KULTer.hu - Megrázom a gyufát és nincs benne semmi
101411
post-template-default,single,single-post,postid-101411,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Megrázom a gyufát és nincs benne semmi

Campus Fesztivál, 0. nap

Megérkezés a csöndre, távozás a zajból, közte fröccsök, cigarettafüst, nosztalgiakoncert és cigánymuzsika. Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiváljának bemelegítő napja nagyon szűken, de teljesítette funkcióját.

Különös, gyanút keltő érzés belépni egy fesztiválra úgy, hogy egy színpad sem aktív, de még a bulisátrakból sem szól a zene. A korai érkezés és a sajátos zenei megelőzöttség-tapasztalat hirtelen ránk törő hullámait egy üveg Fröccs2Go vásárlásával próbáltuk csillapítani, de érkeztünkkor még nem üzemelték be a terminált, így kénytelenek voltunk a fesztivál bejárata mellett installált szabadtéri kocsmában fogyasztani.

Miután a nulladik nap nulladik óráján túlestünk, nekem már konkrét terveim voltak a délutánra nézve.

Többé-kevésbé tudtam is tartani a színpadok és szoros délutáni program diktálta tempót. Második próbálkozásra sikerült megvenni a 6:4-es arányú Irsai fröccsömet, ami koraestig kiváló üzemanyagként szolgált. Elsőként a debreceni Sensus zenekar kisszámú, de lelkes közönségét gyarapítottam pár percig, hogy aztán a The Qualitons ugyancsak kisszámú, de elunt közönségének legyek a tizenkettedik tagja. Itt meg is állnék egy pillanatra, hiszen nem a budapesti pszich-funk-beat zenekar produkciójával volt a probléma (G. Szabó Hunorék elegánsak voltak, a körülményeket tekintve meglepően profi hozzáállást tanúsítottak), hanem az időzítéssel és az elhelyezéssel.

A fesztivál első lélegzetvételének pillanatában, délután 4-kor a nagyszínpadra tenni őket szerintem óriási baklövés.

Többet érdemeltek volna a srácok, mint egy-két tucat fesztiválozót a tűző napon, akik még alig szokták meg, hogy olyan helyen álldogálnak egy szerda délután, ahol nagy hangerővel szól a zene. Mindeközben a backstage-ben láthatóan többen sürögnek-forognak, mint a színpad előtt.

A traumát feldolgozandó, megkerestem a társaságom a Nagyerdei Víztorony lábában.

A torony melletti színpad előzetesen a fesztivál egyik legígéretesebb programhelyszínének tűnt, és rögtön az első nap be is váltotta az ígéretét. Bár nekem csak a mindig elbűvölő Jónás Verát volt időm megnézni, illetve az éjszakai sávban az utóbbi években nagyon magasra ugrott, de feljebb lépni egy ideje képtelen Ivan and The Parazolt.

Az este legnagyobb élményét azonban nem a Nagyerdei Víztorony színpada, de nem is a 30Y- és a Lovasi-óriáskoncertet jegyző Continental Nagyszínpada, hanem az Egyetem Téren muzsikáló Parno Graszt nyújtotta. A szabolcsi faluból származó minimum tíztagú cigányzenekar lassan harminc éve aktívan zenél, szerepelt már az Európai Világzenei Ranglista hetedik helyén, a BBC dokumentumfilmet akart csinálni róluk (a Magyar Televízió végül le is forgatta), viszont napjainkban sikerült igazán átlépniük a folkzenei határmezsgyéket, még ha nem is zenéjükben, hanem ismertségükben. Jól példázza ezt, hogy a nyolc órára kiírt koncertjük előtt már egy masszív, fiatalokból álló tömeg várta őket, ám a népes zenekar megnehezítette a hangosítók dolgát, akik legalább 40 percig dolgoztak azon, hogy elkezdődhessen a koncert. A tömeg időközben egyre csak gyűlt.

Először tapasztaltam olyat, hogy egy bandának nem csak a koncertjét, hanem már a beállását is ováció fogadja.

A lélekemelő, őszinte cigányzenei transzból gyorsan átvágódtunk a Lovasi ’18-ra, ahol Lovasi András az eddigi életművének kiemelt darabjait játszotta el jó pár ezer ember előtt. Talán a Parno Graszt koncert hangulata miatt, de nagyon nehéz volt átadnom magam azoknak a Kispál-számoknak, amikhez egyébként csupa jó emlék köt, hiszen rajtuk nőttem fel. Elhangzottak a legjobb Kispál és Kiscsillag dalok, Lovasi és a zenekara is érezhetően jelen volt a színpadon, nem csak elzenélgettek, viszont pont olyan slágerekként nyomták le a dalokat, mintha annak idején is akként születtek volna meg. Talán itt volt a hiba, hiszen ezeknek a nótáknak nem ez a természetes közegük, elnézve pedig a mosolyogó, táncikáló családos embereket a koncerten, sokkal inkább egy első kategóriájú nosztalgiaélményt jelentett ez a csomag, mintsem egy aktuális és ígéretes zenei kirándulást.

Csak remélni tudom, hogy a jelenlevők nem látták olyan kiüresedettnek a produkciót, mint én.

A pillanatnyi csalódottság hevében újabb Fröccs2Go üvegemet a Bëlga népszórakoztató műsorán fogyasztottam el, tudván, hogy ezeknek a számoknak viszont pont itt van a helye, a Nagyerdei Stadion belső termében, ahol kapkodni kellett az oxigénért.

Egy fesztivál nulladik napjához nem szabad túl nagy reményeket fűzni.

Ez az idei Campus bemelegítő napjára különösen igaz volt. A másik nagyszínpad és ezzel a fesztivál egyharmada konkrétan le is volt zárva még, az éhségünket délután hatkor pedig mindössze két helyen tudtuk csillapítani, hiszen némelyik vendéglátóegység még éppen csak beüzemelte a sütőlapokat. Csütörtöktől mindenesetre indul a nagyüzem, a KULTer.hu helyszínén, a Nagyerdei Víztorony H2O Galériájában a művészeti programok is rázendítenek. Lesz hol felfrissülni egy jó Kis Grófo koncert előtt helyett.

Campus Fesztivál, 0. nap, Debrecen, 2018. július 18.

A fotók forrása a Campus Fesztivál Facebook-oldala.

Énekes András Előd

szerző: Énekes András Előd
honlap e-mail
Énekes András Előd 1993-ban született Egerben. A Debreceni Egyetem doktorandusza, korábban az ELTE média szakán is tanult. A Magyar Nemzet sportújságírója, a KERET blog szerkesztője. Kutatási területei a sportmitológia, valamint a populáris zenei kultúra.

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum