KULTer.hu - Gulliver elszúrt második lehetősége
96331
post-template-default,single,single-post,postid-96331,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Gulliver elszúrt második lehetősége

Kicsinyítés (Downsizing)

Korunk egyik legérdekesebb rendezője, Alexander Payne izgalmas szatírává érlelhette volna legújabb filmjét, a Kicsinyítést, ám Payne ezúttal sajnos nem volt elég bátor.

A filmes fősodorban manapság a disztópiák felkapottak (lásd a Páncélba zárt szellemet vagy a Szárnyas fejvadász 2049-et), pedig eutópiák segítségével is lehet kommentálni a jelen problémáit. Az eutópiák jellemzően nem depresszív, posztindusztriális vagy posztapokaliptikus világokat mutatnak be, hanem túlzottan is pozitív jövőképet, melyben minden tökéletesnek tűnik, ám az ember mégsem tudja jól érezni magát a konfliktus nélküli, unalmasan patyolattiszta, érzelmileg egysíkú társadalomban.

Alexander Payne (Kerülőutak, Utódok) egy ilyen jövőkép ábrázolására vállalkozott a Kicsinyítéssel. És a kortárs amerikai filmművészet egyik legérdekesebb alkotójának meg is volt az esélye arra, hogy egy remek szatírát hozzon össze a fényűző és pazarló Nyugat és a fejlődő országok örök konfliktusáról, a fogyasztás monotonitásába belefásult egyénről, a tudomány korlátairól, a környezetszennyezésről vagy (mint a Schmidt történetében vagy a Nebraskában) a kapuzárási pánikról, az öregedésről. És pont ez a baj: Alexander Payne és rendszeresen visszatérő alkotótársa, Jim Taylor egyfelől elragadtatták, másfelől vissza is fogták magukat.

A Kicsinyítés története szerint a norvég kutató, Dr. Jorgen Asbjørnsen az emberiség pazarló életmódjára, sőt a túlnépesedés és az élelmiszerhiány problémájára is megoldást talált: a méret a lényeg, így ha minden kisebb, kevesebb fogy ételből-italból és csökken a pazarlás mértéke is. Ezért a sikeres méretcsökkentési kísérlet után több jómódú országban, így az Egyesült Államokban is szó szerint kicsi kolóniákat hoznak létre miniatűr zöldövezettel, autókkal, árucikkekkel és arányosan hatalmas vityillókkal. A huszonegyedik századi Lilliput tehát megszületett, és a Kicsinyítés Amerikájában Leisurelandnek hívják, ahol elvileg mindenki boldog, mert sokkal többet fogyaszthat sokkal kevesebbért.

Ez az utópia csábítja el a szürke középosztálybeli életet élő Pault és feleségét. A középkorú házaspár úgy dönt, hogy szerencsét próbál az „új Vadnyugat”-on (sokszor nevezik így a filmbeli minifalansztert), Leisurelandbe költöznek. Igen ám, de míg Paulon sikeresen végrehajtják a kicsinyítést, addig felesége az utolsó pillanatban visszatáncol. Így a férfi magára marad, és meg kell tapasztalja, hogy mégsem a méret a lényeg, mivel kicsiben  legfeljebb a mennyiségek változtak, de az ember ugyanolyan maradt tizenkét centisen, mint közel kétméteres formájában: kegyetlen, kirekesztő és pazarló.

Alexander Payne műve kapcsán nem véletlenül juthat eszünkbe számos remek ó- és új-hollywoodi film, mert mint David Gordon Green (Joe, Prince Avalanche), úgy Payne is tulajdonképpen a hatvanas-hetvenes évek közönségbarát hollywoodi művészfilmjeinek örökségét viszi tovább életművében. Így a nyilvánvaló alapmű, Jonathan Swift Gulliver utazásai mellett a Kicsinyítés John Frankenheimer 1966-os Másolatok vagy Douglas Trumbull 1972-es Néma suhanás című sci-fijeivel állítható párhuzamba, melyek többek között olyan problémákkal foglalkoztak, mint az értékválság, az emberi társadalom túlburjánzása és az újrakezdés lehetősége. Alexander Payne és Jim Taylor története annyiban különbözik ezektől, amennyiben kezdettől szatirikus, azaz vállaltan humoros formában kíván megfogalmazni társadalomkritikát.

A Kicsinyítés pedig eleinte nagyon is jól működik szatíraként. A Matt Damon által alakított Paul egyáltalán nem klasszikus, mindent megoldó amerikai hős, hanem a jólétbe belefásult, ugyanakkor önámításban élő, sodródó nyárspolgár. Éles a kontraszt a férfi „nagykorú” és „kiskorú” élete között: normál méretű emberként még magabiztosan osztogat életmódtanácsokat többek között elhízott munkatársainak, ám mikor leborotválják minden testszőrzetét, kiszedik fogait és hangyanagyságúra zsugorítják, korábbi élete és identitása nemcsak szimbolikus értelemben omlik össze, hanem szó szerint is. Frankenheimer Másolatokjában a Rock Hudson által játszott főhősnek az az előnye Paullal szemben, hogy egyértelműen rossz a közérzete, kifejezetten menekülne, és minden áron változtatni akar. Paul viszont csak Leisurelandből visszatekintve döbben rá, hogy tulajdonképpen azzal sincs tisztában, ki ő, hogyan definiálná önmagát. A Rock Hudson-figura egy új identitásra vágyik, mert elege van a régiből, és ezért arcot és testet cserél. Paulnak csak a testszőrzetét és fogait távolítják el, ezt leszámítva elvileg ugyanaz az ember marad, ám rá kell döbbennie, hogy eleddig üres porhüvely volt, és nincs is identitása.

Innen pedig Alexander Payne-nek és Jim Taylornak megvolt a lehetősége arra, hogy egy remek társadalomkritikát, sőt kapitalizmuskritikát fogalmazzon meg. A Kicsinyítés egyik legérdekesebb, legviccesebb jelenetsora a címbeli folyamat bemutatása. Ebben a párperces szekvenciában benne van minden, amit Payne-ék sajnos a film hátralevő részéből kihagytak, illetve kispóroltak. Ugyanis nagyon kontrasztos, hogy miközben a sok módos ember új életet kezdeni, és önmagát megvalósítani indul az amerikai Lilliputba, aközben mindenkit egyenemberré változtatnak az eljárás miatt (valamint ha jót akarnak, akkor ugyanúgy élnek kicsiben, mint a többiek).

És groteszk jelenet maga a kicsinyítés is: az elkábított, öntudatlan alanyokat nagy, fehér kamrába tolják, majd rájuk zárják az ajtót, és az egyik tudós/orvos elfordít pár kart. Nem lehet nem Auschwitzre és az emberek tömeges megsemmisítésére gondolni e képsorok láttán, főleg, hogy az ezt megelőző jelenetben a szerződéskötés alatt kihangsúlyozzák Leisureland emberei: komplikációk esetén akár halállal is végződhet a méretcsökkentési kísérlet. Jóllehet, a Kicsinyítésben Alexander Payne-ék nem mennek el Dušan Makavejev (Sweet Movie) radikális analógiájáig, miszerint a kapitalizmus is fasisztoid. Az említett jelenetsor csupán ironikus allegóriája annak, hogy a kísérlet résztvevői előző életük megsemmisítésével cseberből vederbe kerülnek, és továbbra is a fogyasztói társadalom függői maradnak.

Azonban Alexander Payne műve sajnálatos módon a tipikus hollywoodi filmek zsákutcájába fut. Robert B. Ray amerikai filmszakíró frappánsan összefoglalta a klasszikus hollywoodi filmek ideológiáját, miszerint az Álomgyár alkotásaiban a hős bár társadalmi konfliktusba és döntési helyzetbe kerül, az ellentétes minőségek végső soron kibékíthetők. Ray szerint a kibékítés kulcsa, hogy a hollywoodi filmek a szociális problémákat általában személyes problémává redukálják, és a hősnek valójából nem kell döntést hoznia, mert megtalálja a konformizmus középútját. Ez az ideológia áthatja Alexander Payne művét is, és az eddig inkább Hollywood alsón alkotó rendező (Payne sok filmjét forgalmazta valamelyik nagy stúdió) a Kicsinyítéssel be is tagozódik az Álomgyárba.

A Kicsinyítés ugyanis megtorpan Leisurelandben, miután Paul találkozik szomszédjával, Dusannal (Christoph Waltz ezúttal is remek a szerepében) és annak takarítónőjével, a nyomornegyedben tengődő Ngoc Lan Trannal (Hong Chau). Ahogy ennek a három embernek a kapcsolata kibomlik, úgy szívódik fel szinte észrevétlenül a film által felvetett rengeteg társadalmi probléma. Mert Alexander Payne és Jim Taylor a fogyasztói kapitalizmus műanyagvilágának modellezése mellett behozzák a gazdasági és politikai migráció nagyon is aktuális kérdéskörét, valamint az Egyesült Államok és Latin-Amerika egyenlőtlen viszonyát (lásd a Leisurelandet és külső területeit elválasztó hatalmas falat vagy a média által sulykolt migránsfóbiát). Ám a szatíra a bohózat zsákutcájába fut, a társadalomkritikus poénokat a romantikus komédiákból ismerős helyzet- és jellemkomikumok váltják, és az alkotók az ideológiai szempontból jóval semlegesebb és univerzálisabb ökológiai kérdések felé fordulnak.

Így Paul végső döntése súlytalan és semlegesíti a társadalomkritikát. Szinte elfelejtjük, hogy a politikai aktivistából klasszikus nőkarakterré degradálódó Lan Tran miért került Leisurelandre, hogy a cselekmény utolsó harmadában felmerülő krízis ellenére az Első és a Harmadik Világ képviselőit továbbra is falak választják el egymástól. Ráadásul a fogyasztói-jóléti társadalommal éles kontrasztban álló, a hatvanas évek ellenkultúráját idéző eredeti norvég kommunát az egyik karakter vallási fanatikusok gyülekezetének nevezi. Így a Kicsinyítés nemcsak a társadalomkritikától áll el, hanem még a film első felében kigúnyolt kapitalizmussal szemben támasztott alternatívát is deviánsnak állítja be.

Mindemellett a Kicsinyítésnek amúgy a humora is középszerű (egy-két jobb poénnal találkozni, az egyik épp maga a kicsinyítés), és szinte egyáltalán nem használják ki az alkotók, hogy a főszereplők egy miniatűr világba kerültek. Az élet végső soron ugyanolyan, mintha nagyok lennének a karakterek, és igen kevés jelenet reflektál a normál testalkatúak és a kisebb kisebbség különbözőségére. Sőt a film még át is ugorja Paulnak azt az életszakaszát, amikor betagozódik a modern Lilliputba, pedig ebből is egy potenciálisan érdekes történetet lehetett volna kerekíteni. Leisurelandről vajmi keveset tudunk meg, ezért a Kicsinyítés fő koncepcióját joggal érezhetjük elpazaroltnak.

A Kicsinyítésre tehát igaz a mondás, hogy nem a méret a lényeg, vagyis ez esetben nem az, hogy mennyi tartalmat tudunk belesűríteni a filmbe. Dicséretre méltó módon az alkotóknak bőven van mondandójuk, ám mindez a több mint kétórás mozira is soknak bizonyult. Alexander Payne és Jim Taylor műve összeroskad a tengernyi érdekes és aktuális szociális probléma alatt, és az alkotók végül a törmelékeket feltakarítják és a szőnyeg alá söprik. Ahelyett, hogy következetesen feldolgoznának egy választott, izgalmas témát, Payne és Taylor unalmas klisékkel (például egy teljesen indokolatlanul és hirtelen behozott szerelmi szállal), illetve álpolitikai korrektséggel gyengítik le a Kicsinyítést. A filmben amúgy szinte minden etnikum és rassz feltűnik, jóllehet, Lan-Tran az egyetlen, akinek hangja is van, de ő is töri az angolt, magyar szinkronja pedig egyenesen a rossz emlékű Jar Jar Binkset idézi. Ezért Alexander Payne-nek a következő feladata az lesz, hogy az eutópiából visszataláljon a valóságba, és ismét megajándékozzon minket egy egyszerű, de annál inkább sokatmondó emberi történettel, ahogy azt legjobb filmjeiben, a Nebraskában és a Schmidt történetében tette.

Kicsinyítés (Downsizing), 2017. Rendezte: Alexander Payne. Forgatókönyv: Alexander Payne, Jim Taylor. Szereplők: Matt Damon, Hong Chau, Christoph Waltz, Kristen Wiig, Rolf Lassgård, Ingjerd Egeberg, Udo Kier. Forgalmazza: UIP-Dunafilm.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum