KULTer.hu - Nyíri Katalin kisprózája
100591
post-template-default,single,single-post,postid-100591,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Nyíri Katalin kisprózája

Az ok 

– Elkószált a gyerek a szeméttelepen, és bevette a gyógyszereket, amiket ott talált, attól lett ilyen. – válaszolta a pénztárosnőnek a kisboltban.

Akár így is lehetett volna, egyszer tényleg elveszett a szeméttelepen. Négy éves lehetett, vasat kerestek az apjával. Valójában akkor már látszott, hogy valami nincs rendben vele, kicsit lassabb volt a felfogása, mint a kortársaié, sokat kellett kiabálni rá, mert egészen egyszerű dolgokra is csak a fejét rázta, hogy nem érti.

Ha megkérdezték, mi baja a fiának, mostanában mindig ezt a gyógyszeres verziót adta elő. Minél többször mondta el, annál inkább kezdte elhinni maga is. Így könnyebb volt, nem kellett azon gondolkozni, mi a valódik ok.

Ő a cigarettára fogta, pedig a terhessége alatt lecsökkentette tizenkét szálra a napi adagját. Akkor az orvos is azt mondta, jó ez így, többet árt az idegesség, ha hirtelen leszokik, mint az a néhány szál.

Az anyósa szerint a gyerek szó szerint ütődött lett, mert azon a télen, amikor már előrehaladott volt a terhessége, kiment az udvarra kiönteni a felmosó vizet, megcsúszott a jégen és elesett. A fenekére esett, de az anyósa azt mondta, a magzat akkor ütötte meg a fejét, onnantól már nem fejlődött rendesen.

A férje a rossz géneket okolta, persze anyai ágról. Mindig kiemelte, náluk nem volt gyengeelméjű a családban, csak ő hordozhatta magában a betegséget. Ha ezt tudja, nem ragaszkodik hozzá, hogy az ő keresztnevét kapja az elsőszülött fia.

Mindenkinek ok kellett, az felfoghatatlan volt, hogy csak úgy ilyen legyen a gyerek.

Amikor először találkoztak valakivel, tudta, hogy észreveszik, van valami furcsa a kis arcon, a meleg barna szem nem értelmes, nem érdeklődő, csak néz, mintha mindig türelmesen várna valamit. A piros, folyton nedves szájacska alig szól, ha mégis, akkor is furcsán artikulál, rosszul hangsúlyoz. Fogni kell a kezét az utcán, pedig már kiskamasz. Aztán nézik őt, és megint a gyereket, nem figyelnek arra, amit mond, érzik, hogy a fiúval nem stimmel valami, és tudni akarják, hogy mi, mert nekik mindent tudniuk kell. Amikor már nem bírnak a kíváncsiságukkal, a szavába vágnak.

– Mi baja? Így született?

Ha azt mondja, ilyen volt mindig, akkor úgy érzi, mindenki őt okolja, belelátnak a fejébe. Látják a nehéz fizikai munkát, hogy amikor terhesen vérezni kezdett, és az orvos ágynyugalmat rendelt el, akkor is kiment megetetni az állatokat, locsolni, kapálni a veteményest.

Látják, a cigarettákat, a napi tizenkettőt, meg azokat is, amiket titokban szívott el, és úgy gondolta, ha senki sem tud róla, akkor nem számít.

Látják, hogy amíg felmosott, belélegezte a vegyszer klóros kipárolgását, és amikor a vizet kivitte, nem kapaszkodott a korlátba, pedig tudta, hogy délutánra ráfagyhat a betonra a lyukas ereszből csöpögő hólé.

Hogy a nagyapja szenilis lett idős korára, azt is, hogy az egyik unokatestvére ideggyenge, hogy valóban megvan a hajlam a családban. Mindent látnak, minden az arcára van írva, mégis megkérdezik, újra és újra, hogy mi az oka. Nem bírja már a vállát vonogatni. Hajtogatni, hogy nem tudja, miért. Egyszer csak, mint valami mentőötlet, beugrott a szeméttelep. Itt van a magyarázat, beszedte a gyógyszert a fiú, attól ilyen. Ha ezt mondja, mindenki csöndben marad. Most már a pénztáros is hallgat, pakol a szatyorba, nem néz sem rá, sem a gyerekre.

Borítófotó: The Health Hunt

Nyíri Katalin

szerző: Nyíri Katalin
honlap e-mail
Nyíri Katalin 1986-ban született, jelenleg Érden él. 2015 óta publikál. Az Irodalmi Jelen 2015-ös novellapályázatán különdíjat nyert.

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum