KULTer.hu - Egy szomorú nap a tengerparton
101623
post-template-default,single,single-post,postid-101623,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy szomorú nap a tengerparton

Gorillaz: The Now Now

Hét év rádiószünet után tavaly visszatért hozzánk a kétezres évek egyik legnagyobb influencere, a Gorillaz, és 2017-es albumával, a Humanz-zel történetének új fázisába, a Phase 4-ba lépett. A lemez egyaránt megosztotta a kritikusokat és a rajongókat, összességében közepes értékeléseket zsebelt be. Én is felemás érzésekkel fejeztem be az albumkritikámat. Vajon a The Now Now képes visszahozni a banda régi mojoját?

Az új lemezen egyértelműen visszatér az együttes a gyökereihez, illetve a késői Phase 2, Phase 3 hangzáshoz.

A zsánerek itt is erősen keverednek egymással, azonban a Humanz-zel ellentétben mindegyik számban megtalálható egy, az egész albumon átívelő hangzásvilág és atmoszféra: egy melankolikus, synthpop, synthvawe és retrofunk összhatás, ami különös hangulatba taszítja a hallgatót. Szinte érzed a bőrödön a nyugati parti napsütést, de valahogy nem tudsz elvonatkoztatni a fejed felett gyülekező, borús fellegektől.


A Humility tökéletesen felvázolja nekünk, hogy mire számíthatunk a tracklisten.

Egy laza, lassan hullámzó gitártémákkal teletűzdelt dal, ami valahol a Melancholy Hill és a 3005 közötti spektrumon helyezkedik el, mivel a zenei kíséret egy abszolút könnyed, nyári délután képeit festi a szemünk elé. A szöveg azonban 2-D mindennapi belső szorongásait fedi fel. A Tranz folytatja az elektronika befűzését az új Gorillaz-dalokba, elég erős retrohangzást kölcsönözve a dopamingeneráló új csodának. Mintha egy elveszett MGMT-számot ástak volna elő Damonék.

Nem csodálnám, ha az indie-diszkók állandó elemévé válna ez a szám.

A Hollywood szövegében feleleveníti azt a témát, aminek egyébként a banda létezését is köszönhetjük, ugyanis a showbusiness hamisságáról és a zeneipar felszínességéről énekel nekünk 2-D, illetve rappel Snoop és Jamie Principle, a beat pedig mintha egyenesen egy Neon Indian-albumról szökött volna meg. Az első három track meglehetősen gyors tempót diktál, amire könnyen lehet rázni, azonban ennek egy lassú és önsajnáló indie pop jam, a Kansas vet véget, amiben 2-D bizonygatja, hogy nem fog sírni.

Az álmodozás és a rémálom közötti spektrumon egyensúlyozunk.

Az album hangzásában sokkal markánsabb az elektronika- és a szintetizátorkavalkád, emiatt a hip-hop egy sokkal indie rockosabb összkép javára háttérbe szorul. Ez a szintetizátor és diszkó inspiráció folytatódik a Sorcererz-ön, ahol egy lassú, lüktető beat veri a dobhártyánkat, miközben 2-D messziről visszhangzó, hipnotikus éneke varázsol el bennünket, mielőtt megérkezünk Idahoba. Idaho egy minimalista, akusztikus gitárhúrokba csomagolt ballada a címben szereplő városhoz, egy érintetlen, erdőkkel körülvett paradicsomhoz, ami a Gorillaz-univerzumban akár egy elvarázsolt tündérkert is lehetne. Ezt a lassú kitérőt az album leginkább házibulikba, retropartikba vagy Beastie Boys-albumra illő száma, a Lake Zurich követi. Az instrumentális track a ’80-as évek koktélbárjainak hangulatát idézi fel, még azokban is, akik legfeljebb filmekben tapasztalhatták meg ezt az atmoszférát.

Ezek utána visszatérünk lassú, melankolikus és fájdalmas hangulatú számokhoz.

Ilyen a Magic City, amely talán egy kicsit túl szomorúra és lassúra sikerült, megrekeszti az album tempóját. A The Now Now nem egyedülálló abból a szempontból, hogy a komor szöveget vegyíti a cukormázas hangzásvilággal, a banda legnagyobb slágerei mind ezt tették, azonban itt valahogy hiányzik a gyerekes ártatlanság, a „fun”-faktor 2-D, és rajta keresztül Damon személyéből. Mintha már a „zsákjában sem lenne napsütés”, csupán sötétség és melankólia ezt a magát alig vonszoló Fire Flies bizonyítja legjobban. Az album elején megismert borús fellegek mostanra teljes mértékben befedték a kék eget, és a tengerparti kiruccanást végképp élvezhetetlenné tették. Az álmok felesleges hajkurászása csak szívfájdalomhoz vezethet.

Ez a pesszimizmus a tracklist végére sem oldódik, egy önsajnálatba és önreflexióba torkolló meditációvá alakul át.

A kétperces One Percent totálisan beletemeti ebbe a hallgatót. Ezt a Souk Eye próbálja enyhíteni, aminek a háttérben halkan dübörgő szinti-dobjai és outroja mintha a Humility introjába vezetnének, egy keserédes körforgássá változtatja az albumot.

A The Now Now mindenképpen jobban sikerült, mint a Phase 4-t megnyitó Humanz, mert – bár igen lehangoló és keserűen cinikus – az elejétől a végéig úgy hangzott, mint egy Gorillaz-album. Ennek ellenére kíváncsi vagyok, hogy mit tartogatnak nekünk a srácok, így, hogy az éppen börtönben tespedő Murdockot a Pindúr Pandúrokból ismert Ász helyettesíti basszusgitáron, és várható egy animációs sorozat is a banda történetéről. Ami az új lemezt illeti, érdemes átpörgetni egyszer-kétszer a korongot, azonban senki se várjon tőle egy vidám, „feel good” délutánt.

Gorillaz: The Now Now, Parlophone, 2018.

Borítófotó: Eugene Komashkov

Bogdán Erik

szerző: Bogdán Erik
honlap e-mail
Bogdán Erik 1994-ben született Kaposváron. 2015-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció és Médiatudomány szakán. Jelenleg ugyanitt folytatja tanulmányait a kar mesterképzésén. Elsősorban a popkultúra és a „nerdkultúra” foglalkoztatja.

KULTprogramok

<< 2018. dec. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum