KULTer.hu - 2017 KULTkiállításai (TOP 10)
96482
post-template-default,single,single-post,postid-96482,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

2017 KULTkiállításai (TOP 10)

Az év legemlékezetesebb időszaki tárlatai

Az állatiság, az érintetlen tájak felfedezése, a kulturális interferencia, az otthonkeresés, a hétköznapok esztétikuma és a tervezett terek tiszta szerkezetisége került középpontba a jelen listára hosszas mérlegelés után beválogatott tárlatokon. Az előző éveknél kevesebb helyre jutottam el 2017-ben, ráadásul egy, a korábbi listákon rendszerint feltűnő művészeti központ munkatársa lettem, amelynek a kiállításaira az elfogultság vádjának elkerülése végett nem utalok, de ezen túl is bőven akad, amire érdemes lett volna kitérni még.

10. Verebics Ágnes: Nyers, Hal Köz Galéria, Debrecen, 2017. október 20. és 2017. november 25. között. 

Verebics Ágnes elmúlt években készült munkáiból láthatott egy felkavaró válogatást, aki ellátogatott a Hal Köz Galéria Nyers című kiállítására, ahol önportrék, ahumán erők hatására felszámolódó emberi arcok, szexuális és hadászati célból uniformizált alakok és animalitásuk lényegében megmutatkozó állatok tűntek fel – hol a vásznon, hol pedig könnyen karcolódó alumínium lemezen, ezzel is jelezve a tematizált hordozó, a test sérülékenységét. A képeken az állatok és emberek gyakran nyers anyagiságukban, hús voltukban mutatkoztak meg. Az egyik legerősebb festmény, a sötétből előnyúló, fekete kesztyűs kezek által felmutatott Nyúzott nyúl (2016) a tárlat kicsinyítő tükreként működött, hiszen Verebics épp a nyers hús felmutatását valósította meg itt. A relatíve kicsi térben installált, de annál emlékezetesebb kiállítás címe – a Nyers – a tematikus összefüggéseken túl magára az anyagkezelésre is találóan utalt.

9. Gilbert & George: Bűnbak képek Budapestnek, Ludwig Múzeum, Budapest, 2017. július 8 és 2017. szeptember 24. között. 

A saját test képzőművészeti médiummá avatásának úttörői közé tartozó Gilbert és George még a St. Martin’s School of Art hallgatóiként találtak egymásra – több értelemben is –, s mai napig közösen dolgoznak. Első akciójuk 1967-re datálható, tehát a Ludwig Múzeum kiállítása az 50 éves jubileum alkalmából valósult meg, ez a sokat ígérő tény azonban elkerülhetetlenné tette a csalódást azok számára, akik az életmű átfogó feldolgozását várták. A rendre élő szobrokká változó művészek Magyarországra a Bűnbak képeket (2013) hozták el, amelyeken hol bábszerűen, hol pedig maszk mögé rejtve tűnnek fel, mégpedig saját mindennapi életterük, kelet-London helyszínei előtt.

A háttér alakjai burkát viselnek, a bombaszerű nitrós palackok pedig hol mintázattá válnak, hol felhalmozva keltenek zavart. A vörös és a szürke árnyalatok uralta képmezőkben csak helyenként, de annál nagyobb figyelmet generálva tűnik fel a citromsárga és az okker. Mintha maga a szín- és formakezelés, az ornamentális, szimmetrikus struktúrák alkalmazása is az arab kultúra jelölője lenne – a feszültséget ezeknek az európai közegbe helyezése adja. Ránk van bízva, hogy a képeket a félelem jeleként vagy a paranoid reakciók látleleteként értelmezzük. A sajtóanyag „kifejezetten a Ludwig Múzeum tereire szabott hatásos látvány”-t ígért, és ezt teljesítette a tárlat, ám azt sajnos meg kell jegyezni, hogy a nagyméretű, mozaikszerű képinstallációk teteje zavaróan befénylett, bárcsak harminc centivel kisebbre méretezték volna.

8. Munkácsy Balmazújvároson, Semsey Kastély, Balmazújváros, 2017. november 3. és 2018. február 1. között.

Pákh Imre amerikai magyar üzletember jelentős Munkácsy Mihály-kollekció birtokosa, aki másfél évtizede a Trilógia egyik darabját is magáénak tudhatja. Ám miután a Golgota áráról nem sikerült megegyeznie a magyar állammal (az MNB 1,7 milliárd forintot, vagyis hatmillió dollárt adott volna érte, Pákh viszont a másfélszeresét kérte), 2015-ben elrendelte a debreceni Déri Múzeumban látható kép letakartatását. Válaszul a munkát hamarosan védetté nyilvánították, így külföldre sem adható el többé. Debrecen közelsége izgalmas kontextust ad a balmazújvárosi Semsey Kastély eddigi legjelentősebb és leglátogatottabb kiállításának, hiszen a Trilógia Krisztus Pilátus előtt (1880) című darabjához készült tanulmányokat is láthatjuk itt, a kompozíciós vázlat ráadásul visszaköszön Hans Temple Munkácsy Mihály arcképének (1887) hátterében is.

A 18-19. század fordulóján épült, nemrég a klasszicizmus formajegyeit érvényesítve felújított kúria remek helyszínül szolgál a közel ötven munkát bemutató tárlathoz. A legkorábbra datált festmény a Reök Paula arcképe (1863), mely nemcsak megkíméltsége, de iskolás rendezettsége miatt is idegenül hat itt, különösen a Dűlő szénásszekér (1868) és az Ásító inas (1869) egész alakos változatának társaságában. Érdekes feszültség érezhető Az eltévedt gyermek (1873), a Konyhában (1872-73) sötét tónusai, és az 1880-as évek polgári létét a plein air könnyedségével megragadó, fényes életképek, pl. a Sétány a Parc Monceau-ban (1882) között, s kissé kirívónak találhatjuk a romantikus hatású Balladát (1888). A tárlat egyik legszebb tájképe a Pásztorlányka az erdő szélén (1886), amelyen egy szarvasmarha és a vele szembe került gyermek közti interakció kelt nyugtalanító hatást. Az alakok közti erőkülönbség ellenére a cím szerint mégiscsak a kisebb test az, aki irányít.

7. feLugossy László, Bukta Imre, Szirtes János: Levitáció, MűvészetMalom, Szentendre, 2017. április 8. és augusztus 6. között.

„Tömegvonzás nélkül a fajok lassan fájlok lesznek” – olvassuk össze a bejárat előtti repülőgéptorzó ablakairól feLugossy László szavait, melyek egyrészt a virtualizálódást, másrészt a hordozó repülőorral a kivándorlás kérdését hozzák játékba. A Levitáció a három Szentendréhez köthető, de már máshol élő alkotó városhoz való viszonyát alapul véve az elmenés-visszatérés bizonytalanságában feltáruló lebegést tette meditáció tárgyává. (Egyébiránt ezen a téren revelatívabb volt a MűvészetMalom MIG 21 – A migráció a kortárs képzőművészetben című kiállítása, amely az Art Capital keretében nyílt, s szintén joggal kaphatott volna helyet ezen a toplistán.)

A Levitáció idejére a galéria jórészt omladozó, rusztikus falaira nem kerültek címek, tehát úgy sétálhattunk végig a tereken, mintha a tárlat egyetlen összefüggő mű volna, viszont sokszor visszaköszöntek a videókon maguk az alkotók, felhívva a figyelmet a munkák általi jelenlét és jelen nem lét feloldhatatlan bizonytalanságára. Érzésem szerint ennek a kérdésnek bonyolultságát érzékeltetik feLugossy sorai: „Ha a valóság az élet látszata, akkor a művészet minek a látszata?”

Bukta Imre egyik felkavaró installációja kvázi emlékmű, amely egy falusi születésnapozást rekonstruál. Az „I-65-MI” felirat mellett az is egy konkrét eseményre enged következtetni, hogy a műanyag széken ülő viaszbábu néni okostelefonja képernyőjéről a művész néz vissza ránk. A tárlat másik hangsúlyos részén egy lyukas háztetejű otthon eseményei tárulnak elénk az életnagyságú parasztház fölötti lelátóról – kisfiút veszünk észre, amint épp a telefonját nyomkodja egy lavór mellett. Emlékezetesek az üvegpalackokra illesztett, lebegő hatást keltő fatörzsek is, ezek végigkísérnek bennünket egészen a Szirtes őrült performanszait dokumentáló videókig, amelyeket egy-egy kiegészítő installációs elem integrált a térbe. A kiállítás összhangja a vállalt kevertségből, a kvázi rendezetlenségből adódik, a végén ott a lehetőség, hogy elhordjuk, amit láttunk, egy egész falnyi talicska vár ránk az utolsó teremben. feLugossy, Bukta, Szirtes – három karakteresen más attitűd, három különböző lebegés, de az irónia egyikük munkáiból sem hiányzik.

6. Czigány Ákos: Földek, Várfok Galéria, Budapest, 2016. december 2. és 2017. január 21. között.

Napjaink fekete-fehér fotói nagyobb mennyiségben könnyen keltenek hatásvadász, erőltetett, sőt modoros hatást – erre a listára mégis felkerült három olyan tárlat, ahol kizárólag ilyen képeket találtunk, részint pont azért, mert tudták kerülni a devalválódást.

A Várfok Galéria letisztult, átlátható tárlatán gondosan, sorozatok szerint elrendezett, kiváló minőségű, igényesen paszpartuzott nyomatok fogadták a látogatót. Fehér falak és paszpartuk, fekete és fehér keretek, fekete-fehér képek. Nem akart a méretekkel kábítani, semmi hatásvadászat, az egyetlen nagyobb méretű kép bravúrosan fal mögé került meglepetésképp. Minden installációs megoldás szépen alkalmazkodott Czigány Ákos meditatív világához.

A tárlat címét adó, mélygarázsvilágba betekintést engedő Földek (2005–) mellett a Gazdaság (2015–) panorámái és a környezet nélküli homlokzatfotókat magába foglaló Otthonok (2013–) című széria volt látható, de az udvarbelsőkből felfelé fényképezett, koncentrikus kompozíciójú Egek – Hommage a Hiroshi Sugimoto (2010–) több darabja is helyet kapott a Várfokban, így szinte átfogó kép alakulhatott ki bennünk a fotós munkásságáról. Az emberi alakok nélküli fotók az épített és eredendően adott táj kettősére, a tiszta szerkezetiségre irányítják a figyelmet. Olyan meditatív kiállítási miliőbe kerülhettünk itt, amely egy zaj, rohanás és zsúfoltság nélküli alternatív létmódot ígérve képes volt felkínálni az időtlenség érzetét – még akár a múlásról árulkodó homlokzatok képével is.

5. Ösztön-ős, Latarka, Budapest, 2017. január 11. és február 9. között.

Az Ösztön-ős cím előjelezte, hogy az ösztönösség, az ösztönök által vezérelt állatiság, egészen konkrétan az állatok váltal a Latarka kiállításának témájává. A földalatti galériatermek félhomálya, sőt, helyenkénti sötéten hagyása az ösztönök mélyre száműzésének, megtagadásának társadalmilag megkövetelt gesztusát allegorizálta. Rabóczky Judit Rita Tavasz (2004) című szobrának alakjai párzás, Király Gábor Ocelot II-n (2012) feltűnő nagymacskái pedig verekedés közben jelentek meg, Demcsák Dóra fémforgácsokból összeállított Agarakja (2016) viszont egyszerűen a versenyzésben ragadta meg az ösztönök hatalmi harcban felszínre törő játékát. Szőke Gábor Miklós Dante audiencia, 1317 (2017) című helyspecifikus installációjának apokaliptikussága Kovács Ivó folytonosan átalakuló, hullámzó, terjedő-visszahúzódó, fluid hatást keltő nonfiguratív animációjával együtt keltett delejező hatást: a szobaajtót előlünk elálló – így a belépést megtagadó – diabolikus állatok feje felett baljóslatúan burjánzott az ég, az ajtón túl pedig ott ült egy vörös, kövér humanoid. A gazdaszörny, a kutyák őt figyelték. Akár egy ember is lehetett volna.

4. Virgilius Moldovan kiállítása, Nyíregyházi Városi Galéria, Pál Gyula Terem, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza, 2017. április 6. és május 10. között.

A Váci Mihály Kulturális Központ aulájába érkezők aligha kerülhették el, hogy közelebbről is megismerkedjenek Moldovan kolosszális plasztikáival: körüljárható kopasz fejek, realisztikus arcok, a szilikonfelületek már-már bőrszerű finomságúak, a részletek a kidudorodó erekig, meggyűrődő koponyafelszínig kidolgozottak. Az erőteljes mimika zavarba ejtő pontossággal érzékeltette az emberben rejlő állatit. A Nyíregyházi Városi Galéria tereiben már a bronzplasztikák kerültek többségbe, de a portrék itt is szokatlanul nyersek, kifejezőek és erőteljesek voltak – és pont a gyermekfejek a legzavarbaejtőbbek, de az asszonyarcok is már-már groteszk hatásúvá torzultak az erős gesztusoktól. Mégis végtelenül pontos, realisztikus minden arc. A bukfencezésre készülő, lábai között átnéző hiperrealisztikus gyermekalak finoman előjelezte azt, ami a Pál Gyula Teremben, a kiállítás legizgalmasabb részén várt ránk.

A testiséget felejthetőbben tematizáló, technikailag sem kimagasló festmények közé letaglózó remekművek kerültek. A fejünk felé tornyosuló szobrokhoz alkotói jegyzetek is társultak, innen tudhattuk meg például a Nyúlvadászról (2008), a tárlat legmegrendítőbb darabjáról, mi motiválta a kibelezett állatot kezében tartó Hitler-fejű óriás elkészítését. A romániai művész bécsi házához közel egy láger működött, ahol a II. világháború elvesztése után a német katonák hátulról lőtték le a menekülő zsidókat, mint a nyulakat. Száznál többen haltak meg ezen a napon. Eleven hatást keltő bőrfelület, látjuk az alvadt vért és sarat, az erek átsejlő kékjét – a legapróbb részletekig minden a helyén. Aki lemaradt az első magyarországi Moldovan-tárlatról, a hírek szerint idén nagyobb városok nevezetes kiállítóhelyein pótolhatja a mulasztást.

3. Sebastião Salgado: Genesis, Műcsarnok, Budapest, 2017. szeptember 6. és november 12. között.

Meglepőnek tűnhet, hogy a Sebastião Salgado nyolc éves expedíciója alatt készült sorozatot bemutató magyarországi kiállítást a művész felesége, Lélia Wanick Salgado kurálta. Kevésbé az, ha tudjuk, hogy Amazonas Images néven közös fotóügynökséget működtetnek már több mint két évtizede, s emellett humanitárius tevékenységet végeznek, a Föld megóvásán, az emberiség ökológiai lábnyomának csökkentésén munkálkodnak. A fekete-fehér Genesis sorozat meggyőz bennünket erről az elkötelezettségről, miközben arra is emlékeztet, hogy „bolygónk mintegy 46%-a még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején”, és mi mit sem tudunk róla.

Salgado a felfedezetlen Paradicsomra koncentrál, a még érintetlen területek tájainak és élővilágának, népeinek mindennapjaiba enged betekintést. A Műcsarnokban kiállított fekete keretes, fehér paszpartus képek sűrűn egymás mellé rendezve kerültek a terenként változó színű falakra – Afrika, Amazónia és Pantanal, északi terek, déli földterületek, menedékek. A felfedezés mozaikjait a tárlat leíró címekkel és kísérőszövegekkel hozta közelebb a látogatóhoz, melyek ugyan helyenként indokolatlanul ismétlődtek, de nem váltak idegesítővé, hála ennek a lenyűgöző témának, a fotós figyelmének, a jól komponált, tűéles képeknek, melyek közül kevés válik negédessé, pedig művészi tekintetben milyen kockázatos vállalkozás is ez.

2. Árny a kövön – Ország Lili művészete, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2016. december 17. és 2017. május 1. között.

A MODEM 2013-as kiállítására licitált rá 2017-ben egy jókorát az MNG monumentális Ország Lili-életműtárlata – itt is a kvázi kronologikusság volt a rendezőelv, de mindenből még többet láthattunk. Rögtön a bejáratnál téglafal-installáción tűntek fel a hasonló hátterű fiatalkori képek, majd a jellegzetes motívumokat hordozó munkák didaktikusan csoportokba rendezve: temetők, magtárak, holdak, falak stb. A hazai analógiákat többek mellett Bálint Endre és Vajda Lajos, a külföldieket Paul Delvaux és Giorgio de Chirico képei szolgáltatták. Rendkívül kiterjedt válogatást kaptunk úgy a korai szürrealista képekből, mint a kísérleti montázsokból, az ikonok formanyelvét megidéző munkákból, a városképekből, az írásjelek szakrális erejét hangsúlyozó festményekből és az életművet betetéző Labirintus-sorozatból (1975–78), amely egy 1980-as tárlat Ország Lili által tervezett elrendezését rekonstruálta. Mindezt világos elrendezésben, Kolozsváry Marianna kurátor informatív, megvilágító erejű kísérőszövegeivel ellátva fogadhatta be a látogató – aki tehát elég türelmes volt, átfogó képet szerezhetett a transzcendencia iránti érzékenységéről is méltán ismert Ország Lili festészetéről, amely szokatlanul időtállónak mutatkozik.

1. Elliott Erwitt: Retrospektív, Capa Központ, 2017. június 15. és szeptember 10. között. + Elliott Erwitt Magyarországon, Mai Manó Ház, 2017. június 15. és szeptember 24. között. 

A fényképészet Woody Allenjeként emlegetett termékeny fotós legjobb képeiből nyílt kiállítás, valamint az egyetlen projektre koncentráló tárlat együttese bizonyult számomra az előző év legizgalmasabb kiállítási élményének, hiszen láthatóvá tette, hogyan viszonyul az életmű egy-egy szakasza a nagy egészhez, s milyen szempontok tesznek bizonyos képeket maradandóbbá a többinél.

Elliott Erwitt retrospektív kiállítása rámutat, milyen is, ha egy fotós felismerhető kézjegye nemcsak technikai, formális vagy tematikus sajátságoknak köszönhető. Ironikus, sőt, olykor szarkasztikus képeket láthattunk itt – az életmű legjavát. Merész képzettársításokat, mondhatnánk, ha tervezettségről volna szó, pedig nyilvánvaló a találtság: „véletlenül” kerülnek egymás mellé a pepsis óriásplakát és az életnagyságú feszület, a „lost persons area” feliratú tábla és a türelmetlen várakozó nők. A kiállítás párbeszédbe lépő, egymásba áramló témák szerint szerveződik, a falfeliratok pedig irányítják a figyelmet: Városok, Tengerpartok, Nemek között, Múzeumlátogatás, Absztrakciók, Nők, Hírességek, Kutyák, Gyerekek. Már-már banálisan egyszerű. De elhisszük, hogy a fotós rátalált ezekre az egyszerű, mégis jelentéses helyzetekre. Az egyik legemlékezetesebb mű a Prado múzeumban készült: két egymás mellé helyezett Goya-festményt látunk, a Felöltözött Maja (1800 k.) előtt egyetlen nő áll, a Meztelen Maja (1800 k.) előtt viszont férfiak csoportja – beszédes szituáció. Az Erwitt képein feltűnő helyzetek általában is azok. Nemcsak a kiállítás helyszíne, hanem a szintén Capa Központban futó Robert Capa, a tudósító című kiállítás is hangsúlyozta azt az amerikai fotós munkásságát nagyban meghatározó tényt, hogy Capa meghívására csatlakozott a Magnum Photos ügynökséghez, melynek azóta is tagja, immár közel hatvanöt éve.

A Mai Manó Házban látható Elliott Erwitt Magyarországon a Time magazin megbízására 1964-ben készült képekből mutatott be egy válogatást. Az amerikai fotós megkötés nélkül dolgozhatott nálunk, így Budapest ikonikus helyszínei, a falvak jellegzetes momentumai, valamint a szocializmus építészeti „remekei” egyaránt feltűnnek ekkori munkáin. Kádár János ebben az évben kapta meg a „Szovjetunió hőse” kitüntetést, a szocializmus tehát fénykorát élte, s az ekkor még csak 36 éves fotós elkészítette pályafutása több, maga által is jelentősnek ítélt munkáját: a Keleti pályaudvaron készült önarcképet, valamint az induló vonat mellett búcsúzó asszonyról készült fotót. A tárlaton Erwitt Csehszlovákiában és Lengyelországban készült felvételeiből és a Magnum Photos ügynökséghez tartozó további fotográfusok magyarországi munkáiból is megtekinthettünk egy vetített válogatást, így kapva átfogó képet arról, mi minden tűnhetett érdekesnek, megörökítésre érdemesnek akkoriban a kelet-európai miliőből.

Áfra János

szerző: Áfra János
honlap e-mail
Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, Debrecenben él. Gérecz Attila-díjas és Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjas költő, első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címen, a második 2015-ben Két akarat címen, harmadik 2017-ben Rítus címen. A KULTer.hu főszerkesztője, az Alföld szerkesztője, óraadó a Debreceni Egyetemen.

KULTprogramok

<< 2018. jún. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum