KULTer.hu - Helyi idő szerint
102469
post-template-default,single,single-post,postid-102469,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Helyi idő szerint

Egy útleírásban olvastam, hogy Tajpejben az éjszakai piacok a legizgalmasabbak. Mondjuk kígyót még soha nem ettem, ez elég izgalmas. Három férfi és én kígyót fogunk enni a tajpeji éjszakai piacon. Vérrel vagy vér nélkül, kérdezi a pincérnő. Tanácstalanul egymásra nézünk. Vér nélkül százötven dollár, vérrel kétszáz, mondja a nő. Akkor vér nélkül. Négy snake soup rendel. Kezdő kígyólevesevők vagyunk. Tajvani dollár, nem amerikai. Az étterem előterében lévő terráriumban kígyók, óriás albínó. Nem tudom, albínó-e, de fehér. Egy másik terráriumban patkányok. Ha kígyót eszem, patkányt is eszem. Enyhe undor, itt még meggondolhatnám magam. A többiek miatt nem tehetem, elhatároztuk, hogy ma este kígyót eszünk. Kihozzák a levest, kis tálkában két deci zavaros világossárga lötty, benne egy darabka csontos hús. Csirkefarhátra emlékeztet. A Biblia jut eszembe, Ádám meg Éva, beleharapni az almába, beleharapni a kígyóba. Apró szilánkos csontok, a hús fehér, kicsit rágós, jellegtelen íz. Tényleg csirkefarhát, amit nem főztek meg. A húsz-harminc perc kígyóevés azzal telik, hogy a számban turkálok, kihalászom az apró, szálkánál vastagabb, csontnál vékonyabb valamiket. Az alma egzotikus gyümölcsnek számít Tajvanon, kilója körülbelül ezerkétszáz forint. Este sokat gondolok arra, hogy a gyomromban kígyó van. Emésztem. Hogy a patkánnyal mi van. Tulajdonképpen nem tudok másra gondolni.

Semmi jetlag, pedig huszonkét óra utazás. Az időeltolódás hat óra. Nem kóválygok, nem kelek fel hajnalban, nincs szédülés. A repülőn nem tudtam aludni. A jetlag a cirkadián ritmus zavara, amely elsősorban nyugat-keleti irányú repülőutak során lép fel. Ezek szerint nekem nem zavarodott össze a cirkadián ritmusom. Nem is tudtam, hogy van cirkadián ritmusom. Vettem egy nyakpárnát a budapesti Duty free-ben, harminc euró, puha, plüssborítás, jól tartja a fejet. Öt év garancia. Hosszú repülőutakon adnak párnát, takarót, de ha középen ülsz, kell a nyakpárna. Kisgyerek. Minden repülőn van legalább egy kisgyerek, aki végigordítja az utat. Megnézek három filmet. Holland krimi, brazil művészfilm, francia erotikus thriller. Sose gondoltam, hogy egy vadidegen férfival a bal oldalamon nézem kilencszáz méter magasan, ahogy egy nő két férfit leszop. Amikor nem filmet nézek, próbálok aludni. Próbálkozom, nem sikerül, bosszankodom, hogy nem sikerül, újra próbálkozom. Megint nem sikerül. Nem adom fel a próbálkozást. Hozzák a reggelit, vizet, kávét, narancslét. Így telik el tíz óra. Két átszállás után helyi idő szerint délután hatkor megérkezem. Tajpej, Tajvan. Tajvan, hivatalos nevén Kínai Köztársaság, politikai státusza vitatott, mivel a Kínai Népköztársaság, azaz Kína, egyik tartományának tekinti Tajvant, de a Kínai Köztársaság, azaz Tajvan, önálló államnak tekinti saját magát. A sanghaji átszállásnál zavarban vagyok, hogy akkor most külföldnek, vagy belföldnek számít Tajvan.

Kezdem megszokni, hogy általában nem tudom, mit eszem. Csak rábökök valamire az étlapon, és remélem, hogy nem lesz túl egzotikus. A kígyónál egzotikusabb nem lehet. Tészta vagy rizs, szószok, csirke, bambusz. Mélytányér, narancssárga lében darabkák, mangólevesre számítok, de valami hal. Általában meglepetés, de jó. Jó tud lenni, más, érdekes ízek. Minden más, nagy épületek, tiszta Amerika. Sose voltam Amerikában, de a filmekben ilyen. Kicsi emberek, néha integetnek, mosolyognak, köszönnek, metrónál fegyelmezetten sorba állnak. Tajpejben olvasom Csuhai István recenzióját az Élet és Irodalomban – online – Wu Ming-yi tajvani író regényéről. Létezik tajvani kortárs irodalom. Miért ne létezne. Bemegyek egy könyvesboltba, keresek magyar írókat. Nem találok.

A Tajpej melletti erdőkben két kedves lány felvilágosít, hogy a hatalmas piros felkiáltójeles kínai szöveg azt jelenti, figyelem, mert mérges kígyók lapulhatnak a fák között. Láttam egy videót, hogy bizonyos kígyófajták képesek egészben lenyelni egy embert. Óvatosan lépkedek, hogy elérjek a Csendes-óceánig. Ha kelet felé fordulsz, Kaliforniáig csak víz, semmi szárazföld több ezer kilométeren keresztül.

Borítófotó: Pinimg

Bakos Gyöngyi

szerző: Bakos Gyöngyi
honlap e-mail
Bakos Gyöngyi 1985-ben született Budapesten. A Pécsi Tudományegyetemen végzett, jelenleg Vecsésen él. Két éve ír, néha prózákat, ritkán verseket.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum