KULTer.hu - Sakálmentes övezet
98212
post-template-default,single,single-post,postid-98212,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Sakálmentes övezet

4. Magyar Filmhét

Az idén már negyedik alkalommal megrendezett Magyar Filmhét továbbra is keresi a saját hangját. Ismét új helyszínen, ezúttal a Corvin Moziban summázhattuk az elmúlt év hazai mozgóképes alkotásait nagyjátékfilmektől a tévés dokumentumfilmekig, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Média Mecenatúra által támogatott munkákon kívül a függetleneknek is jutott hely a négynapos programban.

A Magyar Filmhét, ellentétben a korábbi Filmszemlével, inkább a pótlásról szól. A szervezők nem igazán juttatnak el premier előtti nagyjátékfilmeket a közönséghez, így hiába volt nagyon közel a Valami Amerika 3. bemutatója a filmhéthez, hiába volt már vélhetően készen Sándor Pál új filmje, a Vándorszínészek, és hiába nem kellett sok idő Szász Attila új, Örök tél című tévéfilmjének premierjéhez, ezeknek nem jutott versenyprogramon kívüli, premier előtti vetítés sem. Maradtak tehát egyfelől azok a nagyjátékfilmek, melyek az elmúlt évben moziba kerültek, másrészt pedig olyan hosszabb-rövidebb dokumentumfilmek, tévéfilmek, valamint rövidfilmek, amelyek csak elvétve érhetők el interneten, vagy néha csíphetők el a köztévé éjjeli műsorsávjában.

A filmenkénti (vagy sok esetben blokkonkénti) 500 forintos jegyár kifejezetten baráti, ami nem utolsó szempont, ha a szélesebb közönség bevonásáról van szó. Ez pedig, legalábbis a nagyjátékfilmek esetében sikerült is: szinte minden egész estés film telt házzal ment, még azok az alkotások is komoly figyelmet kaptak, melyek korábban észrevétlenül koptak ki a mozikból. Sajnos a rövidfilmes blokkok vetítésein már nem volt akkora tumultus, egy vasárnap esti dokumentumfilm-válogatásra például összesen hárman ültünk be.

Nem kizárt, hogy a rövidfilmes és középhosszú dokumentumfilmes programokon a válogatás és egymás mellé rendezés esetlegessége okozhatott tanácstalanságot a nézőkben. A szervezők szemrebbenés nélkül tettek össze olyan filmeket, melyek között semmiféle hasonlóság vagy tematikai rokonság nincs. Így mehetett egy blokkban például a Bartók című dokumentumfilm és a Havanna, csak oda, holott előbbi egy oktatófilmszerű portrédoku emblematikus zeneszerzőnkről, utóbbi pedig a Kubába emigrált magyarok történetét meséli el. De hasonlóan rejtélyes a Bokros jelentések és a Sárga csikó című dokumentumfilmek összerendezése mögötti szerkesztői szándék, hiszen az egyik darab az egyház üldözéséről szól a kommunizmus éveiben, a másik pedig elveszett magyar filmtekercsek felkutatásáról és a filmrestaurálásról.

Idén sajnos nem igazán voltak közönségtalálkozók, pedig a filmek alkotói sokszor ültek bent a vetítéseken, és jó lett volna egy-egy rövid beszélgetéssel erősíteni a kapcsolatot a közönség és a magyar film között. A Corvin Mozi egyébként tökéletes helyszín a rendezvénynek: soktermes, jó infrastruktúrájú filmszínház, ahova mindig jó visszatérni. Az alábbi összeállításban az általam a filmhéten látott magyar filmeket veszem sorra, melyeket érdemes lehet pótolni, ha esetleg valaha eljutnak 1-1 tévés vetítésig vagy felkerülnek a netre.

Emlékmű helyett

Vörös T. Balázs középhosszú dokumentumfilmje egy 1984-ben Sepsiszentgyörgyön történt tragédiát dolgoz fel: a város egyik legforgalmasabb terén pokolgép robbant, kioltva egy 12 éves fiú, Vaszi Jánoska életét. E technikai szempontból kissé fapados, beszélő fejes dokumentumfilm fokozatosan vezeti rá a nézőt ok-okozati összefüggésekre, melyek alapjai az etnikai ellentétek és a korabeli román diktatúra megfélemlítésre építő eszközei a hatalom megtartására. Az alkotók megszólaltatják Vaszi Jánoska szüleit, korábbi osztálytársait, a család ismerőseit, valamint helytörténészeket és újságírókat, a szűk egy óra alatt pedig szépen kirajzolódik a támadás vélt indítéka, mely a magyarok és románok közti feszültségből következhetett. Az Emlékmű helyett legnagyobb erénye, hogy képes nyitva hagyni a kérdést: vajon románok vagy magyarok követték-e el a robbantást, esetleg szervezett, a román állam által megrendelt és koordinált megfélemlítésről, netán épp ellenkezőleg, a magyar kisebbség partizánakciójáról volt-e szó? Vörös T. Balázs mintha azt üzenné, mindez már nem számít, a lényeg az emlékezés aktusa és a tiszteletadás gesztusa.

Keleti Éva

Ha a sokak által a „fotográfia nagyasszonyaként” emlegetett fotóművész nevét esetleg nem is, az általa készített képeket biztosan ismerjük, hiszen ikonikus fotókat lőtt olyan művészekről, mint Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Darvas Iván vagy Garas Dezső. Borsody István dokumentumfilmje a művésznő 85. születésnapjára a Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás apropóján fest portrét Keleti Éváról, a vele készült interjúval párhuzamosan pedig a tárlat előkészületeit követhetjük végig. A Keleti Éva profi, informatív és lendületes portréfilm egy izgalmas alanyról, aki bölcsen és őszintén nyilatkozik a fotográfia helyzetéről és jelentőségéről, miközben fokozatosan feltárul a néző előtt a magyar film aranykorában élő és alkotó művészek magánélete, mely által lassacskán megértjük a fotográfusnő munkásságának valódi jelentőségét.

Életem legrosszabb napja

Pólik József, egy debreceni filozófiaprofesszor pusztán lelkesedésből, minimális költségvetésből készítette el ezt a felnőttkori útkeresésmozit, melynek fő ihletforrása a Kevin Smith-féle Shop-Stop környékén keresendő, de akár az ötvenes korosztály VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanjának is beillik az Életem legrosszabb napja. András (Hajdu Szabolcs egyik emblematikus színésze, Gelányi Imre) ötvenedik születésnapi bulija meglehetősen rosszul sikerül, ráadásul másnap elhagyja őt húsz évvel fiatalabb barátnője, Nóra is. Szerelme elvesztését követően András egyre furcsább élethelyzetekkel szembesül: filozófiai értekezéseket folytató pénztároslányról kell aktot festenie, hogy adósságot törlesszen, véletlenül összefut azzal az általános iskolai osztálytársával, aki megkeserítette az életét, majd pedig egy „álomszép” prostituált és az ő férje/stricije keverednek a mindennapjaiba.

Az epizodikus szerkesztésnek hála a film hihetetlenül szórakoztató, a poénok többsége ül, jó a ritmus, valamint a fokozatosan groteszkbe és abszurdba hajló stílus is kifejezetten jól áll a forgatókönyvben filozófiai műveltségét is kamatoztatni képes rendező szerelemprojektjének. Az epizódok minősége ugyan kissé egyenetlen, ám talán épp ez a fésületlenség adja e rendszeren kívüli film igazi báját. Egy biztos: az Életem legrosszabb napja után biztosan másképp fog hangzani Kovács Kati Nálad lenni újra jó lenne című slágere.

Egy nő fogságban

Az első, a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába eljutott magyar alkotás igazi remekmű, mely után átértékeltem minden korábban látott dokumentumfilmet. Tuza-Ritter Bernadett elképesztő művészi és emberi odaadásról tesz tanúbizonyságot, hiszen másfél évig élt együtt a modern kori rabszolgaságban tengődő Marissal annak érdekében, hogy ráébressze a nőt arra, hogy az általa megszokott életvitel semmiképp sem emberhez méltó. Maris egy háznál szolgál, teljesíti a ház úrnőjének, Etának és családjának minden kívánságát, teszi mindezt kosztért és kvártélyért cserébe, miközben éjszakás műszakban dolgozik egy gyárban, az ott keresett pénzt pedig az utolsó fillérig befizeti a családi kasszába. A film a szó legnemesebb értelmében eszköztelen: mivel a rendezőnő volt jelen egyedül a legtöbb jelenet forgatásakor, és ő kezelte a kamerát is, a képi világ szikár, minden nemű stilizálástól mentes. A főleg arcközelikre építő formanyelv zsigeri hatást ér el.

Maris minden egyes arcrezdülése egy gyötrelmes életről mesél, a rendezőnő pedig fokozatosan résztvevő-megfigyelővé válik: próbál segíteni Marison, és végül már ketten küzdenek a nő szabadságáért. Az Egy nő fogságban az emberi dráma mellett kíméletlenül mutat rá a modernkori rabszolgaság jelenségére, felfedi az okokat, amiért a hatóságok tehetetlenek az ilyen ügyekben, és ráébreszt arra, hogy a rabszolgatartás nem kizárólag a harmadik világbeli országokban tapasztalható, hanem nagyon is itt van mellettünk, a „civilizált” Európában, és lehet, hogy napi szinten sétálunk el az utcán rabszolgaként tengődő emberek mellett. Ennek a filmnek a társadalmi jelentésen túl is komoly tétje van: ha nem készül el, Maris talán még ma is rabszolgaként dolgozna Eta családjánál… A legőszintébben remélem, hogy ez a rendkívüli alkotás el fog jutni szélesebb közönséghez is.

Árulók

Milyen eszközöket lehet bevetni egy hatalmi rendszer felépítése, majd megtartása érdekében? Lehet, hogy amit emlékezésre méltó eseménynek vagy hazafias hőstettnek tartunk, az valójában meg sem történt? Ilyen kérdéseket feszeget Fazakas Péter Köbli Norbert forgatókönyvéből készült tévéfilmje. Az Árulók igaz története a Guszev nevű 1848-as szabadságharcos körüli kálváriát veszi alapul, a második világháború után épülő szovjet rezsim ugyanis nagy hősnek tekintette az egykori orosz katonát, aki annak idején a magyar felkelők pártjára állt. Illés Béla (Hegedűs D. Géza fantasztikus a szerepben) újságíró és hűséges pártkatona saját lányát, Tatjánát (Sztarenki Dóra élete formájában) bízza meg egy Guszevről szóló színdarab megrendezésével, ezzel párhuzamosan pedig egy küldöttség indul Szibériába, hogy felkutassák és hazahozzák a mártírhalált halt hős hamvait. Eközben a rezsim számára veszélyes elemként jelenik meg a kommunista ideákat kevéssé preferáló Gábor (Klem Viktor), aki történészként szakmailag, Tatjána párjaként pedig magánéleti szempontból is belekeveredik a Guszev-ügybe, és belülről láthatja, hogyan épül fel egy újabb diktatórikus államapparátus. Az Árulók ügyesen egyensúlyozik a magánéleti és a politikai dráma között, hatásosan építi fel a fő konfliktust és az abból kibomló társadalmi jelentést, emellett pedig politikai parabolaként is működőképes az álhírek és a különféle fórumokról ránk zúduló, a valóságot hamisító gyűlöletpropaganda korában.

4. Magyar Filmhét, Corvin Mozi, Budapest, 2017. február 7-11.

Varga Ákos

szerző: Varga Ákos
honlap e-mail
Varga Ákos 1991-ben született, a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar, valamint filmelmélet-filmtörténet alapszakon 2014-ben, majd pedig ugyanott vizuális kultúratudomány mesterszakon 2016-ban. Rövid ideig televíziós műsorszerkesztőként dolgozott, jelenleg pedig a Viacom egyik csatornájának (RTL SPIKE) programszerkesztőjeként tevékenykedik. Szabadidejében a KULTer.hu portál állandó szerzője, és elhivatott szabadúszó filmforgalmazó. Mindezek mellett ő a KULTer stART díj első nyertese.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum