KULTer.hu - Hérakleitosz-töredék a kávéfőző fölött
101983
post-template-default,single,single-post,postid-101983,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Hérakleitosz-töredék a kávéfőző fölött

Németh Gábor: Ez nem munka – Mondatok pénzért

Németh Gábor Ez nem munka – Mondatok pénzért című kötete 2017-ben, éppen egy éve, nyáron jelent meg. Természetesen visszakérdezünk: mi nem munka? Egy dedikálás alkalmával az író elmesélte a címhez tartozó anekdotát: kisiskolásként, a betűkből alkotott, vélhetően elnagyolt, türelmetlenül széthúzott sormintákra adott tanári reflexió volt ez az egyszerű, de annál szigorúbb mondat.

Kritika a manuális írást tanuló gyermek összecsapott ügyetlenségére.

Bár a történet nem közismert, ha az ember tud róla, az éppolyan meghatározóvá válhat a kötet olvasásakor, mint a bevezető szöveg, ahol szintén az írás és a teljesítmény kapcsolódik össze, ám ezúttal természetesen az írás mint szövegalkotás szellemi tevékenységként jelenik meg. Szövegalkotás: talán épp ez az kulcsszó, amivel a mindenkori olvasó az irodalom felé fordul, de Németh esetében a kompozíció által ez a fogalom fokozott jelentőségre tesz szert.

Ciklusokba rendezett novellákon, esszéken, tárcákon keresztül lehetünk tanúi egy keresési folyamatnak.

A keresés tárgya absztrakt, ily módon a kötet is lehetne széttartó, ha nem volnának olyan gondolati ívek, amelyek sikeresen összetartják. Útjára engedett tapasztalatfolyam ez, amely során az író szinte összegző jelleggel vet számot azzal, hogy milyen teremtő ereje van a nyelvnek, hogyan befolyásolják a szavak gondolkodásunkat, ezáltal sorsunkat, milyen következményekkel bír a szövegalkotás, valamint ennek ellenkezője is megjelenik: a hallgatásokból, elhallgatásokból származó, bejáratlan, nyelv nélküli tartomány, amelyekre ha rámutatunk, többé már nem is nyelv nélküliek.

Ez nem munka, mert…? Ez nem munka, hanem…? Ez nem munka, de…?

Érdekes játék a cím után illeszteni a különböző funkciót ellátó kötőszavakat, hiszen ennek tükrében újabb és újabb célmeghatározást nyer magának a kötet. Részint a műfaji szórás, részint a szövegek datálásának hiánya az oka annak, hogy a könyv a véletlenszerűség hatását kelti, mintha valaki felszedegetett volna különböző évekből származó kéziratokat egy szoba különböző sarkaiból, hogy egy különös, reprezentatív anyaggal mutassa be a szerző szövegekhez való viszonyát, a szövegalkotás mechanizmusait, különböző gondolkodási mintákat, egy sajátos logikát és stílust. Olyan értelemben tehát ez nem munka, ahogy egy szerző munkaként tekinthet egy hosszabb alkotási folyamat végtermékére, sokkal inkább egy unikális kulcskötet, ami csak félig szépirodalom, mert közben erősen dokumentatív és személyes is egyben. Mindezt a bevezető is hatásosan prezentálja: olyan perspektívát nyit meg, amiben sajátos feszültség jelenik meg a szövegalkotással kapcsolatban, a későbbiekben pedig minden szöveget áthat ez a diszpozíció, ami miatt különösen kidomborodnak a szerzői technika ismérvei.

A kötet előszeretettel nyúl a legkülönfélébb elméleti problémákhoz, gyakran filozofikus hangvételű – főként az esszéket összefogó részben.

Mindezt hol Esterházy Péteréhez hasonlóan játékos, ironikus stílusban teszi, hol pedig olyan mondatpiramisok építésével műveli, amilyenekhez foghatót Krasznahorkai Lászlónál találhatunk. A stílus nem egységes, a variabilitásban megjelenik egyfajta könnyed és szabad csapongás, kísérletezés. Azonban a vállalt témák komoly téttel ruházzák fel az írásokat: olybá tűnik, hogy ez mégsem olyan könnyed játék, de nem is munka, inkább valamiféle erkölcsi kötelesség a szerző számára. A kortárs kultúrából kikopott elmélkedésre is emlékeztet egyben; a tömör, tényszerű közlések feloldására, a merev, kizárólag logika által irányított gondolkodási minták életszerűbbé tételére, valamint a bölcseletet érintő társadalmi felelősségre. A kötet helyenként bizonyos értelemben kihívást jelenthet az olvasó számára, de nem ez az igazi munka, ennél még nagyobb próbatétel vállalni egy humánorientált gondolkodásmódot, és ezt következetesen beleépíteni a hétköznapokba, megengedve azt, hogy ez a szemlélet áthassa az élményeinket.

Például a „mitől döglik a légy?” nyelvi fordulatot Németh összeköti a katarzis kérdésével, belemegy élményesztétikai problémák fejtegetésébe, a művészet általi megtisztulásról értekezik, de mindezt beleágyazza a hétköznapiságba. Egy másik helyen vázolja annak történetét, hogy felkérték egy állatmese megírására, és ő ezt anyagi megfontolásból vállalta is, majd elmereng a műfaj hagyományán, sorra veszi annak szokásos elemeit, végül folyamatosan reflektálva azt, amit csinál, az olvasónak kínál egy alternatív állatmesét, ami egyszerre brutális, humoros és éleslátó.

Az első ötlet, ami igazán levett a lábamról olvasás közben, az a „régi pénzzel ne fizess” feliratú tábla összekapcsolása Nietzschével.

Az esszében a szerző azt taglalja, hogy az idézett felszólítás hogyan válik olyan maximává, mint amilyenek a Bálványok alkonyában fogalmazódnak meg. Máshol egy Borbély Szilárdról írt nekrológot olvashatunk, majd a horizontot ismét szélsőségesen tágítva, az öngyilkosságon át ontológiai kérdésekig jut el. Nem vesz fel elit pozíciót, nem tartja fenn az értelmiségi lét által oly gyakran kivívott távolságot, közvetlenül beszél. Az intellektuális fejtegetések gyakran politikához vannak hozzárendelve, de nem magyarázzák azt, hanem asszociatív módon melléhelyezkednek, akárha ürügyre volna szükség a filozofáláshoz, de persze a finom kritikai hangvétel hozzátartozik a bölcsész attitűdhöz. Szinte figyelmeztetnek arra a szövegek, hogy a realitás, a valóság kontextuális ernyője nélkül mit sem ér az absztrakció, a méltóságról, türelemről vagy éppen szabadságról való gondolkodás.

Nagy szerep jut az írásokban a fantáziának, az álmoknak, ábrándoknak, amelyek valamiképpen mind a ráció ellen küzdenek.

A szövegek folyamatosan rákérdeznek a teljes éberség, a figyelem, valamint az elvontság, a befelé tekintés, elmélyülés állapotainak arányára. Rákérdez működésünkre, arra, hogy miként reagálunk a nyelv által folyamatosan újra és újra aktivált, létünkre, érzékelésünkre, megélésünkre vonatkozó eszmei kérdésekre, de mindezt szinte észrevétlenül teszi.

Az érzékeny olvasót önvizsgálatra készteti az elmélyülésre szánt idővel kapcsolatban.

Németh Gábor kötete könnyed, miközben mégsem az. Szórakoztató, miközben bőven ad végiggondolásra érdemes szempontot. Személyesebb, ami egyfajta bensőségességet kölcsönöz az olvasmányélménynek. A cím különösen izgalmas játékot hoz létre mind a szövegekkel, mind az egész kompozícióval. Olyan gyűjtemény ez, amit egy év után újraolvasva ugyanúgy – ha nem jobban – tudtam élvezni, mint az első alkalommal, és azt gondolom, hogy ez egy könyv eredetiségének általános, de jól bevált próbája.

Németh Gábor: Ez nem munka – Mondatok pénzért, Kalligram, Budapest, 2017.

Pintér Dóra

szerző: Pintér Dóra
honlap e-mail
Pintér Dóra jelenleg az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterképzésén vesz részt. Érdeklődése főként a fenomenológia és az irodalom kapcsolata, a vizuális művészetek, valamint a kortárs magyar irodalom köré összpontosul. Kutatásában Krasznahorkai László prózájával foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum