elválasztani őket egymástól, lemetszeni róluk az oda nem illő kinövéseket. Persze, én vagyok a hibás, mert például nem kellene felelőtlenül sóvárogva kattintani a mákos süti receptjére, az oldalon, a recept alatt ugyanis már nyírják egymást a nyelvtan- és/vagy testfetisiszta kommentelők. A tojás sárgáját és fehérjét nem el-, hanem szétválasztani kell, nem is kalóriaszegény attól, hogy gluténmentes, végül az oldal ráadásként betölt egy kis ablakot, amelyben nekem szegezi a kérdést, hogy ha tudok ennél jobb mákos süti receptet, akkor írjam meg tüstént. Ez már nem is recept, hanem antropológiai tanulmány, sőt, emberkísérlet.

Az elmúlt hetekben már egyébként is többször rácsodálkoztam a diskurzusok keveredésére, ami nyilván a tanévkezdésnek is köszönhető, meg a borzasztó munkamódszeremnek, amelyben egyszerre 5-6 szöveget írok, óravázlatot, kritikát, tanulmányt, szövegkiadást, s megnyitok hozzá sok hasznos és haszontalan ablakot, oldalt, kijáratot, tévutat, kiskaput, labirintust, vakablakot. Közben hivatali levelezek, időként még rácsodálkozom, ahogy sávokról, elismertetésről, megfeleltetésről, tárgycsoportokról írok fölényesen, de mégis bocsánatkérően a válaszaimban, bekezdéseken keresztül, majd este megválaszolom egyik tízévesemnek a kérdését meseolvasás után, hogy az apát miért áldotta meg Tiurit indulás előtt, jobb lett-e neki attól.

Mégis hogyan követhető, hogyan viselhető el a szavak és a dolgok (a szavak és a szavak, a dolgok és a dolgok) megbízhatatlan kapcsolata?

Francisco de Zurbarán 1630 körül készített Veronika kendője című festménye (amely, akárcsak az eredeti sudarium, nagyjából egy tucatnyi változatban létezik), meglehetősen egyszerű hatásmechanizmussal valódinak tűnik a trompe-l’oeil ábrázolási módjának köszönhetően: akár azt is hihetjük a kiállítótérben, de legfőképpen a képhez autentikusan hozzátartozó szakrális térben, hogy a kendő – Krisztus arcának lenyomatával, az egyetlen hiteles képpel – ott függ a falon. A kendő most nem eltakar, hanem megmutat, de csak nyomként, és legalábbis egy pillanatig valódiként mutatja magát, majd annál sokkal izgalmasabb módon elárulja, hogy vászon a vásznon, amely az ábrázolás és a befogadás módjaira, a valóság határainak meghúzhatatlanságára és a hit alapjaira kérdez rá.

De ha belül maradunk a képek világán, hamar rábukkanunk egy zavaró hasonlóságra, az amerikai Raphaelle Peale Venus-festményére, amelyen szintén egy trompe-l’oeil lepel felé nyúlhatunk, amíg észre nem vesszük, hogy az csak a kép terében létezik: feladata, hogy eltakarja a tengerből megszülető Venust: az istennő tökéletes testéből csak lábfejei és haját tartó karjai bukkannak fel a lepedő mögül. Mi akkor a lepel? Elleplezés, a titokra való rámutatás vagy üres vászon? Illúzió, amelyre rávetül a valóság lenyomata? Regisztrálatlan zsupszkulcs?

Mostanában gyalogolni szoktam a vonattól. Furcsa öröm tölt el, hogy nem kell semmit csinálnom egy fél órán keresztül, csak sétálni, nézelődni, úton lenni.

Borítófotó: Raphaelle Peale, Vénusz kiemelkedik a tengerből − Megtévesztés (részlet), 1823, olaj, vászon, 74.3 × 61.3 cm.

Bódi Katalin

szerző: Bódi Katalin
honlap e-mail

Bódi Katalin 1976-ban született Salgótarjánban, jelenleg Nyíregyházán él. A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének adjunktusa, irodalomtörténész, kritikus. A Studia Litteraria irodalom- és kultúratudományi folyóirat szerkesztője.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum