KULTer.hu - Pétervárott, egy füstös éjjelen
101022
post-template-default,single,single-post,postid-101022,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Pétervárott, egy füstös éjjelen

F. M. Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Mind a hazai, mind pedig a határon túli színházak nagy elánnal vetették bele magukat Dosztojevszkij egyik legmonumentálisabb regénye, A félkegyelmű adaptálásába a 2017/18-as évadban. Erre idén nemcsak a budapesti Vígszínház és a debreceni Csokonai Színház, de a Komáromi Jókai Színház társulata is vállalkozott, s ez utóbbi feldolgozás a XXX. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja versenyprogramjába is bekerült.

Martin Huba stúdiószínházi keretek közé álmodott Dosztojevszkij-adaptációja már azzal feltűnést kelt, hogy maga a színpad, a két felvonásra bontott darab fokozatosan egyre szenvedélyesebbé váló játékának tere jóval nagyobb, mint a nézőtér.

Egy hatalmas, fekete „lesiklópályát” látunk magunk előtt.

Mellette kétoldalt fehér vászonnal letakart lépcsősorok, ahová rögtön az előadás elején minden egyes szereplő – kizárólag fekete ruhában – beül, hogy azután onnan induljon el, ha épp az ő jelenete következik. Ez a fekete-fehér, óriási tér rögtön többféle asszociációt indíthat el a nézőben: a „lesiklópálya” egyként szolgálhat a Miskin herceget Svájcból Pétervárra hozó vonat vasúti sínéül, de meredekségével az érzelmekbe való egyre mélyebb alámerülést is jelképezheti, hogy aztán a közel három órás előadás ne csak beigazolja a látvány nyújtotta érzeteinket, de jóval többet nyújtson.

A fent vázoltak ellenére azonban muszáj megjegyeznem: az előadás első jelenete, azaz a „lesiklópálya” előtti szűk térben zajló, Tockij (Mokos Attila) és Jepancsin tábornok (Horányi László) között folyó beszélgetés – amelyben kiről másról lenne szó, mint az infernális Nasztaszja Filippovnáról, s Tockij iránta érzett bűntudatáról – meglehetősen unalmas. Nem lép túl a megszokott realista színházi kereteken, pusztán egy párbeszéd, amit még az sem dob fel, hogy a háttérben, a „lesiklópálya” tetején megjelenik maga Nasztaszja Filippovna (Holocsy Katalin) is.

Látványa ugyan magával ragadó, de ekkor még nem tudjuk, hogy a későbbiekben mire lesz képes a színpadon…

S a második jelenet, a híres vonatos epizód, amikor a „lesiklópálya” tetején egy vicinális lámpái, hatalmas füst és vonatfütty jelzi a Pétervárra tartó Rogozsin (Tóth Tibor), Lebegyev (Olasz István) és Miskin (Szabó Viktor) érkeztét és párbeszédét – szintén főleg Nasztaszja Filippovnáról –, megint elég érdektelennek tűnik, egyedül az feltűnő és találó, ahogyan a krisztusi vonásokat magán viselő Miskin a füstös térben magát egy lepedővel letakarva, „Szabadíts meg a gonosztól!” felkiáltással tér vissza a kapzsiságtól, kéjvágytól és önzéstől megfertőzött hazájába.

Hogy azután már ebben az orosz hazában és ebben a városban az előadás további, dramaturgiai szempontból a regény legfontosabb részeiből összeállított jeleneteinek köszönhetően végre jócskán részesei és beavatottjai legyünk mindannak a szenvedélynek, amelyről Dosztojevszkij műve szól, s amelyet egyébként véleményem szerint Oroszországon kívül, orosz lelkület híján lévő színművészekkel borzasztóan nehéz érzékeltetni. Ám itt ez mintha nem okozna gondot. Ferdiscsenko (Culka Ottó) szerepeltetésével az ivás iránti szenvedélynek lehetünk tanúi, Gánya (Tóth Károly) és Jepancsina tábornokné (Bandor Éva) részvételével a féltékenység mozgatórugóinak, Rogozsin jelenlétével az állati ösztönöknek, az ő állati ösztönein keresztül pedig az Aglaja Jepancsina (Bárdos Judit), Nasztaszja Filippovna és Miskin alkotta hármas szerelmi szenvedélyének, amely akkora erővel bír, hogy nem vezethet máshová, csak a pusztulásba.

A komáromi Dosztojevszkij-feldolgozás, szemben a két magyarországi adaptációval, egyértelműen Nasztaszja Filippovna alakjára épít. Nem véletlenül. Sok A félkegyelmű-feldolgozást néztem meg életemben – orosz adaptációkhoz is volt már szerencsém –, de azt kell mondjam, hogy ennyire erős, ekkora szenvedéllyel megélt Nasztaszját még soha nem láttam. Holocsy Katalin játéka ugyan visszafogottan indul, de már a visszafogottságából is lehet érezni: olyan, mint egy vulkán, amelyik egy felé irányuló rossz szóra, mozdulatra, gesztusra azonnal kitör.

Kirobban az ebben a nőben elfojtott sérelmek, megaláztatások és fájdalmak miatt.

Az, ahogyan ez a nő be mer merészkedni Ivolginékhoz, s mer játszani Gánya érzelmeivel, az, ahogyan a híres születésnapi jelenetben meggyújtja a rá licitáló férfiak pénzét, s az, ahogyan a „lesiklópályán” felfelé mászik, ezzel az ellentétes irányú mozgással érzékeltetve, hogy mennyire reménytelennek látja a Rogozsin és Miskin érzelmeinek kitett vergődését – egyszerűen csúcsteljesítményei a színjátszásnak.

Épp Holocsy Katalin folyamatos jelenléte az, amely a még gyengébb teljesítményű színészi alakításokat is húzni tudja maga után, s ettől kezdve végig magas szintű és minőségű izzásban tartja a darabot. Rogozsin ugyanis mindaddig elég jelentéktelen, amíg Nasztaszja nem lép be a képbe, nem beszélve Miskinről, akit szinte észre sem veszünk addig, amíg ez a nő fel nem bolygatja a pétervári viszonyokat.

Ettől kezdve azonban a második felvonás első jelenetében Tóth Tibor is óriásit képes alakítani Rogozsinként.

A szerelemtől megőrülve, a földön fetrengve húzza magára születésnapi asztalterítőjét, amely egyszer csak átalakul a Nasztaszjának felajánlott menyasszonyi ruhává. De a fékevesztett szenvedélyek láttán – még akkor is, ha valaki esetleg nem ismeri a regény végkifejletét – már tudható: ez az esküvő bizony gyilkosságba fog fordulni.

S a Miskint alakító Szabó Viktor is ettől kezdve, a Rogozsinnal folytatott párharcban lesz erős: hercegi, sőt krisztusi vonásait végig megtartja, de finom játékával érzékeltetni képes a két nő, Aglaja és Nasztaszja közötti őrlődését, valamint Nasztaszja féltését is.

Az adaptáció mindeközben nem feledkezik meg Aglaja alulmaradásának szenvedélyes érzékeltetéséről sem.

Egy szintén „szabadíts meg a gonosztól” felkiáltással tarkított jelenetben az Aglaját játszó Bárdos Judit érzi és érezteti, hogy neki az időközben a Rogozsin-Miskin-Nasztaszja hármasára transzformálódott szerelmi viszonyban már nincs helye, s nincs más hátra, távoznia kell a sűrű vonatfüstben a színről.

Nasztaszja hasonlóan távozik a nemlétbe.

A korábban már levetett, aztán Rogozsin által magára öltött, majd szintén általa a „kifutópályára” leterített menyasszonyi ruha ürességével. Miskin pedig – a Nasztaszját a széltől is óvni kívánó Miskin – mindezt megérezve rohan Rogozsinhoz és a mellé leterített menyasszonyi ruhához. Bizarr hármasukat csak a többi szereplő a bűnöst és – legalábbis ebből a feldolgozásból ezt érezzük – a Rogozsinnal való keresztcsere miatt Miskin bűnrészességét is leleplező kopogása, kopogtatása zavarja meg. Egy, már-már haláltánccá alakuló, a regény végkifejletét tökéletesen érzékeltetni képes kopogáshadjárat.

F. M. Dosztojevszkij: A félkegyelmű. Rendezte: Martin Huba. Játsszák: Szabó Viktor, Holocsy Katalin, Tóth Tibor, Mokos Attila, Horányi László, Bondor Éva, Bárdos Judit, Andrusko Marcella, Jókai Ágnes, Drága Diána, Olasz István, Culka Ottó. Komáromi Jókai Színház, XXX. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, Kisvárda, 2018. június 25.

A fotókat Révész Rebeka készítette.

Gyürky Katalin

szerző: Gyürky Katalin
honlap e-mail
Gyürky Katalin 1976-ban született, irodalomtörténész, műfordító. A Debreceni Egyetem magyar-történelem-orosz szakán végzett, Dosztojevszkij művészetéből szerzett doktori fokozatot. Kutatási területe a klasszikus és kortárs orosz próza, illetve más, szláv nyelvterületeken megjelent regényekkel is foglalkozik. Írásai és novellafordításai az Élet és Irodalom, az Új Könyvpiac, a Kalligram, a Jelenkor és az Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum