KULTer.hu - Csak hamu
95760
post-template-default,single,single-post,postid-95760,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Csak hamu

Szegedi Kritikustusa – Potozky László: Égéstermék

A Fiatal Írók Szövetsége Szegedre teleportált kritikustusájának második fordulójában Potozky László Égéstermék című regényéről vitatkoztak, a vizsgaidőszak és a közelgő ünnepek miatti pangásban az est színvonalához képest sajnálatosan szűk körben, Szilágyi Zsófia moderálása mellett Garaczi Zoltán és Szántai Márk kritikusok. 

A sorozat első, hasonlóan kis létszámú közönséget idecsábító rendezvényén Szerényi Szabolcs kiváló rövidpróza kötetét szemlézte egy hasonló összetételű trió. Potozky második regénye, a sikeres első, generációs regényként aposztrofált Éles után, ahogy ezen az estén megtudhattuk, kevés revelatív pillanatot tartogatott a „hivatásos” olvasóinak. Szilágyi első kérdései, a hazai könyvkiadás helyzetét is körüljárva, elsősorban arra vonatkoztak, mennyiben befolyásolja az olvasói stratégiákat az, hogy a mindenkori szerző hányadik kötetét olvashatjuk éppen. Másik kérdése arra vonatkozott, generációs regény-e a szóban forgó „posztpolitikus” próza.

A beszélgetőtársak véleménye szerint Potozky fiatal, de már beérkezett alkotóként a kánonba vackolódás főbb gesztusait megtette, ám a még mindig könnyen befogható életmű azért a képlékenység fázisában lebegve alakíthatja az olvasói elvárásokat. A rövidprózakötetével az Előretolt Helyőrségnél debütáló szerző további könyveit már a Magvető adta ki, stabil és megbízható helyet biztosítva számára a kortárs magyarországi irodalomban. Szilágyi felvezetésére Szántai Márk válasza a „generációs regény” megkérdőjelezése volt. Szántai azt is hozzátette, nemcsak ő, hanem az író sem szívesen látja igazolhatónak ezt a címkét szövegével kapcsolatban. (Nem így a Moly.hu közönségének egy része, akik az Éleshez hasonlóan az Égésterméket, valamit Kemény Zsófi hasonlóan disztópikus új regényét (Rabok tovább, Jelenkor, 2017) is ide, a generációs alregiszterbe sorolják). A három irodalmár egyetértett abban, hogy Kemény és Potozky felismerhető budapesti helyszíneken, ám disztópikus, fiktív forradalmak kulisszái között játszódó szövegei esztétikai gyengeségeikben is hasonlóak. Bár Szántai szerint Kemény Zsófi rossz mondatai azért meghaladják az Égéstermék gyengébb megoldásainak számát, a generációs regény bélyeget egyikre sem sütné rá szívesen.

Potozky prózája, amelyet az Y generáció közérzetének kifejezésével is ajánlanak, az ehhez a korosztályhoz tartozó Garaczi számára sem nyújtott semmiféle átfogó, nemzedéki közérzetet jelentő élményt. A beszélgetőtársak siettek hozzátenni, ez semmiképpen sem a kötet hibája, hiszen a zsáner túlságosan általános, talán nem is létezik vegytisztán. A beszélgetés e pontján merült fel Török Ferenc Moszkva tér című 2001-es filmje, amelyről Szilágyi megjegyezte, a nemzedéki érzés megfoghatatlanságának fontos szimbóluma. Török filmje a rendszerváltás táján felnőtté váló generáció tévelygésének nosztalgikus meséjeként valójában a közös történelmi tapasztalat illúzióját felszámoló darab. A film azzal, hogy e nemzedék szűk, a fővároson belül is szubkulturális csoportjának korszakváltó élményét fogalmazza meg, valójában a dolog nemzedékiségét ássa alá. Végső tapasztalata mégis az, hogy nem tud a ’70-es évek elején született generáció egésze magára ismerni a történetekben, a nagy paradigmaváltások szüzséi mégiscsak egymás mellett párhuzamosan létező mikrotörténetek krónikái.

Ennek fényében Potozky regénye, amely a posztapokaliptikus hagyományból is jócskán merítve „posztpolitikusként” határozza meg magát, és amely egy elképzelt forradalom, lázadás, zavargás krónikáját teszi középpontjába, hasonlóan nem tud, igaz nem is akar ebben az elvárásmezőben teljesíteni.

A regényről a beszélgetőtársak egyöntetűen állapították meg, hogy bár térpoétikai megoldásai – a történet egy felismerhetően budapesti, ám annak realitását elmosva mégiscsak képzeletbeli közegben, a Konrád-téren játszódik – nagyon is kidolgozottak, az imaginárius tér egyéb atmoszférateremtő megoldásai már hagynak kívánnivalót maguk után. A kritikusok közt abban is konszenzus volt, hogy a disztópikus zsánerhez képest kevéssé van elemelve a szöveg realitása, miközben a valós tér-idő kontextus sokszor valóban szépen és plasztikusan marad homályban. A gyakori, szinte kiáltó beazonosíthatóság kétes esztétikai eredményt hoz: a mai magyar közélet szereplői saját névvel vagy nagyon is felismerhetően tolakodnak elő a szövegből, ugyanez vonatkozik a pártok és egyéb politikai csoportosulások beazonosíthatóságára. A regény így, ahogy Szilágyi fogalmaz, valójában a dokumentarizmus és a disztópikus univerzum közti senkiföldjén lebeg.

Garaczi benyomása szerint sokszor megvan az elvárható távlat, ahogy az író a sablonos hősök-antihősök dichotómia helyett minden szereplőt kimozdít legalább egyszer a szöveg körülírható értékrendjéből. Ez ügyben tehát szépen teljesít. Nem ez jellemzi a főhős autós futár és szerelme, Nikka love storyját, amely motiválatlanságával, gyengécske dialógusaival és vázlatos testképleírásaival rontja az összhatást. A beszélgetőtársak és a közönség egyetértettek abban, hogy Potozky regényének a forradalmak működését kutató metaforáiban nemcsak a mai magyar viszonyok, hanem a közel- és félmúlt román államgépezetének működési mechanizmusai is visszaköszönnek. Ez a két kultúra történelemtapasztalatát szintetizáló elképzelés talán jót is tesz a szövegnek. Szántai Márk a Potozky könyvénél azért jóval erősebb kortárs orosz próza apokaliptikus, anarcho-demokrata irányait is felidézte, köztük elsősorban Zahar Prilepin magyarul is olvasható remek regényét (Mert mi jobbak vagyunkСанькя, Európa, 2006). A vitapartnerek szót ejtettek a regény félbevágott seprűt mint fegyvert ábrázoló szellemes borítójáról, Horváth Tamás munkájáról is.

A szűk körben zajló izgalmas vita a FISZ ez évi szegedi zárórendezvénye volt, a sorozat két alkalom után is tartogat tanulságokat, át kellene gondolni, hogy a valóban gördülékeny beszélgetéseket produkáló csapat más, közönségcsalogatóbb helyszínen és szerencsésebb idősávban vágjon neki az új évnek. A kezdeményezés és megvalósítása bőven többet érdemel az első két alkalom szerény látogatottságánál.

Szegedi Kritikustusa – Potozky László Égéstermékéről, SZTE Eötvös Loránd Kollégium, Szeged, 2017, december 14.

A fotókat a szerző készítette.

Kovács Krisztina

szerző: Kovács Krisztina
honlap e-mail
Kovács Krisztina 1976-ban született Békéscsabán, kritikus, irodalomtörténész. A Szegedi Tudományegyetem magyar-történelem-régészet szakán végzett. Szegeden él, a Magyar Irodalmi Tanszék munkatársa.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum