KULTer.hu - Díjazták a Csokonai Színház legjobbjait
100491
post-template-default,single,single-post,postid-100491,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Díjazták a Csokonai Színház legjobbjait

Ma tartotta évadzáró társulati ülését a Csokonai Színház. Papp László polgármester a felújítás részleteiről, valamint a Latinovits Színház befejezésével kapcsolatos tervekről is beszélt. Ráckevei Anna, a teátrum igazgatója a színház szakmai munkáját értékelte, majd gazdára találtak az évad legjobbjait értékelő Nívódíjak is. 

Mutatós statisztikák, szép eredmények

A 2017/18-as évadban 363 előadáson több mint 78 ezer nézője volt a Csokonai Színháznak. Az előadásokra 12,5 ezren váltottak bérletet. A nézettség csaknem 80%-os volt. A legtöbbet játszott produkció Molnár Ferenc Játék a kastélyban (20), Örkény István Macskajáték (17) valamint Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor A Lutherek (17) című zenés előadása volt, míg az ifjúsági korosztály körében a Rózsa és Ibolya című népmese/fantasy élte meg a legmagasabb előadásszámot (17).  A XII. DESZKA Fesztivál és az idén indított MagdaFeszt előadásait közel 4-4 ezren látták, ami mindkét esetben kiemelkedő, közel 100%-os nézettséget jelentett.

Az évadzáró társulati ülésen kiosztották a művészeti díjakat. A Nívódíjakat Debrecen város és intézményei, szervezetei, valamint szponzorcégek támogatásával adományozzák az adott évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtó színészeknek, énekeseknek. A szakmai kuratórium ebben az évadban Ráckevei Annának, a Csokonai Színház leköszönő igazgatójának, valamint Szakács Hajnalka, Bakota Árpád és Rózsa László színművészeknek, továbbá Szabó K. István rendezőnek ítélte oda a díjakat.

Számos fiatal tehetséget ismertek el

A színház zenei elismeréseinek egyikét, a Rubányi Vilmos-díjat tapasztalt, míg a Neményi Lili Vándorserleget fiatal énekes kaphatja meg – előbbit a Norma Adalgisájaként nyújtott kiemelkedő, a szakma által is elismert alakításáért Balga Gabriella operaénekes kapta, míg utóbbit Neményi Lili a Varázsfuvola ifjúsági változata, A Lutherek, valamint az Acis és Galatea zenés előadások érzékeny karakterformálásáért vehette át. Kiemelkedő énekesi teljesítményéért Nagy Kírát, a Csokonai Színház Énekkarának tagját díjazták.

A Kardoss Géza Alapítvány különdíját az egykori debreceni színész lánya alapította. Ez az egyetlen olyan évadvégi díj, amelynek odaítéléséről a színház művészei döntenek, a kuratórium tagjai idén Biri Gergelyre szavaztak. A Csokonai Színház Énekkarának tagja számos zenés előadásban bizonyította énekesi és színészi kvalitását: A Lutherekben Martin Luther King, az Acis és Galateában Acis, a Normában Flavio, míg A varázsfuvola beavató adaptációjában Tamino szerepében láthatta a közönség. Mészáros Ibolya vehette át az Ígéretes pályakezdő-díjat.

Tamus István grafikusművész különdíját Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója, Újhelyi Kinga és Pál Hunor színművészek kapták, Komiszár János festőművész különdíját pedig a színház művészeti vezetője, Gemza Péter vehette át. A Debreceni Kőr Dáma Egyesület évek óta támogatja a Csokonai Színház művészeit. A 2017/18-as évadban a kiemelten fontos társadalmi kérdés apropóján és a hitelesen, kiváló dramaturgi munkával és színészi játékkal megvalósított produkcióért az Oszkár Rózsa Mami című színdarab alkotói gárdáját díjazta.

A hosszútávú munkát is díjazták

A Foto Art díjat Máthé András alapította, aki 1987 óta fényképezi a Csokonai Színház előadásait. A fotóművész a Három nővér, valamint a Hogyan nevezzelek című produkciókban nyújtott remekléseiért Mészáros Tibor színművészt díjazta.

Thália nyakkendőjét Varga Klári viselheti, míg az egykori építészről, mecénásról elnevezett Csanak József-díjat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Dr. Duffek Mihály kapta. A Láthatatlan segítő-díjat a színház több éve alapította a háttérdolgozók jutalmazására. Az elismerést idén a Csokonai Színház kommunikációjáért felelős Miklós Eszter és Kovács Andrea művészeti titkár kapták meg. Ráckevei Anna idén alapította a Mesteremberek díjat a kreatív, közösséget erősítő műhelymunkát végző dolgozók elismerésére. A társulat szavazati alapján Kasza Zoltán, a festőtár munkatársa lett a díj tulajdonosa.

Az évadzáró társulati ülésen köszöntötték a jubiláló munkatársakat is: Kapusi Istvánné, Számadó Barnabás, Kiss Csaba Lajos és Salánki Imre 25 éves, Szabó Tünde és Lévai Tünde 30 éves jubileumukat ünneplik ebben az évadban.

De mi lesz a felújítással és a Latinovits Színházzal?

Köszöntő beszédében Papp László polgármester kiemelte: A 2017/18-as évad a társulat tagjaiból a maximumot hozta ki. Az eredmények (a POSZT-on kapott elismerések, illetve a XXVIII. brassói Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon díja) kiemelkedő évadról tanúskodnak, megköszönte Ráckevei Anna eddigi munkáját, hangsúlyozva, hogy a színház nyitottabb, befogadóbb lett, közelebb került a debreceniekhez. Gemza Péter igazgatóságával új korszak kezdődik, a következő öt év a debreceni kulturális élet fejlesztésének rendkívül fontos időszaka lesz, hisz a Csokonai Színház felújítása és a Latinovits Színház befejezése erre az időszakra esik.

A Csokonai Színház kapcsán elmondta azt is, hogy a nemrég elindított közbeszerzési eljárás eredménye lassan megszületik. Hamarosan aláírják a tervezési szerződést a pályázat nyertesével. Mivel műemléki épületről van szó, 2019 szeptemberére kell elkészülniük a terveknek, így a társulat a következő évadot még a Csokonai Színház épületében tölti. 2019 szeptembere után kezdődhet el a kivitelező kiválasztására vonatkozó eljárás, majd 2020-ban az épület felújítása.

A Latinovits Színház esetében június végén dől el a debreceni pályázatok támogatása. Az épületre már kész engedélyes tervekkel rendelkezik a város, így ha támogatási szerződést megkötik, akkor 2019-ben megindulhat az épület belső – több mint 3 milliárd forintos – kivitelezési munkálata. Papp László nagy eredménynek tartja, hogy 2020-ra Debrecen lesz az egyetlen vidéki város, amely két nagy színházzal rendelkezik.

Leköszönés búcsú nélkül

Évadértékelőjében Ráckevei Anna elismeréssel szólt az idei színházi munkáról. Jelentős szakmai sikerként említette a nemzetközi kitekintést is nyújtó, nagy népszerűségnek örvendő, Nyílt Fórummal bővülő DESZKA Fesztivált, amely igazgatása alatt bővült a GÖRDESZKA programjával. Komoly eredményként számolt be a CSIP (Csokonai Ifjúsági Program) elindításáról, valamint a MagdaFeszt létrehozásról. Az elmúlt öt év igazgatói munkájáról szólva kiemelte: céljuk az volt Gemza Péterrel, hogy ütőképes csapatat hozzanak létre, s a társulatnak nemrég odaítélt Sík Ferenc-díj és a POSZT elismerései épp ennek megvalósulását bizonyítják. Az igazgatónő leköszönése után is a társulat tagja marad.

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum