KULTer.hu - Az ügynök halhatatlansága
101915
post-template-default,single,single-post,postid-101915,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az ügynök halhatatlansága

Mission: Impossible – Utóhatás (Mission: Impossible – Fallout)

Az előző részek által megemelt elvárások, a színész vakmerő mutatványaira épülő marketing és az idei nyár csekély izgalmat tartogató mozikínálata egyszerre avatja Tom Cruise akcióthrillerét potenciális sikerré.

Míg a legutóbbi két James Bond-kaland, a Skyfall (2012) és a Spectre – A Fantom visszatér (2015) folyamatosan reflektál a szuperkém korszerűtlenségére, öregedésére, halálára, sőt Daniel Craig majdnem a szerepnek is búcsút intett, addig a nála hat évvel idősebb Tom Cruise egyre inkább elnyűhetetlennek tűnik a titkos ügynököt, Ethan Huntot megformálva. A tévésorozatból adaptált moziszéria immár hatodik része, az Utóhatás nemcsak az eddigi leghosszabb epizód, de először fordult elő a sorozat történetében, hogy nem volt váltás a rendezői székben, sőt a forgatókönyvet is jegyző Christopher McQuarrie határozottan épít a 2015-ös előző részben megjelenő szereplőkre és konfliktusokra. A renegát kémekből álló Szindikátus nevű terrorszervezet vezetőjét, Solomon Lane-t (Sean Harris) a Titkos nemzet végén elkapták, de csoportjának megmaradt tagjai, az Apostolok egy minden eddigit felülmúló csapást terveznek „a régi világ” ellen: három atombombával akarják térdre kényszeríteni a bolygót.

Ideológiájuk szerint „a nagy szenvedés nagyobb békét teremt majd”.

McQuarrie az ötödik részből megtartotta a brit ügynök, Ilsa (Rebecca Ferguson) és az IMF-et felügyelő miniszter (Alec Baldwin) karakterét, a harmadik részből visszahozta Hunt feleségét (Michelle Monaghan), és kreált melléjük néhány új figurát: Angela Bassett CIA-vezetőt, Henry Cavill amerikai ügynököt, míg Vanessa Kirby a Fehér Özvegy nevű brókerhölgyet alakítja. A felsorolásból sejthető, hogy a titkosszolgálatok közötti rivalizálás és Hunt magánélete is új árnyalatokkal bővül. Nem mintha e két tényező sokat számítana a széria rajongóinál, hiszen egy M:I-filmtől mindenki székbe szögező, minél kevesebb számítógépes effekttel megtámogatott akciójelenetet, némi humort és pár kémfilmes fordulatot vár.

Az előző két rész operatőre, Robert Elswit helyett ezúttal Rob Hardy fotografálta a filmet.

Annak ellenére, hogy nagy költségvetésű moziknál kevés tapasztalatot szerezhetett, kifogástalan munkát végzett, még az agyonfényképezett párizsi vagy londoni helyszíneket is sikerült élettel megtöltenie. A Titkos nemzet példáját követve ebben az epizódban sincs amerikai helyszín, Párizs és London után a fináléra a Pakisztán és India között elterülő, havas csúcsok uralta Kasmírban futnak össze a szálak. Ironikus, hogy az épített környezetből a természetbe forduló történetben mintha mindig ugyanazt látnánk: közelharcot, üldözést, lövöldözést, zuhanást és megmenekülést – egy ügynöknek oly mindegy, hogy torony vagy orom, ház- vagy hegytető.

A Mission: Impossible-filmek legemlékezetesebb akciójelenetei szinte mind a mélység és magasság adta lehetőségeket használják ki. Gondoljunk csak az első rész leereszkedésére a hiperbiztonságos főhadiszállásra, a későbbiekben pedig sziklamászás, bázisugrás, tapadókesztyűs lógás, felszálló repülőgépbe kapaszkodás volt terítéken. A friss epizód ezt a sort hosszú szabadeséssel kivitelezett ejtőernyős ugrással, illetve helikopter rakományon való függeszkedéssel bővíti. De a tériszonytól mentes akciók is szenzációsak, a Párizs utcáin rögzített menekülés és túszmentés feszültsége, tempója, fordulatossága egyik ámulatból a másikba ejti a közönséget.

A rendező ezúttal arra is figyelt, hogy a film végének a grandiozitása ne maradjon el a korábbi jelenetek mögött.

Azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy amikor elhangzik a „Tizenöt perc van a robbanásig!” mondat, akkor egy tényleg tizenöt perces, három szálon futó akciófinálé fog következni. Ennek helikopteres etapjából sajnos egy idő után kifogy a szufla, néha megmosolyogtatóan valószerűtlenné válik, amit a vásznon látunk. További hiba, hogy amennyire részletekbe menően ábrázol egy-egy akciót a rendező, annyira nem hagy időt a kémjátszmák átélésére, megértésére. Az előző részre tett utalások mellett már a film elején rengeteg név hangzik el.

Néző legyen a székén, aki követni tudja a félrevezetések és árulások szövevényét.

Huntnak a cselekmény kezdetén egy táskányi plutónium megragadása, illetve egy embere megmentése között kell választania. Az akkori döntés „utóhatása” lesz a teljes további eseménysor. A még korábbi dilemmái, melyek a feleségével kapcsolatosak, álmában kísértik. A főhős a film végére mindkét problémakör végére pontot tehet.

A világ ugyan ejt rajta néhány zúzódást, de ő (majdnem) mindenkit megment.

A feleségétől távol, egy új szerelem vonzásában bolyongó kém-Odüsszeuszként pedig révbe ér. Úgy tűnik, Hunt angol kollégájához képest nemhogy nem öregszik, hanem most veszi kezdetét új élete. A Mission: Impossible következő része készülhetne mondjuk a Hunt szerelme alcímmel, Danny Boyle és Daniel Craig addig bizonyára elkészül a Bond estéjével.

Mission: Impossible – Utóhatás (Mission: Impossible – Fallout), 2018. Rendezte és írta: Christopher McQuarrie. Szereplők: Tom Cruise, Rebecca Ferguson, Henry Cavill, Simon Pegg, Ving Rhames, Sean Harris, Vanessa Kirby, Alec Baldwin. Forgalmazza: UIP-Duna Film.

Vékony Gábor

szerző: Vékony Gábor
honlap e-mail
Vékony Gábor 1977-ben született Debrecenben, középiskolai tanár Hajdúnánáson. Írásai a Debreceni Disputában, az Iskolakultúrában, A Vörös Postakocsiban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum