KULTer.hu - A Birodalom visszavág Marvel-módra
99216
post-template-default,single,single-post,postid-99216,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A Birodalom visszavág Marvel-módra

Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War)

A Bosszúállók: Végtelen háborút a Marvel Studios egy 10 éves univerzumépítés ékkövének szánta, melyben a korábbi beváltatlan ígéretekkel ellentétben tényleg az egész létezés lesz a küzdelmek tétje, és végre egy valóban megállíthatatlan szupergonosszal, Thanosszal csapnak össze a Marvel képregényhősei (vagy legalábbis azok, akiket a stúdiót birtokló Disney meg tudott szerezni).

Persze sokszor ígérték már azt nekünk, hogy epikus, mindent eldöntő háborúban lesz részünk a mozitermekben, mégis belebuktak. Elég csak a tavalyelőtti X-Men: Apokalipszisre vagy a tavaly őszi csúfosan leszereplő Az Igazság Ligájára gondolni, melyekben nem tudtak, nem is nagyon akartak mit kezdeni a közelgő kataklizmával, amit amúgy a szuperhősök végső soron csuklóból megoldottak. Azonban jó hír a szuperhősfilmek még mindig elkötelezett híveinek, hogy a Bosszúállók legújabb epizódja nem árul zsákbamacskát, tényleg egy mindent eldöntő és megváltoztató háborút indított el a Marvel a filmes univerzumon belül. (A kritika tartalmaz utalásokat a cselekményre, de durva spoilereket nem!)

Habár a szuperhősfilmek soha nem a tarkovszkiji magasságokban járó történetükről voltak híresek, a Marvelnek mégis sikerült egy olyan moziverzumot felépítenie 10 év alatt, melyben azért el lehet veszni, még ha sokszor sablonos, faék egyszerűségű sztorikat kaptunk is a stúdiótól. Viszont a Bosszúállók: Végtelen háború megértéséhez nem árt tisztában lenni azzal a szerteágazó narratívával, melyet a 2008-as A hihetetlen Hulktól és a Vasembertől kezdve szövögettek a stúdiónál. És bár némelyik sztori (például A Hangya) annyira nem illeszkedik a fősodorba, a legtöbb Marvel-film a Végtelen háború felől visszatekintve igencsak fontos, sőt nagyon is fifikás az előreutalásai miatt. Az új Bosszúállók érteti meg velünk, hogy hiába van alapvetően popcornmozikról szó (persze tisztelet a kivételnek: az Amerika Kapitány: A Tél Katonájának és a Polgárháborúnak), a Marvel Univerzum megértéséhez kell egyfajta beavatottság.

A Végtelen háború az azonos című 1992-es képregénysorozaton alapul, melyben tényleg az összes Marvel-hős szerepelt. A filmből jogi hercehurcák miatt a kulcsfontosságú Adam Warlock, az X-Men-csapat és a Fantasztikus Négyes értelemszerűen kimaradnak (bár a jövőben csatlakozhatnak a moziverzumhoz), azonban vannak így is jócskán hősök, akiknek a száma a két és fél órás játékidő ellenére túl soknak bizonyult. Mindenesetre a sztori centrumában itt is a Végtelen Kövek és a Végtelen Kesztyű állnak, melyek már feltűntek a korábbi Marvel-filmekben. Ezek a nagy erejű, minden létező manipulálását lehetővé tevő kövek az ősrobbanással egyidőben keletkeztek, és összesen hat darab létezik belőlük: a Térkő, amit Thor kaotikus fivére, Loki birtokol, a Valóságkő, amely egy Gyűjtő nevű kufárnál, az Időkő Doctor Strange nyakában, az Elmekő a Vízió nevű androidnál, az Erőkő a Xandar bolygón van, a Lélekkő hollétére pedig csak a Végtelen háborúban derül fény.

A cselekmény során Thanos, a korábbi Bosszúállókban és A galaxis őrzőiben is feltűnő titán szeretné ezeket összegyűjteni, nem feltétlenül azért, hogy romba döntse a Földet vagy az egész Univerzumot, hanem hogy a relikviák által kvázi istenné válva jobb hellyé tegye a létező valóságot. A probléma csak az, hogy Thanos ezt úgy képzeli el, hogy megfelezi az Univerzum népességét, mivel meglátása szerint szülőbolygóját is a túlnépesedés, illetve az energiaválság tette tönkre. A Bosszúállók, a Galaxis Őrzői és Doctor Strange sem nagyon osztják a titán nézeteit, így megpróbálják megakadályozni, hogy a Végtelen Kövek Thanos kesztyűjére kerüljenek. Ám ez nemcsak a főgonosz és a kövek hatalmas ereje miatt tűnik lehetetlen feladatnak, hanem azért is, mert a Polgárháború után a szuperhősök tábora erősen megosztott, és többen sebeiket nyalogatják, sőt, a szupererejüket is elveszítették.

A Marvel Studios azzal reklámozta a Bosszúállók: Végtelen háborút, hogy egyfelől ebben Thanos gyakorlatilag főhős lesz, hozzá képest a többiek mellékkarakterként funkcionálnak, másfelől pedig senki sem marad biztonságban, így félthetjük a 10 év alatt megkedvelt hősöket. A marketing ezúttal nem nagy parasztvakítás, hiszen valóban az elkészült filmet vetítette előre. Azaz Thanos végre tényleg érdekes főgonosz lett. Olyannyira, hogy háttérbe szorítja még az extrovertált Tony Starkot, a pökhendi Thort és a magabiztos Doktor Strange-et is. Thanos persze emlékeztet a legutóbbi X-Men-film ellenlábasára, Apokalipszisre, de szerencsére jóval összetettebb figura annál. Igaz, végső soron a titánnak is a pusztítás a célja, azonban míg Apokalipszist pusztán a politikai hatalomátvétel motiválta, addig Thanosnak személyes, érzelmi motivációja van. Egyrészt a titán látta elpusztulni szülőbolygóját, amiből a Végtelen háború jelenére csak hatalmas romhalmaz maradt, és a téren-időn felülemelkedő kesztyű által lehetősége van nemcsak „jobbá tenni” a jövőt, hanem visszaállítani az idilli múltat is valamilyen szinten. Mindannyiunk szép álma ez, gyakran a gyerekkorunkkal kapcsolatban, nemde?

Másrészt, ha nem is túl magas színvonalon (és akkor enyhén fejeztem ki magam), de az alkotók teret engednek Thanos és fogadott lánya, Gamora ambivalens kapcsolatának. Már A galaxis őrzői 2. apa-fiú kapcsolata is érdekes volt, de ott Ego, az élő bolygó végső soron csak megjátszotta a szerető apát. Thanos azonban tényleg vívódik, és bár lehetősége lenne kínozni és megölni a vele szembe forduló Gamorát, mégsem tudja, akarja ezt megtenni. Tehát a titánban ott a vágy a békés, idilli életre, valódi apai ösztönei vannak, és a cselekmény egy bizonyos pontján még könnyezni is láthatjuk őt. A Marvel Studios, illetve a Végtelen háborút jegyző Anthony és Joe Russo testvérpár korábban a politikai témák érintése miatt volt merésznek nevezhető (Amerika Kapitány: A Tél Katonája és Polgárháború), az új Bosszúállók viszont inkább azért tekinthető bizonyos szempontból formabontónak, mert antagonistáját rémtettei ellenére tragikus hősként mutatja be.

A többi hős és a cselekmény csak Thanos viszonylatában működik, ami egyszerre pozitívuma és negatívuma a filmnek. Érezhető, hogy a Végtelen háború alkotóit is nagyon érdekelte a titán, aki egyébként a képregényekben sem egyértelműen negatív hős (inkább antihős), azonban tudták, hogy azért egy Marvel-filmet készítenek. És a Marvel-filmeknek az antagonisták eddig inkább a negatív alakjai voltak. Jellemzően a Russo testvérpár filmjeiben szerepeltek emlékezetesebb főgonoszok, illetve a szintén antihősi kvalitásokkal bíró Loki volt még érdekesebb, viszont a közönség Vasember, Amerika Kapitány, Pókember, Thor, Hulk, Doktor Strange, Űrlord vagy Groot miatt ment moziba. Most azonban ezek a hősök, akármennyire is igyekeznek, Thanos mellett csak másodhegedűsök.

Már a Végtelen háború előzetesei is azt sejtették, hogy a túl sok karakterrel nem tudnak majd mit kezdeni az alkotók, és lesznek jócskán hősök, akik csak annyi szerepet kapnak, hogy, mint a Szomszédok végén Vágási Feri és a többiek, elmorzsoljanak egy-egy magasröptű életbölcsességet vagy laza poént. Vasember, Thor, Doktor Strange és Űrlord emelkednek ki a sokaságból, bár ők is kapkodnak a levegőért a zsúfolt cselekmény során. Tony Stark érthető, hogy ezúttal még inkább a centrumba került, mert az őt alakító Robert Downey Jr. pedzegette, hogy lassan kiszállna a buliból. Az ő útja a legérdekesebb a hősöké közül, mert a magabiztos és beképzelt Vasembernek már Thanos egy csatlósával összecsapva is szembesülnie kell azzal, hogy eljárt felette az idő, ezt a harcot nagy valószínűséggel még csapatban sem nyerheti meg. Az elképesztő támadások miatt Tony arcára kiülő döbbenet mindent elmond (főleg, mikor a titán egy egész bolygót vagy inkább holdat dob rá), és hiába próbálja Vasember újra és újra visszanyerni régi önképét, a cselekmény során nyilvánvalóvá válik, hogy ez már nem lehetséges. Arra is rá kell döbbennie, hogy őt csak páncélja teszi félistenné, anélkül sebezhető, törékeny ember.

Doktor Strange-et a Tonyval vívott szócsatái, Thort a Thanos iránt érzett személyes bosszúvágya (a titán a bevezető jelenetben csúnyán helyben hagyja őt és Lokit), míg Űrlordot a Thorral folytatott vetélkedése, illetve szerelme, Gamora teszi érdekesebb karakterré. Sajnálatos módon a többiekkel az alkotók tényleg nem tudnak mit kezdeni. Így felmerül a kérdés, hogy miért kellett külön filmmel megalapozni a Hangyának, a Fekete Párducnak, de akár a Pókembernek is (ez utóbbi különösen fáj, hiszen a Pókember: Hazatérés meglehetősen intelligens és emberközeli szuperhősmozi volt). Nem beszélve Vízióról és a Skarlát Boszorkányról, akiknek az Elmekő miatt elvileg kulcsszerepük lenne a sztoriban, azonban csak pár modoros, érzelmeskedő jelenetben vannak jelen, amúgy nem sok vizet zavarnak. De még a nagy Amerika Kapitány is csak morcosan néz és kaszabol, Hulkból pedig sikerült komplett idiótát csinálni a Végtelen háborúra, az ő rajongói biztosan nem lesznek elégedettek.

Maga a cselekmény tehát legfőképp Thanos megállíthatatlannak tűnő missziójáról szól, és bár nagyon sűrű, mégis érdekes. A csatákat sikerült jól elosztani, jó arányban adagolni. Igaz, egyik összecsapás sem annyira emlékezetes, hogy az ember azonnal újra akarja nézni ezeket a jeleneteket, de például a Thanos versus Vasember, Pókember, Doctor Strange és Űrlord küzdelem igen izgalmas. Roppant látványos és igen emlékezetes momentuma a Végtelen háborúnakaz az is, ahogy Thor egy egész bolygót felhasználva új fegyvert készít magának, majd a friss gyilkolóeszközzel először akciózik.

Nehéz poéngyilkosság nélkül beszélni az új Bosszúállók végjátékáról, így erről elöljáróban tényleg csak annyit, hogy a finálé a Végtelen háborút a Marvel A Birodalom visszavágjává vagy A Sith-ek bosszújává érlelte. Jómagam soha nem voltam oda a Bosszúállók-filmekért, és azt vártam, hogy majd, mint a már említett rokonfilmben, az X-Men: Apokalipszisben, itt is egy kiszámítható nagy leszámolás zárja a cselekményt. Azonban a Végtelen háború fináléja után a székbe dermedve néztem a stáblistát, majd a moziból kilépve elégedetten csettintettem, hogy a Marvel ezt meg merte lépni. Így majdnem el is felejtettem, hogy a film azért alapvetően túlzsúfolt, nem tud mit kezdeni a sok szuperhőssel, vannak benne mesterkélt fordulatok (például egy ponton a hősök simán megszerezhetnék a Végtelen Kesztyűt), mert Thanos mellett bizony ez a végkifejlet az új Bosszúállók fénypontja. Egy évet kell várnunk arra, hogy megtudjuk, mi lesz ennek az egésznek a vége, hiszen jövő májusban érkezik a Végtelen háború folytatása. Nagyon reméljük, hogy a Russo testvérpár, illetve a forgatókönyvet jegyző Christopher Markus és Stephen McFeely nem szúrják el, és nem engednek a klisék csábításának.

Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War), 2018. Rendezte: Anthony és Joe Russo. Írta: Christopher Markus, Stephen McFeely. Szereplők: Josh Brolin, Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Chris Evans, Chris Pratt, Mark Ruffalo, Tom Holland, Benedict Cumberbatch, Elizabeth Olsen, Scarlett Johansson, Zoe Saldana. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Benke Attila

szerző: Benke Attila
honlap e-mail
Benke Attila 1986-ban született Kerepestarcsán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez és magyar filmtörténettel is foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum