KULTer.hu - Válasz a középkorúságra
93067
post-template-default,single,single-post,postid-93067,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Válasz a középkorúságra

The National: Sleep Well Beast

Profi és személyes. Kísérletező és megszokott. Nyugodt és feszengő. Atmoszférikus és abból ki-kilépő. Aki vevő a szorongással és minden kényelmetlen érzéssel megtöltött experimentális alternatív indie-rockra, vagy ezek közül bármelyik komponensre, annak az év egyik legjobb albuma lesz a Sleep Well Beast.

Korábban foglalkoztam a Cincinnatiből induló brooklyni The National The System Only Dreams in Total Darkness című dalával, amely az album előfutárának tekinthető. Az ott felvetett reményteljes sejtésem, miszerint a többek közt konstans magas színvonaláról ismert együttes ezúttal sem fog csalódást okozni, teljes mértékben beigazolódott. Legalább öt-hat dal külön esszét érdemelne, amelyben oldalakon át lehetne azzal foglalkozni, hogy mitől remekművek. Tizenkét eltérő módszerrel érték el azt, hogy bármelyik dal is szólaljon meg, az az énekes Matt Berninger magába forduló szorongásaival tömjön tele, hogy belülről zabáljanak fel a félelmei és a bizonytalansága. Érdemes ehhez a dalcímek közül néhányat megemlíteni: Nobody Else Will Be There, Day I Die, Born to Beg, Sleep Well Beast, a teljesség igénye nélkül. Nem nehéz felismerni az irányvonalat.


Az már a kiadás előtt bemutatott számokból kitűnt, hogy experimentálisabb útra lépett a két testvérpár és a frontember kvintettje. Arra azonban talán kevesebben számítottak, hogy olyan megoldásokkal rukkolnak elő, mint Karl Rove, a Bush-adminisztráció egyik vezető tanácsadója beszédének samplingelése, vagy például
az I’ll Still Destroy You alatt hallható elektronikus dobok és effektek. Visszatérő elemek viszont a mostanra jól ismert „érett-rock” és a néha-néha ijesztően közeli intimitás, személyesség. A Carin at the Liquor Store vagy a Guilty Party igazán látványos példái ennek: mindkettő esetben a haldokló párkapcsolatban élő, középkorú férfi érzelmi krízise jelenik meg úgy, hogy huszonévesen is magaménak érzem. Tovább feszül a húr, amint kiderül, hogy Berninger felesége, Carin Besser is szervesen részt vett az olyan szövegrészek megírásában, mint az „I was a worm, I was a creature / I get on the ground the second I see you” és az „I was walking around like the one who found dead John Cheever / In the house of love”.

Ezeket a sorokat és a dalokat hallva vakarhatjuk a fejünket, hogy mégis hol marad az alkotói távolságtartás, a szerző halottsága és más művészetelméleti alapvetések. Az igazság az, hogy a The Nationalt nem érdeklik ezek. Egy konceptalbumról van szó, amely a megbánással, megüresedett párkapcsolattal, szétrepedő házassággal telített középkorúság köré épül. Nem egy haraggal és bosszúval operáló „válólemezre” kell azonban gondolni, mint Bob Dylan Blood on the Tracks klasszikusa, hanem az önreflexív aggodalmakra, a személyiségét vesztett, egyre csak őrlődő, halkan morgó elégedetlenségre és kiszolgáltatottságra.

Borzasztóan elhasznált téma az érzelmek világa, így gyakran nehéz megkülönböztetni, hogy erről írni mitől működik, mitől nem. Nyilvánvaló, hogy nem könnyű feladat négy és fél percbe sűríteni egy-egy megfoghatatlan érzéscsoportot anélkül, hogy az inkonzekvensnek vagy önkényesnek hasson. Ezért is érdemel komoly elismerést a szerző házaspár, hiszen realista hangot ütnek meg, soha nem érezhető az, hogy leültetnék a hallgatót egy sarokba és rázúdítanák az összes bajukat. „Goodbyes always take us half an hour / Can’t we just go home?” – énekli Berninger a felvezetés nélkül borzalmasan mélyre ütő nyitószámban, a Nobody Else Will Be There-ben.

Mindezek ellenére mégis sokszínű a lemez. A Turtleneck pszichedelikus torzított gitárja, a tágas hangzású The System Only Dreams in Total Darknes, a Radiohead-hatásokat magában hordozó I’ll Still Destroy You, az elektronikus alapra épülő Walk It Back és a relatíve egyszerű felépítésű zongoraballada, a Carin at the Liquor Store gyökeresen más módon jutnak el ugyanoda. A dalok vitathatatlan erőssége és az album kimagasló minősége ellenére azonban nehéz lenne nem megjegyezni, hogy esetenként kiléphetnének az örvénylő szorongásrengetegből. Így ugyanis a majdnem egy órás felvételt végighallgatni talán túlságosan is megerőltető. A Born to Beg például önmagában is elér a lélek mindenféle zegzugába, ezt pedig nem mindenki tolerálja egyforma módon.

Nem nagy túlzás azt állítani, hogy ezzel együtt is az eddigi legvadabb, legmodernebb, legalternatívabb és a szó minden értelmében legfurább lemezük a mostani. A Dark Side of the Gym vonósai vagy a címadó Sleep Well Beast Justin Vernon (Bon Iver) által felénekelt huhogásai a legkevésbé sem tűnnek odaillőnek egészen addig, amíg nem adózik a hallgató teljes figyelmével a zenének. Klisés, de meg kell hagyni, igaz. Mint a banda esetében általában, ez sem egyhallgatásos LP, sőt, jó eséllyel soha nem is fog teljesen összeállni, ezt pedig szándékosan alakították így. Ennek eléréséhez tökéletesen passzolnak az olyan megoldások, mint a Carin at the Liquor Store zongoraakkordjai elé lépő, egyszerre nyugtató és nyugtalanító, visszhangzó torzított gitár vagy az Empire Line-ban hallható számítógéppel megszerkesztett apróságok. Ritka az ilyen végtelenül profi technikai megalkotottság és a személyesség érzetének egyidejű jelenléte.

A The National még mindig kitűnő vacsoraparti-együttes, de előálltak egy albummal arra az esetre, amikor a bor a szőnyegre folyik, a terítő gyűrötté, a zene észrevehetetlen módon hangosabbá válik, és a baráti eszmecserék valahogy egyre szenvedélyesebbek lesznek. A dalszerzés a korábbiaknál is végletesebb, a hangzás pedig felrúgta azt a konvenciót, hogy miként kell megszólalnia Berningerék kiadványainak. Érezhetően elérték a határt, ahol a kísérletezés, a sokszínűség, a személyesség, a szorongás még egy identitásban tartható, és ez jól is van így. A következő alkalommal tovább radikalizálni ezeket az elemeket viszont nem biztos, hogy jó ötlet lenne.

The National: Sleep Well Beast, 4AD, 2017.

A borítófotót Bob Boilen készítette.

Ruzsonyi Gergely

szerző: Ruzsonyi Gergely
honlap e-mail
Ruzsonyi Gergely 1996-ban született Budapesten. 2014-től az ELTE BTK kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója, önjelölt kritikus, a zene, a sport, valamint a főváros szerelmese.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum