KULTer.hu - Ha Szent Sebestyén dalolni tudna
97475
post-template-default,single,single-post,postid-97475,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ha Szent Sebestyén dalolni tudna

Sufjan Stevens zenei munkásságáról

Elsőre egy nárcisztikus, felnőni nem tudó, örök kamasz benyomását keltette: pillangó- vagy hattyúkosztümben előadott fátyolos, érzelmesen suttogó falzettperformanszok Jézusról, halálfélelemről, veszteségről, itt-ott (homo)erotikus allúziókkal fűszerezve, az indie folktól az elektronikán keresztül a szimfonikusig terjedő hangszerelésben. Sufjan Stevensről beszélek.

Produkcióit a 2000-es évek közepe óta követem, akkoriban egy Elliott Smith-rajongó barátom hívta fel rá figyelmemet a hangjából kisejlő Smith-hatás kapcsán. Azóta valóságos kultusz alakult ki körülötte, a fankommentek a „földre szállt angyal” és a „próféta” titulusokig is elmennek; zenéje valakit „megmentett attól, hogy véget vessen életének”, másnak szó szerint „orgazmust okoz”.


Ami szövegei értékét illeti, vegyes érzésem van – olyasféle, mint például a Bob Dylan Nobel-díja kapcsán kialakult vitában. Egyrészt üdvözlendő, hogy Stevens sikeresen műveli azt a tömegek számára is fogyasztható bárdköltészetet, melytől az utóbbi évszázadokban a „komoly költészet” sajnálatos módon eltávolodott; másrészt dalszövegekről van szó, melyek zene nélkül szellősnek hatnak. A zene viszont sűrű; gyakran jóval többet mond, mint a megformálásukban kissé ügyetlen verssorok. Emlékszem, elsőként pont ez fogott meg. Egy koncertjéről készült videót néztem, melyen a Majesty Snowbird című számot adta elő (érthetetlen okokból albumon sose szerepelt, de a koncertfelvétel YouTube-on ma is megtalálható). Noha a szöveget első hallásra nem tudtam dekódolni, a zene és az előadásmód elvarázsolt. Angyalinak indul, de a vokálok lépcsőzetesen emelkedő melizmái és glisszandói, valamint az androgün lead a végére az érzékiség határát súrolja; a szakralitás és a szexualitás találkozását pedig katarzisként éltem meg. Ezt a zenei kvalitást aztán majdnem minden zsánerben érzékeltem, mellyel Stevens ezidáig kísérletezett: akár a barokkpopban (Illinois), akár az elektronikában (The Age of Adz), akár az egy szál gitáros indie folkban (Carrie & Lowell).


Aztán jött a tavalyi Szólíts a neveden című film, Stevens dalaival, és összeállt a kép. Mintha zenéjének mozis leképezése lett volna. Elkezdtem tájékozódni a rajongói oldalakon, és kiderült, hogy a keresztény prófétizmus és az erotika kiazmusát, melyet én a zenei anyagban érzékeltem, mások már a szövegek szintjén is fölfedezni vélték. Nemrég bukkantam rá például erre a harmincezres követőtábort gyűjtő oldalra: meleg témájú-e ez a Sufjan Stevens-dal vagy csak Istenről szól? Vélhetően Sufjan The Predatory Wasp Of The Palisades Is Out To Get Us című alkotásának kapcsán rajtolt, mely egy gyerekkori barát iránt ébredt tiltott szerelemről szól egy iskolai tábor kontextusában: „Touching his back with my hand I kiss him / I see the wasp on the length of my arm” (Hátát megfogva megcsókolom a fiút / Látom, a darázs a karomra ült). A fullánk közben szúrni kész, a vágy és a tiltás egyszerre húzza-fékezi; a dal végére keserédes emlékként tekint vissza rá, amelyért Istent Hallelujával dicséri. Az oldalon minden ezzel kapcsolatos témát posztoltak, Sufjan a rapper Drake-kel való fiktív „összehozásától” a Szólíts a neveden-ig.

A Palisades dal nyíltan erotikus tartalma azonban egyszeri esetet képez Sufjan meleggyanús számainak lejátszási listáján. Legtöbbször ennél jóval kétértelműbb a szöveg; nehéz eldönteni, hogy Istenhez szól-e vagy férfiszeretőhöz. Ilyen például a látszólag Jézust megszólító To be Alone with You szubtextusa: „You gave your body to the lonely / They took your clothes / You gave up a wife and family… / To be alone with me / I’ve never known a man who loved me.” (Tested a magányosoknak adtad / Elvették ruhádat / Feladtál feleséget, családot / Hogy egyedül lehess velem / Sose ismertem olyan férfit, aki szeretett volna). Hasonló a Futile Devices: „I would say I love you/ But saying it out loud is hard… / I think of you as my brother / Although that sounds dumb…” (Mondhatnám szeretlek / de nehéz hangosan kimondani / testvéremként gondolok rád / bár ez hülyeségnek tűnik). Az Impossible Soul című dalban pedig 38-szor ismételgeti ezt a refrént: „Boy, we can do much more together / It’s not so impossible” (Fiú, többet tudunk tenni együtt / Ez nem olyan lehetetlen).

Félreértés ne essék, itt nem Stevens szexuális irányultsága a kérdés. Mindazonáltal úgy vélem, jó úton van afelé, hogy egyfajta második keresztény-meleg ikonná váljék – furcsa, de Szent Sebestyénen kívül nem is nagyon van ilyen. Ehhez nem kell magának is melegnek lennie, lehet az egész egy marketingfogás is; elég ha egy-egy dalával vagy dalfeldolgozásával a melegek egy része azonosulni tud, ahogyan például az I will Survive-val vagy az It’s Raining Mennel tudtak. Számíthat persze a különc, gyakran androgün öltözködés, mint David Bowie esetében; és valamilyen meleg ügy támogatása is jelképértékű. Nos, Stevens mindhárom fenti kritériumnak megfelel. A Dark was the Night című albumhoz való hozzájárulása óta még az AIDS elleni kampány résztvevőjévé is vált, a nemrégiben bemutatott Szólíts a neveden című filmhez írt dalaival pedig, úgy sejtem, immár visszavonhatatlan lépést tett a fenti imázs véglegesítése felé.

Borítófotó: The Board

Olty Péter

szerző: Olty Péter
honlap e-mail
Olty Péter 1976-ban született, Budapesten él. Filozófus, költő, zenekari dobos.

KULTprogramok

<< 2018. ápr. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum