KULTer.hu - A produktív irónia mesterműve
95684
post-template-default,single,single-post,postid-95684,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A produktív irónia mesterműve

Bëlga: Csumpa

Jövőre lesz húszéves a Bëlga, de úgy tűnik, hogy esze ágában sincs lassítani a „három hülyének”. Átlagban kétévente hoznak ki új nagylemez(csokro)t, a nemrég megjelent Csumpa pedig a maga tizenhét számával arról tesz tanúságot, hogy bőven van még üzemanyag a gólyatáborok kedvenc együttesében.

Apropó üzemanyag: az új Bëlga-lemezt idén is a MOL-töltőállomásokon lehet beszerezni, ezzel folytatják a sajátos marketingpolitikájukat. 2010-ben például a Platina című albumuk a Bravo magazin egyik számához volt hozzábiggyesztve. Szintén nem okoz újdonságot, hogy a Csumpát nem lehet egyetlen zenei műfaj alá nyugodt szívvel besorolni, hisz mind a tizenhét szám tizenhét különböző nyelven, hangszerelésben és stílusban szólal meg.

A lemez nyitószáma egy, a huszonévesek nagykörúti bulikultúráját kifigurázó, elszállós szintipop sláger, a Mivót, melyben az ébredés utáni másnapos – talán még aznapos – eszmélés klasszikus stádiumait veszik sorra Bauxiték. Az ezt követő Kisarc beleillik ebbe a kommersz, szürke figurákat, esetlen, saját sorsunkhoz rémisztően közel álló szituációkat („Kerülnek a nők, sok tartozásom van ja / Gyúrok? Nem gyúrok”) megidéző szövegvilágba, de az album első negyedének legerősebb dala akkor is a Philosopher’s Delight.


A Bëlga 2010-es, Platina című albumán már találkozhattunk „oktatási segédanyagokként” aposztrofált dalokkal, melyben a hexametertől az n faktoriálisig középiskolai élmény- és tananyagokat dolgoztak fel, a Philosopher’s Delight viszont már egy szinttel feljebb kapaszkodik, afféle bölcsészdiszkót csempészve a Csumpába. Platontól Gadamerig az euroatlanti kultúra legmeghatározóbb gondolkodói kerülnek elő egy-egy velős tézis erejéig, hogy a diszkóhangulatot megalapozzák a következő, Diszkó Diktátor című dalra.

Buta, fájóan egyszerű sorok, idegesítő, Soho Partyt idéző lüktetés, magyarán a ’90-es évek magyar popzenéjét mesterien vegyítik egyetlen dalban. Egy letűnt zenei kor esszenciája, mely nosztalgiának tökéletes, de mélyebb hallgatásra és szövegértelmezésre, hála az égnek, véletlenül sem ösztökél.

Az ötödik track tökéletesen hozza a Bëlga-univerzum egyik legfőbb sajátosságát, a mindennapi életből kiragadott tapasztalatok túlesztétizálását, vagy épp meztelenre vetkőztetését. A Palacsintában minden benne van, amit a jó palacsintakészítésről tudni érdemes, a gregorián refrén pedig végképp aláássa a dal komolyságát.

A Rendszerváltás 1989 már címében elkövet egy hazugságot, a dal összes sora ráolvasható az aktuális magyarországi politikai berendezkedésre. A dalban a Bëlga önmagára is reflektál, az áthallások dimenzióját bővíti maga a dallam, mely leginkább a Boros című slágerükre hasonlít. „Frissíteni kell a rendszert, rendszeresen frissíteni kell / Öreg szoftver, nem jó szoftver” – halljuk, majd a ’90-es évek eleji, nyugati életszínvonal közelségét érző izgalom kap ironikus, szomorú szájízt bő huszonöt év távlatából.

A következő szám megint visszaránt a monoton hétköznapokba, hisz elbeszélőnk agresszív érdeklődése a tértivevény etimológiája iránt a hallgatóban is feszültséget okoz, s hiába áll itt a wikiszotar.hu definíciója, ennél sokkal többet sejtünk a Tértivevény mögött: „Átvételt igazoló nyugta / Egy feladott levél, küldemény átadásáról szóló igazoló cédula / Amelyet kézhez kap a küldemény feladója.” Oké, de miért térti és miért vevény?


Ugyan a Bëlga tizenkilenc éve tesz arról, hogy elsősorban a szövegeikre fókuszáljunk, s ahogy már jeleztem, a Csumpa bravúrosan változatos teljesítményt nyújt zeneileg is. Kár, hogy pont az album közepén álló Tértivevény és a szó szoros értelmében Gagyi produkálja a legkevesebbet ilyen téren. A Freestyle-Hatás / Adásba’ drum and bass alapra hadart hiphopja viszont megint egy jól eltalált műfajparódia, amiben a mondáskényszer és az üres mondanivaló feszültsége egy mosógép centrifugájában vergődik.

Ha már műfajparódiánál tartunk, az album egyik legjobban sikerült száma az Alternatív, amiről egy Quimby-szám jutott eszembe, de több órányi Kiss Tibi-hallgatás után sem sikerült rájönnöm, hogy melyik dal gitármenete okozhatott dallamtapadást Tituszéknál. Talán pont ez az erénye, hiszen a tarisznyás, turkált pólós poénok tényleg csak úgy ütnek, ha mögötte hús-vér alterpop prüntyög, ami az elmúlt bő két évtized magyar alternatív zenéjének beható ismerete nélkül nem jött volna össze.

A Sík Ideg Vagyok méltón ápolja a hagyományokat: káromkodós agressziója a Dugóban és a Sorban című, korábbi Bëlga-számok előtt tiszteleg. Az album utolsó harmada kicsit laposra sikeredett, ha egyszerre próbálja végighallgatni az ember, ez lehet az a pont, ahol elszáll a figyelme, pláne a Szállj Velem! habkönnyű diszkóslágerét hallva.

A Cica és a Robotautó narrációs technikáinak és zenei „összetettségének” traumája után végre kapunk egy modern Bëlga-számot, az utóbbi években külföldön nagyot futó trap alapra írt autotune-nal felkevert Piát, amihez egy elég súlyos klip is készült az Aranyéletből ismert Olasz Renátó rendezésében. Mind a három verse egy alkoholizmus szélén álló fiktív, középkorú férfi szerepéből szól, olyan kocsmai aranyköpésekkel, amikkel még az is találkozott, aki életében nem ivott meg egy üveg sört sem. Mert „nem az a baj, hogy be vagyok rúgva, hanem az a jó / ezt a Zoli mondja, a szegedi hidegburkoló.”

Egy rendkívül változatos, stílusokon átívelő utazás végén, az Osztás konzumizmust taglaló hip-hopja után az album megérkezik a Sö Szöhöz, melyben a Bëlga csúcsra járatja az önreflexiót, tizenkilenc év után megengedve azt a luxust magának, hogy mint popkulturális állandóról szóljanak zenéjükről. „Botrány, neked is jó, / ha hallod a zenét és felfogod a szöveget” – hangzik a refrén, s máris elképzeljük, hogy a következő turné összes zárószámán erre ugrál az első tíz sor.

Hogy nem akart kilépni az eddig tizenhárom albummal megalapozott műfaji és stílushálóból a Bëlga, a Csumpa egyik legnagyobb erényeként jegyezhetjük le. Könnyű, színes csomagolásban ad mosolyélményt a hallgatónak, sajátosan magyar kulturális utalásokkal, de nem fejlehajtva, múltba tekintve, hiszen a nosztalgiát is ironikus köntösben tálalják.

Sikerült elérniük azt, amit saját sajtóközleményükben írtak a lemezről, mondván, hogy olyan témák kerülnek elő, melyeket csak itt, csak most, csak mi érthetünk igazán az egész világon, és amik miatt a Csumpa hallgatása közben szinte végig különlegesnek és egyedülállónak érezhetjük magunkat”.

Bëlga: Csumpa, Bëlga, 2017.

A fotókat Brindza Csaba készítette.

Énekes András Előd

szerző: Énekes András Előd
honlap e-mail
Énekes András Előd 1993-ban született Egerben. A Debreceni Egyetem doktorandusza, korábban az ELTE média szakán is tanult. A Magyar Nemzet sportújságírója, a KERET blog szerkesztője. Kutatási területei a sportmitológia, valamint a populáris zenei kultúra.

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum