KULTer.hu - Csajkor
97367
post-template-default,single,single-post,postid-97367,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Csajkor

Lady Bird

Persze, minden kultúrkörnek megvannak a maga felnövekedési (coming-of-age) történetei (gondoljunk a cseh Fekete Péterre vagy a magyar Megáll az időre), ám az Egyesült Államok számára különösen fontosak ezek a sztorik, hiszen az USA a legfiatalabb fejlett ország, mely Alexis de Tocqueville vagy Jean Baudrillard szerint is fiatalos lendületének, merészségének, őrült naivitásának, a „meg tudom csinálni!” mentalitásnak köszönheti, hogy eljutott a világhatalmi pozícióig.

Az észak-amerikai országot tehát kezdettől a fiatalsággal azonosították, így nem véletlen, hogy sok világszerte ismertté vált, ikonikus fiatal hőst kaptunk az amerikai kultúrkörből. Tom Sawyert, Huckleberry Finnt, Holden Caulfieldet az ifjúsági irodalomból, vagy az „ok nélkül lázadó” James Deant, aki a filmvilág legendája lett többek között a Haragban a világgal klasszikus felnövekedési története miatt.

Az amerikai coming-of-age sztorik az American Graffititől a John Hughes-filmeken (Nulladik óra, Meglógtam a Ferrarival) és az Állj mellém!-en át a legfrissebb példákig, az Egy különc srác feljegyzéseiig és a Sráckorig a nagy bulikról, a lázadó évekről és a konszolidációról szólnak. Ezért is tartja a szakirodalom az amerikai fiatalos lázadást szankcionált lázadásnak, mert az valójából nem rendszerellenes, hanem reformista, sőt konformista. És az említett filmekben még az is közös, hogy általában fiúk a főszereplők. A legújabb, Oscar-esélyes felnövekedési történet, a színész-rendezőnő Greta Gerwig (LOL, Frances Ha, Huszadik századi nők) Lady Birdje ez utóbbi hagyománnyal szakít, ám ezt leszámítva a coming-of-age drámák minden kliséjét felvonultatja.

A Lady Bird, akárcsak John Hughes Tizenhat szál gyetyája, Amy Heckerling Spinédzserekje vagy Kelly Fremon Egy magányos tinédzsere a női szemszöget érvényesíti. Greta Gerwig filmjének hőse a végzős Christine, aki éppen nehéz korszakát éli Sacramentóban, az eldugott kaliforniai városban, és többek között úgy lázad konzervatív szülei, valamint katolikus iskolája ellen, hogy Lady Birdnek hívatja magát. Az identitását kereső tinédzser átesik pár tipikus, sokunk által ismert rítuson: megérinti a szerelem perzselő sugara, eltávolodik legjobb barátnőjétől, Julie-tól, csínytevéssel próbál felvágni új barátai előtt, mindenben ellentmond édesanyjának, Marionnak és így tovább. Azonban, ahogy az a coming-of-age sztorikban lenni szokott, a romantikus lázadás bűvköréből az olyan mindennapi problémák szakítják ki, mint a munkanélküliség réme vagy az egyetemi évek közeledése. Így Lady Bird lassan rájön, ki is ő, és mit akar valójából.

A felnövekedési történetek, különösen a kortárs darabok, sokszor a különcökről szólnak, akik nem az iskola menői, hanem csak azokká szeretnének válni (Gyilkos játékok alias Heathers) vagy azzá válnak (Egy különc srác feljegyzései). A Lady Bird, ha valamit, akkor ezt a problémát jól és realista módon mutatja be. Ha Greta Gerwig művébe túl sok eredetiség nem is szorult, a sztori előadásmódja tetszetős, mivel nem drámai csúcsjelenetekben vagy hatásvadász, kiélezett konfliktusokkal mutatja be a tinédzserek fejlődését, hanem könnyed, lírai, epizodikus stílusban. Lady Bird nem úgy lázadó, ahogy James Dean figurái vagy a Meglógtam a Ferrarival apakomplexusos másodfőszereplője: nem kell szembeszállnia iskolai riválisaival vagy extrém családi és lelki traumákkal. Greta Gerwig többek között François Truffaut Négyszáz csapását és Richard Linklater Sráckorát nevezte meg a Lady Bird inspirációiként, és az biztos, hogy mindkét mű eszmeiségéhez, realizmusához hű tudott maradni.

Christine pont olyan átlagos fiatal, mint Linklater fia a Sráckorban. Azonban a Lady Bird sztorijának erénye éppen az, hogy bemutatja azt a mindannyiunk életében jelenlevő konfliktust, mely az ember egyénisége és a konvencionális élettörténetek között feszül. Greta Gerwig műve rávilágít arra, hogy igazából nincs olyan, hogy átlagember, mivel tizenéves korában még mindenki tele van álmokkal, vágyakkal, egyedi ötletekkel. Mindenkit ugyanaz a fiatalos tetterő, az a csillapíthatatlan, belülről feszítő energia hajt, amitől az Amerikai Egyesült Államok mint fiatal állam a kolóniákból egységes országgá, majd világhatalommá vált. Ám mint a Sráckor, úgy szerencsére a Lady Bird sem a mitikus, hanem a valódi Amerikát mutatja be, ahol bizony nem mindenkinek jön össze az, amit az ősatyákról terjesztenek, és amit erénynek tartanak. Vagyis az önmegvalósítás a tengerentúlon is a szerencsés kiválasztottak és kiváltságosok privilégiuma.

Ha Greta Gerwig nem is duzzasztja a filmet társadalomkritikává, bemutatja az ideológia és a realitás feszültségét. Így az „osztálynélküli társadalom”-ban igen is vannak osztályellentétek. Lady Bird lázadása nemcsak a lány jelleméből fakad, hanem külső tényezők befolyásolják, mivel Christine egy elszegényedő középosztálybeli családból származik, és gazdagabb osztálytársai előtt szégyelli több műszakban dolgozó édesanyját, a munkáját elvesztő idős, depressziós édesapját, valamint lepukkant családi házukat. Könnyű úgy lázadni, mint ahogy azt Lady Bird egyik direkt rövid szoknyát hordó osztálytársnője teszi: biztos anyagi háttérrel és módos szülőkkel azt csinálhat, amit akar. Christine-nek ezzel szemben részmunkaidős állást kell vállalnia, és óvatosnak lennie, mert édesanyja szerint ha a tehetősebb csoporttársai túl kirívónak vagy deviánsnak látják a lányt, akkor nem fognak segíteni a szüleik a munkanélküli családfőn.

A Lady Bird érdekes, az USA kultúrájában mélyen jelenlevő ellentmondásokat és társadalmi problémákat feszeget, és mindezt úgy teszi, hogy a sztori összességében szórakoztató, Christine karaktere pedig vicces, vagy legalábbis groteszk marad. Jóllehet, a film színvonala mégsem egyenletes. Greta Gerwig túlnyújtja a bevezető részt, és a lány első szerelmével, Dannyvel folytatott kapcsolatának bemutatásakor majdnem érdektelenné lesz az egész, szerencsére jön egy meghökkentő, politikailag inkorrekt fordulat, és ezután kezd izgalmassá válni a film és címszereplője is. A sztori középső részében a rendezőnő elemében volt, a legjobbat hozta ki magából.

Greta Gerwignek szerencsére sikerült elkerülnie a didaktikus feminizmust, annak ellenére, hogy ebben a sztoriban nincsenek „igazi férfiak”. Ahogy persze „igazi nők”-kel sem találkozni. Mégpedig azért nem, mert ezek az „igazi” kategóriák is mind a mítoszok és az ideológiák világában léteznek, a valóságban nem. A rendezőnő nem idealizál, hanem tényleg emberi karaktereket mutat be. Lady Bird pedig ugyanúgy kihasznál embereket a kitöréshez, mint ahogy őt is kihasználják társai. Ugyanakkor Greta Gerwig nem kendőzi el, hogy a tinilányok épp úgy vágynak a szexualitásra, akár a fiúk. A túlmisztifikált szerelem és szexualitás természetesen a valóságban nem úgy működik, mint a filmekben vagy a szóbeszédekben. Így a Lady Bird a főhősnő szerelmi csalódásai miatt nem a „gonosz férfiak”-at hibáztatja, hanem újfent a fals ideálokat, melyekkel minden felnőtté érő embernek szembe kell néznie, és le is kell számolnia, ha tovább akar lépni az életben.

Éppen ezért problémás a Lady Bird zárószekvenciája, mely lehetne akár a realista film dicséretes, nyitott befejezése is, azonban bizonyos szempontból inkább visszavonulóként értelmezhető. A sztori egyáltalán nem sallangmentes happy enddel ér véget, de olyan, mintha a cselekmény végkifejletére maga Greta Gerwig értelmezné félre hősét, és nem tudná szétválasztani a társadalmi körülményekből adódó divatos lázadást és a meggyőződésből fakadót. Mint már megállapítottuk, Lady Bird lázadása egyfelől a lány által érzett szégyenből ered: hogy ő nem hordhat drága ruhákat, hogy ő egy lepukkant házban él, és munkába kell állnia. Azonban az már túlmutat a kamaszos lázadáson, hogy Christine katolikus iskolájának dogmái és a tanárok korlátozott gondolkodása ellen is felszólal. Ezért zavaros a film utolsó jelenete, bár alá lehet támasztani az „idő mindent megszépít” közhelyével. Azonban a befejezés a szűk látókörű konzervatív értékrend és a szülők csinos kis hazug életmódjának elfogadását sugallja, amely ellen pedig Greta Gerwig a film végéig csendben és jogosan harcolt.

Mindent összevetve a Lady Bird nehezen indul be, de szórakoztató és gondolatébresztő, ugyanakkor kiszámítható és ismerős coming-of-age dráma, mely valószínűleg inkább azért fog megmaradni a köztudatban, mert női rendezője és női főszereplője van. Ezért emelték pajzsra már a tavalyi évben is, a szexuális zaklatási botrányok idején, az Egyesült Államokban újra fellángoló feminizmus jegyében Greta Gerwig művét. Szerencsére a divatfeminizmusnál sokkal több rejlik a Lady Birdben, ám ettől még nem emlékezetes film, és semmiképp sem az év legjobbja.

Lady Bird, 2017. Írta és rendezte: Greta Gerwig. Szereplők: Saoirse Ronan, Lucas Hedges, Laurie Metcalf, Tracy Letts, Odeya Rush, Timothée Chalamet. Forgalmazza: UIP-Duna Film.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum