KULTer.hu - Kaur Riismaa versei
99365
post-template-default,single,single-post,postid-99365,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kaur Riismaa versei

Ormótlan kabátos és sárga sísapkás

A vasút melletti ösvényen indultam
az előző vagy a következő megállóhoz, attól függ,
honnan nézzük, a város vagy a pusztaság felől.

Motyogtam nagy és okos gondolataimat,
amelyek estére elfelejtődtek, de emlékszem,
szigorúan tárgyaltam és sokat idéztem.

Félúton volt a folyó, hallgattam, felmásztam
a töltésre, átmentem a hídon, csak akkor
vettem észre a férfit a folyóparton.

Néhány méterre a helytől, ahol
épp megálltam: esetlen kabát, sárga sísapka,
se horgászbot, se távcső.

Ösvény sem vezet oda, ugyanúgy kellett
jönnie, a vasút mellett.
Vagy egy titkos úton, rekketyésen és mocsáron át.

Min merenghet a pusztaságban,
a seholba gondolatokat
gyűjteni vagy elengedni jön?

Talán valamikor itt
fojtotta vízbe feleségét, és most
eljár beszélgetni hozzá,

majdnem hangtalanul, ugyanolyan halkan,
mint ahogy a nő válaszol,
csobogásban, rókaszaladgálásban, a fű susogásával.

Gyerekként azt hittem, az emberek eljárnak
növénynek, ahogy farkasnak is. Erdőbe megyek erdeifenyőnek,
mikor szomorú vagyok. Vagy ha zsörtölődik a feleségem.

Talán a növények is eljárnak embernek.
Valószínűleg csak egy mocsári nyírfa volt, ősrégi, göcsörtös,
aki eljött, hogy a világot kicsit emberszemmel lássa.

Egy esetlen kabátos, sárga sísapkás mocsári nyírfa.

Az idő centiméterben mérve

Biztos nem úgy alakul, ahogy a filmekben, mármint a vége,
amikor elolvadnak a jégsapkák. Senki sem karcolja a falra:
„Emelkedik a víz. Isten veletek.”, vagy: „Segítség!”
Jó néhány nemzedék szülői inkább leírják gyerekeiknek,
milyen volt a f i a t a l k o r b a n, hogy a földnyelv kicsit vékonyabb lehetett, s már messzebb a part, nem kell mélyíteni a kikötőt.

Több ezer év múlva más örömök és játékok lesznek.
Egyetemisták merülnek alá Velencébe:
számukra a könyvekben olvasott karneválforgatag
csikóhalak és polipok susogásával kapcsolódik össze az utcán.
A hajóról lepotyogott nejlonzacskó ellibben a téren,
mint Márk galambjainak emléke.

Ez persze a távoli jövő zenéje,
de mind, akit ismerünk, akit szeretünk, akkorra
valami halvány és megszokott, mint az öböl a kerítésem mögött,
és vidám, különleges mindegyikük,
mint szélfodrozódás a hullámokon, melyek a Big Benhez dörgölőznek,
kigúnyolva a makrélát, amely beakadt az óra mutatói közé.

Fordító: Áfra János

Borítófotó: Natalie Boyles

Kaur Riismaa

szerző: Kaur Riismaa
honlap e-mail
Kaur Riismaa 1986-ban született az észtországi Tartuban, költő, drámaíró, dramaturg és színész. Szemiotikát és teológiát hallgatott a Tartui Egyetemen, majd az Észt Zene- és Színiakadémián tanult dramaturg szakon Tiit Ojasoo osztályában. Hét verses- és két prózakötete jelent meg. Me hommikud, me päevad, õhtud, ööd (Reggeleink, nappalaink, esték és éjjelek, 2011) című könyvét rendkívül kedvezően fogadta a kritika, minden észt irodalmi elismerést besöpört 2011-ben, gyűjteményes köteteiért az Észt Kulturális Alap irodalmi díját nyerte el 2015-ben.

KULTprogramok

<< 2018. máj. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum