KULTer.hu - Félárnyékból a fény irányába
95705
post-template-default,single,single-post,postid-95705,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Félárnyékból a fény irányába

Egy/kor + Félárnyékban

Elfeledett vagy kevéssé ismert, de bemutatásra és megismerésre érdemes festők és szobrászok művei láthatók 2017. 2018. január 28-ig a Műcsarnokban Egy/kor címmel, egy kiválóan rendezett nagyszabású tárlat keretében.

Helyezzük most a hangsúlyt ezen belül a Félárnyékban című blokkra/kísérőkiállításra, amely Szemadám György kurátor jóvoltából kortársai közül olyan alkotók – Bocz Gyula, Cerovszki Iván, Csutoros Sándor, Dombay Győző, Lisziák Elek, Ócsai Károly és Szeift Béla – munkásságába enged betekintést, akik nem álltak be képcsarnoki művésznek, s nem is a pillanat divatjának hódoltak, hanem saját, egyéni útjukat követve építették fel életművüket, többnyire csak laza kapcsolatot tartva a nyilvánossággal.

Bocz Gyula míves plasztikáinak zömét a legnemesebb anyagból, márványból készítette, erdélyi, ruszkicai, siklósi, rakacai, carrarai márványokból bontotta ki élettel telített, elvont, kerekded formáit. Az ember szinte szeretné megérinteni, megsimogatni a kiállított műveket, vagy legalább megbillenteni a három súlyponttal rendelkező Örökmozgó című munkáját. Ez a mű ugyan konkáv, mégis eszünkbe juthat róla a Várkonyi Péter és Domokos Gábor által felfedezett geometriai alakzat, a gömböc, tehát az a konvex, homogén, háromdimenziós test, melynek két – egy stabil és egy instabil – egyensúlyi helyzete van.

Egészen más módon mutatkozott meg Cerovszki Iván, Csutoros Sándor és Ócsai Károly formaérzékenysége. Egyiküknek sem adatott meg a lehetőség, hogy a legnemesebb és legmaradandóbb anyaggal, a márvánnyal dolgozzon. Csutoros fából és drótból hozta létre műveit, szobrainál is meghatározó az egyensúlyra és szimmetriára törekvés. A kiállításon faragott, csiszolt faplasztikái mellett láthatunk néhány jellegzetes darabot függő szobraiból és a Ja-Ka-Tánia sorozatból is, de számomra a legmeggyőzőbb alkotásai a drótból, illetve finom drótszövetből készült munkái, azok, amelyek áttört szerkezetükkel és falra vetült árnyékukkal a kint és bent valószerűtlenségének idegenségét és bensőségességét egyszerre idézik. Az embernek az az érzése támadhat, hogy Csutorásnak már nem is a drót az igazi anyaga, hanem a tér.

Cerovszki, aki soha nem törekedett a publikum figyelmére, magasba törő, elvont, mívesen megfaragott, antropomorf fafigurákat hozott létre, melyek zöme mozgatható elemeket is tartalmaz. Olyan alkotását is láthatja most a tárlatlátogató közönség, amelyen több mint egy évtizeden át dolgozott. Ócsai Károly okozta számomra a legnagyobb meglepetést, s nem a viszonylag gyakran látott, szépen munkált, egyedi bronzérmeivel, nem is fa- és festett kerámiaplasztikáival vagy megvalósított emlékműveivel (fotókon bemutatva), hanem papírból készített mértani alakzataival. Ezek geometriai és kristálytani kutatásaira épülnek, de egyben a kísérletező művész játékos kedvét is tükrözik, „az élettelen szerkezetet” próbálva „életteli viselkedésre ösztönözni”. Ahogyan egykor Kassák fogalmazott: „Művészet, tudomány, technika egy ponton érintkeznek.”

A szobrok mögötti falakon Dombay Győző, Lisziák Elek és Szeift Béla festményei kaptak helyet, teljessé, gazdaggá és színessé téve a tárlatot. Dombay munkái a katalógus szerint „a magyar népdalok tiszta egyszerűségével szólnak a világ tágas szépségéről”. Számomra mégis inkább a matematika, a ritmus, az összhang, a szimmetria, az egyensúly szépségéről vallanak ezek a művek, és a színek harmóniájáról. Dekorativitásuk a laikus számára is tetszetőssé teszi e munkákat, de a képekben megnyilvánuló harmónia, a jókedv, nyílt szív és életöröm messze túlmutat a puszta dekorativitáson. Anatómiai ábráiban a tudás absztrakt alakzatait vizualizálva köti össze a tudományt a művészettel.

Lisziák Eleket az utókor sokkal inkább ismeri animációs filmjeiről, mintsem festészetéről. Épp ideje, hogy nagyobb perspektívába helyeződjenek gazdag színvilágú, meseelemekkel átszőtt, játékos, humorral teli képei, egyvonalas rajzai és különösen karakteres, egyéni hangú portréi. Képeit, rajzait is a mozgás igényével készítette, s ahogyan maga fogalmazott: figuráit saját belső törvénye mozgatja.

Szeift Béla, a néhány éve elhunyt képzőművész munkáira is a játékosság jellemző elsősorban, de emellett rögtön feltűnik a ritmus és a képfelületek kiegyensúlyozottsága is. Általában farostra dolgozott, és egyszínű, homogén háttérre építette fel motívumainak struktúráját. Síkban fogalmazott, egy képen belül ugyanazt az egy-két motívumot alkalmazva, gyakran apró, organizmusszerű pici lények ritmikus ismétlésével, sokaságával teremtve önálló világot. Objektjei, ready made kombinációi, tárgykollázsai a kor kultúrtörténeti (tárgytörténeti) tükrének is tekinthetők. A kiállításhoz gazdagon illusztrált, 168 oldalas katalógus társul, s folyamatos vetítésben látható Szemadám György Félárnyékban címmel készített filmje is a hét megidézett képzőművészről.

Végezetül elmondható, hogy olyan művészekre irányul e tárlaton a figyelem, akik „félárnyékban”, a hivatalos kulturális köztudatból való kirekesztettségben hozták létre életművüket, és noha többségük aktívan részt vett a művészeti életben, szerepelt az országos kiállításokon, a „mértéktartó” művészettörténészek nem foglalkoztak velük. Magam, noha tisztában vagyok azzal, hogy a korba ágyazottság nélkül nem adható teljes kép a művészetről, e vázlatos ismertetésben elsősorban az alkotók életművére kívántam helyezni a hangsúlyt, hozzájárulva ahhoz, hogy legalább utólag elfoglalhassák méltó helyüket a kor művészeti palettáján, s annak leegyszerűsített, realista-absztrakt, hivatalos-nemhivatalos kettősségének végletes merevsége végre feloldódjon egy sokkal valóságosabb, képlékenyebb, teljesebb megközelítésben. Hozzá kell tennem – egyetértve Szemadámmal –, hogy a lista itt nem ér véget, s az utókorra további feladatok hárulnak e téren is.

Az Egy/kor – Különutak és kivonulás a konszolidáció idején és a Félárnyékban és a Félárnyékban – Szemadám György félig elfeledett művészekre emlékezik című kiállítások a budapesti Műcsarnokban láthatók 2017. december 6. és 2018. január 28. között.

A fotókat a szerző készítette.

Láng Eszter

szerző: Láng Eszter
honlap e-mail
Láng Eszter Korondon (Románia) született 1948-ban, Debrecenben él, képzőművész, művészeti író. A bölcsészdiploma megszerzése után festészetet és grafikai alapokat Torok Sándortól tanult. Grafikával, fotóval, installációval és performansszal is foglalkozik. Tagja a MAOE-nak, a Magyar Elektrográfiai Társaságnak, a Lengyel Pasztellfestők Társaságának, a D. Fleiss and East-West Artists nemzetközi képzőművészeti egyesületnek. Írásai a Balkon, az Új Művészet, a FlashArt, a Várad, a Műút stb. művészeti folyóiratokban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum