KULTer.hu - Hartay Csaba kisprózája
94326
post-template-default,single,single-post,postid-94326,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Hartay Csaba kisprózája

Tízéves kisfiú, tízdekás bodorka

Bodorka volt. Vagy vörösszárnyú keszeg. Az emlékezet kipirosítja azokat az uszonyokat. Élénkpiros ragyogás, így él bennem. Apám szimatszatyra a vállamon, benne zsebpeca és egy legumizott tejfölös flakonban trágyagiliszta. Nem voltak akkor még kerékpárutak. Kerékpárok sem nagyon, legfeljebb biciklik. Tekertünk a járdán, nem szólt ránk senki, hogy ott tilos. Nem érzékeltünk ennyi tilost. Körülvett minket a tiltás, de kibújtunk alóla, amint lehetett, ahogy csak tudtunk. A legközelebbi horgászhely, ahol volt móló, a Halászcsárdához tartozott. Nem kellett ahhoz végigmenni az étterem kerthelyiségén, elég volt a híd túlsó lábánál lecsapatni balra, lecsúszni a meredek részen, és onnan szabad volt a bejárás a hosszú mólóra. Mindkét oldalról nádas szegélyezte. Meg-megálltam, belestem a sűrűbe, mielőtt kiértem volna a móló végéig. Ott vannak bent a nagy pontyok, ott pihennek a sekély víz fenekén, lökdösik a nádat, csak ide nem lehet bedobni a horgot, ide bújnak be a horgászok elől a kapitális példányok. A belógó nádszálak itt-ott összeértek, mintha egy alagúton át vezetett volna az utam a nyílt vízig. Jobbra távolabb az évtizedekkel ezelőtt vízbe lépett mocsári ciprusok, amik mintha megtorpantak volna, mert túl hideg, ismeretlen és hirtelen mélyülő nekik a Körös. Nem mennek beljebb, onnan nézik a fodrozódást, partközelben kísérik végig az évszakok egyre gyorsuló váltakozását, mindig ugyanazzal az érdeklődéssel, megbízhatóan mindig ugyanott, örök hűséggel a tájhoz, a látványhoz. A Holt-Körös hatalmas víznek tűnt. A túlpart, mintha kilométerekre lett volna tőlem. Szemben a kőfal egy megmászhatatlan erődítmény, a főiskola épülete, meg mint egy bejárhatatlan, hatalmas intézménykomplexum, hozzám képest nagyon idős hallgatókkal, de szerintem nem is ismertem ezt a szót, hogy hallgatók, azok is diákok voltak számomra, mégis komoly bácsik, akiknek csókolomot kell köszönni. És akkor ott álltam a mólón, tőlük nagyon távol, a legkisebb pont a legkisebb horoggal, úszóval, a legvékonyabb, legrövidebb damillal. De halat akartam fogni! Csokorban feltűzni a gilisztát a horogra, egyedül észrevenni a kapást, és a megfelelő időben berántani, mert csak az enyém lesz az a hal! Elővettem a zsebpecát, előkotortam a vékony, tekergőző trágyagilisztákat. Semmiféle horgászengedélyem nem volt. Talán még anyuék sem engedtek el horgászni. Honnan lett volna papírom? Ugyan már, kisfiam, minek neked horgászengedély? Menjél inkább focizni a fiúkkal, arra nem kell pénzt kiadni, minek neked mindig valami mást csinálni, nem tudsz lenyugodni? Miért kell neked állandóan valami másba fogni, mint a többiek? Lopom én a pénzt? Semmiféle engedélyre nincs pénzünk, értsd meg! – mondták volna anyuék. Meg valójában azt hittem, erre nem kell engedély. Mire? Erre a három méter damilra a mini horoggal? Ugyan! Ez csak egy kis játék. Meg, ha jön a halőr, bedobom a vízbe a zsebpecámat úgy, ahogy van, én csak itt lógatom a lábam a mólóról. Kicsi vagyok én még ahhoz, hogy nagy halat fogjak. Csak nem gondolja a halőr, hogy képes lennék pontyot fogni? Utólag rájöttem, arra is kellett volna, gyerekengedély, egy bottal, egy horoggal, valami ilyesmi, hogy nem lehet fenekezni, csak úszózni. De az egy zsebpeca volt, könyörgöm, nem létezik, hogy erre a kis műanyag létrára azzal a béna kis úszóval, pici horoggal meg pár méter damillal engedélyt kell váltani. Mennyi hülye szabály van, a horgászat nem az iskola, hogy a parton is parancsolgassanak nekünk – ilyesmik foroghattak a fejemben. Bodorka volt az első halam, nem vörösszárnyú keszeg. A szerkót letekertem a műanyag kislétráról, hosszasan ügyetlenkedve feltűztem pár vékonyka gilisztát a horogra, és belógattam magam elé. Most egy pillanatra megint látom a gyerekarcomat visszatükröződni. Figyelem az úszót, ahogy ringatják a hullámok, hosszan figyelem. Közben kiveszem, belógatom kicsit beljebb, kicsit közelebb, megint ugyanoda. Változtatok az eresztéken, húzgálom az úszót, hátha ez a baj, ezért nincs kapásom. Türelmetlen voltam, már akkor is. Figyelem az úszót, hipnotizálnak a hullámok, az úszó szinte beleolvad a víztükörbe, többet kell pislognom, hogy újra lássam, mert a monoton bambulás belemossa a hullámokba, amikor egyszer csak valóban magába szippantja a holtág. Nem káprázott a szemem, az úszó eltűnt, a vékony zsinór futott utána, az ujjaim közé tekert damilt megrántottam, húztam, húztam, és már ficánkolt is a bodorka. Nem mertem megfogni. Nem mertem hozzáérni. Nem magától a haltól féltem, csak valahogy meg akartam őrizni abban a vad mivoltában, ahogy a vízben élt. Egy érintetlen, igazi élő halat akartam hazavinni, féltem akárcsak egyszer is megérinteni, mintha az érintésemtől megsérülne, kevesebbé válna, mire hazaviszem. Óvatosan kiemeltem a mólóra, ott ugrált, szájában horoggal, az úszó kopogott a deszkákon, a hal teljesen összegubancolta a zsebpeca zsinórját. Fogtam a szimatszatyrot, nagyra nyitottam a száját, és végül sikerült beleterelnem a tátogó zsákmányt a damilgombolyaggal együtt. A szívdobogás is megvan, talán azóta sem ért ekkora izgalom, az első zsákmányszerzés felfokozott sikerélménye. Bennem egy tízéves kisfiú szíve lüktetett, a szimatszatyorban egy tízdekás bodorka verdesett, így mentünk haza együtt, szapora ütemekkel, a ritmust, a holtág zöld képeit, az iszap átható szagát azóta is el-elkapom, újraélem, újraizgulom.

Borítófotó: Puskás Imre

Hartay Csaba

szerző: Hartay Csaba
honlap e-mail

Hartay Csaba 1977-ben született Gyulán, jelenleg Szarvason él, költő, író, blogger. A József Attila Kör és a Szépírók Társaságának tagja. Megjelent verseskötetei: Vakuljon meg az árnyék (1996), Gyertyataposás (1998), Az idegen irány (2001), Időviszony (2003), Éji magtár (2006), Nyúlzug (2008), A jövő régészei (2012). Prózakötetei: Lerepül a hülye fejetek (2013), Nem boci! (2015).

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum