KULTer.hu - Tandori Dezső 80
100064
post-template-default,single,single-post,postid-100064,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Tandori Dezső 80

Egy esszé emléke

December 8-án, épp öt hónap múlva lesz 80 éves TD. Megelőlegezem számára a köszöntést egy régebbi írásának felidézésével. Ő indított el engem az írói pályán, 1980-ban a Magyar Ifjúság hasábjain, öt zsengém közölte a Szót Kér rovat vezetőjeként. A debütálás következménye az lett, hogy az ÉS is elfogadta a következő héten egy szonettemet (Írás). „Az első soron már túl vagyok.” Így kezdődött. Tisztára a Mester erudícióját másolva, de végül is: nagy odaadással született.

A zsalu sarokvasa című kötetét böngészve fedeztem fel újfent, mennyire időtlen és egyetemes. „Beszélünk-e a világról mint nyelvalkotó géniuszról?” Ő teszi fel a kérdést Karl Kraus nagy művének fordítása kapcsán (Az emberiség végnapjai).

A szöveg tartalmaz még néhány meglepő állítást.

„Azért látjuk a kort, mert beszélt. A beszédesség beszédes. Olyan elemi erővel az, hogy a hallgatás lehetősége fel sem merül. Hiszen ha az emberiség elhallgatná a rémségeit, forgathatjuk Kraust, igen, kedvére, nem volna mit elhallgatnia. Tehát: a nyelv, a nyelv, a nyelv? Éppen nem. A nyelv, itt is, mint minden valamire érdemes műben, szorzás eggyel. A szorzat nem változik tőle. Ha már megvan az a bizonyos evidens nyelv, amennyiben a mű nyelvével annyi, amennyi. Ez így még túlságosan is egyszerű játék a szavakkal. A világ nyelve: a világ gondolkodásmódjának összessége. A gondolkodásmód a létezés kifejezése sajátos síkon. Vagyis.”

Akár egy álló pillanat. Képes kivetíteni a tekintet egyetlen mozzanatát. A nézést tágítja széles horizonttá. Integrálja a jövő felől érkező kihívásokat. Tandori beleszövi a recepció kötésmintájába, hogy a befogadás egy hely. Grammatikai pozíció. Mégis: „Kraus a nyelv révén, az alakok beszédessége által, szintetizálhatóvá teszi a pillanatot. A történelmi pillanatok sorát. Melyek esetleges, de sajnálatos módon törvényszerű egyedi cselekvésekből, s még ennél is leheletszerűbbé manipulálódott elemekből metsződnek.”

Majd a felfoghatatlanul vegyes embermatériáról ír. Az emberpreparátumról.

De ez a kifejezés a bábukra sértő. Mondja a kommentátor, hiszen a teremtés koronája annyira aljas, hogy az leírhatatlan. Ebbe a vákuumba nyomul be a beszéd. „Nem tagad semmit, hogy állítás lehessen.” Nem a valóság ez. Annál üresebb. S Tandorit, mint Az emberiség végnapjai fordítóját, undor kerülgeti munka közben. (Pedig élvezi is.) „Szatirikus, szent őrjöngés.” Így aposztrofálja a drámát a fordító.

Ráadásul észreveszi, hogy bizonyos nyelvi elemeknek nincs meg a magyar megfelelője.

Alapmatéria: a történelem. Kafka látomásaihoz hasonlítja. Aki azonban „egyetlen fonállal legombolyítható”. Kraus sajátja a lidérces fény. Túl közel megy a szeméthez. Keserű ostyában adja be keserű pirulát. (És ez még csak a monarchia mocska.) Káposzta szagú melléklépcsőházak, lövészárkok. A végítélet-tartomány. „Kraus a nyelvi masszába fagyott, kövületnek legaktuálisabb formákat halmozza egymás mellé.” „Mesterséges manna-, és mákonypótlék”, megteremti a „művi” egyetemesség nyelvét.

Tandori észleli, hogy a végítélet-leírás manipulált.

Mi más lehetne egy író műve, ha nem művi? Fantasztikus felfedezés. És ettől hiteles, hogy nemcsak mi olvassuk el, hanem a szöveg is olvassa a lapozható lelkeket. A legbrutálisabb tudat- és létfelszín hasad el. És jön a Tandori által felismert dokumentálás inkonzisztenciája. A lázálom annyira hányingert keltő. Mert túl jól sikerült. „Önképzőkörien elképzelt vízfej.” Definiál a fordító.

S ebben benne van a kés élén vagy a nyelv hegyén maradt kis matériadarabka.

Ami hordozza a lélek ízét. Hogy író csak akkor lesz valaki, ha átkutatja a memória anyaglerakóját. Mert Kraus nem jelképes alakokat teremt. Mint ahogy Tandori sem. Az eltorzult világ maga állítja elő klónjait. Hátország, front? Mindegy. Csak belül legyen szabad a katona. A koherencia és a kohézió itt a szemantikus és a nem-szemantikus összetartozás szerint értendő.

A felelősség hamis.

Mondja fordítónk. Az uralkodni vágyás a törvény nyelvét emeli kötelezővé. A humánusan zengő álnyelv azonban metaforák nélküli, mint a táptalaj. Tandori Dezső konklúziója a végnapok kapcsán: „Kraus legnagyobb teljesítménye, hogy a mű nyelve hézagtalanná teszi a széthulló anyagot. A mélyrétegekig köt a kül-hám. Nem a mű nyelve ez, hanem az emberiségé.”

Nincs tudatában a szó annak, ami.

Ez is Tandori. Ahol nincs gombfoci, se mackók, se verebek. Se lóverseny. Csak a véres, puszta tények, meg a meztelen egek. Kraus apokalipszise túllőtt a célon. Minden elképzelhetőt felülírt.

Kántor Zsolt

szerző: Kántor Zsolt
honlap e-mail
Kántor Zsolt 1958-ban született Debrecenben, költő, író. A Debreceni Tanítóképző Főiskola elvégzése után a Szent Pál Akadémián diplomázott mint protestáns teológus. A Tevan Könyvkiadó igazgatója volt 2005-ig. A Bárka folyóirat alapítójaként 1998-ig főszerkesztette a lapot. Legutóbbi kötete: Cseng-bong a műgond (Digitális Kalamáris Kiadó, 2017). Rendszeresen tart bibliaiskolát a Hit Gyülekezete békéscsabai közösségének.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum