KULTer.hu - Közös játék
97702
post-template-default,single,single-post,postid-97702,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Közös játék

XXXVI. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok

Idén is nagy vendégség volt Balassagyarmaton – határon innenről és túlról összesen tizenhárom amatőr társulat látogatott el a kétévente megrendezett színházi találkozóra, hogy bemutassák egymásnak és a zsűrinek előadásaikat. A nagy szakmai tekintéllyel rendelkező fesztivál programjában szerepelt a Debreceni Egyetemi Színház Vígkarma Társulata is, mégpedig az Übü FC – A döntő című előadással, amelyben a jól ismert jarry-i alaphelyzetet futballkörnyezetbe ültetve láthatjuk.

A fesztiválra bármely nem hivatásos alkotói műhely jelentkezhet, ám előnyt jelent, ha a nevezett előadás már valamilyen szakmai rendezvényen értékelést, díjazást kapott. Ilyen módon mindig vannak olyan visszajáró csoportok (az amatőr színházi réteg ismert csapatai), akik otthonosan mozognak nem csak a városban, hanem már a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban is, amely évek óta bevett helyszíne az eseménynek. A zsűri elnöke idén is Ascher Tamás rendező volt, akit szakmai véleményével támogatott a zsűri másik két tagja: Regős János rendező, színész, valamint Bagossy László rendező, író. Műfaji és korosztályi megkötés nélkül lehetett jelentkezni – egyedül az időtartam volt mérvadó (maximum 80 perc), hiszen a feszes program nem tűrt volna el egy több órás előadást a rövidebb darabok mellett.

A helyszín minden esetben determinál. Az ISZN esetében minden előadás a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ épületében zajlik, a kisváros izoláltsága pedig hozzájárul ahhoz a színjátékos közösségépítéshez, amely üdítő pluszt ad az esemény egészéhez: a játszók nem csak szerepelnek, de meg is nézik egymást. Három teljesen különböző előadótér állt a résztvevők rendelkezésére – a kamaraterem (ez hasonlít a leginkább a hagyományos kőszínházi térre), a szobaszínház (stúdiószínpad), illetve az aula.

A kamaraterem nagy hátránya volt a nagyon alacsony pódium. Ezt a Vígkarma társulatának tagjai úgy hidalták át, hogy az első sorokat V-alakban megnyitották. Így több hely szabadult fel a játék számára, hiszen a színészek a színpad előtti teret is használni tudták. Hasonlóan hozzájuk a RÉV és KB 35 csapata is ezt a módszert választotta, annyi különbséggel, hogy a székek V-alakjába kifutószínpadot, egy plusz pódiumot állítottak. Ebben az esetben továbbra is élesen elvált az előadás tere a nézők birodalmától, míg a debreceni előadásban igyekeztek a játszók ezt a kétlényegűséget lebontani: a nézők aktív szurkolói is voltak az Übü FC ügyetlen csapatának.

A szobaszínházba csak nagyon kevesen, nagyjából húsz ember fért be. A befogadóképesség limitáltságát áthidalván a művelődési ház aulájában, kivetítőkön is lehetett követni az itt bemutatott darabokat (ez egyébként minden előadás esetén így volt, helyszíntől függetlenül, azonban a szobaszínház esetén vált igazán fontossá). Sajnos a hangosítás nem volt megfelelő, ez kissé rányomta bélyegét a befogadói élményre. Harmadik helyszínként az aula szolgált. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ egy kifejezetten izgalmas mérnöki-építészeti konstrukció. Az emelet karzattal, korlátos folyosóval, több lépcsővel, galériával, zugokkal kapcsolódik a földszinthez. Mindezek bevonása olyan perspektívákat ad az alkotóknak, amelyekkel más helyszínen biztosan nem találkoznak.

A Proscenion társulata az összes említett helyszíni sajátosságot beépítette a Megáll az időbe, mely korábban is folyosószínházi előadásként futott. A budapesti Fest Feszten például egy iskolai lépcsőfordulóban játszottak, amelyhez képest a balassagyarmati aula sokkal nagyobb tér. A jellemzően frontális típusú előadást izgalmassá tette, hogy a szereplők több esetben a nézők mellett, mögött közlekedtek, így imitálva egy bérház vagy adott esetben egy iskola épületének bejárhatóságát. Az aula egésze az előadás részét képezte, így teremtve közvetlenebb atmoszférát. Ugyanakkor sajnos az aula legnagyobb átka, a visszhangosság, mindig kiütközött.

A résztvevő társulatok különböző oldalakról közelítettek a színházhoz. Voltak előadások, amelyek alapjául egy (ismert vagy kevésbé ismert) drámaszöveg szolgált – például a fesztivál fődíjával díjazott RÉV és KB35 Othello című produkciója. Habár a díszlet letisztultsága és a jelmezek kortárs jellege (szakadt farmer és baseball sapka Rodrigón, dögcédula a katonák nyakában, amely – státuszjelzésen túl – életszimbólumként is funkcionált, Desdemona bőrdzsekije) üdítően hatott, viszonylag kevés módosítás történt az eredeti Shakespeare-szövegen. Ez egyik részről biztonságot ad a játszóknak és a nézőknek – a látottak nem térnek el nagyon a befogadói előfeltevésektől. Másrészt viszont felmerülhet bennünk a kérdés, mi számunkra igazán aktuális az Othellóban megjelenő általános emberi tulajdonságokból – féltékenység, irigység, hatalomvágy –, ha nincsenek kontextusba helyezve? Egy színházi előadás egyfajta lenyomata is az adott kornak, évnek, társadalomnak, közösségnek, amely játssza azt és amelynek szól.

Ám olyan előadás is akadt, ahol számos írásmű egybedolgozása adta a produkció szövegkorpuszát. Ilyen volt a Büntető a pécsi Escargo Hajójától. A már említett Proscenion Megáll az idő című előadása a jól ismert filmet vitte színpadra, amely szintén izgalmas vállalkozás, hiszen itt mediális váltás történik: a film és a színház formanyelve nagyban különbözik, amely igazi kihívást jelenthetett. A saját szövegek felhasználása több megközelítést rejt magában. Formanek Csaba és Halmi Gábor (a Vígkarma vezetője) is saját művel, ám egymástól teljesen különböző koncepcióval rendelkező előadással érkezett a fesztiválra. Formanek Csaba írta és rendezte a Senki se mer egyedül élni című produkciót, melyben nagy hangsúlyt kap a drámaszöveg.

A két szereplő jellemzően monológok által kommunikál egymással és kiszólások révén közvetlenül a nézőkkel is. Nina és Borisz több ízben bocsátkozik hosszas, egészen lírai létértelmezésbe, a szöveg pedig csak hömpölyög – ezt ellenpontozzák a zenés-mozgásos jelenetek, amelyek során egyáltalán nincs beszéd. Azonban az előadást alkotó szöveges vagy zenés jelenetek hosszúsága próbára teszi a nézők koncentrációját. Mindazonáltal Nina és Borisz karaktere és kettejük kapcsolata is izgalmas tud maradni – mi köt össze két teljesen különböző habitusú embert? Az előadás címe magában rejti a választ.

A drámaszövegből való kiindulás helyett Halmi Gábor az Übü FC – A döntő című rendezése szituációkból építkezik. Egyfajta kanavászt hoz létre színészeivel együtt, amely az előadás vázát adja – a benne elhangzó mondatok azonban már az improvizáció részei, nincs szövegkönyv. Ez nagy szabadságot ad az előadásnak, lehetőséget arra, hogy folyamatosan megújuljon, a jelenre, az aktuálisra reagáljon. A szereplők például a fesztiválon előttük játszó összes előadásból beépítettek egy-egy aranyköpést – ez teljes mértékben összhangban van a darab stílusával, valamint a résztvevők számára még viccesebbé tette a látottakat. Az improvizáció, habár nagy szabadságot ad, összeszokottságot és egymás iránti bizalmat követel meg a játszóktól. A kavargó jelenetek mögött pontos és tudatos szerkesztettség áll, a szinte maró, komikus társadalomkritika pedig a kivételes színpadi jelenlétnek és összpontosításnak köszönhető.

XXXVI. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok, Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, 2018. február 23-25.

A fotókat Sümegi Tamás készítette.

Tölli Zsófia

szerző: Tölli Zsófia
honlap e-mail
Tölli Zsófia (Rukmini Sofia) 1992-ben született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem magyar-orosz szakos hallgatója. Tagja a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium diákvezetőségének és a DETEP-nek. Indiai klasszikus tánccal foglalkozik, tanulmányait Bhubaneswarban, Indiában végezte. A Padmini Táncegyüttes művészeti vezetője.

KULTprogramok

<< 2018. máj. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum