KULTer.hu - Eső utáni találkozás
101845
post-template-default,single,single-post,postid-101845,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Eső utáni találkozás

Népes családból származom. Ez a tény alapvetően meghatározza az életemet, hatással van az egyéniségemre is. Lehet azon rugózni, hogy mi lett volna, ha másutt látom meg a napvilágot, ha van a közelben hegy, völgy, folyó, magasra nyújtózó erdő, vagy még közelebb kanyarog a sztráda, de valójában nincs értelme. Mindenki csak a maga életét élheti. Azt, amit kapott.

Az enyém nem túl bonyolult, de nem is egészen érdektelen. Én én vagyok, nem más. Az persze tény, hogy mindig is egy voltam a sok közül, de próbáltam egyéniségként viselkedni. Ami összességében véve majdnem lehetetlen. Nem olyan színes, nem olyan tág a világ. Egyébként is, annyira gyorsan szalad velünk az idő, hogy nehéz rá igazán jó szavakat találni.

Milyen vagyok? Néha mogorva. Néha kedves. Olykor lelkes, máskor enervált. S általában végtelenül magányos. Néha úgy érzem, semmi értelme az egésznek. Mi keresnivalónk van a világban? Önmagában a létezés semmire nem válasz.

Ha egyszer emlékiratok írására adnám a fejem, talán azzal kezdeném, hogy soha nem viselkedtek különösebben érzékenyen a szüleim, nálunk nem volt divat, hogy aki ment, aki jött, sorra végigpuszilgatott, a testi kapcsolatot alapvetően kerültük. Viszont anyámék igyekeztek mindent megadni, amire szükségünk lehetett. Egy saját ház az a minimum a mi vidékünkön. Lehet, hogy kiskert, kocsi soha nem lesz a nevemen, de azok nélkül lehet élni. A ház meg része az identitásomnak. Az én házam, az én váram. Ismerős, nem?

Talán ezért is törekedtem arra egészen kicsi koromtól, hogy mindenben a jót, a szépet lássam meg. A természetközeli élet mindig is vonzott. Nyilván ez egyéniség kérdése, de én tényleg komolyan gondolom, hogy Isten világában minden ott van, amire szükségünk lehet. Ami nincs, anélkül nyilvánvalóan lehet élni. Talán kevesebb mesterséges igényt kellene gerjeszteni, és akkor mindjárt jobb hely lenne a világ. Nem mondom, hogy néha nem szeretnék valami egészen mást csinálni. De ahhoz talán más testben, akár egy másik kontinensen kellene újjászületnem.

Szeretem a nyugalmat, a csendet. Felkelni reggel, mikor emelkedni kezd a nap, s lenyugodni, mikor eltűnik a horizont alatt.

Az eső hirtelen kezdett zuhogni. A szél is feltámadt, alaposan megrázta a házak melletti fákat. A szobából nézve nem volt különösebben ijesztő, kintről viszont igazi viharnak tűnt. Nem tartott sokáig, hamar elállt.

Este megnézték a Dunkirk című filmet, fél tizenkettő lehetett, mikor Bencével levitték a kutyát. Annyira nem örült neki, mutogatta a fogát, mikor rátették a hámot, de az ajtó előtt már lelkesen csóválta a farkát.

Tiszta, jó illatú volt a levegő.

– Nézd, mennyi csiga – mondta a fiának. Hátralépett, de nem elég óvatosan. Érezte, hogy a talpa alatt valami roppant: közepes méretű csigaház volt.

Belegyalogolt egy pocsolyába, és lemosta a lábáról a vért, egy törékeny, semmi kis élet nyomait.

Borítókép: Public Domain Pictures

Szénási Miklós

szerző: Szénási Miklós
honlap e-mail
Szénási Miklós 1967-ben született Debrecenben. Lapszerkesztőként és újságíróként dolgozik. Verset és prózát is ír, Az év novellái antológiában többször szerepelt. Egyik szerzője a Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak. Fontosabb könyvei: Faustus tanársegéd úr, A kert, Boszorkányos széphistória. Legutóbbi kötetei: Kerülöm a könyveket, hiszen július van; Sugárhajtású nosztalgia.

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum