KULTer.hu - Kreatív irodalmi verseny középiskolásoknak
95050
post-template-default,single,single-post,postid-95050,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kreatív irodalmi verseny középiskolásoknak

A Kortárs folyóirat a korábbi években tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel idén is kreatív irodalmi versenyt hirdetett középiskolások számára. A háromfordulós tanulmányi vetélkedőre 3-4 fős csapatok jelentkezhetnek, a győztesekre értékes nyeremények várnak.

Az első fordulóban a diákok feladata egy-egy olyan blog létrehozása, amelyen ajánlót osztanak meg egy, a csapat által kiválasztott kortárs magyar szépirodalmi alkotásról és egy kortárs társművészeti eseményről. Az első forduló nevezői, illetve a második fordulóba továbbjutott csapatok elektronikusan küldhetik be elkészített pályaműveiket.

A harmadik fordulóba, tehát a döntőbe jutó csapatok 2018 áprilisában Budapesten mérik majd össze tudásukat.

Az első forduló a következő négy feladatból áll:

  • Válasszatok nevet a csapatnak, majd töltsétek ki (elektronikus formában) a Kortárs Irodalmi Verseny regisztrációs lapját.
  • Minden csapat hozzon létre egy blogot (javasolt motor: WordPress, de bármilyen más típusú lehet) a kiválasztott csapatnévvel. A blog elérhetőségét mindenképpen el kell küldeni a szervezőknek e-mailben, a kortarsverseny2018@gmail.com címre.
  • Válasszatok ki egy kortárs (2000-ben vagy azt követően megjelent) magyar szépirodalmi alkotást és egy kortárs társművészeti (építészet, képzőművészet, színház, film, tánc, zene stb.) művet/eseményt, majd írjatok azokról egy-egy 1.000-1.500 leütésből álló ajánlót (2,5 cm-es margó, 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus). Az elkészült szövegeket minden csapatnak fel kell töltenie a blogjára, és elküldenie a kortarsverseny2018@gmail.com címre. Az elküldött e-mail tárgyában ne felejtsétek el feltűntetni a csapat nevét és az aktuális forduló számát.
  • A csapat tagjai jelezzék vissza a Kortárs Online által létrehozott Facebook-eseményen (Kortárs Irodalmi Verseny), hogy részt kívánnak venni azon!

Beküldési határidő: 2017. december 17.

A második fordulóba a zsűri döntése alapján az ötletes, az irodalomértés új és aktuális módjait, a több művészeti területet is megmozgató pályaműveket beküldő csapatok jutnak tovább. Az első forduló eredményéről 2017. december 20-ig minden csapatot elektronikus úton értesítenek.

A felmerülő kérdéseket a kortarsverseny2018@gmail.com címen lehet feltenni.

További részletek a Kortárs Online-on olvashatók!

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum