KULTer.hu - Akit hőssé tettek
95190
post-template-default,single,single-post,postid-95190,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Akit hőssé tettek

A Viszkis

Eljutottunk odáig, hogy a „magyar film” nem lehet szitokszó többé: szerzői filmjeinket újra elismerik, a nagyközönséget megcélzó zsánerközeli munkák többsége pedig képes a minőségi szórakoztatásra. Antal Nimród magyarországi visszatérése, A Viszkis a jó példák sorát erősíti.

A magyar film idei éve a nagyszabású közönségfilmek jegyében telik. A Kincsem márciusi premiere óta a mai napig fut a mozik műsorán, és bár a Budapest Noir kissé alulteljesített a várakozásokhoz képest, még így is egy olyan filmet kapott a magyar közönség, mely sikeresem kielégíti a zsánerfilmes igényeket. A páratlanul borzalmas Pappa Piát most hagyjuk, viszont Csupó Gábor filmje még kidolgozatlansága, bicskanyitogatóan szexista hangvétele és prosztósága ellenére (vagy talán épp utóbbi miatt) is népszerű volt a mozikban, és több mint kétszázezer nézővel zárt, ami a Saul fia előtti években még szinte elérhetetlen számnak tűnt egy mai magyar filmnél, ma pedig már meg sem lepődünk rajta.

Az említett alkotások szépen előkészítették a terepet Antal Nimródnak, aki 2003-as első filmje, a hamar kultikussá vált Kontroll óta először készített Magyarországon filmet hollywoodi rendezői karrierjét (Elhagyott szoba, A szállítmány, Ragadozók, Metallica: Through the Never, valamint egy Wayward Pines-epizód) megszakítva. Antal kiválasztását az évek óta tervezgetett Viszkis-film rendezésére hasonló alapgondolat indukálhatta, mint Csupó Gábor visszahívását a Pappa Piához: egy alapvetően Hollywoodban gyökerező műfaj (ott a musical, itt a bűnügyi film/akciófilm) meghonosítására egy olyan filmrendező lehet képes, aki már dolgozott hollywoodi filmen, ismeri az onnan érkező zsánerdarabok belső logikáját.

Antal Nimród pedig úgy tűnik, rengeteget tanult Hollywodban, hiszen A Viszkis, bár költségvetését tekintve például a Predators közelében sincs, mégis egy nemzetközi színvonalú közönségfilm lett, melyre méltán lehet büszke a magyar filmgyártás. A hangsúly a közönségfilmen van. Bár az ikonikussá vált, a nép és a média által egyfajta 20. századi kelet-közép-európai Robin Hooddá avatott bankrabló, Ambrus Attila története remek táptalajt szolgáltatott volna a kilencvenes évekbeli, szocializmusból épphogy csak kilábalt Magyarország társadalmi problémáinak bemutatásához, az egy teljesen más irányt és más műfajt (sőt, műfajok helyett inkább egy szerzői megközelítést) igényelt volna, kétségtelenül kevésbé közönségbarát és zsánerfilmes végeredménnyel. Antal azonban, aki ezúttal a forgatókönyvet is jegyzi, érezhetően egy tökös, pörgős akciófilmet szeretett volna készíteni, melynél a hangsúly a látványos jelenetekre helyeződik, ezek mellett pedig a címszereplő személyes története kap nagyobb hangsúlyt, ehhez kapcsolódva pedig a szüzsében gyakran előkerül az a kérdés is, hogyan válhatott a nép szemében hőssé egy köztörvényes bűnöző.

És itt el is érkeztünk A Viszkissel kapcsolatos legfőbb problémakörhöz, a hőskérdéshez. A filmmel kapcsolatos előzetes aggodalmak leginkább arról szóltak, hogy miért kell azonosulási lehetőséget teremteni egy bankrablóval, miért kap előbb saját filmet Ambrus Attila, mint bármelyik híres feltalálónk, és hogy milyen példát mutat így a magyar film a fiataloknak… Antal mintha előre igyekezett volna kivédeni ezeket a támadásokat, a filmet nézve ugyanis egyértelmű, hogy itt szó sincs hőscsinálásról vagy mitizálásról: ez egy picit hollywoodiasított, a hatás érdekében néhány túlzással megfejelt, megtörtént eseményeken alapuló akciófilm, melyben semmivel sem azonosulunk jobban a főszereplővel, mint akármelyik Tarantino-film alvilági figuráival vagy például az Ocean’s rablócsapattal.

A Viszkis tehát megtalálja a megfelelő egyensúlyt és megoldja ezt a kényes problémát: van kinek drukkolni az egyébként parádésan megkoreografált bankrablások és autósüldözések alatt, viszont könnyű meglátni a főhős rossz döntéseit, és Ambrus alakja egy pillanatig sem lesz szánalomra méltó, példaképszerű vagy épp Robin Hood-i, és az alkotók nem emelik mitikus hőssé sem. A forgatókönyv ebből a szempontból remekül működik. A több idősíkon játszódó cselekmény alapja a már elfogott Ambrus Attila (Szalay Bence) rendőrségi kihallgatásai, melyeket egy láthatóan traumatikus, ideggyenge nyomozó (Schneider Zoltán) vezet. A kihallgatások során Ambrus elmeséli személyes történetét a sanyarú erdélyi gyermekkortól kezdve a javítóintézetben töltött éveken át a Ceaușescu-rezsim által uralt Romániából történő szökéséig és az azt követő fővárosi nincstelenségtől a bankrablásokig (utóbbiból több mint 30 volt, szóval van is miről beszélni).

Általában egy ilyen felállásban a néző automatikusan a vádlottnak drukkol, az őt faggató komplexusos, szadista nyomozót zsigerből gyűlölni fogja. Antal azonban, nagyon okosan, a nyomozóval mondatja ki mindazt, amit egy-egy flashback után a néző vélhetően gondol. Például amikor egy hosszú jelenetet látunk Ambrus gyötrelmes gyerekkoráról, a nyomozó azzal szakítja félbe a visszaemlékezést, hogy rákérdez: „most tényleg sajnálnom kéne magát?” De a rendőr egy kőkemény riposztban fakad ki Ambrus „hősiességét” illetően is: a Viszkis nem egy népmesei hős és a bankok emblematikus ellenfele, mindent csak saját magáért tett.

A rendező-forgatókönyvíró tehát kiválóan felismerte, milyen hatásmechanizmussal fog dolgozni a film, és a lehető legjobb időzítéssel helyezte el ezeket az ellenpontokat, mely által Schneider figurája nem egy szemétláda zsaru, hanem a közönség szócsövének benyomását kelti (talán ezért nem tudjuk meg a nevét sem: mintha a Viszkis rabló a közönség bármely tagjával beszélgetne). Ám ez a trükk önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy a nyomozó figurája árnyaltabb legyen. Schneider (aki egyébként idén másodjára megy nagyot a vásznon a Testről és lélekről után) remegő kezű, megtört, magánéleti válsággal küzdő magyar rendőrt alakít, aki érezhetően nem tud mit kezdeni sem a rendszerváltozás utáni közeggel, sem a technikával (számítógépe ott porosodik az irodában, be sem tudja kapcsolni, inkább egy füzetbe jegyzetel), sem pedig a saját életével.

Sablonok? Igen. Láttunk már korábban is egy lerobbant rendőrségi mosdóban arcot mosó, majd kis üvegcséből nyugtatót nyelő, zord kinézetű, izzadós (most nagyon is izzadós) nyomozót a filmtörténetben? Igen. Ettől függetlenül azonban A Viszkis e jelenetei mégsem lesznek erőltetettek: a Schneider által remekül alakított nyomozó figurája százszor hitelesebb, mint bármi, amit például az Európa expresszben vagy A tökéletes gyilkosban láthattunk. Antal és Schneider képesek úgy felhasználni a leginkább elkoptatott hollywoodi kliséket is, hogy azok nem válnak elidegenítővé. Ráadásul Schneider Zoltán és Szalay Bence remekül működnek együtt a közös jeleneteik során, megteremtve ezzel a narratív feszültséget két bankrablós vagy autósüldözős jelenet között.

Utóbbiak egyébként A Viszkis igazi erősségei: bátran kijelenthető, hogy magyar filmben még sosem láthattunk ennyire profin összerakott és megvágott, pörgős akciójeleneteket, autós üldözéseket és bankrablásokat. Az ilyen szekvenciákban szereplő néhány túlzás pedig vélhetően abból fakad, hogy a Viszkis a saját szemszögéből meséli a saját történetét, és, bár ez nincs kimondva a filmben, nyilvánvalóan színezi a sztorit egy-két apró túlzással. De nincs is ezzel semmi baj, hiszen A Viszkis stílusos, hihetetlenül menő akciójelenetei tényleg olyanok, hogy egy hollywoodi filmben is kérdés nélkül elférnének, a hangulatot pedig csak fokozzák az ötletes, jó ritmusú vágások, valamint a hosszú idő után újra tevékeny Yonderboi mesteri zenéi.

A film, a rabló körüli korabeli felhajtást hangsúlyozandó, rengeteg archív felvételt is használ, többek között azt is megmutatják, amikor Juszt László először nevezte Viszkis rablónak a címszereplőt. Így tehát végig egyértelmű, hogy Ambrus hihetetlenül népszerű figura volt a közéletben már akkor, amikor kilétéről még semmit sem lehetett tudni. Ez a népszerűség azonban nem követendő példa a film szerint, és a bankrablásos jelenetek sem üres hollywoodi macsóskodások, hanem nagyon is kemény, finoman lehangoló és kegyetlen jelenetek, rengeteg feszültséggel átitatva. A sokszor laza epizódokként egymás után fűzött, a karakter motivációit körbejáró és a jellemét árnyaló jelenetek más szempontból is igazi csemegék: Antal és stábja olyan színészeket szerződtettek a legapróbb szerepekre is, mint Keresztes Tamás, Oszter Sándor vagy Csuja Imre, sőt, egy cameo erejéig még maga Ambrus Attila is megjelenik, érdemes tehát odafigyelni a pörgősebb jelenetek rövid snittjeire is.

A Viszkis tehát egy, a hollywoodi filmkészítést nemcsak hírből ismerő, tehetséges és stílusbiztos rendező munkája, mely a jórészt a történet természetéből fakadó sablonok ellenére is be tud rántani, hangulatos képeivel és kitűnően megkoreografált akciójeleneteivel pedig képes kielégíteni a blockbusterekhez szokott nézők igényeit is. Bár kétségkívül nem született új Kontroll, Antal Nimród az elmúlt évek egyik, ha nem a legszínvonalasabb közönségfilmjét készítette el, mely nem érződik erőlködő műfajmajmolásnak és életidegen keménykedésnek sem. Ilyenformán A Viszkis egy fontos és nagy lépést jelent a kortárs magyar zsánerfilmben, mely utat mutathat mindazon filmeseknek, akik a (romantikus) vígjátékokon túl más műfajok meghonosítását tűzték ki célul.

A Viszkis, 2017. Írta és rendezte: Antal Nimród. Szereplők: Szalay Bence, Schneider Zoltán, Móga Piroska, Csuja Imre, Gazsó György, Klem Viktor. Forgalmazza: InterCom.

Varga Ákos

szerző: Varga Ákos
honlap e-mail

Varga Ákos 1991-ben született, a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar, valamint filmelmélet-filmtörténet alapszakon 2014-ben, majd pedig ugyanott vizuális kultúratudomány mesterszakon 2016-ban. Rövid ideig televíziós műsorszerkesztőként dolgozott, jelenleg pedig a Viacom egyik csatornájának (RTL SPIKE) programszerkesztőjeként tevékenykedik. Szabadidejében a KULTer.hu portál állandó szerzője, és elhivatott szabadúszó filmforgalmazó.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum