KULTer.hu - A négyökrös szekér
95294
post-template-default,single,single-post,postid-95294,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A négyökrös szekér

John Williams: Butcher’s Crossing

John Williams 1960-ban megjelent, második regényének olvasása előtt (vagy közben) érdemes Muszorgszkij Egy kiállítás képei ciklusából meghallgatni a Bydło című tételt. Olyan, mint a Butcher’s Crossing: komor, méltóságteljes, súlyos és magasztos.

Bár az amerikai vadnyugaton játszódik a polgárháború után, legkevésbé sem Ennio Morricone filmzenéje illene Williams regényéhez. Ahogy a paraszti munka iszonyatos nehézségét, monotóniáját és kilátástalanságát mutatja meg az orosz zeneszerző művének ez a részlete, úgy halad komoran előre a Butcher’s Crossing cselekménye is. Szikáran, egy vonalra felfűzve cammog, mint az ekébe fogott ökrök a földön, kitérő, mellékszál, oldalra pillantás nélkül. Körülbelül a kétharmadánál a cselekmény eléri a tetőpontot, utána viszont egyre halkuló dallamok úsznak tova a levegőben. Nem hatalmas crescendóban, hanem önmagába visszazárulva, másnap ugyanúgy folytatódva, nagyobb megvilágosodás vagy katarzis nélkül zárul Williams műve is.

A regény főszereplője, az idealista fiatal, Will Andrews elhatározza, hogy otthagyja a kényelmes Boston felső-középosztálybeli életét, és örökségéből a bölényvadászatban próbál szerencsét. Nem a pénzszerzés vágya vagy a kilátástalanság hajtja, mint oly sok mindenkit a Butcher’s Crossing nevű porfészekben, hanem a tapasztalatszerzés. Minden bizonnyal sok Emersont és Thoreau-t olvasott, és most olvasmányait a gyakorlatban is ki szeretné próbálni – különösen az előbbi szerző „transparent eyeball” (tulajdonképpen az angol romantikusokig, különösen Wordsworthig visszamenő) teóriája vonzza; szeretne mindent befogadni, amit a Természet kínál, és eggyé válni vele. Azonban különös utat választ ehhez, hiszen a nyugati kisváros és környéke éppen a „civilizálatlan” lakatlan területek és a – néhány kalyibából, raktárból, hotelből és kocsmából álló – „civilizáció” határán, az amerikai tudatban mitikussá növekedett frontieren helyezkedik el. Amikor ez a határvonal éppen elérte a nyugati partvidéket, akkor fejtette ki F. J. Turner az elméletét, mely szerint a frontier éppen az a határvonal, aminek átlépése után igazi amerikaivá válik valaki, részese lesz a Nyugat felé tartó vándorlásnak, hódításnak, annak a töretlen, optimista narratívának, ami az Egyesült Államok történetének legalábbis első száz évét jellemezte. A kívánatos irány mindig nyugat, a szabadság, függetlenség terepe, a keleti partvidék felé mozgás pedig mindig kikényszerített, szinte természetellenes mozgásirány. A kimerészkedés a vadnyugatra és az onnan való visszatérés egyben a felnőtt férfivá válás, a Bildung elsőrendű színhelye.

Erről a kiindulópontról hatol be tehát Andrews a Colorado területre, az akkor még államokká sem szervezett térségbe, hogy egy tapasztalt vadász, Miller, valamint két másik társa, az idős Charley Hoge és a gátlástalan Schneider társaságában bölényekre vadásszon, a bőrök darabját pedig négy dollárért adja el a regény elején megismert kereskedőnek, McDonaldnak. Már a többhetes odaút is embert próbáló a huszonéves fiatalembernek. „Napról napra erőt vett rajta ez a zsibbadtság, s a végén a zsibbadtság mintha ő maga lett volna. Olyannak látta magát, mint a földet, nem volt se önazonossága, se formája; néha valamelyik férfi ránézett, keresztülnézett rajta, mintha nem is létezne, ilyenkor meg kellett ráznia a fejét, megmozgatnia a karját vagy lábát, hogy megnyugtassa magát: még látható.” (105.) A kaland többi része a kezdetekhez hasonlóan teljesen mentes a romantikus felhangoktól. Williams kíméletlen pontossággal, szinte csökönyös monotóniával írja le az emberi civilizációtól elvágott, több hónapig nem fürdő, egymás kényelmetlen közelségét elviselni kényszerülő, a puszta túlélésért azonban egymásra utalt négy férfi viszontagságait. Távolról sem arról van szó, hogy valamilyen mélyebb rendű tapasztalatra tesznek szert, Miller már rég túl van ezen, ugyanakkor az ő szakértelme és józansága nélkül nem is élnék túl a vadászatot, az idős alkoholista Hoge csak a Bibliában hisz, a nőcsábász Schneidernek pedig egyáltalán nincsenek ideáljai. Amit a hegyek mögött, a mesés nagyságú bölénycsordák élőhelyén a csapat véghezvisz, az puszta mészárlás, tervszerűen, mesteri pontossággal kivitelezett öldöklés, amelyben ötezer bölény pusztul el. Azonban az öldöklés egyáltalán nem beavatási rítus: „És amikor önmagára nézett […] nem tudta kicsoda ő, és már nem tudta, hová megy.” (184.) Az első bölényzsákmánya után pedig „már nem önmaga volt; és úgy érezte, ettől a gyilkosságtól őbenne is elpusztult valami, s ezzel nem tudott szembenézni.” (202.) A csapat végül egyikük halála után több hónapos kényszertelelő után tér vissza az alaposan megváltozott kisvárosba, csak azért, hogy drámai iróniával szembesüljön: a féléves vadászat, amelyben bármikor meghalhattak volna, a piac kegyetlen logikája miatt értelmét vesztette. A fiatal bostoni idealistának pedig fel kell tennie a kérdést a történet végén: mire volt jó ez az egész? Mit tanult belőle?

A válasz legalább olyan kegyetlen, mint a bölényöldöklés a coloradói hegyekben. John Williams hősei távolról sem hősök – és főképp nem magányos hősök. Mindig valamilyen történelmi vagy politikai, társadalmi kontextusba ágyazottak – akár a később íródott Augustust vagy a Stonert vesszük szemügyre –, de legfőképpen esendőek. Lázadásuk a legtöbb esetben személyes ügy, egyéni mikrodrámák közege. És ami közös mind az irodalomprofesszor Stonerben, mind az akkori ismert világ urában, Augustus császárban és Will Andrewsban, az az, hogy legjobb meggyőződésük szerint cselekszenek, viszik végig az életutat vagy annak egy szeletét, és a végén számvetésre kényszerülnek. Megérte? A válasz talán nem egyértelműen „igen”, de az életük végén nyugodtan és rezignáltan veszik tudomásul, hogy ennek így kellett történnie – hiszen végbevitt cselekedeteik nélkül nem lennének azok, akik lettek, és ahogy majd emlékeznek rájuk (persze hamisan, torzítva, kiszínezve). A fiatal Will Andrews egyelőre meghal belül, de ez a feltétele annak, hogy majd kimondja, ez így volt jó, és ezért vagyok az, aki vagyok.

Úgy vélem, a magyar olvasóközönség nem lehet elég hálás a Park Kiadónak, hogy az itthon szélesebb körben csak most felfedezett John Williams regényeit Gy. Horváth László kiemelkedően élvezetes fordításaiban hozzáférhetővé teszi. Williams prózájának líraisága, egyben kíméletlen pontossága (a Butcher’s Crossing szinte hemzseg a szakkifejezésektől és a bölényvadászatot szinte receptszerűen leíró passzusoktól), a szinte négyökrös szekér monotóniájával és konokságával előrehaladó próza és a megélhető, emberi főhősök alakja – akikhez úgy érezzük, valóban közünk van, érdekelnek minket – az utóbbi három év kivételes olvasmányélményeivé avatja ezeket a regényeket. Nagyon reméljük, hogy a kiadó a sort a negyedik, időrendben az író első regényével, az 1948-ban megjelent Nothing But the Nighttal fogja zárni, teljessé téve ezzel John Williams magyarul is hozzáférhető prózai életművét.

John Williams: Butcher’s Crossing, ford. Gy. Horváth László, Budapest, Park Könyvkiadó, 2017.

(Borítókép: AstroLibrium)

Tukacs Tamás

szerző: Tukacs Tamás
honlap e-mail
Tukacs Tamás 1979-ben született Nyíregyházán. A Nyíregyházi Egyetem Angol Nyelv és Kultúra Tanszékén dolgozik docensként. A Debreceni Egyetem angol szakán végzett 2002-ben, majd ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2010-ben irodalomtudományból. Fő kutatási területe a modernista angol regény, különösen a késő modern korszakban. Megjelent kötetének a címe: A megrekedt idő - Az emlékezet válsága a késő modern angol regényben (2014).

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum