KULTer.hu - Két világ között
92571
post-template-default,single,single-post,postid-92571,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Két világ között

Interjú Osgyányi Sára festőművésszel

Bő évtizede főképp a könnyeden játékos városképeiről ismerjük Osgyányi Sárát, amelyekkel még az egyik 8. évfolyamos irodalom tankönyvbe is bekerült – s tapasztalatból írom, a diákok rajonganak számukra is könnyen befogadható alkotásaiért. Az utóbbi években viszont egyre nagyobb teret kaptak nála a mélyen bensőséges gondolati témájú festmények, melyek egy eddig kevésbé ismert oldalát jelenítik meg a fiatal festőnő művészetének. A gyakran derűs, ám sokszor ennél jóval mélyebb szellemi tartalommal is felruházott munkáival két világ között próbál kapcsolatot teremteni. 

KULTer.hu: Tíz évvel ezelőtt Budapest és a városi közlekedés festőjeként ismerte meg neved a közönség, a képeiden gyakran feltűnő villamosok pedig szinte védjegyeddé váltak. Hogyan változott azóta a művészeted?

Most is a város az ihlet fő forrása, ám ezek mellett a Balaton, a vizek, a víztükröződések is igen hangsúlyosak. A látványos, szemlélődő képek mellett megvan festészetem másik irányvonala is, ami talán kevésbé attraktív, de mindig is jelen volt a művészetemben. Ilyen típusú képeket már tinédzser korom óta készítek, amelyekbe a gondolati mondanivalóimat tömörítem – általában valamilyen életfilozófiát, pszichológiai témát vagy az életről és halálról alkotott felfogásomat hordozzák. A város- és vízfestészetem mellett ezek eddig kisebb teret kaptak a művészetemben.

KULTer.hu: Az utóbbi években viszont mintha a gondolati műveid aránya növekedésnek indult volna.

2010-ben kezdtek az előbb említett témák egyre inkább felduzzadni bennem, és egyre bátrabban bele mertem emelni a tájképeimbe ezeket a motívumokat. Korábban sokat küszködtem, nem mindig voltam képes arra, hogy megmutassam legmélyebb, legtöbb emócióval és disszonanciával átszőtt témáimat, mert úgy éreztem, hogy ezek nem vállalhatóak. Esetükben nagyon nehéz volt összeegyeztetnem a formát a tartalommal.

KULTer.hu: Ez idő tájt találtál rá arra a vizuális kifejezőeszközre, aminek a segítségével ki tudtad ezeket festeni magadból?

A még egyetemi éveim alatt készített gyermekbábsorozat, illetve a Boldog gyermek és a Lányok, halak, álmodó című képek is a gondolati művek előfutárainak tekinthetők, de igen, ennek a folyamatnak a legfontosabb állomása a 2010-es Lépteink sorozat volt. Ezt egy álmom ihlette, ahol világrétegeket láttam. Mivel én eleve teret, várost, „horizontos” témákat ábrázolok, így ennek megfestésére megvolt az eszköztáram: az egymás alá-fölérendelt dimenziókat vertikálisan rendezve vissza tudtam adni a tartalmat. Ezekben a művekben az összekeveredő tér- és idősíkokat az ég vakítóan fehér fénye olvasztotta egybe, és az így létrejött harmonikus egység a hétköznapi pillanatok végtelenségét, örök körforgását szimbolizálta.

KULTer.hu: A gondolati festészetedben milyen témák foglalkoztatnak a leginkább?

Továbbra is az életemhez kötődő nagy felismerések: olyan igazságok, amik nagy hatással voltak rám, segítettek, előre vittek, illetve néha a fájdalmas tapasztalatokból fakadó ráeszmélések is.

KULTer.hu: Ahogy arról már szót ejtettünk, művészeted másik, közismertebb vonulatát a városképeid reprezentálják. Mennyire tekinthetők ezek klasszikus értelemben vett tájképeknek? 

Fizikai értelemben ezek tájképek, de szellemi értelemben valóban nem azok: az útkeresés, az élet mint utazás gondolatai jelennek meg általuk. A festményeken a tekintet gyakran el van vezetve egy világos, fényes pont felé, így a szemlélő képen belül jut át az egyik valóságból a másikba, mint például a Létrás autó a fény felé vagy az Átkelés a Szabadság hídon című művek esetén, így teremtve meg a két világ közötti kapcsolatot.

KULTer.hu: A város és az utazás motívumai mellett egyre gyakrabban festesz Balatont ábrázoló képeket. Szüksége volt a művészetednek is arra, hogy elszakadj kicsit a hétköznapi környezettől?

Mostanában valóban több vizes képet festettem. Szomjazom a víz látványára, és számomra ez kimeríthetetlen téma: mindig újabb és újabb lehetőségeket látok meg a festésére. A víznek igen széles a repertoárja, és az összes állapota érdekel. A képek egy intenzív élményből, egy indító rácsodálkozásból születnek, ami nagyon különböző lehet – akár könnyed, akár nyomasztó –, éppúgy, mint a városképek esetében. Ezekre hasonlóan reagálok, csak a víz épp’ meditatívabb.

KULTer.hu: Művészeted két irányzata, a szemlélődő és a gondolati festészet mennyire fér meg egymás mellett? Lehetségesnek tartod, hogy idővel az egyik felülkerekedik?

Mindkettőre szükségem van, de sok szempontból összeegyeztethetetlenek. Teljesen más a szándékom az egyikkel és a másikkal. Olyanok nekem, mint a nappal és az éjszaka: nem lehet lemondani egyikről sem, mert a kettő együtt hozza az életet. Úgy vélem, a gondolati képeim formavilágában jobban kell fejlesztenem magamat, ez mintha lassabban alakulna, itt kezdőbbnek érzem magam. A tájképeim világa jóval kiforrottabb.

KULTer.hu: Ha ki kellene emelned néhány alkotást a két vonulatból, melyek lennének azok?  

A gondolati munkáim közül most a Barátság, nappal és éjszaka az égbolt kertjében a kedvencem, mert azt érzem, ebben már képes voltam energikusabban működő képelemekkel kifejezni azt a kis igazságot, ami akkortájt megérintett, nevezetesen, hogy hiszek a barátság eszményében, bármi is történjen. Itt sikerült a tartalmat a formával összehoznom, a Jelenkor című munkámban viszont kritikát festettem, és máig dilemmázom azon, hogy ez kellett-e, mert a végeredmény nem ad semmiféle katarzist, felszabadító energiát. Az Isten országa, Blaha Lujza tér című festményt is szeretem. A tájképeim közül épp egy primosteni lemenő napos kép a kedvencem (Napfényes félsziget csúcsa, Primosten), ezt mostanában többet nézegetem.

KULTer.hu: Már közel másfél évtizede a pályán vagy. Milyen manapság művésznek lenni?

Sok pozitív visszajelzést kapok, de tudom, hogy egyfajta korlátoltságban élek, mert akinek nem tetszenek a műveim, nyilván nem keresnek föl és mondják a szemembe. Egy kiállításon azért sikerült elcsípnem egy beszélgetést, ahol nem tudták, ki festette a képeket, és egy lány a színek miatt erőszakosnak érezte a képeim – nagyon érdekes volt ilyet hallani. A művészként fennmaradáshoz kell egy kis konokság és tehetetlenség: nem tudtam soha elképzelni, hogy mást csináljak. Jó dolog festőnek lenni.

A borítófotót Bencze-Kovács György készítette.

Sándor Zsolt

szerző: Sándor Zsolt
honlap e-mail
Sándor Zsolt 1980-ban született Budapesten. Az ELTE-BTK-n végzett magyar-történelem szakon és középiskolai tanárként dolgozik. Rajong a festészetért, cikkeivel az a célja, hogy a kortárs festőket és műveiket minél szélesebb körben megismertesse és világossá tegye, hogy a művészet nem csak egy szűk réteg számára elérhető.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum