KULTer.hu - Kritika, krízis, diszkrimináció
93915
post-template-default,single,single-post,postid-93915,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kritika, krízis, diszkrimináció

KULTOK VI. – Metakritika (1. nap)

Ahogy arra nyitóbeszédében Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke is utalt, frissült szervezőgárdával és tavaszról őszre áthelyezve, de változatlan lendülettel és az utóbbi évekhez hasonló problémaérzékeny témaválasztással rendezték meg immár hatodik alkalommal a debreceni KULTOK-ot.

A JAK és a KULTer.hu által szervezett rendezvény 2012-es indulásától kezdve valósítja meg azt a törekvését, hogy a különböző tudományterületek képviselőinek teret adva legyen az előremutató vita és a termékeny párbeszéd színtere. A Nagyerdei Víztoronyból a MODEM-be (vissza)költözött konferencia idén a Metakritika címet viselte, a teoretikus megközelítések és az életművek köré szerveződő kérdésfelvetések mellett többek között zsánerirodalmi, színházi és képzőművészeti jelenségek is a vizsgálatok tárgyát képezték a kétnapos eseményen. Gaborják megnyitójában kitért arra is, hogy a kritika szerepéről, aktuális helyzetéről szóló diskurzus(ok) időről időre előtérbe kerül(nek) a hazai irodalmi életben – az ún. „kis kritikavita” után tíz évvel így a KULTOK VI. részben a közbeeső évtizedben történtekkel való számvetés terepe is lehetett.

A konferencia első napján a Megközelített távlatok című szekcióban folyt a tanácskozás Visy Beatrix elnökletével. Balogh Gergő, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusza a magyar irodalomkritikai mező fontosabb jellemzőit, illetve az azt érintő elméleti diskurzus főbb állomásait vázolta fel a rendszerváltástól kezdve napjainkig. Rövid történeti áttekintése során felidézte az 1996-os, valamint a 2007-es kritikavitákat, melyekben közös pontnak látja a kritika megszólalásmódja körül kialakult kérdésfelvetéseket. A hogyan kérdése, hogy milyen hangon, a tudományos vagy a köznyelvi regiszterhez közelítve kell-e megszólalnia a kritikának, jól elkülöníthető szólamokat, kritikusi gyakorlatokat hozott létre az elmúlt évtizedekben. Balogh a hozzávetőlegesen 2010 körül fellépő kritikusnemzedék egyes képviselőinek (például Zelei Dávid vagy Sipos Balázs) írásaiban látja a két oldal dinamikus összefonódását, tudatos és produktív szintézisét, ugyanakkor arra is utalt, hogy a korábbi „egyszólamú” kritikáknak is tovább él a hagyománya.

Pataki Viktor, aki ugyancsak az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusza, Kant A tiszta ész kritikája című művének recepciótörténetéből kiindulva adott képet a metakritika mint tudományos, teoretikus szövegekről született szakkritikai munka mibenlétéről. Előadásában, mely egy hosszabb távú kutatás kezdeti fázisába nyújtott betekintést, Herdernek a kanti szövegről írt recenzióját és annak utóéletét vette górcső alá, s demonstrálta ezzel a szakkritika alapvetően parazita jellegét, azt a jelenséget, hogy utóbbi csak úgy tud kritikai szövegként működni, hogy eközben egy másik kritikai műre „akaszkodik rá”. Az előadó visszautalt Gaborják Ádám megnyitóbeszédére is, melyben a kritika szó etimológiájáról, a krízis vagy például a diszkrimináció fogalmaival is rokonítható jelentéséről is szó esett – a konferencia fő hívószavának ilyesfajta szemantikai árnyalatai a későbbiekben több felszólaló esetében szintén a reflexió tárgyát képezték.

A „kis kritikavita” egyik központi dilemmája az online nyilvánosság irodalmi közegre gyakorolt lehetséges hatásainak mérlegelése volt. Bárány Tibor szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy az egykori félelmek alaptalannak bizonyultak: a webkettő nem strukturálta át alapjaiban az irodalmi életet, de még a kritikus pozíciójának komolyabb megrendüléséhez sem vezetett. Az olvasóblogok formájában létrejöttek ugyanakkor olyan alternatív értelmezői közösségek, melyeket az esztétikai értékítélet és az interpretáció helyett mindössze a „termékminősítő hevület” vezet (legalábbis az irodalmi közeg egyes képviselői szerint). A BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének adjunktusa előadásában A babaház úrnője című Jessie Burton-regény recepciójának elemzésén keresztül amellett érvelt, hogy valójában az olvasóbloggerek és a „hivatásos kritikusok” nagyon hasonló értelmezői technikákat működtetnek, hasonló belátásokra jutnak, az írások megjelenési felületének és stílusának/fogalmazásmódjának különbségei ellenére. Bárány előadása után parázsló vita alakult ki, az elemzés során használt statisztikai-kvantitatív módszerek objektivitását többen is megkérdőjelezték, utalva arra, hogy az alapvetően egy sztereotípia leépítését célzó előadás valójában maga is kissé önkényesen emelt ki egyes tendenciákat a vizsgálat során.

Sepsi László, a Műút szerkesztője, a zsánerkritika hazai helyzetét vizsgálta előadásában. Véleménye szerint a piaci alapú működés fenn fogja tartani az irodalmi regiszterek közti különbségeket és különbségtevést, ennek lebontása utópisztikus elképzelés, ugyanakkor az irodalmi intézményrendszer felelősségvállalása igenis fontos a zsánerirodalom megítélésének kérdésében. Némileg lehangoló képet tárt elénk előadásában: hét folyóirat 2016-ban megjelent lapszámainak kritikarovatait szemlézve tulajdonképpen megállapítható, hogy a világirodalmi és a zsánerkritika a legtöbb esetben jócskán alulreprezentált.

A kávészünetet követően Lőrincz Csongor, a Humboldt Egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tanszékének oktatója beszélt Walter Benjamin két lehetőségfogalmáról, a kritizálhatóságról és a fordíthatóságról, melyek elsősorban a művek továbbélésének szempontjából fontosak a német teoretikus munkásságában. Benjaminnál a két fogalom szorosan összefügg: a kritika maga is fordítás (Lőrincz itt visszautalt Pataki Viktor előadására is, aki a metakritika parazitajellegéről beszélt), a kritizálhatóság pedig a mű olvashatóságának virtuális indexe. Az idő szűkössége okán az előadó sajnos nem tudta végigvezetni gondolatmenetét, mely a kommentár (a műalkotás tárgytartalmát keresi) és a kritika (a műalkotás igazságtartalmát keresi) közötti benjamini különbségtétel tudatosításával ért véget.

Az ifjúsági és gyerekirodalom németországi recepcióját vizsgálta előadásában Lapis-Lovas Anett Csilla, a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának doktorandusza. Az ifjúsági irodalomról szóló kritikák olvasói legtöbb esetben nem esnek egybe a kritizált művek legfőbb célközönségével, a műfajról szóló kritikai diskurzusnak ezért első körben az irodalmi művön kívüli kérdésekkel kell szembesülnie, azzal, hogy valójában kinek is szólnak ezek a kritikák és hogyan, milyen nyelven kell megszólalniuk. Az alapos, egy-egy gyerekkönyv recepciótörténetét is áttekintő előadás rámutatott arra, hogy ugyan a németországi helyzet sem tökéletes, de mindenképpen láthatóak a magyar ifjúsági irodalomkritika számára is megfontolandó tendenciák.

A szárnyait a ’90-es években bontogatni kezdő kritikusgeneráció (pl.: Csehy Zoltán, Németh Zoltán, Mizser Attila) fellépésének tulajdonítja a szlovákiai magyar irodalomkritikában bekövetkezett változásokat Nagy Csilla, az Irodalmi Szemle szerkesztője. A korábban elsősorban a helyi, regionális értékek és jellegzetességek hangsúlyozását méltató kritikai gyakorlatot lassacskán felváltotta a szorosabb olvasást, irodalomelméleti megfontolásokat alkalmazó, a magyarországi irodalmi közegben megfigyelhető tendenciákhoz is egyre inkább közelítő kritikai diskurzus. Mindez egyéni értelmezői szólamok kialakulását is lehetővé tette, melyek közül az előadó Németh Zoltán, a szövegnek testet adó, az olvasást áterotizáló nyelvét vette részletesebben górcső alá, elsősorban a szerző Olvasáserotika című kötete alapján.

Az első nap utolsó felszólalója, Mizser Attila szorosan kapcsolódott a Nagy Csilla által kifejtett gondolatkörhöz: előadásában a szlovákiai magyar irodalom antológiakultúráját tanulmányozta, melynek a 20. század elejétől kezdve meghatározó, kánonképző szerepe volt a felvidéki irodalmi nyilvánosságban. A kritikai diskurzushoz hasonlóan az antológiák esetében is megfigyelhető egy olyasfajta váltás, amely a beválogatás szűrőjét már nem a regionális lét megjelenítésében, hanem sokkal inkább esztétikai alapú kategóriákban látja. Az Irodalmi Szemle főszerkesztőjének előadása válságjelző mivoltában is fontos volt, hiszen – amint kifejtette – a rendszerváltás óta az antológiák fokozatosan kezdik elveszteni korábbi fontos státuszukat: koncepciótlanná váltak, nem tudják betölteni reprezentatív, kánonképző szerepüket és képtelenek a szlovákiai magyar irodalom pluralitásának bemutatására.

A rövid szünet után három online portál főszerkesztője érkezett a színpadra, hogy Veress Dániel, az Apokrif folyóirat szerkesztőjének moderálása mellett megvitassák a hazai kritikai élet helyzetét, fontosabb dilemmáit. Elsőként a minőségi kritikarovat ismérveinek taglalására került sor: Balogh Endre (prae.hu) a gyors reagálást, Nagy Gergely (ArtPortal) a szakmai körökön kívül is működőképes megszólalásmódot, míg Csáki Judit (Revizor) a kritika alapvető szolgáltatásjellegét, orientáló szerepét emelte ki. A kerekasztal-beszélgetés során újra és újra felmerült az aktuális intézményes körülmények szerepe, melyek különféle módon, de tulajdonképpen minden művészeti terület életét befolyásolják valamilyen formában. A jelenlegi helyzet sajnálatos látleletévé vált így részben a beszélgetés, hiszen pontosan kirajzolódott, hogy ezek a problémák egyszerűen akkorára nőttek napjainkra, hogy megkerülhetetlenek bármely kortárs művészeti ágat érintő diskurzusban. A résztvevők többnyire eltérő véleményt fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy mennyiben lehet felelőssége a kritikának az ezekre a jelenségekre történő reflexió.

A színházzal és a képzőművészettel szemben szinte elvárás, hogy reflektáljon a kortárs politikai/társadalmi helyzetre, változásokra, ezért Csáki Judit, illetve Nagy Gergely szerint a róluk megképződő kritikai diskurzusnak is kötelessége figyelembe venni ezeket a jellegzetességeket, hogyha meg akarja őrizni hitelességét és szakmai jellegét. A Revizor főszerkesztője szerint mindemellett a kritikának a hallgatásával is véleményt kell kifejeznie. Balogh Endre igazat adott beszélgetőpartnereinek az intézményrendszer átpolitizáltságából fakadó kételyeik tekintetében, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az általuk vezetett portálokat sokan talán pontosan egyfajta mentálhigiéniás szempontból keresik fel, azért, hogy egy kis időre elvonulhassanak az ilyesfajta kérdések, problémák elől.

A beszélgetés résztvevői között konszenzus alakult ki azt illetően, hogy a politika egyre komolyabb befolyásszerzése sajnos nem az egyetlen probléma: a képzett kritikusok alacsony száma és a folyamatos forráshiány ugyancsak a hazai kritikai élet állandó jelzői lehetnének. A beszélgetés végén az online nyilvánosság kritikai közegre gyakorolt hatása és a belterjesség kérdése kerültek terítékre. Míg utóbbit a résztvevők egyértelműen kezelhető álproblémának értékelték, addig előbbivel kapcsolatban vegyes hangvételű vélemények fogalmazódtak meg: az online felületen megjelent kritika, annak ellenére, hogy elméleti szinten bárki számára adott, a gyakorlatban aligha ér el szélesebb, szakmai körökön kívüli, rétegekhez – a hatás és a minőség azonban talán nem mindig a tömegekkel függ össze.

Az első napot Fehér Renátó és Szabó Benedek zenés-irodalmi produkciója zárta a MODEM földszinti előterében.

KULTOK VI. – Metakritika, 1. nap, 2017. október 13., MODEM, Debrecen

A képeket Áfra János készítette.

Pótor Barnabás

szerző: Pótor Barnabás
honlap e-mail
Pótor Barnabás 1992-ben született Nyíregyházán. A Debreceni Egyetem magyar szakos hallgatója, a DETEP résztvevője. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg, a portál gyakornoka volt 2014-ben.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum