KULTer.hu - Háy-trilógia Debrecenben
98811
post-template-default,single,single-post,postid-98811,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Háy-trilógia Debrecenben

XII. DESZKA – Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja

Kemping címmel egy Háy János-művekből készült zenés-táncos revü nyitotta meg az idei DESZKA Fesztivált. A kortárs magyar drámák tizenkettedik debreceni seregszemléjén ezen kívül még az író két nagyszínpadi produkcióját láthatta a közönség. A Szabadkai Népszínház nyitóelőadása után a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház társulata mutatta be a Rák Jóska, dán királyfi című tragikomédiát, majd a Szegedi Nemzeti Színház hozta nekünk helybe az Utánképzés (ittas vezetőknek) című drámát.

Háy János – aki a Drámaírói Kerekasztal tagjaként egyébként a színházi fesztivál egyik alapítója s a jelenlegi DESZKA díszvendége – bár nem Debrecen szülöttje, mégis ezer szállal kötődik a Csokonai Nemzeti Színházhoz. Sikeres drámaírói debütálása ugyanis a cívisváros stúdiószínházában történt, ahol 2001-ben Pinczés István nagyszerű rendezésében, Maday Gábor és Kóti Árpád felejthetetlen alakításában tartották Gézagyerek címmel az első színpadi ősbemutatóját. Az idei DESZKA Fesztivál egyik érdekessége, hogy a beválogatott huszonöt Kárpát-medencei kortárs magyar drámából ezúttal három is Háy nevével fémjelzett. A sort a szerző két prózai művének – egy tehetséges női trió (Pelsőczy Réka rendező, valamint Gyarmati Kata és Brestyánszki Boros Rozália dramaturg) által – átdolgozott, színpadra álmodott előadása, a Kemping kezdte.

„Ott ülsz a tenger partján, nézed a naplementét, mert szabad vagy… Pedig nem. A nyaralás kényszerében vagy éppen. Ez a szabadnak tekintett két hét a leglátványosabb bizonyítéka annak, hogy az egész életed kötelezettségek kényszeres körforgásában zajlik.” – mondja egy napszemüveges, fürdőgatyás férfi a színpadon. Valójában nem igazán lényeges, hogy e szövegrész kinek a szájából hangzik el, mert a tíz szereplő közül mondhatná bárki: a megcsalt „öregecskedő” feleség, a hűtlen férj, a fiatal szerető, a szülői szerepbe merevedett asszony vagy a fojtó családi légkörből menekülni vágyó kamasz. A mondatokat a színészek focilabdaként adogatják egymás között, és ebben a játékban – eltérően a magyar focitól – legnagyobb örömünkre mindenki pontosan passzolgat! Hamar rájövünk, hogy a minden hájjal megkent Háy sztereotípiákat használ történeteiben, sőt az is feltűnik egy idő után, hogy igazán nem is mond újat, viszont – s ebben rejlik a titka – kimond helyettünk is dolgokat, melyeket féltve őrizgetünk, vagy amikre talán csak titokban vágyunk.

A szerző élőbeszédszerű szövege – a Mélygarázs című regényből és a Hozott lélek című novelláskötetből építkezve – görbe tükröt állít a házasság intézményének. A társadalommal, szomszédainkkal, házastársunkkal szembeni elvárásainkra, olykor beteges megfelelési vágyainkra reflektál úgy, hogy közben arra a kérdésre keresi a választ: létezik-e vagy csak illúzió a döntés szabadsága? A négy nő és hat férfi tulajdonképpen nem tesz mást, mint hétköznapi sztorikat mesél el; ám miközben nevetgélünk, feszengünk is egy kicsit, mert bizony magunkra ismerünk egy-egy elbagatellizált szituáció kapcsán. Ami biztos, miközben nézzük, olykor akaratlanul bólintunk, s elgondolkodunk a látottakon, s lehet, hogy még át is értékeljük az életünket. Ennek az előadásnak nem a kronologikus történetmesélés a szervezőelve, mégsincs hiányérzetünk, mert úgy gondoljuk, az élet végtelen körforgásában az itt látottak bárkivel, bármikor előfordulhatnak, ergo a cselekmény nem személyhez kötött; nincs kezdete és nincs vége.


A darab témája – párkapcsolatok létjogosultsága, a házasság értelme – örök, így itt a miértek egyértelműek (mindenki keresi a „másik felét”, a boldogságot), éppen ezért a hogyant kell hangsúlyozni. Tudja ezt a darab rendezője, Pelsőczy Réka, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy testközelből ismeri a „másik oldalt”, és tud színészként színészt instruálni. Rendezésében izgalmasan idézte meg a 70-es, 80-as évek egyetemi pódiumjátékát, tetszett továbbá az is, hogy koncepciójában a megfelelési kényszert a fogyasztásra is kiterjesztette, így alkothatott jó párost a rongyrázás a kapuzárási pánikkal. (Simán beleillett volna a produkcióba a Wellhello nagysikerű slágere, az Apu vedd meg nekem a várost.)

A kellemes élőzene (ifj. Kucsera Géza, Lakatos Mátyás érdeme) is szerves része volt az előadásnak, hiszen a különböző műfajú dalok követték, kiegészítették, felerősítették a lelkiállapot-változásokat. A precízen kidolgozott mozgás (Bodor Johanna koreográfusnak köszönhetően) az ötletes kellékek, na meg a látványos színpadkép (Kálmán Eszter és Baráth Attila munkája) is nagyban hozzájárult a sikerhez. Különös hangulatot varázsolt a színpadra az, ahogy egy projektor vagy egy tükör segítségével a hátsó fal az előadást felülnézetből mutatta.

A bemutatás sorrendjében a második opusz, a Rák Jóska, dán királyfi volt, melyet a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház vendégjátékában láthattunk. A Háy neve alatt futó tragikomédia valójában nem teljesen az ő önálló szellemi terméke, hiszen az eredetileg Ivo Brešan horvát író tollából származó mű Paraszthamlet címmel 1973-ban látott napvilágot. Ezt dolgozta át Háy úgy, hogy a hazai rendszerváltás időszakába ültette át a történetet. A szocializmusból áthozott attitűdöktől szabadulni képtelen falusi kiskirályok, a volt téeszelnök (Őze Áron) és a tanácselnökből lett polgármester (Pataki Ferenc) kitalálják – na persze nem egészen önzetlenül, a kultúrszomj kielégítése helyett a pályázati pénzek lenyúlásának reményében –, hogy felpezsdítik a község kulturális életét, és előadnak közösen egy színdarabot. S ha már lúd, legyen kövér, a világ drámairodalmának talán legnehezebb darabjára, Shakespeare Hamletjére esik a választásuk. Ám viszonylag hamar rájönnek, hogy a szöveg túl nehéz, ezért beiktatnak egy narrátort (Gasparik Gábor), aki Hamlet zanzásított verziójába, az Omlett és Ortopédia történetébe avat be.

Az átkos rendszerből ismert módszerekkel – fenyegetéssel tűzdelt lekenyerezéssel – megnyerik a szolgalelkű magyartanárt (Szemán Béla) rendezőnek, s motivációként beígérik neki az iskolaigazgatói széket. A címszerepet Rák Jóskára (Jászberényi Gábor) osztják, akinek apja, a téesz korábbi könyvelője – a szövetkezet állítólagosan elsikkasztott vagyona miatt – jelenleg börtönben ül. Mindeközben a tényleges bűnösök – a polgármester meg a cimborája – vígan élik a világukat. Ezt a folyamatot próbálja a mű megmutatni, hogy milyen, amikor a bábu, avagy egy szerep életre kél. Rák Jóska ugyanis Hamlethez hasonlóan vádlóként lép fel a volt termelőszövetkezet vezetőjével és a falu többi kiskirályával szemben. A dán királyfi története és a Háy-színmű „arról szól – hangzik el a szövegben –, amiről akarjuk, hogy szóljon”, s mivel a Hamlet műfaját tekintve bosszúdráma, felfedezhető némi analógia a mi Rák Jóskánkkal is.

A kissé sablonosan megrajzolt figurákat (elállatiasodott férfi, buta paraszt, korrupt polgármester stb.) ripacskodó színészek játszották túl. Az „élen” Macska Jancsi szerepében Jegercsik Csaba áll, aki a létező legolcsóbb helyzetkomikumokkal operál folyamatosan, mintha önmaga karikatúráját adná. Sajnos a többiek is többnyire sablonokból építkeznek, valódi, élvezetes alakítások helyett jobb híján csak alakoskodnak. Őze Áron mint Büki Lajos unalomig használt panelekből építkezik, éppúgy, mint Pataki Ferenc polgármesterként. Súlytalan, színtelen alakítást láttunk Jászberényi Gábortól (Hamlet) is, akinek sem tehetetlen dühét, sem Ophelia (Jókai Ági) iránti szerelmét nem tudtuk egyetlen pillanatra se elhinni. Nem tudjuk megállapítani, hogy a színészek rendezői utasításra ripacskodtak ennyit, vagy ellenkezőleg, épp az történt, hogy ennyire szabad kezet kaptak a megformálást illetően. A végeredményt tekintve ennek nincs nagy jelentősége, a darab – bár olykor megnevettetett – idegesítően didaktikus és szájbarágós, az előadás pedig ilyesformán nem lehet más, mint harsány és hatásvadász. A színészi játékot – a most látott közhelyparádéhoz igazodva röviden – így lehetne jellemezni: sok hűhó semmiért.

A trilógia utolsó darabjaként a Szegedi Nemzeti Színház Utánképzés (ittas vezetőknek) című produkciójával szórakoztatta az érdeklődőket. A színmű története dióhéjban: ad hoc jelleggel kilencfős kompánia gyűlik össze egy pszichológusok által vezetett kötelező terápiára. A múltból (biológiai nem, életkor, szocializáció, tanultság) eredő különbségek nem számítanak, itt mindenki ugyanarról a startmezőről indul a Szerezzük vissza a jogosítványt! című játékban. A szereplőkben az a közös, hogy mindannyian ittas vezetés miatt veszítették el ideiglenesen a jogosítványukat, és mindegyikőjüknek – a közúti közlekedésről szóló törvény meghatározott rendelkezése szerint – háromnapos kötelező utánképzésen kell részt venniük. A csoportterápia önismereti, helyzetfelmérési, konszenzuskeresési feltárással indul, azaz mindenkinek mesélnie kell önmagáról, majd az ominózus eseményről, ami miatt most kénytelen itt lenni. A személyes történeteket rövid, kreatív videóbejátszásokkal illusztrálták, ezek okozták a legnagyobb derültséget a nézőtéren.

A terápia közben – a remek színészvezetésnek, illetve egyéni alakításoknak köszönhetően – életszagú sorsok, emberi tragédiák bontakoznak ki előttünk, melyek annyira ismerősek, mintha velünk, családtagjainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel történtek volna meg. Az egy helyszínen játszódó, fordulatokban, cselekményben szegény előadásban a férfiak vannak többségben, a résztvevők között mindössze hárman képviselik a gyengébbik nemet. Igaz, a női tábort erősíti a kurzust vezető két pszichológus, Csilla (Borsos Beáta) és Tünde (Szabó Gabi – neki ítélem a legjobb színésznő díját), akik nem csak kérdeznek, de maguk is kitárulkozva mesélnek családi problémáikról a jelenlévők előtt.

A darabbeli eseménytelenség kontrasztban áll a karakterek kidolgozottságával. S itt el is jutottunk (újra?) a titokhoz: lehet, hogy közhelyesek Háy ismeretlenül ismerős karakterei, az alkoholista vendéglátós (Rédei Roland), a szerelemre éhes műkörmös (Szilágyi Annamária), az introvertált újságíró (Csorba Kata), a munkamániás marketinges (Tolnai Hella), a feltörekvő állami gondozott (Gömöri Krisztián), a hímsoviniszta lúzer (Szívós László), de emellett esendőek, nevetségesek és szerethetőek is. A produkciót záró – erőltetetten erkölcsi példát statuálni kívánó – videóbejátszás ugyan nem illeszkedik jól, de nem is keseríti el a szájízünket, mert azt gondoljuk, néhány emlékezetes alakítás miatt (Szabó Gabi, Szilágyi Annamária, Rédei Roland) mégis érdemes megnézni a Szegedi Nemzeti Színház előadását.

XII. DESZKA – Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja, Debrecen, 2018. április 6-14.

Borítófotó: Kelemen József, Utánképzés (ittas vezetőknek), Szegedi Nemzeti Színház

Hassó Adrienn

szerző: Hassó Adrienn
honlap e-mail
Hassó Adrienn 1976-ben született Debrecen. A német tanítói oklevele után 2007-ben megszerezte a kommunikáció szakos bölcsész diplomát is. 2006 óta rendszeresen publikál helyi és országos terjesztésű napi-, heti- és havilapokban, kulturális folyóiratokban. Írásai jelentek meg többek között a Magyar Hírlapban, a Hajdú-bihari Naplóban, a Debrecen hetilapban, a Criticai Lapokban, a Dunapartban és a Nagyvilágban.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum