KULTer.hu - Az öncsalás hálójában
97689
post-template-default,single,single-post,postid-97689,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az öncsalás hálójában

Antol Pavlovics Csehov: Három nővér

A fiatal orosz rendező, llja Bocsarnikovsz állította színpadra Csehov Három nővér című színművét a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban. A darab a komfortzónában rekedés, az öncsalás és a hamis illúziók drámája. S mint ahogyan – a korabeli feljegyzések tanulságai szerint – Csehov sem akarta a Prozorov testvérek sorsát kizárólag sötét melankóliával átitatott tragédiaként ábrázolni, úgy a jelenlegi szcenírozás is inkább egyfajta tragikomédiaként mutatja meg a szereplők gyengeségeit, gyávaságait, döntésképtelenségét.

Mondják, Csehovot csak az oroszok tudják jól eljátszani, mert ők értik meg egészében, ők ismerik csak igazán a szláv lélek mélységeit és magasságait. Tény az, hogy a rendezés során meg kell találni a megfelelő arányt a rezignáltság és az irónia között, és nem utolsó sorban fel kell mérni előzetesen, hogy az adott társulat vajon felnőtt-e már a feladathoz. S mindezek mellett a sikerhez hatványozottan szükségesek (a meglehetősen eseménytelen cselekményt élettel megtöltő) eltitkolt vágyak, kimondatlan szavak és mindent elsöprő vagy éppen elpusztító szenvedélyek. Sztanyiszlavszkij így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „A publikum nem a szöveg kedvéért jár színházba, a szöveget elolvashatja otthon, hanem a szubtextusért.”

A cívisváros teátruma az első sikeres közös munkán (Bocsarnikovsz az előző évadban Matthieu Delaporte és Alexandre de La Patellière Hogyan nevezzelek? című komédiáját vitte színre) felbátorodva felkérte a Harvard Egyetemen is oktató művészt, hogy rendezze meg az egyik legtöbbet játszott orosz klasszikust, a Három nővért. A drámában elhangzó – az élet értelmetlen körforgásával, a boldogság, a jó párkapcsolat mibenlétével, a munka hasznosságával kapcsolatos – kérdések („Élni kell, dolgozni kell!”) ma éppúgy aktuálisak és foglalkoztatnak bennünket, mint a mű keletkezésekor. A darab cselekménye eseményekben, fordulatokban nem túl gazdag. Louis Aragon felesége, Elza Triolet szerint a mű arról szól, hogy „három tábornoklány Moszkvába akar utazni, lehetőségük van rá, a pénzük is megvan a vasúti jegyre, de a végén mégsem mennek el.” Ez persze csak a felszín, hiszen a bravúrosan megírt szövegben (Kozma András fordította újra) egyszerre több réteg is jelen van: a szereplők nem feltétlenül azt cselekszik, amit mondanak, nem azt mondják, amit gondolnak, és nem azt gondolják, amit éreznek. Ez tág teret hagyhat az értelmezésnek, megvalósításnak. Izgalmas lehet például az időkezelés, hiszen – bár nem úgy tűnik – tudjuk, hosszú idő telik el a dráma eleje és vége között, a menyasszony Natasából kétgyerekes anya, Olgából iskolaigazgató lesz, de valójában mindenki ugyanolyan maradt, mint volt.

Az előadásban szinte végig jelen van a színen egy tangóharmonikás lány, usánkában, talán a nagy orosz lélek kivetüléseként(?), s Csajkovszkij Régi francia dal című altatóját játssza. A zene a tűzvész-jelenetben változik meg, amikor is Erik Satie Gnossiene No. 3-ja veszi át a hangulati irányítást. Az előadás Irina névnapjával kezdődik. Az ünnepelt lány (Szakács Hajnalka) euforikus hangulatban van, pedig nem is kapott négy szamovárt ajándékba! A búskomor, feketébe öltözött Mása (Sárközi-Nagy Ilona) már indulna haza, amikor megérkezik Versinyin (Kiss Gergely Máté). A rendező olvasatában sorsszerű Versinyin és Mása szerelme, mindketten boldogtalan házasságban élnek, s egymásban lelnek vigaszra. S bár nincs örömük a házasságukban, ebből kilépni mégis képtelenek, pedig tudják, elmegy mellettük az élet. Irina fogalmazza ezt meg: „Az élet meg elmegy, és nem jön vissza soha.”

Visszatérő motívuma a drámának a feleslegesség érzete és a felejtés: Mása már nem tud zongorázni, Irina elfelejtett olaszul, ugyanúgy ahogy Csebutikin (Bakota Árpád) orvosi ismeretei is megkoptak az idővel, Andrej (Vranyecz Artúr) feladja az álmát az egyetemi tanárságról és a lányok is csak vágyakoznak Moszkvába, de sosem fognak elutazni. Az orosz rendező valószínűleg látta a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Puskin nyomán Anyegin című előadását, melynek legerősebb jelenetében a szereplők a színpad végéből futnak előre, majd vissza, hátra, azt szimbolizálva, hogy gyakran elszaladunk a fontos pillanatok mellett. Szépen megkomponált kép, amikor Irina a darab végén angyalszárnyakkal fut elölről hátra.

Nem egységes azonban az előadás: olykor mozgalmas, máskor unalmas, összességében nem köti le végig a figyelmet. Jelentős különbségek vannak az egyes alakítások színvonala között. Megrendítő hitelességgel, önátadással játssza Mása szerepét Sárközi-Nagy Ilona. Elhisszük neki (hisz szemünk előtt adja át/meg magát teljesen az új szenvedélynek, illetve omlik össze a szakítást követően), hogy úgy kell ez a szerelem, mint egy falat kenyér. Versinyin kényszerű áthelyezése után felszarvazott férje, Kuligin (Mészáros Tibor) iránti megvetése, közönye undorba megy át, különösen, amikor hites ura erőszakkal próbálja őt megcsókolni. Mellette Varga Klári is végig hiteles, tyúkanyóként anyáskodó Olgája fokozatosan veszíti el maradék reményeit és törődik bele sorsába. A legkisebb testvérként Szakács Hajnalkának viszont nem sikerül végigjárnia azt a hatalmas ívet, mely során a reményekkel teli csitriből kiégett koravén nővé válna. Színészi eszköztára, úgy tűnik, még nem eléggé gazdag, személyisége, felkészültsége nem érett meg e feladatra.

Rajta kívül sajnos néhányan (Kiss Gergely Máté, Mercs János, Vranyecz Artúr) – nem tudjuk, hogy rendezői instrukcióra, avagy saját elgondolásból – klasszikus színészi illusztratív módszerekkel (túl)játsszák a darabot. Mercs János Szoljonija úgy viselkedik végig, mint egy paranoiás, ergo az előadás bő három órája alatt mindössze egy arcát mutatta meg. Eleinte idegesítően maníros Vranyecz Artúr alakítása, ám az előadás második felétől ráérez a pipogya, megcsalt férj karakterére, s ezáltal még át is érezzük az általa megformált, babakocsit tologató, álmait (moszkvai professzori kinevezés) réges-régen feladó szánalmas Andrej tragédiáját.

Natasa (Újhelyi Kinga) is harsányabb egy árnyalattal a kelleténél, ám ez részint szerepe jellegével magyarázható. Jött-látott-győzött alakja nemcsak a mulya Andrej szívét rabolta el, illetve nemcsak egyszerűen kitúrta megszokott környezetéből Irinát, hanem át is vette a hatalmat a Prozorov család felett. Mészáros Tibor pontosan rajzolja meg az önáltatásban szenvedő Kuligin gimnáziumi tanár portréját. Rózsa László ezúttal meglehetősen súlytalanul, jellegtelenül hozta Tuzenbachot, akinek sorsszerű a bukása. Mindig öröm színpadon látni Oláh Zsuzsát (Anfisza dada) illetve Bicskei Tibort (Ferapont, öreg szolga). Eltalált figura Csebutikin, a részeges, elgyötört orvos (Bakota Árpád), s a kisebb szerepekben játszó Vas Judit Gigi (Harmonikás lány), Kránicz Richárd (Rode, Vlagyimir Karpovics hadnagy) és Kovács András (Fedotyik, Alekszej Petrovics hadnagy) tisztességgel működnek közre a rendezői elképzelés megvalósításában.

Sokan közülünk a jelenben is saját maguk foglyaiként élnek kényelmes önsajnálatban fürdőzve, s kudarckerülőként a bizonytalan jó helyett a biztos rosszat választják. Így óhatatlanul determinálják és tartósítják a boldogtalanságot, s maradnak ellaposodott, kihűlt párkapcsolataikban, melyek leginkább egy kölcsönös elviselésen alapuló gazdasági közösségként definiálhatók. Sőt, vannak olyanok is, akik az olyannyira áhított illúzióért, na meg a „mit gondolnak majdrólunk az emberek?” miatt még arra is képesek, hogy felvegyék, jobban mondva magukra erőltessék a mintafeleség/-férj álarcát, kitesznek a közösségi oldalakra néhány vigyorgó, gyerekes képet, és elhiszik, hogy milyen irigylésre méltó, összetartó család az övék.

Antol Pavlovics Csehov: Három nővér. Rendezte: Ilja Bocsarnikovsz. Játsszák: Vranyecz Artúr, Újhelyi Kinga, Varga Klári, Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka, Mészáros Tibor, Kiss Gergely Máté, Rózsa László, Mercs János, Bakota Árpád, Kovács András, Kránicz Richárd, Bicskei István, Oláh Zsuzsa, Vas Judit Gigi. Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, 2018. február 23.

A fotókat Máthé András készítette.

Hassó Adrienn

szerző: Hassó Adrienn
honlap e-mail
Hassó Adrienn 1976-ben született Debrecen. A német tanítói oklevele után 2007-ben megszerezte a kommunikáció szakos bölcsész diplomát is. 2006 óta rendszeresen publikál helyi és országos terjesztésű napi-, heti- és havilapokban, kulturális folyóiratokban. Írásai jelentek meg többek között a Magyar Hírlapban, a Hajdú-bihari Naplóban, a Debrecen hetilapban, a Criticai Lapokban, a Dunapartban és a Nagyvilágban.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum