KULTer.hu - Afrika Kapitány: Polgárháború
97169
post-template-default,single,single-post,postid-97169,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Afrika Kapitány: Polgárháború

Fekete Párduc (Black Panther)

Megérkezett az Amerika Kapitány: Polgárháborúban feltűnő Fekete Párduc saját filmje, mely a szuperhősök összezördülését bemutató sztorihoz hasonlóan merészen vet fel társadalmi-politikai kérdéseket, ám minősége sajnos erősen hullámzó.

Zsúfolt lesz 2018 eleje, már ami a szuperhősfilmeket illeti. Alig debütál a mozikban a Marvel Univerzum legújabb darabja, a Fekete Párduc, már jön is az X-Men ifjú titánjait bemutató Új mutánsok, aztán a Bosszúállók vívnak elkeseredett harcot Thanosszal, és ha véget ért a Végtelen háború, másodszor is tiszteletét teszi a nagyvásznakon az őrült antihős, Deadpool, valamint a Hangyaember (és egy kis pihenő után ősszel Venommal folytatódik a gigászok küzdelme). A Marvel kétségtelenül ereje teljében van, és jelenleg nyerésre áll a nagy riválissal, a DC-vel szemben, amelynek elsősorban női rendezője és női főhőse miatt a Wonder Woman volt bátrabb, emlékezetesebb próbálkozása, viszont a nagy durranásnak szánt Az Igazság Ligája végül több szempontból is csalódást okozott.

Amellett, hogy több mint egy évtizede építi hősuniverzumát, a Marvel Studios sikerének titka abban rejlik, hogy mer tágítani a szuperhősfilm műfaján. Az Anthony és Joe Russo testvérpáros által jegyzett Amerika Kapitány-filmek, A Tél Katonája és a Polgárháború kiváltképp merésznek bizonyultak, mert a sokak által istenített Bosszúállók csapat tagjait politikai thrillerbe helyezték, és fő témájuk reflektált a nyugati világ terrorizmus ellen folytatott ellentmondásos küzdelmére. A Russo fivérek szuperhősös thrillerjének farvizén evez a Polgárháborúban még mellékszereplőként feltűnő Fekete Párduc önálló filmje, mely minden korábbi Marvel-produkciónál fontosabb akar lenni, ám sok tekintetben sajnos elmarad elődeitől.

A Fekete Párduc némi felvezetőt követően szinte közvetlenül a tavalyelőtt bemutatott Amerika Kapitány: Polgárháború után veszi fel a fonalat. A címszereplő főhős T’Challa visszatér afrikai királyságába, Wakandába, mely a manapság rohamtempóban fejlődő és modernizálódó Afrika szimbóluma. Persze a csúcstechnológia alapja egy ősi nyersanyag, a Marvel Univerzumból ismerős vibranium, melyet T’Challa és ősei sem szeretnének kiereszteni Wakandából. Azonban a vibraniumra természetesen többeknek fáj a foga: Klaw, az őrült csempész-terrorista, valamint titokzatos társa, a Koncoló (Killmonger) néven elhíresült zsoldos is Wakanda kincseire pályázik. Miután T’Challát a wakandai rituálék szerint királlyá avatják, az ambiciózus és idealista férfi ígéretet tesz legjobb barátjának és a határvédelemért felelős W’Kabinak, hogy kézre keríti az országuknak és W’Kabinak is kárt okozó Klawot. Azonban a féktelen gengszter utáni hajsza során világossá válik Fekete Párduc és társai számára, hogy nem Klaw, hanem a jó ideig háttérbe húzódó társa, a rejtélyes Koncoló az igazán veszélyes figura, aki nemcsak pár adag vibraniumra, hanem Wakanda trónjára is igényt tart.

Az eredeti képregényfigura 1966-ban tűnt fel először Jack Kirby és Stan Lee (aki cameózik is a legújabb filmben) egyik Fantasztikus Négyes-füzetében, éppen a radikális feketejogi mozgalom, a Fekete Párducok színre lépésével egy időben (emiatt majdnem Fekete Leopárd lett a karakter neve, elkerülendő a direkt politikai áthallásokat). A hős sztoriját pedig Wesley Snipes már a kilencvenes években szerette volna filmre vinni, hiszen mint afroamerikait, mindig is érdekelte a wakandai igazságosztó király története. A projekt kapcsán olyan nevek merültek fel, mint Mario Van Peebles és John Singleton, akik színes bőrű amerikai filmkészítők, azonban akkor még több tényező miatt nem készülhetett el a feldolgozás. Főleg, hogy Hollywood megijedt Singleton ötletétől, miszerint a Fekete Párduc radikális feketejogi olvasatát kellene kidomborítani. Wesley Snipes aztán végül Penge lett, Hollywood pedig csak a 2000-es évekre készült fel a filmes szuperhősőrületre.

A sors fintora, hogy a végül megvalósult Fekete Párduc John Singleton elképzeléseihez áll közelebb. A rendezői székbe egy olyan alkotót ültettek, aki a Wonder Woman rendezőnőjéhez, Patty Jenkinshez hasonlóan személyes projektnek tekintette a filmet. Ryan Coogler, a rendőri túlkapásokkal és a rasszizmussal foglalkozó A megálló és a Rocky-sorozatból ismerős színes bőrű bokszoló, Apollo Creed fiáról mesélő Creed című filmeket jegyzi. A neve garancia volt arra, hogy Wakanda és királyának legújabb története sem egyszerű szuperhősfilm lesz. A Fekete Párducban T’Challa és a Koncoló konfliktusában Martin Luther King és Malcolm X híres feketejogi aktivisták, illetve a békés polgárjogi mozgalmak és a nacionalista afroamerikai csoportok nézetei feszülnek egymásnak. A Fekete Párduc a néző azonosulási pontjaként természetesen a béke harcosa, ám annak ellenére, hogy a Koncolót a személyes bosszú vezérli, a férfi a feketék felszabadítása mellett kardoskodik, tehát radikalizmusa ellenére alapvetően nemes cél vezérli.

Ryan Coogler és a Fekete Párduc alkotóinak remek húzása, hogy akárcsak a Polgárháborúban, úgy ebben a szuperhősfilmben is megpróbálják a műfaj keretei között maradva árnyalni a szemben álló feleket, megkérdőjelezik a Marvel és a DC filmjeire alapvetően jellemző „Jó kontra Rossz” felállást, utalva ezzel arra, hogy a rasszizmus és az etnikai csoportok jogérvényesítése komplex kérdés. A hatvanas-hetvenes években kibontakozó Black Power mozgalmat és a Fekete Párduc Pártot is azért kritizálták sokan, mert szélsőséges programjukkal éppen a szegregációt és a feketékkel szemben támasztott sztereotípiákat erősítették, melyek ellen a liberális polgárjogi aktivisták küzdöttek. Persze az antikolonialista teoretikus, Frantz Fanon harcos nézeteit magukévá tevő radikálisok a Civil Rights Movementet pont azért ítélték el, mert szerintük a Martin Luther Kinget követő pacifisták képtelenek elérni valódi eredményeket. Koncolónak is ez a fő kritikája Wakanda egykori és jelenlegi királyával szemben, emiatt pedig a negatív hős karaktere egy darabig igen izgalmas (a keménykötésű Michael B. Jordan telitalálat volt a szerepre).

Izgalmas a Koncoló karaktere, mert a feketejogi kérdésekkel összefüggésben a Fekete Párduc antagonistájának állításai a jelenlegi menekültválságra is reflektálnak. Wakanda egy olyan afrikai ország, mely csúcstechnológiával rendelkezik, de gyakorlatilag burokban él, és falat emel a segítséget kérő migránsokkal szemben, illetve hatalma ellenére semmit sem tesz az elnyomottak felszabadításáért. A filmnek így az is a tétje, hogy T’Challa felismeri-e ezt a problémát, és kész-e valamilyen módon úgy változtatni mindezen, hogy a vibranium biztonságban maradjon, de Wakanda a nagyobb jót is szolgálja.

Ám az Amerika Kapitány: Polgárháborúnak valódi tétje volt, mert abban egyenrangú, elfogadható világnézetek csaptak össze, így a rajongók ugyanúgy aggódhattak a rendpárti Vasember-csapatért, mint az igazságpárti Amerika Kapitány-formációért. A Fekete Párduc polgárháborúja más jellegű, de hasonló, ezért is kár, hogy túlságosan egyértelmű: végső soron azért mégiscsak a címszereplő képviseli az abszolút igazságot, és a Koncoló nagyon hamar sablongonosszá züllik, ha az utolsó jelenetek egyikében újra több dimenziót kap is. A Fekete Párduc emiatt sokkal kiszámíthatóbb, mint a Polgárháború, melynek végkifejlete (Amerika Kapitány és a Tél Katonája a Vasember ellen) valószínűleg megizzasztotta minden Marvel-rajongó tenyerét.

Továbbá Ryan Coogler filmjével az is a probléma, amit már a Polgárháború óta érezhettünk: ha elvonatkoztatunk attól, hogy a címszereplő színes bőrű és afrikai, maga a karakter önmagában egyszerűen nem érdekes. Sőt, a Koncoló drámája és háttértörténete potenciálisan sokkal izgalmasabb filmes alapanyag, mint T’Challáé, aki ugyan szenved attól, hogy édesapja nem árult el neki alapvető titkokat rokonságával és múltjával kapcsolatban, és az alkotók egy-két enervált jelenetben megkísérlik őt bizonytalan, útját kereső fiatal királyként ábrázolni, de nem járnak sikerrel. Erősebb dialógusok és motivációk kellenének, nem pedig felszínes álbölcsességek (T’Challa és édesapja beszélgetései kifejezetten röhejesek) és unásig ismert szuperhősfilmes sablonok, mint a Marvel-filmektől megszokott, itt még inkább erőltetett viccelődés (ez esetben T’Challa és harcias húga, Shuri szívatják egymást), vagy epikusnak szánt, de egy idő után unalmassá váló harcok.

Apropó harcok és végkifejlet: ezek minősége is hullámzó a Fekete Párducban. A film nagy erénye, hogy tökéletesen ötvözi az izgalmas afrikai mitológiát a modern szuperhősös sztorival és a high tech világgal. Így Wakanda gyönyörű és izgalmas, ahogy a wakandai tradíciók (például a király megválasztásának rituáléja) is érdekesek. A királyi címért folytatott küzdelmek remek közelharcok, jóllehet kicsit sok van belőlük, érződött, hogy ezek a részek az alkotóknak is tetszettek. A végső nagy összecsapás viszont felemásra sikeredett. A Fekete Párduc ugyanabba a hibába esik, mint mondjuk legutóbb a Star Wars: Az utolsó Jedik – annyira monumentálisnak akarja bemutatni a nagy csatát, illetve csatákat, hogy ezek elveszítik erejüket. A legfőbb bűnös a párhuzamos vágás, mely élvezhetetlenné teszi a három szálon futó nagy leszámolási szekvenciát: súlytalanná válnak a tömegjelenetek, illetve a Fekete Párduc és Koncoló kézitusája is.

A Fekete Párduc fináléja sokkal erősebb lenne, ha az alkotók hűek maradtak volna a wakandai tradíciókhoz, és mondjuk egy korábbi rituális párbajt áttranszformálnak a cselekmény végi nagy leszámolássá, leváltva ezzel az erőltetett tömeges csetepatét.

Manapság mondjuk már annak is örülhetünk, hogy egy szuperhősfilm végre nemcsak az üres pufogásról és effekthalmozásról szól, hanem a világ aktuális társadalmi, gazdasági és politikai történései is megjelennek benne, és bizonyos konfliktusai miatt talán még a moziból kilépve is lehet gondolkodni rajta egy darabig. Ha az ordító kliséken és a cselekmény gyenge pontjain túltesszük magunkat, akkor a Fekete Párducot egy a Wonder Womanhez hasonló komolyabb, de azért alapvetően szórakoztató szuperhősmoziként élvezhetjük.

Fekete Párduc (Black Panther), 2018. Rendező: Ryan Coogler. Forgatókönyv: Ryan Coogler, Joe Robert Cole. Szereplők: Chadwick Boseman, Michael B. Jordan, Daniel Kaluuya, Lupita Nyong’o, Danai Gurira, Martin Freeman, Andy Serkis, Forest Whitaker. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2018. máj. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum