KULTer.hu - Klisék evangéliuma
98275
post-template-default,single,single-post,postid-98275,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Klisék evangéliuma

Mária Magdolna (Mary Magdalene)

Húsvétkor a tévében előszeretettel adnak le olyan klasszikusokat, mint az 1959-es Ben-Hur vagy A názáreti Jézus Franco Zeffirelli rendezésében. És persze még biztosan fel tudunk sorolni fejből néhány ismertebb Jézus-filmet, köztük Mel Gibson hírhedt erőszakmoziját, a Passiót vagy a négy évvel ezelőtt bemutatott, nem túl jól sikerült hollywoodi Isten fiát. Éppen ezért, ha valaki a témában filmet készít, nem a jól ismert sztori iskolás felmondását várjuk tőle, hanem valamilyen eredetibb megközelítést.

Hogy a bibliai történetet más perspektívából mutassa be, arra minden esélye megvolt Garth Davis (a többszörös Oscar-jelölt Oroszlán rendezője) legújabb filmjének, a Joaquin Phoenix és Rooney Mara főszereplésével készült Mária Magdolnának. Azonban a remek színészek és a felszíni változtatások ellenére Davis történetváltozata unalmas és papírízű Jézus- és Mária-film lett.

A Bibliában, illetve az evangéliumokban általában több Mária neve felmerül, hiszen Jézus édesanyját, a feltámasztott Lázár testvérét és egy megtért bűnös asszonyt is Máriának neveznek. Mária Magdolna, mint azt Martin Scorsese briliáns és botránykeltő Krisztus utolsó megkísértése című filmjében is láthatjuk, sokáig mint prostituált, bűnös életű nő élt a köztudatban. Aztán az egyház rehabilitálta őt, és ma már szentként emlékeznek rá a keresztény felekezetek, Jézus egyik legfontosabb követőjére, sőt jobbkezére, akinek elsőként volt lehetősége megtekinteni a feltámadott Krisztust. Mária Magdolna személye már csak azért is fontos, mert egyfelől az apokrif (vagyis a bibliai kánonon kívüli) források szerint Jézusnak intimebb kapcsolata volt vele, nemcsak egyszerű kísérőként vagy tanítványként követte a Mestert, így cáfolata lehetne a katolikus cölibátus (papi nőtlenség) létjogosultságának. Másfelől Mária személyének átértékelése fontos lehet a nők egyházban betöltött szerepének legitimálásában, hiszen a katolikus egyházakon kívül néhány protestáns felekezetben nők is betölthetnek papi (lelkipásztori, lelkészi) pozíciót.

Mária Magdolnáról persze készült már néhány önálló film: 2000-ben az olasz Maria Grazia Cucinotta formálta meg, Abel Ferrara önreflexív víziójában pedig Juliette Binoche keltette életre a karaktert. Garth Davis művében a tehetséges és különleges szépségű Rooney Mara külsőleg és színészi kvalitásai miatt is alkalmasnak bizonyult a feladatra. Mara Máriája túlvilági tisztaságot áraszt magából, ugyanakkor Jézusra vetett pillantásaiban ott van a többlet is, amely azt sugallja, hogy a két ember között létrejöhetne egy hagyományosabb férfi-nő kapcsolat, ha Jézus nem a megpecsételt sorsú Megváltó lenne. Rooney Mara hősnője mellett a Jézust rutinból eljátszó Joaquin Phoenix figuráját is a tiszta küldetéstudat és a fájdalmas, látens, elfojtott szerelem konfliktusa edzi meg lelkileg.

Ám az a probléma, hogy a színészek hiába végezték jól a dolgukat, Garth Davis műve bátortalan és sematikus alkotás. Persze úgymond egyvalamiben „bátrak” voltak a Mária Magdolna alkotói: a mai trendeknek megfelelően politikailag korrekt a film. Vagyis például Péter apostolt a színesbőrű Chiwetel Ejiofor alakítja, míg egy jelenetben anakronisztikus módon feltűnnek a feministák is, akik Jézussal didaktikus vitába keverednek arról, hogy bosszút lehet-e állni a nőket bántalmazó férfiakon. A film felszínes liberalizmusát és amúgy mély konzervativizmusát viszont már ez az epizód is híven tükrözi, minthogy a Megváltó kérlelhetetlenül a saját ideológiája, a feltétel nélküli megbocsátás mellett áll ki. Pedig izgalmas lett volna akár ezen a szálon is elindulni, hiszen a huszonegyedik században a bibliai dogmákban egyre több ellentmondást fedezünk fel, és ismer el maga a pápa is. Mennyire életszerű a megbocsátás kérdése? Valóban életigenlő-e a „tartsd oda a másik orcádat is”-elv manapság? Ha megbocsátásról és erőszakmentes ellenállásról van szó, akkor Jézus miért dúlja fel a piaccá tett jeruzsálemi templomot? De Jézus valóságos isten és valóságos ember (istenember) mivoltával szintén érdemes lenne foglalkozniuk a filmeseknek, hiszen rendkívül drámai ez a kettős szerep, az isteni és emberi kvalitások konfliktusa.

Martin Scorsese hatalmas felháborodást és betiltásokat eredményező Krisztus utolsó megkísértése című filmje éppen azért volt botránykeltő, mert Jézus emberi oldalát merte kidomborítani, és az isten versus ember konfliktusra koncentrált. Scorsese Nikos Kazantzakis regénye nyomán pont arra világított rá, hogy a Megváltónak is lehettek emberi érzései és vágyai, a filmbeli Mária Magdolnával és a betániai Máriával éppen ezért nem látens, hanem explicitebb intim kapcsolata volt a Willem Dafoe által megformált Messiásnak. Garth Davis művében is benne volt legalább egy klasszikus melodráma lehetősége, azonban a Mária Magdolna alkotói szinte rettegtek a kiátkozástól vagy legalábbis a katolikus egyház reakciójától, mert egy kicsit sem merték árnyalni a bibliai sztori főszereplőit. Jézus enyhén kételkedő, de csak épp annyira, amennyire Máté, Márk, Lukács és János evangéliumában. A sztori ugyanaz, amit Zeffirelli vagy Mel Gibson filmjében láthattunk, csak szerencsére Davis visszafogottabb módon, giccs és felesleges erőszakpornó nélkül, lírai formában viszi színre azt. Éppen emiatt a Mária Magdolna végtelenül unalmas és kiszámítható film.

Mária és Jézus kapcsolata kimerül annyiban, hogy a két ember egymásra néz hosszan, majd mikor Jézus elvonultan latolgatja, hogy mit kellene tenni, Mária mintegy lelket önt belé üres és modoros tanácsaival. Garth Davis csak kerülgeti a forró kását, de nem meríti bele a kanalat. Szűz Mária, Jézus édesanyja potenciális anyósként világosítja fel burkoltan Mária Magdolnát, hogy ne szeresse a fiát, mert csak a fájdalom jut neki. Benne van a levegőben, hogy az Isten országának eljövetelében vakon bízó címszereplő Jézus kereszthalálát látva megpróbáljon segíteni a szeretett férfin, de Davis itt sem lép át semmilyen határt. Vagy mikor megtörténik a feltámadás, és Mária elmegy a kételkedő apostolokhoz, fennáll a lehetősége, hogy a főhősnő komoly konfliktusba kerüljön Jézus tanítványaival, ám ezen a terepen sem történik előrelépés.

Tehát amennyire intim Mária és Jézus kapcsolata, Garth Davis és alkotótársai, illetve végső soron a főhősök is éppannyira távolságtartók maradnak. Péter fekete, protofeminista nők tűnnek fel a filmben, de Mária Magdolna ennek ellenére meglehetősen passzív, konvencionális filmes nőfigura, a mai feministák biztosan nem tűznék zászlajukra. Egyetlen izgalmasabb figura van: az Iskarióti Judás, a leginkább emberi karakter. Tahar Rahim rendkívül szimpatikus módon ábrázolja hősét, aki a Krisztus utolsó megkísértéséhez hasonlóan kulcsszerepet kap a történetben. Azonban míg Harvey Keitel Júdása agresszív, arrogáns fanatikus volt, addig Tahar Rahim Júdása inkább naiv és vak hívő, aki szó szerint értelmezi a próféciát. Júdás minden erejéből hinni akar, és hatalmába kerítik a vallásos szövegek, azonban Garth Davisék értelmezése szerint, ha csalódás éri, és összeomlik a világképe, fájdalma haragba csap át.

Tahar Rahim figurája végig mosolygós, nagyon lelkes karakter, aki Isten országának eljövetelét úgy képzeli el, hogy Jézus belovagol Jeruzsálembe, és szétrombolja a templomot, végez a farizeusokkal és a rómaiakkal egyaránt. „Mikor kezdi már?!” – kérdezgeti egyre idegesebben Júdás Máriát és a többieket, mikor a zsidó fővárosba érnek, és csillogó szemekkel figyeli, ahogy Jézus a film legjobban sikerült, legerősebb jelenetében szétveri a kereskedők portékáját a szent helyen. Ez azonban a Mária Magdolnában csak kísérletszinten marad meg, és az alkotók ebből vezetik le Júdás csalódottságát is. Nagy kár, hogy erre az izgalmas karakterre nem fektettek nagyobb hangsúlyt, és az evangéliumokból ismert sorsát mintegy odahányták a film végére.

A Mária Magdolna címe sokat ígér, azonban Garth Davis műve szinte semmit sem vált be ezekből az ígéretekből. Ironikus módon Joaquin Phoenix erős jelenléte és az ismert történet csökönyös megtartása miatt a Mária Magdolna inkább Jézusról, semmint a passzív, sodródó, (ál)bölcselkedő címszereplőről szól. A filmben van egy-két érdekes momentum (az említett templomi epizód mellett Lázár feltámasztása ilyen), azonban ezeket leszámítva Davis alkotása valószínűleg a vallásos embereket sem fogja meghatni. Jóllehet Pier Paolo Pasolinitől az 1964-es Máté evangéliuma sem tesz hozzá történetszinten a Bibliához, de Pasolini művének megvalósítása a szerző stílusa miatt mégis ad valami pluszt. A Mária Magdolnában Greig Fraser képei és a nemrég elhunyt Jóhann Jóhannsson dallamai ugyan szépek, de ezek nem váltják meg a feledéstől Garth Davis Mária-, illetve Jézus-verzióját.

Mária Magdolna (Mary Magdalene), 2017. Rendező: Garth Davis. Forgatókönyv: Helen Edmundson, Philippa Goslett. Szereplők: Joaquin Phoenix, Rooney Mara, Chiwetel Ejiofor, Ariana Labed, Ryan Corr, Tahar Rahim. Forgalmazza: UIP-Dunafilm.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum